A nagy parancsolat

Testvérek, egy nagyon fontos kérdést szeretnék feltenni. Milyen tulajdonság határoz meg minket a leginkább Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjaiként?

Ma az erre a kérdésre adott válaszról szeretnék beszélni.

A Krisztus utáni első században a növekvő korinthusi egyház tagjai lelkesedtek az evangéliumért. Szinte mindegyikük újonnan megtért volt az egyházban. Sokakat Pál apostol és mások prédikálása vonzott oda.

A korinthusi szentek azonban pörlekedőek voltak. Veszekedtek egymással. Felsőbbrendűnek érezték magukat másokkal szemben. Bíróságra citálták egymást.

Mikor ezt Pál megtudta, csalódottnak érezte magát. Levelet írt nekik, amelyben azért könyörgött, hogy legyenek egységesebbek. Sok olyan kérdésüket megválaszolta, ami miatt vitatkoztak egymással. Aztán a vége felé azt mondta nekik, hogy egy „kiváltképen való útat”¹ akar mutatni nekik.

Emlékeztek az ezt követő szavaira?

Ezt mondta nekik: „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom.”²

Pál üzenete a szentek eme új csoportjának egyszerű és közvetlen volt: Akármit is tesztek, annak semmi haszna nem lesz, ha nincs bennetek jószívűség. Szólhattok nyelveken, rendelkezhettek a prófétálás ajándékával, megérthettek minden rejtélyt és tiétek lehet minden tudás; még ha olyan hitetek is van, amivel hegyeket tudtok elmozdítani, jószívűség nélkül nem fog hasznotokra válni.³

„A jószívűség Krisztus tiszta szeretete.”⁴ A Szabadító példájával mutatta meg ezt a szeretetet, és még akkor is tanította azt, amikor azok kínozták, akik megvetették és gyűlölték Őt.

Egy alkalommal a farizeusok megpróbálták csapdába csalni Jézust egy látszólag megválaszolhatatlan kérdéssel. „Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?”⁵ – kérdezték.

A farizeusok alaposan megvitatták ezt a kérdést, és több mint 600 parancsolatot állapítottak meg.⁶ Ha nekik, tanult embereknek ilyen nehéz feladat volt egy fontossági sorrend felállítása, azt gondolták, hogy egy ilyen kérdés megválaszolása nyilvánvalóan lehetetlen lesz a galileai ács fiának.

Amikor azonban a farizeusok meghallották az Ő válaszát, valószínűleg bajban voltak, mert a válasz nagy gyengeségükre mutatott rá. Ezt válaszolta:

„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.

Ez az első és nagy parancsolat.

A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.

E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”⁷

Attól a naptól fogva ezt a sugalmazott kijelentést sok nemzedéken át megismételték. Számunkra pedig, a mi szeretetünk mércéje a saját lelkünk nagyságának mércéje.

A szentírások így szólnak: „Hanem ha valaki az Istent szereti, az ismertetik ő tőle.”⁸ Milyen csodálatos ígéret ez – őtőle ismertetve lenni. A lelket szárnyalásra készteti, és azt gondoljuk, hogy a menny és föld Alkotója ismer, és tiszta, örökkévaló szeretettel szeret minket.

1840-ben Joseph próféta egy apostoli levelet küldött a Tizenketteknek, melyben ezt tanította: „A szeretet az Istenség egyik fő jellemvonása, és meg kell nyilvánulnia azokban, akik Isten fiaivá szeretnének válni. Az az ember, aki telve van Isten szeretetével, nem elégszik meg azzal, hogy csak a családját áldja meg, hanem bejárja az egész világot, azon igyekezvén, hogy megáldja az egész emberi fajt.”⁹

Ahogy szeretetünket kimutatjuk a körülöttünk lévők iránt, eleget teszünk a nagy parancsolat második felének is: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.”¹⁰

Mindkét parancsolat szükséges, mert miközben mások terheit hordozzuk, betöltjük Krisztus törvényét.¹¹

A szeretet a tanítványi mivolthoz vezető út eleje, közepe és vége is. Vigasztal, tanácsot ad és meggyógyít. Átvezet minket a sötétség völgyein és a halál fátylán. A végén pedig a szeretet vezet el minket az örök élet dicsőségébe és nagyszerűségébe.

Számomra Joseph Smith próféta mindig is példája volt Krisztus tiszta szeretetének. Sokan megkérdezték, hogyan szerez ilyen sok követőt, és hogyan tartja meg őket. Így válaszolt: „Úgy, hogy rendelkezem a szeretet tantételével.”¹²

Van egy történet egy 14 éves fiúról, aki azért jött Nauvooba, hogy a közelben lakó fivérét megkeresse. A kisfiú télvíz idején érkezett, nem volt se pénze, sem pedig barátai. Amikor bátyja felől érdeklődött, a fiút egy nagy házba vitték, ami szállodának nézett ki. Ott találkozott egy férfival, aki ezt mondta neki: – Gyere be, fiam, majd mi gondoskodunk rólad.

A fiú elfogadta, és bement a házba, ahol enni adtak neki, felmelegedhetett, és kapott egy ágyat, ahol aludhatott.

Másnap kegyetlenül hideg volt, mindezek ellenére azonban a fiú felkészült, hogy 13 kilométert gyalogoljon oda, ahol a bátyja volt.

Amikor a ház ura ezt látta, kérlelte a fiút, hogy maradjon még egy kicsit. Elmondta neki, hogy hamarosan jönni fog egy csapat, akikkel együtt visszajöhet majd.

Amikor a fiú tiltakozott, hogy nincs pénze, a férfi azt mondta neki, hogy ne aggódjon emiatt, mert ők majd gondoskodnak róla.

Később a fiú megtudta, hogy a háziúr nem más volt, mint Joseph Smith, a mormon próféta. A fiú egész életében emlékezett erre a jószívű cselekedetre.¹³

A Mormon Tabernákulum Kórus „A zene és a megszólaltatott ige” című műsorának egy nemrégiben elhangzott üzenetében egy évtizedek óta házas idős férfiról és nőről szóló történetet meséltek el. Mivel a feleségnek fokozatosan romlott a látása, már nem tudott úgy gondoskodni magáról, mint ahogy azt éveken át tette. A férj kérés nélkül festette ki a felesége körmeit.

„Tudta, hogy felesége látta a kifestett körmöket, amikor kezeit a megfelelő szögben közel emelte a szeméhez, és mosolygott. Szerette boldognak látni, ezért még felesége halála előtt több mint öt éven át festette az asszony körmeit.”¹⁴

Ez Krisztus tiszta szeretetének egy példája. Néha a legnagyobb szeretet nem azokban a drámai jelenetekben nyilvánul meg, amit a költők és írók megörökítenek. Gyakran a szeretet legnagyobb megnyilvánulásai a kedvesség és gondoskodás egyszerű cselekedetei által történnek, melyeket azoknak adunk, akikkel az élet útjain haladva találkozunk.

Az igaz szeretet örökké tart. Örökké türelmes és megbocsátó. Hisz, remél és eltűr mindent. Ez az a szeretet, amit Mennyei Atyánk ad nekünk.

Mindannyian vágyunk arra, hogy megtapasztaljuk az ilyen szeretetet. Még akkor is, ha hibázunk, reméljük, hogy mások gyengeségeink ellenére is szeretni fognak minket. Még akkor is, ha nem érdemeljük meg.

Ó, mily csodálatos azt tudni, hogy Mennyei Atyánk szeret minket! Igen, minden hibánkkal együtt. Az Ő szeretete olyan, hogy amikor mi magunk már feladtuk, ő soha nem fogja ezt tenni.

Mi a tegnap és a ma fényében látjuk magunkat. Mennyei Atyánk az örökkévalóság fényében tekint ránk. Bár mi magunk kevesebbel is beérnénk, Mennyei Atyánk nem fogja, mert Ő látja, hogy milyen dicsőséges lényekké vagyunk képesek válni.

Jézus Krisztus evangéliuma az átalakulás evangéliuma. Földi férfiakként és nőkként fog meg minket, és örökkévaló férfiakká és nőkké alakít bennünket.

Ehhez az átalakításhoz az eszköz pedig a mi krisztusi szeretetünk. Nincs olyan fájdalom, amit ne tudna enyhíteni, nincs olyan keserűség, amit ne tudna megszüntetni, sem olyan gyűlölet, amit ne tudna átváltoztatni. Szophoklész a nagy görög drámaíró ezt írta: „Egy szó szabadít meg minket az élet minden súlyától és fájdalmától. Ez a szó a szeretet.”¹⁵

Életünk legszentebb és leginkább dédelgetett pillanatai azok, amikor a szeretet lelkülete töltött el minket. Minél nagyobb a szeretetünk, annál nagyobb az örömünk. Végül is az ilyen szeretet kifejlesztése a sikeres élet igazi mércéje.

Szeretitek az Urat?

Töltsetek időt vele. Elmélkedjetek az Ő szavain. Vegyétek föl magatokra az Ő igáját. Azért törekedjetek megértésre és engedelmességre, „mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait”¹⁶. Amikor szeretjük az Urat, az engedelmesség nem lesz teher többé. Az engedelmesség élvezetes lesz. Amikor szeretjük az Urat, kevesebb olyan dolog után kutatunk, ami saját hasznunkra válik, és szívünket olyan dolgok felé fordítjuk, melyek másokat áldanak meg és emelnek fel.

Miközben az Úr iránti szeretetünk elmélyül, szívünk és elménk megtisztul. Hatalmas változás megy végbe a szívünkben, „úgyhogy már nincs hajlandóságunk arra, hogy gonosz dolgot tegyünk, csak arra, hogy állandóan jót tegyünk”¹⁷.

Testvérek, amint imádságos lélekkel átgondoljátok, hogy mit tudtok tenni az összhang és a lelkiség növelése, valamint Isten Királyságának építése érdekében, gondoljatok arra a szent kötelességetekre, hogy másoknak tanítjátok, hogy szeressék az Urat és embertársaikat. Ez a mi létünk központi célja. Jószívűség nélkül, vagyis Krisztus tiszta szeretete nélkül bármi más, amit elérünk, keveset számít. Segítségével minden más élénkké és elevenné válik.

Amikor másokat sugalmazunk és tanítunk arra, hogy szívüket szeretettel töltsék meg, az engedelmesség belülről kifelé fog áradni önfeláldozás és önkéntes szolgálat által. Igen, például azok, akik kötelességből mennek házitanítást végezni, eleget tehetnek kötelességüknek. De azok, akik az Úr és a felebarátaik iránti őszinte szeretetből végzik azt, egy kissé más hozzáállással fogják megközelíteni a feladatot.

Visszatérve eredeti kérdésemhez: „Milyen tulajdonság határoz meg minket a leginkább Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjaiként?” Azt válaszolnám: Olyan emberek vagyunk, akik az Urat teljes szívükből, lelkükből és elméjükből szeretik, és felebarátainkat úgy szer etjük, mint saját magunkat.

Ez népünk ismertető jegye. Olyan, mint egy jelzőfény a világnak, ami azt jelzi, hogy kinek a tanítványai vagyunk.¹⁸

Az utolsó napon a Szabadító nem fogja megkérdezni, hogy milyen elhívásaink voltak. Nem fog az anyagi javainkról vagy hírnevünkről sem kérdezni. Azt fogja érdekelni, hogy meglátogattuk-e a betegeket, adtunk-e inni és enni az éhezőknek, elmentünk-e a foglyokhoz, vagy segítettünk-e az erőtleneknek.¹⁹ Amikor Mennyei Atyánk gyermekei közül a legkisebben is segítünk, azt Ővele cselekedjük meg.²⁰ Ez Jézus Krisztus evangéliumának a lényege.

Ha szeretnénk megtanulni, hogyan szeressünk igazán, csak annyit kell tennünk, hogy felidézzük Szabadítónk életét. Amikor veszünk az úrvacsorai jelképekből, a világtörténelem szeretetének legnagyszerűbb példájára emlékezünk. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta.”²¹

A Szabadító szeretete olyan hatalmas volt irántunk, hogy Isten, aki mindenek közt a legnagyobb, reszketett a fájdalomtól, és minden pórusából vérzett.²²

Mivel a Szabadító letette az Ő életét értünk,²³ a remény világossága van velünk. Az a biztos tudat, hogy amikor eltávozunk ebből a földi létből, újra vele élhetünk majd. Jézus Krisztus engesztelő áldozata által megtisztulhatunk a bűntől, és Mindenható Atyánk ajándékának részeseivé válhatunk. Akkor majd megismerjük a dicsőséget, „a miket Isten készített az őt szeretőknek”²⁴.

Ez a jószívűség átalakító ereje.

Amikor Jézus azt az új parancsolatot adta tanítványainak, hogy „szeressétek egymást, a miképen én szerettelek titeket”²⁵, megadta számukra az ebben az életben a boldogsághoz, a következőben pedig a dicsőséghez vezető legnagyobb kulcsot.

Az összes parancsolat közül a szeretet a legnagyobb. Az összes többi ettől függ. Az élő Krisztus követőiként erre kell összpontosítanunk. Ez az a jellemvonás, amit ha kifejlesztünk, a legjobban fogja életünket tökéletesíteni.

Bizonyságomat teszem arról, hogy Isten él. Az Ő szeretete végtelen és örök. Minden gyermekéhez elér. Mivel Ő annyira szeret minket, prófétákat és apostolokat adott, hogy napjainkban vezessenek minket. Nekünk adta a Szentlelket, aki tanít, vigasztal és sugalmaz minket.

Nekünk adta a szentírásokat. Én pedig leírhatatlanul hálás vagyok azért, hogy Ő mindannyiunknak olyan szívet adott, ami képes megtapasztalni Krisztus tiszta szeretetét.

Azért imádkozom, hogy szívünket betöltse ez a szeretet, és hogy mindannyian új szemlélettel és új hittel forduljunk Mennyei Atyánk és mások felé. Bizonyságomat teszem, hogy amennyiben így teszünk, nagyobb gazdagságra lelünk az életben. Jézus Krisztus szent nevében, ámen.