A mi otthonunk – a mi családunk
Út az örökkévaló családhoz
A szerzők az Egyesült Államokbeli Alaszkában élnek, és jelenleg Tongán szolgálnak missziót.
Az ‘Akau‘ola család, miután megtért, elhatározta, hogy eljut a templomba.
Illusztráció: James L. Johnson. A fényképet a szerzők bocsátották rendelkezésünkre
Egyik vasárnap reggel, egy barátokkal átmulatott éjszaka után, mely során alkoholt és kavát fogyasztottak, a tongai Siope ‘Akau‘ola épp hazafelé tartott, mikor látott egy ünneplőbe öltözött családot. Nevetgéltek és beszélgettek, miközben együtt sétáltak. Siope azon tűnődött, vajon mitől ilyen boldogok, ezért követte őket, hogy lássa, hová tartanak.
Siope látta, amint a család egy utolsónapiszent egyházi épületbe lép be. Az ablakon át figyelte, ahogy mások is megérkeznek. Az arcukról boldogság sugárzott, ahogy a családok egymás mellett ültek és dicsőítő énekeket énekeltek.
Siope gondolatai a feleségére, Liura terelődtek. A szeretet, melyet éreztek egymás iránt, mikor összeházasodtak, kezdett kihűlni. Siope szerette volna újraéleszteni a szerelmüket. Hazasietett, hogy elmondja a feleségének, megtalálta a módját, hogyan tehetik sikeressé a családjukat: csatlakozniuk kell az egyházhoz.
Siope még aznap elment a püspök otthonába a falvukban. A püspök felismerte Siopét, mert látta már korábban részegen az utcán. Beszélgetés közben Siope látta a püspök kétkedő tekintetét, ő azonban eltökélt volt; bátran elmondta a püspöknek, hogy meg szeretne keresztelkedni. A püspök egy pillanatig habozott, azután beinvitálta Siopét, és elkezdte tanítani neki Jézus Krisztus evangéliumát.
Liu eleinte vonakodott, de aztán látta, hogy a férje kezd az előnyére változni. Siope egyre több időt töltött a gyermekeikkel, és a tettei azt tükrözték, hogy nagyobb szeretettel volt felesége és a családja iránt. Így hát Liu is elkezdett leckéket venni a misszionáriusoktól, és hamarosan mindketten megkeresztelkedtek.
Ahogy közeledett a keresztelkedésük első évfordulója, az ‘Akau‘ola család eltűnődött a templom csodálatos áldásain. Siope így szólt: „Ha a templom áldásai oly sokkal nagyobbak, mint azok, amelyeket a keresztelkedés által kaptunk, akkor gondold csak el, milyen csodálatosak lehetnek a templomi áldások!” Azon vágyuk ellenére, hogy összepecsételhessék őket, a tongai templom épp átépítés alatt volt, így két lehetőség kínálkozott: vagy várnak több mint egy évet, vagy egy drága utazással eljutnak Új-Zélandra vagy Fidzsire a templomba.
A család sokat gondolkodott és imádkozott, hogy mit tegyenek. Végül úgy döntöttek, hogy felvesznek egy kisebb kölcsönt. Amíg az elbírálásra vártak, a kölcsönt kínáló bank leégett egy tűzben. Minden kölcsönbírálatot felfüggesztettek a jövő évig.
Siope és Liu nagyon elcsüggedt. Kis nappalijukban ültek, és csodáért imádkoztak. Miközben imádkoztak és tanácskoztak, megkapták a választ: „Lelki szemeimmel láttam, ahogy a családi kisbuszunk ránk mosolyog, és tudtam, hogy ez a válasz az imáinkra” – mondta Siope. Már másnap el tudták adni az autójukat, és megvették a repülőjegyeket az öttagú családjuk számára Fidzsire.
Nagyon későn érkeztek meg a fidzsibeli Nadiba, három fáradt gyermekkel, és még hosszú út állt előttük a Suva templomig. „Rájöttem, hogy minél inkább igyekszünk közeledni az Úr házához, Sátán annál inkább próbál minket rávenni, hogy adjuk fel, még mielőtt elnyernénk annak áldásait” – mondta Liu.
Míg a reptéren ücsörögtek, és próbálták eldönteni, hogyan tovább, találkoztak egy nővel, aki segített szállást szerezniük, és elintézte nekik, hogy a következő napon eljussanak Suvába, a megszokott tarifa töredékéért. Úgy érezték, hogy Isten egy angyalt küldött a segítségükre.
Másnap meg is érkeztek a templomba. „Amikor beléptünk a templomba, békét és nyugalmat éreztem a szívemben – meséli Liu. – Még sosem láttam semmit olyan tisztának és fehérnek, mint amilyen a templomban volt. Egy gondolatom támadt: Ha a templom egy ember által készített ház, és ennyire gyönyörű, akkor milyen gyönyörűséges lehet az az otthon, melyet Mennyei Atyánk ígért nekünk!”
A templomban szerzett élményeik életre szóló változást hoztak a családnak. Liu azt mondta: „Fidzsin mindvégig Mennyei Atyánk irántunk érzett szeretetét tapasztaltam. Ha úgy döntünk, hogy követjük Őt, akkor Ő tényleg gondoskodni fog rólunk.”
Miután hazatértek, a csodálatos áldások továbbra is folytatódtak az ‘Akau‘ola család életében. Siope és Liu mindketten főiskolai ösztöndíjat kaptak, megszerezték tanári diplomájukat, és munkát kaptak a Liahóna Középiskolában.
Tanításuk során tudomásukra jutott, hogy vannak gyerekek, akiknek nincs hol lakniuk. Siope és Liu ajtaján egyre több gyerek kezdett bekopogtatni. Néha egyedül, de sokszor inkább kettesével-hármasával jöttek. A házaspár pedig befogadta őket. Kis otthonukban jelenleg 20-an élnek. Van még öt másik „örökbefogadott” gyermekük is, akik azóta elköltöztek, mert főiskolára vagy misszióba mentek.
Siope és Liu tudják, hogy ezek a gyermekek növekedni és virágozni fognak, ha megkapják a megfelelő szeretetet és nevelést. Azok közülük, akik nem voltak egyháztagok, azóta befogadták az evangéliumot, és növekszik bennük a vágy, hogy missziót szolgáljanak. Siope és Liu minden gyermeket, akiről gondoskodnak, a sajátjuknak nevezik, a gyerkőcök pedig anyunak és apunak hívják Liut és Siopét. Az ‘Akau‘ola család tudja, hogy bőséggel megáldattak, és boldogan osztják meg ezeket az áldásokat másokkal is.