2005
EGYENLŐ PARTNEREKKÉNT
2005. október


A CSALÁD MEGERŐSÍTÉSE

EGYENLŐ PARTNEREKKÉNT

Folytatásos sorozat, mely betekintést nyújt „A család: Kiáltvány a világhoz” tanulmányozásához és használatához.

„Isten terve szerint az apáknak szeretetben és igaz módon kell családjukat irányítaniuk, valamint gondoskodniuk kell a család szükségleteiről és annak védelméről. Az anyák elsősorban gyermekeik gondozásáért felelősek. Az anyáknak és apáknak egyaránt kötelességük, hogy egyenlő partnerekként segítsék egymást e szent feladatok ellátásában.”1

Elnökölni, gondoskodni és védelmezni

Az apák elnököljenek az otthon felett, az elnöklés azonban nem azt jelenti, hogy a férfi uralkodjon, vagy igazságtalan hatalmat gyakoroljon felesége, illetve gyermekei felett. A Szabadító azt tanította apostolainak, hogy a nem zsidók közötti uralkodók hatalmat gyakorolnak alattvalóik felett. „De ne így legyen közöttetek; – figyelmeztetett – hanem aki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok.” (Lásd Máté 20:25–27.) Az elnöklés tehát szeretet, szolgálat és áldozathozatal. Pál apostol ezt tanította: „Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképen a Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta azért.” (Efézusbeliek 5:25) Ezra Taft Benson elnök (1899–1994) kijelentette: „Testvéreim, nagyon komolyan azt mondom nektek, hogy [Jézus Krisztus] az a modell, akit követnünk kell, amikor felvállaljuk családunk lelki vezetését. Különösképpen igaz ez a feleségetekhez fűződő kapcsolatotokban.”2

Az Úr azt mondta: „Minden ember, akinek saját családjáról kell gondoskodnia, gondoskodjék, és semmiképpen sem fogja koronáját elveszíteni.” (T&Sz 75:28) A mai világban a családról történő gondoskodás sikere gyakran függ attól, hogy az apának mekkora hajlandósága, illetve lehetősége van megfelelő oktatásban részesülni. Azonban az oktatás és a megfelelő állás megszerzése, valamint az élet szükségleteiről való gondoskodás nem jelenti azt, hogy mérhetetlen mennyiségű időt töltsünk azzal, hogy magas életszínvonalat teremtsünk meg. Spencer W. Kimball elnök (1895–1985) arra figyelmeztetett, hogy néhány édesapa annyira sok időt tölt azzal, hogy olyan dolgokról gondoskodjon, melyek messze túlmennek az életszükségleteken, hogy a fizikai javak bálványaikká válnak, és kevés idejük marad arra, hogy családjukban szeretetben és igazságban elnököljenek.3

A család védelmezésének felelőssége messze túlmegy azon a kézzelfogható fizikai menedéken és biztonságon, melyről az apának gondoskodnia kell. Howard W. Hunter elnök (1907–1995) ezt tanította: „Az igazlelkű apa úgy védi gyermekeit, hogy időt fordít rájuk, és jelen van társasági, iskolai és lelki tevékenységeikben és feladatköreikben.”4 Az apák úgy védhetik meg gyermekeiket, hogy megtanítják őket bölcs döntéseket hozni azzal kapcsolatban, hogy milyen médiát választanak, és milyen barátokkal töltik az idejüket.

A gyermekek nevelése

1942-ben az Első Elnökség kijelentette: „Az anyaság … szent elhívássá válik, szent odaadássá az Úr terveinek végrehajtása terén, odaadóan azok felnevelésének és gondozásának, testük, elméjük és lelkük táplálásának szentelvén magukat, akik megtartották első helyüket… Az anyaság munkája az, hogy második helyük megtartásához vezessük őket… Az anyaság megközelíti az istenséget. Ez a legmagasztosabb, legszentebb szolgálat, melyet magára vállalhat az emberiség. Az angyalok mellé helyezi ez azt, aki tiszteletben tartja ezt a szent elhívást és szolgálatot.”5

Sátán egyik leghatékonyabb megtévesztése az, hogy lealacsonyítja a feleség és az anya otthon végzett munkáját. Richard G. Scott elder a Tizenkét Apostol Kvórumából arra figyelmeztetett, hogy „ez Isten tervének szíven döfése… Ne hagyjátok, hogy elcsalogassanak benneteket Isten tervétől a világ ösvényei felé, ahol lekicsinylik az anyaságot, aláértékelik a női nemet, és kigúnyolják a feleség és az anya istenien megalapozott szerepét”6.

A próféták kihangsúlyozták, hogy milyen fontosak azok az anyák, akik teljes idejű erőfeszítéseiket gyermekeik nevelésére fordítják. Azoknak azonban, akiknek dolgozniuk kell, hogy gondoskodjanak családjuk szükségleteiről, Gordon B. Hinckley elnök ezt mondta: „Tegyetek meg minden tőletek telhetőt! Remélem, hogy ha teljes időben dolgoztok, akkor azért teszitek ezt, hogy biztosítsátok az alapvető szükségletek kielégítését, és nem csupán azért, mert díszes otthonra, előkelő autókra és egyéb luxusdolgokra támadt kedvetek.”7

Egymás segítése egyenlő partnerekként

Az anyák elsődleges feladata, hogy neveljék gyermekeiket, az apáké pedig, hogy elnököljenek, gondoskodjanak és védelmezzenek. Ezen szerepek azonban nem kizárólagosak. A férjeknek és feleségeknek egyenlő partnerekként kell osztozniuk a szülői lét felelősségeiben, és segíteniük kell egymást az önzetlen áldozathozatal szellemében.

Azon isteni elgondolás, miszerint az anyák és az apák különböző elsődleges felelősséggel bírnak a családban, bizonyos örökkévaló különbségeket tükröz a férfiak és a nők között. „A család: Kiáltvány a világhoz” azt tanítja, hogy „az ember neme alapvető jellemvonása az egyén földi élet előtti, halandó és örökkévaló azonosságának, valamint rendeltetésének”8. Ezek az istenadta különbségek és egyedülálló kötelezettségek lehetővé teszik, hogy a házaspárok egységesek legyenek, kiegészítsék egymás erősségeit és ajándékait, és hogy kapcsolatukat egy lehetséges örökkévaló családdá kovácsolják.

JEGYZETEK

  1. „A család: Kiáltvány a világhoz”, Liahóna, 2004. okt., 49. o.

  2. „To the Fathers in Israel”, Ensign, 1987. nov., 50. o.

  3. Lásd „The False Gods We Worship”, Tambuli, 1977. aug., 2–3. o.

  4. „Being a Righteous Husband and Father”, Ensign, 1994. nov., 51. o.

  5. Conference Report, 1942. okt., 12–13. o.

  6. „The Joy of Living the Great Plan of Happiness”, Ensign, 1996. nov., 74–75. o.

  7. „Women of the Church”, Ensign, 1996. nov., 69. o.

  8. Liahóna, 2004. okt., 49. o.