Szarvasok a reflektorok fényében

Sok évvel ezelőtt éppen hazafelé tartottam, miután kitettem a férjemet az iskolánál. Az autóút Utah hegyeinek szurdokain vezetett keresztül.

Nemrég született kisbabánk, April, is velem volt. Ez jóval a kisgyermekülések ideje előtt volt, így April takaróba csavarva feküdt egy párnán, az első ülésen, fejét a lábamon pihentetve.

Hogy ébren tudjak maradni, elkezdtem énekelni egy himnuszt, melyet az egyházi gyűléseinken utoljára énekeltünk, „Abide with Me; ’Tis Eventide” („Maradj velem, az est leszállt!”) [ Hymns , 165. sz.]. Miközben énekeltem, elkez- dett esni. Amikor elértük a ka-nyont, az eső hóvá változott, és kezdett hozzátapadni az úttesthez.

Az egyik kanyarban, a keskeny kétsávos úton, észrevettem, hogy egy szarvascsorda áll közvetlenül az utamban. Rátapostam a fékre, mire az autó megcsúszott. Jobb oldalamon a hegy volt, baloldalamon pedig az út mellett egy folyó haladt. Csak egyenesen tudtam menni. Egyik kezemmel a kormányt markolva, másikkal pedig a kisbabámat megragadva, felkészültem az ütközésre. Csodálkozásomra azonban, a szarvasok egyszerűen félreléptek, és elengedtek minket.

Miután átjutottunk a csordán, belenéztem a visszapillantó tükörbe. A csorda nem dermedt le vagy szaladt szét a fényszórók hatására – ahogy a szarvasok azt normális esetben teszik, amikor megrémülnek. Éppen csak annyira húzódtak hátra, hogy elengedjék a kis Volkswagen bogarat. Olyan érzés volt ez számomra, mint kettéválasztani a Vörös-tengert. Végig örvendeztem a hazáig tartó 10 mérföldes (16 km) szakaszon, és hálát adtam Istennek, hogy „velem maradt”.

Amikor hazaértem és kiszálltam az autóból, rádöbbentem, milyen tragédia történhetett volna, és mégsem történt. Könnyek szöktek a szemembe. Ha csak egy szarvast is elütöttem volna, az hatalmas kárt okozhatott volna a kicsi autóban, és a kisbabám és én is súlyosan megsérülhettünk volna. Az éppen hogy elkerült baleset öt mérföldre (8 km) történt a legközelebbi háztól, és nem találkoztunk egyetlen járművel sem a kanyonon átvezető úton, illetve az út hátralevő részében egészen hazáig. Sírtam örömömben, gyermekemet karjaimban tartva, és megköszöntem Istennek, hogy megvédett minket a bajtól.

Arlene Housman a White River Egyházközség,Washington Auburn Cövek tagja.