Miért vagyunk az egyetlen igaz egyház tagjai?

„Íme, akinek örök élete van, az gazdag” (T&Sz 6:7).

A gazdagság nem volt jellemző a gyermekkoromra. Öten voltunk a családunkban: édesapám és mi négyen, testvérek. Az édesanyám ötéves koromban meghalt. Édesapám szerény keresetéből ételt vettünk; a ruhavásárlást a lehető legtovább halogattuk.

Egy nap kissé mérgesen ezt kérdeztem apámtól: – Apa, miért nem veszel nekem cipőt? Nézd meg ezt! Teljesen elkopott, és már a nagylábujjam is kilóg a cipőn lévő lyukon.

– Majd kicsit rendbe hozzuk mondta, és egy kis fekete cipőkrémmel kifényesítette a cipőmet. Valamivel később így szólt: -- Fiam, kész is van.

-- Nem – válaszoltam–, még mindig kilátszik a nagylábujjam.

-- Azon is segíthetünk -- mondta. Újra elővette a cipőkrémet, tett belőle egy keveset a lábujjamra, ami hamarosan úgy fénylett, mint a cipőm. Így az életben már korán megtanultam, hogy a boldogság nem a pénztől függ.

Idővel két misszionárius tanított minket a visszaállított evangélium gazdagságairól, a szabadulás tervének tanáról és az örökkévaló családokról. Megkeresztelkedtünk, majd amikor édesapám kerületi elnöki elhívásában kezdett szolgálni, első célkitűzése az volt, hogy elutazzunk a templomba, és részesüljünk áldozathozatalunk áldásaiban. 15 napos utazás volt, mely során egy több mint 7700 kilométeres utat tettünk meg. Egy olyan utat, mely tele volt nehézségekkel, akadályokkal, rossz minőségű utakkal, kényelmetlen buszokkal, nem ismerve még az útvonalat sem, de hatalmas reményekkel telve azon szertartások iránt, melyekben majd részesülhettünk.

Mikor megérkeztünk az Arizona állambeli Mesába, befordultunk egy utcába, melynek végén megláttuk az Úr házát tündöklő ragyogásában. Emlékszem a szívünket eltöltő örömre. Dicsérő énekeket zengtünk, és sok szent arcán könnyek folytak.

Később a templomban családként együtt térdeltünk le, hogy hallhassuk az örökkévaló családról szóló csodálatos ígéreteket, bizonyosan tudva azt, hogy édesanyánk, aki bár nem volt jelen, most már örökre az édesanyánk lett. Éreztük a békét, ami abból a tudásból fakadt, hogy örökkévaló család vagyunk.

Így az örök élet ígérete az örökkévalóság kincseit adta nekünk! „Íme, akinek örök élete van, az gazdag” (T&Sz 6:7).

Jézus Krisztus egyháza a papok egyháza, egy „királyi papság, szent nemzet” (1 Péter 2:9).

A visszaállított egyház minden otthonnak ad egy olyan papságviselőt, aki Isten hatalmával rendelkezve megáldhatja az otthont. Hányszor hallhattam már otthon egy gyermek gyengéd, édes hangját, mikor azt mondta: „Apa, adnál nekem egy áldást?” Majd nehézsége és fájdalma pillanataiban kezemet a fejére tettem, és vigasztaló és gyógyító áldást mondtam felette, és láttam, ahogy a papság kifejti hatását, majd másnap a kis hang azt mondta: „Köszönöm, Apa. Nagyon jól aludtam tegnap éjjel.” Nem kell keresnünk valakit, aki rendelkezik ezzel a hatalommal – itt van közöttünk! Micsoda áldás az, hogy gyermekeinknek taníthatjuk ezt az alapelvet! Ez az egyetlen egyház a földön, amely ilyen áldásokat kínál a családok számára.

E hatalom által tudtam elrendelni mindegyik fiamat a papságba, mellyel Isten hatalmát ruháztam rájuk, hogy az Ő szertartásaiban szolgálhassanak.

Így ez is egyik oka annak, hogy ennek az egyháznak tagja vagyok, mivel a papság hatalma újra itt van a földön, és otthonainkba is elér.

A legértékesebb erő, amit birtokolhatunk, az Úr Jézus Krisztusról és az Ő engesztelő hatalmáról való személyes bizonyságunk kincse.

Bizonyságot akkor kapunk, ha imában törekszünk rá, és érdemes életet élünk. „És a Lélek a hit imája által adatik meg nektek” (T&Sz 42:14), tanácsolta Urunk Joseph prófétán keresztül.

Mikor Daniel fiam hatéves volt, látta, hogy aggódom, mert egy cövekkonferencián kellett részt vennem, és nem voltam biztos abban, hogy mit is tanítsak a szenteknek. Odajött hozzám és így szólt: – Apu, ez nagyon egyszerű. A gyermekek mindent így látnak.

– Lássuk csak, fiam – válaszoltam. – Ha olyan egyszerű, akkor mondd meg, hogy miről beszéljek nekik!

– Beszélj nekik az imáról – mondta.

– Az jó téma – válaszoltam –, de már sok beszédet hallottak az imáról, mi újat mondhatnék nekik?

– Ez is egyszerű, apu. Először mondd meg nekik, hogy „mielőtt elkezdenétek Mennyei Atyával beszélni, gondolkozzatok, mit akartok mondani Neki”.

– Ez remek ötletnek hangzik – válaszoltam –, és azután?

– Hát, mikor kigondoltátok, akkor mondjátok el Neki! Mikor befejeztétek, akkor meg várjatok, hogy megtudjátok, hogy Ő is akar-e valamit mondani nektek.

Így imáinkon keresztül a Lélek a lelkünkhöz szól, és bizonyságot tesz a Szabadító valóságáról.

Csodával tölt el az a szeretet, amit Szabadítóm, Jézus Krisztus mutatott azáltal, hogy leereszkedett mennyei lakhelyéről, és eljött egy olyan világba, ahol a többség visszautasította az Ő üzenetét, és bár nem volt hatalmuk elvenni az életét, halálra ítélték. Krisztus fizetett a bűneimért, betegségeimért, gyengeségeimért és fájdalmaimért. Fájdalma leírhatatlan volt. Lukács csak annyit említett, hogy „az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek” (Lukács 22:44).

Mindenek felett ez az oka egyháztagságomnak. Mivel a Szentlélek eltöltötte a szívemet és tudatta velem, hogy Krisztus él, hogy Ő az én Szabadítóm, hogy Ő fizetett a bűneimért, és hogy előkészítette számomra az utat, hogy amennyiben az Ő elvárásai szerint élek, minden más megígért áldást is élvezhessek.

Néhány héttel ezelőtt édesapám is elhunyt, és hálás vagyok Istennek, hálásabb, mint eddig bármikor, az Ő tanának gyönyörűségéért és teljességéért.

Mert a családi élet a halál küszöbén túl is folytatódhat. Mert a királyi papság visszaállíttatott a földre. Valamint azért, mert a Lélek szólt a lelkemhez, megadva nekem a bizonyságot, hogy Szabadítóm, Jézus Krisztus él, és hogy az Ő közbenjárása által, hithűségem függvényében vele élhetek majd. Többek közt ezért vagyok még mindig a földön lévő egyetlen igaz egyház tagja, amiért örökké hálás leszek. Jézus Krisztus nevében, ámen.