Vajon bevallhatom-e?

Ahogy ott ültem – szemben a cövekelnökség egyik tagjával –, a szívem kalapálni kezdett. Már akkor is izgultam, mikor a cövekírnok felhívott, hogy időpontot egyeztessen velem. Vajon tudta, hogy nem vagyok érdemes a szolgálatra?

Régóta úgy éreztem, hogy vannak bűnök, melyeket könnyebb lenne Isten ítélőszéke elé vinni, mint felfedni őket itt a földön, mert úgy gondoltam, hogy önzőség lenne olyasmit feltárni, ami fájó lenne a feleségemnek, vagy szégyent hozna rá. Jobb, ha én magam legyőzöm azokat, és inkább együtt élek a teherrel. Az egyetlen gond csak az volt, hogy saját magamtól nem tudtam legyőzni őket.

Csak ültem ott, miközben a cövekelnökség egyik tanácsosa átadott nekem egy elhívást a szolgálatra. Megkérdezte: „Testvérem, elfogadnád ezt az elhívást?” Ó, mennyire szerettem volna igent kiáltani! Ehelyett hallottam, ahogy a számat szinte önkéntelenül elhagyták a következő szavak: „Nem tudom elfogadni. Van néhány bűnöm, melyet helyre kell hoznom.”

Egyszerre töltött el a félelem és a megkönnyebbülés, mikor bevallottam a szóban forgó bűn természetét. Megkérdezte, beszéltem-e már a püspökömmel. „Nem” – válaszoltam. „És a feleségeddel?” „Nem.” Megrázta a kezem, rám mosolygott, és azt mondta, hogy büszke rám, amiért bevallottam. Ezután arra kért, beszéljek a püspökkel és a feleségemmel.

Engedelmeskedtem: először a feleségemnek mondtam el – hogy túl legyek a legnagyobb félelmemen. Ő pedig továbbra is szeretett! Igen, nagyon szomorú volt miatta, és ki kellett találnunk valamit, hogy legyőzzük, de szeretett és biztatott, hogy menjek el a püspökhöz.

Amikor felkerestem, azonnal beinvitált az irodájába. Elég nehézkesen, de próbáltam megfogalmazni az ottlétem célját. Miután ilyen sokáig takargattam a bűneimet, alig tudtam, hol kezdjem. Ő azonban szeretettel arra biztatott, hogy tegyem tisztába a dolgokat. Elmagyaráztam a bűneim általános természetét, és időt kértem arra, hogy elé tárhassam az összes helytelen cselekedetemet. Ő készségesen beleegyezett.

Bár még nem voltam túl a teljes beismerésen, de úgy tűnt, a világ súlya felemelkedik a vállamról. Végre újra éreztem a reményt, hogy megszabadulok ettől a tehertől.

A következő hetekben sokat imádkoztam, olvastam a szentírásokat, és megírtam a listámat, amit aztán a püspököm és Mennyei Atyám elé tárok majd. A listámmal először Mennyei Atyámhoz fordultam megtört szívvel és töredelmes lélekkel, hogy elmondjam neki, mennyire sajnálom, és hogy őszintén szeretnék megváltozni. Időpontot egyeztettem a püspökkel, és vele is megosztottam a listámat teljes egészében. Nem nézett rosszallóan, nem kiabált és nem is dorgált meg. Ehelyett csak szorosan magához ölelt. Tudatta velem, hogy ő is és az Úr is szeretnek engem, és közölte velem, hogy a valódi bűnbánat ösvényén járok. Tudtam, hogy igaza van.

A bűneim bevallása, amely előzőleg a legnagyobb félelmem volt, életem egyik legszebb élményévé vált. Hiszen ez volt az első lépés számomra, hogy igazán megértsem Jézus Krisztus engesztelésének ajándékát és gyógyító erejét.