Mindaz után, amit meg tudunk tenni

Kép

Hallottam, hogy még senki sem halt bele, ha egy általános konferencia ülésén beszédet kellett mondania. Ha ma mégis megtörténne, előre is bocsánatok kérek.

Mikor a kötelező katonai szolgálatomat töltöttem Argentínában, olvastam egy könyvet, melynek szerzőjére nem emlékszem. Ezt írta: „Nem akarok átlagos ember lenni; jogom van hozzá, hogy átlagon felüli legyek, ha képes vagyok rá.”

Átlagon felülinek lenni azt jelenti, hogy sikeresek, egyediek és kiválóak vagyunk.

Ez a kifejezés a szívembe és az elmémbe is beíródott. Úgy éreztem, és most is úgy érzem, hogy Jézus Krisztus egyházának tagjaiként amellett döntöttünk, hogy nem leszünk átlagos férfiak és nők. Az utolsó, „ha képes vagyok rá” szavak hatására arra gondoltam, hogy nem elég csupán megkeresztelkednünk és konfirmálnunk, hanem teljesítenünk és tisztelnünk kell azt az elkötelezettséget, amit az Úr iránt tettünk azon az emlékezetes napon.

Lehi azt tanította fiának, Jákóbnak: „Az emberek tehát szabadok a test szerint, és minden dolog megadatott nekik, melyre az embernek szüksége van. És szabadon választhatják a szabadságot és az örök életet, minden ember nagy Közbenjárója által, vagy választhatják a fogságot és a halált, az ördög fogsága és hatalma szerint; mert ő arra törekszik, hogy minden ember olyan nyomorult lehessen, mint ő maga” (2 Nefi 2:27).

Kétségtelen, hogy a szabadságot és az örök életet keressük. Megremegünk még a gondolattól is, hogy meghalunk és az ördög fogságába kerülünk.

Nefi érthetően megtanította, hogy mit kell tennünk. Ezt mondta: „[M]ert tudjuk, hogy kegyelem által szabadítanak meg minket, mindaz után, amit meg tudunk tenni” (2 Nefi 25:23).

Úgy hiszem, hogy az első dolog, amit észben kell tartanunk a minden megtehető dolog terén, hogy megbánjuk bűneinket. Soha nem érhetjük el isteni lehetőségeinket, ha a bűneinkben maradunk.

Becses emlékeim vannak arról a napról, amikor nyolcéves koromban megkeresztelkedtem. A szertartást a Liniers Gyülekezetben végeztük, az egyház első Dél-Amerikában épített kápolnájában. A keresztelőm után a családommal hazafelé tartva a bátyám elkezdett birkózni velem, ahogy gyakran szokott. Felkiáltottam: – Ne érj hozzám! Nem követhetek el bűnt! Ahogy teltek a napok, rájöttem, nem lehetséges, hogy életem végéig bűntelen maradjak.

Nehéz elviselni a minket érő szenvedéseket, de az életben az igazi kín az, ha a saját gyengeségeink és bűneink következményeit kell elviselnünk, melyeket mi hozunk magunkra.

Csakis egy módja van annak, hogy megszabadítsuk magunkat ettől a szenvedéstől. Az pedig az őszinte bűnbánat. Megtanultam, hogy ha töredelmes lélekkel és megtört szívvel, bűneim miatt Isten szerint való szomorúságot érezve, megalázkodva és vétkeimet beismerve járulok az Úr elé, akkor Ő az Ő csodálatos engesztelő áldozata által eltörölheti azokat a bűnöket, és nem fog rájuk többé emlékezni.

Az argentin José Hernández költő a Martín Fierro című híres könyvében ezt írta:

Ha nem tapasztaljuk meg a bűneink vagy igaztalan tetteink okozta isteni szomorúságot, lehetetlen lenne számunkra, hogy az átlagon felüli emberek ösvényén maradjunk.

Egy másik fontos pont, amire emlékeznünk kell a minden megtehető dolog terén az, hogy keressünk és adjunk alkalmat azokra a lehetőségekre, amelyeket az evangéliumi élet állandóan kínál, és ismerjük fel azt, hogy mindenünket az Úrtól kaptuk. Ő a felelős minden jó dologért az életünkben.

Egy másik állandó felelősségünk a minden megtehető dolog terén az, hogy megosszuk az evangélium boldogságát az egész emberiséggel.

Nemrégiben kaptam egy levelet a Spanyolországban, Galíciában élő Rafael Pérez Cisneros testvértől, aki a megtéréséről írt. Levelében a következőket mondta:

„Fogalmam sem volt az élet céljáról, vagy arról, hogy mit is jelent valójában a család. Mikor végre beengedtem a misszionáriusokat az otthonomba, ezt mondtam nekik: – Mondjátok el az üzeneteteket, de figyelmeztetlek titeket, hogy semmi sem fog rávenni arra, hogy megváltoztassam a vallásom. Ezen az első alkalmon a gyerekeim és a feleségem figyelmesen hallgattak. Én kívülállónak éreztem magam. Félelem töltött el, és gondolkodás nélkül a hálószobámba mentem. Bezártam az ajtót és elkezdtem lelkem mélyéből imádkozni úgy, ahogy azt eddig még sohasem tettem: – Atyám, ha igaz, hogy ezek a fiatalemberek a te tanítványaid, és azért jöttek ide, hogy segítsenek nekünk, kérlek, tudasd ezt velem. Ebben a pillanatban sírni kezdtem, mint egy kisgyermek. Ömlöttek a könnyeim, és olyan boldogságot éreztem, amit azelőtt soha nem tapasztaltam. Teljesen átjárt az öröm, és boldogság öntötte el lelkemet. Megértettem, hogy Isten válaszolt az imámra.

Az egész családom megkeresztelkedett, és abban az áldásban volt részünk, hogy a svájci templomban egymáshoz pecsételtek minket, ami a legboldogabb emberré tett a világon.”

Azt hiszem, hogy ez a történet mindannyiunkat arra késztet, hogy tegyünk meg mindent, amit lehet, hogy megosszuk annak az örömnek az áldásait, amelyek az öröm evangéliuma szerinti életből fakadnak.

Az utolsó dolog, amit szeretnék megosztani az, hogy minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk a halandó próbatételünk végéig. Kétségtelenül vannak olyan élő példák előttünk, mint például Gordon B. Hinckley elnök, valamint más férfiak és nők, akik továbbra is hithűen szolgálnak olyan idősen is, amit mások már alkalmatlan kornak tartanak.

Amikor a Spanyolország Bilbao Misszió elnökeként szolgáltam, lenyűgöztek azok a nagyszerű egyháztagok és misszionáriusok, akikkel találkoztam. Hatalmas szeretettel és ügyesen vitték előre a munkát, csakúgy, mint sok hithű egyháztag a világ más részein. Irántuk fejezem ki őszinte hálámat és nagyrabecsülésemet.

Az Úr azt mondta, hogy örömét leli azok megtisztelésében, akik igazlelkűségben és igazságban szolgálják Őt.

„Nagy lesz az ő jutalmuk, és örök lesz az ő dicsőségük” (Lásd T&Sz 76:5–6).

Tartsuk mindig emlékezetünkben és szívünkben Nefi szavait:

„Ébredj fel, lelkem! Ne hervadozz tovább a bűnben. […] [L]elkem örvend tebenned; Istenem, én szabadulásom kősziklája” (2 Nefi 4:28, 30).

Alázatosan imádkozom azért, hogy az Úr megáldjon minket mindenben, amit csak meg tudunk tenni ezen az „átlagon felüli” úton, amit választottunk, és amiről bizonyságom van, hogy igaz. Jézus Krisztus nevében, ámen.