Könyörülettől vezérelve

Thamas testvér, egy vékony idősebb férfi, egyedül ült, gyakran egész messze a többi egyháztagtól, akik összegyűltek, hogy üdvözöljék egymást a vasárnapi gyűlések kezdetén. Alacsony termetű volt, alázatos megjelenésű. Nemrég keresztelkedett meg, és nem volt családja. Spanyolja – bár érthető volt – a portugál, a francia, a német, az angol és anyanyelve, a magyar keveréke volt. Rövid beszélgetései során, melyet az őt felkarolni próbáló egyháztagokkal folytatott, a messzi Magyarországról beszélt.

Egy nap a püspök felkérte, hogy beszéljen néhány percben az úrvacsoragyűlésen. Meglepődött, de elfogadta. Minket is meglepett, amikor bejelentették a nevét. Egy rövid és egyszerű bizonyságra voltunk felkészülve.

Azonban amikor felállt az emelvényre, e testvér megjelenése rendkívüli módon megváltozott, és azonnal megragadta a figyelmünket. Testtartása egyenes lett, majdnem katonás, bár nem viselt egyenruhát vagy kitüntetéseket. Megjelenése egy katonáéra hasonlított – idős, ám büszke. Lassan, de határozottan belekezdett elgondolkodtató történetébe.

A második világháború alatt egy gyalogos zászlóaljnál szolgált egy olyan területen, ahol az állandó harcok vérrel, fájdalommal és halállal borították a földet. Osztagát egy őrmester irányította, akit rendkívüli szigorúsága miatt gyűlöltek az emberei. Egy szörnyű éjjel az őrmestertől nem messze robbant fel egy gránát, mely súlyosan megsebesítette. A hadtest parancsnoka megállította a rozzant teherautót, mellyel gyakran járt arra, hogy felvegye és a tűzvonalak mögé vigye a sebesült és haldokló embereket, ahol elláthatják vagy eltemethetik őket.

Az osztag messziről figyelte haldokló őrmesterének sorsát. Senki nem ment segíteni neki. A parancsnok kért egy önkéntest, aki odavinné a férfit a teherautóhoz, és elkísérné a tűzvonalak mögé. Nem jelentkezett senki.

Majd rövid szünet után, Thamas testvér lépett elő. „Könyörülettől vezérelve – mondta – eldöntöttem, hogy elviszem a szerencsétlen fickót, és elkísérem az útján. Amennyire csak tudtam, vigyáztam rá a hosszú és fájdalmas út során.

Később visszatértem és az osztagomat kerestem. Amikor a harcvonalra értem, megtudtam, hogy egy kegyetlen bombatámadás rengeteg embert elpusztított azon a szörnyű éjszakán, amikor elhagytam a harcteret. Az osztagomból egyetlen ember sem élte túl, kivéve engem. És akkor megértettem. Hálát adtam Istennek, hogy könyörületességre indított engem. Megmentette az életemet, és lehetőséget adott számomra, hogy halljam a visszaállított evangélium üzenetét.”

Egy hajlott, idős ember iránti szeretetünk nagyrabecsüléssé, csodálattá és hálává változott, amiért megosztott velünk egy példát Krisztus tiszta szeretetéről.

Juan Aldo Leone a Villa Allende Egyházközség, Argentina Sierras Córdoba Cövek tagja.