Az emberiség eredete és rendeltetése

„Micsoda az ember - mondom - hogy megemlékezel róla? és az embernek fia, hogy gondod van reá?” (Zsoltárok 8:5)

Egy nézőpontból az ember nagyon szegénynek, gyengének és gyengeelméjűnek, és nagyon jelentéktelennek látszik, egy másik nézőpontból bölcsnek, intelligensnek, erősnek, tiszteletreméltónak és felmagasztosultnak tűnik. Ez attól függ, hogy milyen szemszögből vizsgáljuk az embert és formálunk véleményt róla. Egy részről olyannak tűnik, úgy is mondhatnánk, mint a mező füve, amely ma még van, de holnap már a kemencébe kerül. Véleményében, gondolataiban, gondolkodásmódjában és tetteiben ingatag. Dologtalan, hiú és képzelgő, akit nem vezérel egyetlen helyes alapelv sem. Megszületik, úgy is mondhatnánk, mint egy lepke, egy kis ideig repdes, meghal és nincs többé.

Egy másik nézőpontból úgy tekintünk rá, mint aki Istentől származik -, olyan, mint egy Isten embrió formában. Örökkévaló lényként látjuk, aki már létezett, mielőtt idejött, és aki létezni fog, miután halandó maradványai a föld részévé válnak, ahonnan jött, és amiből fel fog támadni, és részesül abban a boldogságban, amire rendeltetett, vagy megkapja gonosz cselekedeteinek jutalmát, körülményei szerint. (…)

Mi az [ember]? Az, aki az örökkévaló világokban élt, aki már létezett mielőtt idejött. Ő nemcsak az ember fia, de Isten fia is. Ő Isten embrió formában, és magában hordja annak az örökkévaló lángnak a szikráját, amely Isten örökkévaló tüzéből származik, az örökkévaló világból. Az ember erre a földre helyeztetett, hogy igazi intelligenciát, igazi világosságot, és igazi tudást szerezzen - hogy maga tudja, maga ismerje meg Istent, hogy maga tudjon meg valamit arról, hogy mi volt, mielőtt idejött, hogy tudomása legyen arról, hogy milyen örömre szánják az örökkévaló világokban.⁴

Ha vesszük az embert, azt mondják róla, hogy Isten képmására lett teremtve amiatt az egyszerű ok miatt, hogy ő Isten fia, és mint ilyen, ő természetesen az Ő leszármazottja, aki Istentől jött elő, akinek hasonlatosságára teremtetett az elmondás szerint. Nem egy kaotikus mozgó vagy mozdulatlan anyaghalmazból származik, hanem embrió állapotban jött, Isten minden képességét és erejét birtokolva. És amikor tökéletessé és éretté válik, olyan lesz, mint az Atyja - egy Isten, mivel ő valóban az Ő utódja. A ló, az ökör, a juh és minden élő teremtmény, az embert is beleértve, a saját fajtáján belül szaporodik, és biztosítja a fajtájának fennmaradását, ahogyan Isten is teszi a sajátjával.⁵

Az [ember] egyenesen áll a földön nagyszerű Teremtője hasonlatosságában. Minden testrésze gyönyörűen lett felépítve; olyan teste van, ami rendelkezik minden szükséges funkcióval, amivel emberként gondoskodhat magáról. A teremtés koronája ő, nemcsak jog szerint, hanem alkalmazkodó képessége, gyönyörűsége, szimmetriája és dicsősége miatt is; szellemi képességgel rendelkezik és azzal a képességgel is, hogy vissza tud emlékezni a múltra, megérti az ok-okozati összefüggéseket, és az összefüggéseket kereső elméjével a Mindenható sugalmazásán keresztül megérti a természetnek a teremtésben szemléltetett nagyszerű törvényeit. Azzal a képességgel is rendelkezik, hogy felhasználja a természeti elemeket és erőket, és azokat a saját hasznára fordítsa, és hatalmával a tengerek mélyére merülhet, az egekbe szállhat, óriási sebességgel száguldhat a földön, felhasználva a természet őt körülvevő és az akarata alá helyezett erőit önállóan vagy összetetten; és hasonlóképpen uralkodik az értelme által a tenger halain, az ég madarain és a barmokon.⁶

Az [ember] büszkén áll a teremtés koronájaként és Isten képviselőjeként a földön. Bár elfoglalja e magasztos helyzetét, és bár ő Isten képmása, emberként mégiscsak azokkal az erőkkel bír, melyek az emberhez tartoznak, és alá van vetve a gyengeségnek, betegségnek, kóroknak és a halálnak. És amikor meghal - hacsak nem kap a jövőjére nézve valamely felsőbbrendű segítséget –ez a nemes építmény, csendben és tehetetlenül fekszik, szervei, melyek eddig működtek, élők voltak telve energiával, most szunnyadnak, nem működnek és erőtlenek. És mi történik az emberi elmével, mely a halál előtt képes volt a múlt és a jövő örökkévalóságáról gondolkodni? És mi van annak erejével? Vagy a szellemével, amely isteni energiáival és előrelátásával, és erejével képes megérteni a végtelent? Mi történik vele, és hová lesz? (…)

Ha … van szellem az emberben, mely a jövőbe nyúlik, amely megérti az örökkévaló fejlődést, örök élvezeteket és örökkévaló felmagasztosulásokat; akkor azoknak a dicsőségeknek, azoknak a felmagasztosulásoknak, azoknak a képességeknek és azoknak a hatalmaknak egy olyan felsőbb lény, erő vagy hatalom ajándékainak kell lenniük, amely nagyobb az embernél. (…) Erről az ajándékról beszélünk most. Ez az az alapelv, ami Istentől származik, ami egy felsőbbrendű intelligenciával ered, akinek tervei, ereje és képességei felülmúlják a halandó emberét, ahogy az egek a föld felett vannak, vagy ahogy a nagy teremtő fenséges munkái a végtelenségben mindenütt felsőbbrendűek a halandóság gyermekeinek gyenge erőfeszítéseihez képest.

Az embernek a felsőbbrendű intelligencia és istenség eme állapotába történő felmagasztosulása érdekében lett bevezetve Jézus Krisztus közbenjárása és kiengesztelése; és ez a nemes lény, az ember, aki Isten képmására lett teremtve, nemcsak arra képes, hogy ember fia legyen, hanem arra is, hogy Isten fia legyen, … és arra is képes lesz, hogy Istenné váljon, bírjon mindazzal az erővel, fenségességgel, felmagasztosulással, és helyzettel, amivel egy Isten rendelkezik. Ahogy az meg van írva: „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá, mert meg fogjuk őt látni, a mint van.” [1 János 3:2]

Az ember a testének ereje által elérheti emberi mivoltának méltóságát és teljességét, de nem tud tovább fejlődni - emberként születik meg, emberként él és emberként hal meg; de az istenség lényege és ereje által, ami benne rejlik, és ami Isten ajándékaként szállt rá Menynyei Atyjától, képes felemelkedni az emberi mivolt szűk korlátai fölé egy Isten méltóságához, és ezért Jézus Krisztus kiengesztelésén keresztül … képes az örök felmagasztosulásra, az örök életre és az örökkévaló fejlődésre. De ez az átalakulás az emberi mivoltából az istenségbe csak az emberinél felsőbbrendű erő által lehetséges - ez egy végtelen erő, örökkévaló erő, azaz az istenség ereje: mert miképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképpen csak Krisztusban elevenítetnek meg mindnyájan [lásd 1 Korithusbeliek 15:22],

Krisztuson keresztül az emberiség Istennel bensőséges kapcsolatba kerül és kommunikál vele; a kiengesztelésén keresztül az emberek - ahogyan Ő is - alkalmassá válnak, hogy legyőzzék a halált; az engesztelő áldozat és a vele járó papsági erő által Isten örököseivé és Krisztus örököstársaivá válnak és trónusok, hatalmak, fejedelemségek és birodalmak örököseivé az örökkévaló világokban. Ahelyett, hogy a halál martalékává válnának, amikor az utolsó ellenség is elpusztul és a halált elnyeli a győzelem, a kiengesztelés által életek atyjaivá és anyjaivá válhatnak és képesek lesznek állandó és örökkévaló fejlődésre.⁷

Isten elnököket, apostolokat, prófétákat, főpapokat, hetveneseket, püspököket és más felhatalmazottakat szentelt fel közületek; ők az Ő kijelöltjei, Ő hatalmazza fel és irányítja őket, a hatása alatt állnak, az Ő törvényeit tanítva, az élet alapelveit magyarázva, és kifejezetten arra szerveződtek és lettek felszentelve, hogy az embereket a felmagasztosulás és az örökkévaló dicsőség ösvényén vezessék.⁸

Mi legalább annyira tudatlanok voltunk az üdvözülés tantételeit, és az istennel és egymással fennálló kapcsolatunkat illetően, mint a többi ember, addig, amíg ezeket a dolgokat nem tudatták velünk Joseph Smith által.⁹

Isten leszármazottjai vagyunk, és Isten ezekben az utolsó napokban úgy találta, hogy alkalmasak vagyunk arra, hogy kommunikáljon velünk. Azzal, hogy kinyilvánította magát és Fiát, Jézus Krisztust a szent angyalok szolgálatán keresztül és a szent papság visszaállítása által, ami Istentől származik, és amivel Ő magát is kormányozza, olyan helyzetbe hozott minket, amellyel teljesíthetjük teremtésünk célját.¹⁰

Fel akarjuk fogni és meg akarjuk becsülni Isten előtti helyzetünket, és azokat a nagyszerű áldásokat és kiváltságokat, amiket elérhetünk. Úgy is mondhatjuk, még csak most kezdtük el a nagyszerű munkát. (…) Nem mindig fogjuk fel ezeket a dolgokat, ezért nehézségekkel küszködünk ezeket illetően, mert nem látjuk, nem értjük a helyzetünket és kapcsolatunkat, ami közöttünk és Istenünk között van.

Isten a mi Atyánk; mi az Ő gyermeki vagyunk. Szövetségbe lépett velünk és az a mi kiváltságunk, hogy bölcsességről bölcsességre, intelligenciáról intelligenciára haladjunk, egyik alapelv megértése után a másikra, hogy előbbre jussunk és fejlődjünk az igazság kifejlesztésében, egészen addig, amíg meg nem értjük Istent. Mert mi az Ő gyermekei vagyunk, a fiai és a lányai vagyunk, és Ő ami Atyánk. Megszervezte ezt az egyházat, hogy oktathassák nekünk az élet alapelveit, hogy megérthessük azokat az alapelveket, amelyek Isten keblén nyugszanak, hogy képesek legyünk helyes alapelveket tanítani a gyermekeinek, hogy abba a helyzetbe kerülhessünk, amiben hasonlóvá válhatunk Mennyei Atyánkhoz.¹¹

Az Úr sok áldást nyilatkoztatott ki nekünk, és én néha azt gondolom, hogy nem teljesen becsüljük meg az igazság fényét, amely kialakult, a dicsőséget, amit a visszaállított evangélium tartalmaz, a kinyilatkoztatás fényét, amely átadatott, a helyzetet, amit Istennel, az angyalokkal, az utódainkkal és elődeinkkel kapcsolatban elfoglalunk; a reményt, amit az evangélium ültetett el minden hithü utolsó napi szent keblében, amely a halhatatlansággal és az örök élettel kivirágzik. (…)

Néha megfeledkezünk az imáinkról, a felelősségeinkről, kötelességeinkről és szövetségeinkről, és sokszor engedünk azoknak a dolgoknak, amelyek elsötétítik az elmét, összezavarják a megértést, gyengítik a hitünket, és megfosztanak minket Isten Szellemétől. Megfeledkezünk a verem mélyéről, amelyből kiásattattunk, a kőszikláról, amelyből kivágattattunk, ezért szükségszerű, hogy elgondolkozzunk a helyzetünkön, és Istennel, egymással és családunkkal való kapcsolatunkon, hogy elménket újból Isten felé fordíthassuk, aki teremtett minket - Atyánkra a mennyekben, aki meghallja az imáinkat, és aki minden időben készen áll, hogy gondoskodjék az Ő hithű szentjei szükségleteiről. Néha el kell gondolkoznunk a szerepünkről e földön, amelyen élünk, a létezésen, amiben akkor volt részünk, mielőtt idejöttünk, és az eljövendő örökkévalóságokon.

Ne legyünk restek és lassúak, gondatlanok és közömbösek; hanem ahogyan az ősi szenteket figyelmeztették, hadd figyelmeztesselek titeket ma - küzdj etek komolyan a hitért, ami egyszer a szenteknek adatott [lásd Júdás 1:3], (…)

Mi, örökkévaló lényekként, kapcsolatban állva egy örökkévaló Istennel, rendelkezve egy vallással, ami ehhez az Istenhez vezet, arra vágyunk, amire az ősök is, hogy megtudjunk valamit Róla, hogy kapcsolatba kerüljünk Vele, hogy betöltsük teremtésünk célját és rendeltetésünket a földön, és hogy segítsünk az Úrnak elvégezni azokat a dolgokat, amelyeket a világ alapítása előtt eltervezett az emberiség családjára vonatkozólag. (…) A Mindenható sohasem változtatta meg a célját, soha nem változtatta meg a terveit, és soha nem vonta vissza a törvényeit. (…) Az Ő útja egy örök körforgás. Egyetlen célt tartott szem előtt, és ez a cél beteljesedik az emberekre és a földre vonatkozólag, amin az ember él.

Az egyetlen kérdés, amit fel kell tenni magunknak az, hogy együttműködünk-e Istennel, vagy inkább egyénileg munkáljuk ki üdvösségünket; egyénileg teszünk-e eleget a felelősségeinknek, amik ránk hárulnak vagy sem; elvégezzük-e a szertartásokat, amiket Isten rendelt el vagy sem, először is magunk számára, a családjaink számára, az élők és a holtak számára. Együttműködünk-e a templomok építésében, és a benne végzett szolgálatban; egyesülünk-e a Mindenhatóval az Ő szent papságának irányításával, hogy elvégezze azokat a dolgokat, melyekről minden szent próféta ajka szólt a világ kezdete óta; komolyan küzdünk-e a hitért, ami egyszer a szenteknek adatott vagy sem. Ezek bizonyos mértékig a mi vállunkon nyugvó felelőségek. (…)

Az Ő vágya, hogy népe komolyan küzdjön a hitért, ami egyszer a szenteknek adatott, vagyis hogy halhatatlan lényekként összhangban cselekedjenek a Mindenhatóval, hogy a kinyilatkoztatás alapelvei ösztönözhessék őket, hogy megértsenek valamit a méltóságukból és emberi mivoltukból, az örökkévalósághoz fűződő kapcsolatukból, a világból, amiben élünk - ahogy az most van, és amilyen lesz -, és azokból a világokból, amelyek eztán jönnek. (…)

Az ember szelleme testével együtt az örökkévaló evangéliumon keresztül felmagasztosul, és ha ez az ember hithű, végül az örökkévaló világokba, az Istenek társaságába kerül; és amíg mi ültetünk, és vetünk és aratunk, és az élet megszokott dolgait végezzük más emberekhez hasonlóan, a fő célunk az örökkévaló életek és felmagasztosulások; a legfontosabb célunk pedig az, hogy felkészítsük magunkat, az utódainkat és elődeinket a trónusokra, a fejedelemségekre és hatalmakra az örökkévaló világokban.

Ez az, amit mi gyakran el akarunk érni, és amiért az ősi szentek is küzdöttek. Ez az, amiért Ádám, Noé, Énók, Ábrahám és a próféták küzdöttek, hogy betöltsék a rendeltetésüket a földön, és ahogy az egyik régi próféta mondta: „és felkelsz a te sorsodra a napoknak végén” [lásd Dániel 12:13], amikor a könyvek kinyittatnak, és amikor megjelenik a nagy fehér királyi szék, és a rajta ülőnek a tekintete elől megfutamodnak a mennyek és a föld; hogy mi és ők, és ők és mi felkészültek legyünk, betöltve a teremtésünk célját a földön, hogy kapcsolatban álljunk az örökkévaló világokban létező intelligenciánkkal; hogy újra beengedjenek minket Atyánk jelenlétébe, ahonnan jöttünk, és részesüljünk azokban az örökkévaló létezésekben, amelyekről az emberiség kinyilatkoztatás nélkül semmit sem tud. E célból vagyunk itt; (…) e célból építünk templomokat; e célból kapunk felruházásokát; e célból kötünk szövetségeket, e célból szolgálunk az élőknek és a halottaknak, és minden célunk és szándékunk, hasonlóan a korábbi idők sugalmazott embereinek céljához és szándékához, teljes egészében kapcsolatban áll az örökkévaló és időbeli létezésekkel. (…)

Ezért küzdünk, és ezt teljesíteni fogjuk; sem ember, sem szervezet, sem hatalom sem pedig felhatalmazás nem állíthatja meg, mert Isten kezében van az irányítás, és királysága tovább, tovább, egyre tovább halad, és folytatódni, fejlődni és növekedni fog addig, amíg e világnak a királyságai a mi Istenünk és az ő Krisztusának a királyságai lesznek.¹²