Igényt tartani a rendkívül hatalmas és értékes ígéretekre

Spencer J. Condie elder

a Hetvenektõl

Az Úr nagylelkű ígéreteket tesz, és be is bizonyítja, hogy Ő nem fog eltérni ezektől az ígéretektől.

Kép

A hithű csendes-óceáni szentek szeretetét és üdvözletét hozom nektek.

Az evangélium első tantétele az Úr Jézus Krisztusba vetett hit. Ebbe beletartozik az ő isteni születésébe és mennyei örökségébe vetett hit, valamint hit abban, hogy Atyja irányításával Ő teremtette a Földet, és mindent, ami azon van (lásd János 1:10; Móziás 3:8). Krisztusba vetett hitünk középpontjában az arról való meggyőződés áll, hogy az Ő engesztelő áldozata által, legyenek bár bűneink skarlátpirosak, hófehérek lehetnek (lásd Ésaiás 1:18).

A Krisztusba vetett hit magában foglalja azt a tudást, hogy a keresztre feszítése után felemelkedett a sírból, a feltámadása pedig lehetővé tette, hogy minden ember újra éljen (lásd 1 Korinthusbeliek 15:21–23). A Krisztusba vetett hit meggyőződés arról, hogy Ő és az Ő Mennyei Atyja megjelentek egy fiúnak, Joseph Smithnek, előkészítve az utat mindenek visszaállításához az idők teljességének adományozási korszakában. Jézus Krisztus a feje az egyháznak, mely az Ő szent nevét viseli.

Az Úr Jézus Krisztusba vetett hit abban nyilvánul meg, amikor hiszünk a tanításaiban, igényt tartunk „igen nagy és becses ígérete[ire]”, és az „isteni természet részeseivé” válunk (2 Péter 1:4). Prófétái számtalan ígéretet hirdettek, és az Úr biztosít bennünket arról, hogy „szavam nem múlik el, hanem mind beteljesül, akár saját hangom, akár szolgáim hangja által, az ugyanaz” (T&Sz 1:38).

Eme utolsó napokban az Úr kinyilatkoztatta, hogy „amikor bármilyen áldásban részesülünk Istentõl, az ama törvény iránti engedelmesség által történik, amelyen az áldás alapszik” (T&Sz 130:21). Az Úr nagylelkű ígéreteket tesz, és be is bizonyítja, hogy Ő nem fog eltérni ezektől az ígéretektől, mert így szólt: „Én, az Úr, meg vagyok kötve, amikor megteszitek, amit mondok; de amikor nem teszitek meg, amit mondok, akkor nincs ígéret számotokra” (T&Sz 82:10).

Rendkívül hatalmas és értékes ígéretek

Az Úr számtalan, rendkívül hatalmas és értékes ígéretei közé tartozik a bűneink megbocsátása, amikor „beismer[jük] és elhagy[juk] azokat” (T&Sz 58:43; lásd még T&Sz 1:32). A menny csatornáinak megnyitása egy ígéret azok számára, akik teljes tizedet fizetnek (lásd Malakiás 3:10), a „tudás nagyszerű kincseire” való rátalálás pedig azokra vonatkozik, akik betartják a Bölcsesség szavát (T&Sz 89:19).

Azok, akik megszentelik a sabbat napját, azt az ígéretet kapják, hogy szeplőtelenek maradnak a világtól (lásd T&Sz 59:9; 2 Mózes 31:13). Isteni útmutatást és sugalmazást ígértek azoknak, akik „Krisztus szavain [lakmároznak]” (2 Nefi 32:3–5), és akik magukra vonatkoztatják a szentírásokat (lásd 1 Nefi 19:23).

Az Úr azt is megígérte, hogy „bármit kértek az Atyától az én nevemben, ami helyes, és hiszitek, hogy kapni fogtok, akkor íme, az megadatik nektek” (3 Nefi 18:20). Megígérték nekünk, hogy a Szentlélek állandó társunk lesz, ha gondolatainkat szüntelenül az erény díszíti (lásd T&Sz 121:45–46). Igényt tarthatunk a böjt lelkileg felszabadító ígéretére is, ami „megnyi[tja] a gonoszságnak bilincseit”, megszabadít nehéz terheinktől, és „minden igát széttép” (lásd Ésaiás 58:6).

Azok, akiket egymáshoz pecsételtek a szent templomban, és akik hűségesen megtartják szövetségeiket, részesülni fognak Isten dicsőségében, ami „magjaik teljessége és folytatása lesz örökkön-örökké” (T&Sz 132:19).

Néha, földi türelmetlenségünk közepette szem elől tévesztjük az Úr becses ígéreteit, és nem látjuk a kapcsolatot az engedelmességünk és ezen ígéretek beteljesedése között. Az Úr kijelentette:

„Ki vagyok én, mondja az Úr, olyan, aki ígért és nem teljesített?

Parancsolok, és az emberek nem engedelmeskednek; visszavonok, és nem kapják meg az áldást.

Akkor aztán azt mondják a szívükben: Ez nem az Úr munkája, mert ígéretei nem teljesedtek be. De jaj az ilyeneknek, mert jutalmuk lent lappang, és nem fentről jön” (T&Sz 58:31–33).

Távolról látva az ígéreteket

A hit fontos összetevői a türelem, a hosszútűrés és a mindvégig kitartás. Pál apostol beszámolt Ábel, Énokh, Noé, Ábrahám és Sára hitéről, megállapítva, hogy „hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön” (lásd Zsidók 11:13). E hithű szentek tudták, hogy ez a földi élet egy utazás, nem pedig a végállomás.

Amikor Ábráhám hetvenöt éves volt, az Úr megígérte neki: „[N]agy nemzetté tészlek”, amikor neki és Szárainak még nem voltak gyermekei (1 Mózes 12:2–3). Nyolcvanhat éves volt, amikor Sára szolgálóleánya, Hágár „Ismáelt szűlé Ábr[ah]ámnak” (1 Mózes 16:16).

Az Úr Ábrám nevét Ábrahámra változtatta, Szárai nevét pedig Sárára, és amikor Ábrahám közel százéves lett, felesége pedig kilencven, azt az ígéretet kapták, hogy Sára fiút fog szülni, akit Izsáknak neveznek majd (lásd 1 Mózes 17:17, 19). Mivel hitetlenkedtek, az Úr megkérdezte: „[A]z Úrnak lehetetlen-é valami?” (1 Mózes 18:14). „[F]ogada [pedig] Sára az ő méhében, és szűle fiat Ábrahámnak az ő vénségében” (1 Mózes 21:2), az Úr pedig ezt ígérte: „[M]egsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van” (1 Mózes 22:17).

Az ifjú Izsákból felnőtt férfi lett, és negyven éves korában elvette Rebekát. „És könyörge Izsák az Úrnak az ő feleségéért, mivelhogy magtalan vala, és az Úr meghallgatá őt: és teherbe esék Rebeka, az ő felesége”, és ikreket szült, két fiút, Ézsaut és Jákóbot, amikor az édesapjuk hatvan éves volt (1 Mózes 25:20–26).

Ahogy Jákób egyre érettebbé vált, és elérte a megfelelő kort, szülei Lábán családjához küldték őt, hogy ott találkozzon Lábán két lányával, Leával és Rákhellel. Jákób így szólt Lábánhoz: „Szolgállak téged hét esztendeig Rákhelért, a te kisebbik leányodért… Szolgála tehát Jákób Rákhelért hét esztendeig, s csak néhány napnak tetszék az neki, annyira szereti vala őt” (1 Mózes 29:18, 20).

Emlékezzetek vissza, hogyan ámította Lábán Jákóbot, hogy először Leát vegye el, majd azután Rákhelt. „És meglátá az Úr Lea megvetett voltát, és megnyitá annak méhét. Rákhel pedig magtalan vala” (1 Mózes 29:31). Lea pedig megszülte Rúbent, majd Simeont, azután Lévit, végül Júdát. Eközben Rákhel gyermektelen maradt (lásd 1 Mózes 29:32–35).

Rákhel egyre irigyebb és elkeseredettebb lett, míg egy nap nem bírta tovább, és hevesen azt követelte Jákóbtól: „Adj nékem gyermekeket, mert ha nem, meghalok” (1 Mózes 30:1). Erre Lea szült még két fiat és egy lányt.

Nem késik el az ígérettel az Úr

Péter apostol bizonyságot tett róla, hogy „nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk” (2 Péter 3:9). Az egy órás mosoda és az egyperces gyorséttermi láncok korában néha úgy tűnhet, mintha szerető Mennyei Atyánk véletlenül rossz helyen érvényesítette volna a nekünk szóló becses ígéreteit, várakozóhívásra tette volna azokat, vagy rossz fájlnév alatt mentette volna el. Így érzett Rákhel is.

Idővel azonban a szentírás öt leggyönyörűbb szavát olvashatjuk: „Megemlékezék pedig az Isten Rákhelről” (1 Mózes 30:22). Ezután megáldatott József, majd később Benjámin születésével. Több milliónyian vannak ma a földön, akik leszármazottai Józsefnek, akik elnyerték az ábrahámi ígéretet, miszerint erőfeszítéseik miatt „áldatik majd meg a föld minden családja, méghozzá az evangélium áldásaival, amelyek a szabadulás, méghozzá az örök élet áldásai” (Ábrahám 2:11).

Azért imádkozom, hogy amikor a menny ígéretei néha távolinak tűnnek, mindannyian ragaszkodjunk e hatalmas és becses ígéretekhez, és soha ne engedjük el azokat. Isten pedig, amint Rákhelről, rólatok is meg fog emlékezni. Errõl teszem bizonyságomat Jézus Krisztus nevében, ámen.