Gyengéd irgalom az Úrtól. Liahóna, 2022. júl.
Utolsó napi szentek történetei
Gyengéd irgalom az Úrtól
Éveken át azon tűnődtem, vajon nem voltak-e hiábavalóak a francia Riviérán végzett misszionáriusi erőfeszítéseim.
M. Gary Hadfield és felesége fényképe a szerző jóvoltából
Fiatalemberként 30 hónapos missziót szolgáltam Franciaországban 1955 és 1958 között. Misszióm utolsó nyolc hónapjában elhívtak, hogy gyülekezeti elnökként szolgáljak Cannes-ban. A Cannes Gyülekezet kicsi volt – kevesebb mint 10 tevékeny egyháztagunk volt.
A misszióelnökünk közölte velünk, hogy úgy tervezi, hamarosan bezárja a gyülekezetet, ha nem lesz keresztelőnk. Csodálatos módon nemsokára három idős hölgy a keresztelését kérte. A keresztelkedésük után egyikük Dijonba költözött, ahol nem volt az egyháznak gyülekezete, a másik kettő pedig küszködött azzal, hogy tevékeny maradjon az egyházban. Mindazonáltal ezek az új egyháztagok segítettek nyitva tartani a gyülekezetet.
Képzeljétek el, mennyire meglepődtem, amikor a feleségemmel, Kathleennel az 1990-es években arra térem vissza Cannes-ba, hogy egy új utolsó napi szent kápolna áll Le Cannet-ben, amely egy előkelő környék a városra néző domboldalon. Egy életteli és igencsak népes egyházközség fogadott, amely éppen kettéosztásra várt. Amikor a gyülekezet meghallotta a Cannes-ban töltött időm szerény történetét, egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy a sarokba szorít minket három nagymama, akik az 1960-as években csatlakoztak az egyházhoz.
„Ha a Cannes Gyülekezet nem maradt volna nyitva – mondták –, soha nem szereztünk volna tudomást Krisztus egyházának visszaállításáról! Most már mindannyiunknak vannak olyan unokái, akik éppen misszióban szolgálnak.”
Miközben együtt örvendeztünk a gyülekezet nyitva tartásának boldog kimenete miatt, egy kiváló úriember csatlakozott hozzánk, aki meghallotta a beszélgetésünket.
„Paya fivér vagyok, és én is a ’60-as években csatlakoztam az egyházhoz Cannes-ban – mondta. – Korábban szolgáltam itt püspökként, a Nizza Cövek elnökeként, illetve Spanyolországban misszióelnökként.”
Később Paya fivér lett a Spanyolországi Madrid templom elnöke, azután pedig területi hetvenesként szolgált. A történeteik hallatán mindannyian örömkönnyeket hullattunk.
Mily gyengéd irgalmasságot éreztem az Úrtól, amiért megtudhattam, hogy a francia Riviérán végzett misszionáriusi munkánk nem volt hiábavaló, mint ahogy azt oly sok éven át feltételeztem! Az Úr gondosan felügyeli és sikerrel áldja meg a munkánkat, bár mi nem látjuk előre a jövőbeni eredményeket, mint Ő.