„Legeltesd az én juhaimat!”

Alázattal tölt el, hogy előttetek állhatok, és megoszthatom veletek az érzéseimet. Teljesen átlagos nő vagyok, a világ szemében jelentéktelen, ám az Úr, az Ő hatalmas irgalmával, mindig páratlan lehetőségekkel áldott meg engem, és egy nagyon becses ajándékkal is: elnyertem ezen evangélium igazságának valamint Jézus Krisztus és az Ő engesztelő áldozata valóságának ajándékát. Már tizennégy éves korom óta érzem a Szentlélek irányító hatását, azóta, hogy először hallgattam meg a misszionáriusokat és olvastam a Mormon könyvét. A bizonyságom azóta is a szívemben ég, a hitem pedig rendíthetetlen. A hit és a bizonyság ajándéka nagyban megáldotta az életemet.

Ma a világ legjobb és legértékesebb női között állok, és érzem a rám nehezedő óriási felelősség súlyát. Imádkoztam, tanulmányoztam és elmélkedtem a szentírásokon, miközben sugalmazást kerestem arra vonatkozóan, hogy az Úr mit szeretne, hogy mondjak nektek ez alkalommal.

A Segítőegylet elnökségeként áttanulmányoztuk és elgondolkodtunk a Segítőegylet történetén és célján – eme egyedülálló szervezeten, melyet Isten egy prófétája az Ő irányítása alatt szervezett meg, hogy szolgálja és megáldja az egyház nőtestvéreit. E sugalmazott kezdet az akkoriban élt asszonyok szíve gyengéd vágyainak kielégítésére történt. Két nagyon világos célból szervezték meg az egyletet: hogy segítsék a rászorulókat, és lelkeket szabadítsanak meg.¹

Beck nőtestvér említette, hogy az egyik olyan dolog, melyben eme egyház nőtestvérei jók lehetnek, és jónak is kell lenniük az, hogy segítséget nyújtanak.

Gondolkozzatok el a János 21:15–17-ben tanított tantételen! Az Úr megkérdezte Pétertől: „Szeretsz-é engem…?” Péter így válaszolt: „Te tudod, hogy szeretlek téged.” Mire az Úr azt felelte: „Legeltesd az én bárányaimat!” Az Úr másodszor is megkérdezte Pétertől: „Szeretsz-é engem?” Péter ismét így válaszolt: „Igen, Uram; te tudod, hogy én szeretlek téged!” Az Úr pedig ezt mondta Péternek: „Őrizd az én juhaimat!” Az Úr harmadjára is megkérdezte Pétertől: „Szeretsz-é engem?” Péter így felelt: „Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy én szeretlek téged.” Monda néki Jézus: „Legeltesd az én juhaimat!”

Krisztus tanítványaiként mi is kijelentjük, hogy szeretjük Őt. Hogyan fogjuk hát legeltetni az Ő juhait?

Az egyik módja annak, ahogyan a segítőegyleti nőtestvérek legeltethetik az Ő juhait, a látogatótanítás. „A látogatótanítás célja, hogy minden nőtestvérrel gondoskodó kapcsolatot építsenek ki, és hogy támogatást, vigaszt és barátságot nyújtsanak nekik.”² E célok elérése érdekében a látogató tanítóknak a következőket kell tenniük:

1. Rendszeresen meglátogatják a hozzájuk kijelölt nőtestvéreket (lehetőleg minden hónapban és az otthonukban).

2. „Megismerik a nőtestvérnek és családjának a [lelki] és fizikai szükségleteit.”

3. „Megfelelő segítségnyújtást ajánlanak fel.”

4. „[Lelki] oktatást adnak a havi üzeneten keresztül.”³

Az Úr a szeretet, a könyörület, a kedvesség és a jószívűség isteni tulajdonságaival áldotta meg a nőket. A havi látogatásaink által látogató tanítókként hatalmunkban áll megáldani minden egyes nőtestvért, miközben szeretettel és kedvességgel tárjuk ki feléjük karunkat, és a könyörület és jószívűség ajándékát nyújtjuk nekik. Bármilyenek is legyenek az egyéni körülményeink, mindannyiunknak lehetősége van építeni másokat, és gondoskodni róluk.

Számos országban éltem Közép- és Dél-Amerikában, valamint a Karib-szigeteken és Spanyolországban. Láttam, hogyan végzik hithűen a látogatótanítást akár rövid, akár hosszú távokat kellett gyalogolniuk, illetve buszon, metrón vagy vonaton kellett utazniuk. Egy barátom, Ana, fiatal édesanya volt Costa Ricában, aki hithűen végezte a látogatótanítást minden hónapban, bár sokszor zuhogó esőben kellett gyalogolnia. Harminc évvel később, ma már nagymamaként, továbbra is hithű látogató tanító. Nagyon sok életet megáldott.

Nőtestvéreink rendszeres havi látogatása által szeretetteljes, baráti és bizalmas kapcsolatokat építhetünk ki. Ha hallgatunk a Lélek sugalmazásaira, könnyebben felismerjük mások szükségleteit. Ha eme isteni sugalmazások szerint cselekszünk, áldást jelenthetünk a szükséget látók számára. Hajlandónak kell azonban lennünk arra, hogy adjunk – a javainkból és az időnkből. Életünk legjobb mércéje nem az, hogy mennyit kapunk, hanem az, hogy mennyit adunk. A látogató tanítás lehetőséget biztosít arra, hogy adjunk, miközben kielégítjük egymás fizikai, lelki és érzelmi szükségleteit.

Amikor a Dominikai Köztársaságban éltem, meglátogattam egy nőtestvért, aki éppen akkor jött haza a kórházból, miután életet adott harmadik gyermekének. Meglepett, milyen jól nézett ki, és milyen nyugodt volt. A másik két gyermeke még oly fiatal volt! Néhány perc beszélgetés után megosztotta velem, mekkora békességet érez, mert a segítőegyleti nőtestvérei feliratkoztak, hogy az elkövetkezendő néhány napon felváltva jönnek segíteni neki. Érezte, hogy szeretik.

Az én látogató tanítóim mindig az elsők voltak, akik eljöttek meglátogatni, és ételt hoztak nekem, amikor hazavittem az újszülött kisbabáimat a Costa Rica-i San Joséban.

Boyd K. Packer elnök azt mondta, hogy a Segítőegyletben végzett szolgálat „felmagasztal és megszentel minden egyes nőtestvért”, és azt a tanácsot adta nekünk, hogy „helyezzük a segítőegyleti szolgálatot minden társadalmi, illetve egyéb, hasonló egyesület és közösség elé.”⁴

A látogatótanítás nagyon hatékony eszközt jelent a megtartási és újraaktivizálási erőfeszítések során is. Egy fiatal egyedülálló felnőtt nőtestvér a következőket osztotta meg velem:

„Miközben az Ensignban található Első elnökségi üzenetet olvastam, eszembe jutottak a látogatótanítói feladataim. A társam jó barátom volt, de úgy tűnt, soha nem tudunk megegyezni egy közös időpontban. Aznap reggel elhatároztam, hogy felhívom a hozzánk kijelölt nőtestvéreket, megbeszélek velük egy időpontot, és reménykedem, hogy a társam időbeosztásába is belefér majd. Sajnos a társam nem tudott eljönni. Megkérdeztem néhány szobatársamat is, hogy el tudnának-e kísérni ezekre a látogatásokra, de senki nem ért rá. Tudván, hogy nem éppen ideális egyedül végezni a látogatótanítást, először arra gondoltam, hogy lemondom a megbeszélt időpontokat, de aztán úgy határoztam, hogy jobb egyedül elvégeznem a látogatásokat, mint hagyni, hogy még egy hónap elteljen úgy, hogy nem látogattuk meg a nőtestvéreinket.

Amikor odaértem Alejandra otthonához, bátortalanul közeledtem az ajtó felé, nem tudván, hogy vajon felismerem-e őt. Nagyon barátságos volt a telefonban, így azt gondoltam, hogy már találkoztam vele az egyházban. Alejandra szívélyes öleléssel és széles mosollyal köszöntött. Soha nem láttam azelőtt! A beszélgetésünk során Alejandra megosztotta azon vágyát, hogy újra elkezdjen járni az egyházba, és elmondta, hogy az elmúlt néhány hónapban nagyon várta, hogy meglátogassa valaki. Elárulta, hogy ez volt az első alkalom, hogy egy látogató tanító felkereste őt. Beszélgettünk néhány evangéliumi tantételről, és megosztottuk az adott Látogató tanítói üzenettel kapcsolatos érzéseinket. Elkötelezte magát, hogy azon a héten eljön az egyházba. El is jött (még a barátját is magával hozta)!

Azóta nagyon jó barátok vagyunk Alejandrával. Már nem vagyok a látogató tanítója, de havonta sokkal többször is meglátogatjuk egymást. Alejandra rendszeresen jár az egyházba és a családi estekre, és felsőfokú hitoktatásra is beiratkozott.

Mára erősebb bizonyságom van a látogatótanításról, mint valaha. Hálás vagyok a Szentlélek irányításáért, és azért az apró sugalmazásért, ami egy olyan kedves és szerető baráthoz vezetett el, mint Alejandra. Mindkettőnket megerősített ez az élmény, és mindkettőnknek szükségünk volt rá a lelki fejlődésünkhöz.”⁵

Amikor egy pásztor gondoskodik a juhairól, az elkóboroltak közül sokat vissza lehet terelni. Talán hallgatnak a hívó szóra, hogy térjenek vissza a nyájhoz.

A Moróni 6:4-ben arra intenek minket, hogy emlékezzünk azokra, akik megkeresztelkedtek Krisztus egyházába, és tápláljuk őket.

A havi evangéliumi üzenet, melyet e látogatások során megosztunk, hitet és bizonyságot épít. Mind az üzenet adója, mind pedig az abban részesülő épül azáltal, hogy megosztják a meglátásaikat és a személyes élményeiket, miközben evangéliumi tantételekről, szentírásokról, valamint a prófétáink tanításairól beszélgetnek.

Egy másik áldás pedig az a szoros barátság és épülés, mely a látogató nőtestvér pár között létrejön e szolgálat során. Tanulunk egymástól és szeretjük egymást, miközben együtt szolgálunk.

Képesek lehetünk, és képesnek kell lennünk arra, hogy jelentőségteljes segítséget nyújtsunk. Evangéliumi szemszögből látjuk az életünket. Isteni sugalmazások ösztönöznek minket arra, hogy jót tegyünk. Kötelezzük el magunkat a hatékony látogatótanítás mellett. Fizikai és lelki táplálékot nyújthatunk. Képesek vagyunk, és képesnek kell lennünk arra, hogy megértést nyújtsunk, és tant tanítsunk. Csillapíthatjuk a lelki éhséget, és legeltethetjük a juhokat. A juhok legeltetése jelentheti az új egyháztagok, a kevésbé tevékeny, vagy akár a teljesen tevékeny egyháztagok erősítését, valamint a róluk történő gondoskodást.

Szolgálatunk legyen önzetlen, ne feltűnő, és készségesen, Isten és az Ő gyermekei iránti szeretetteljes szívvel végezzük. Őszintén törődnünk kell a nyájjal ahhoz, hogy meghívhassuk őket Krisztushoz.

Azért imádkozom, hogy nagyobb elkötelezettséggel nyújtsuk ki szerető és könyörületes karunkat, hogy megáldjuk, segítsük és erősítsük egymást, miközben készséges és örömteli szívvel végezzük a látogatótanítást. Jézus Krisztus nevében, ámen.