Prófétai tanács és templomi áldások

A misszióm befejeztével a Lélek arra késztetett, hogy kövessem Kimball elnök tanácsának második részét, vagyis hogy ne halogassam a templomi házasságot. Egy évvel korábban az egyháztagok Japánban elkezdtek szervezni egy közös utat a Salt Lake templomba. Mivel három hónap múlva indultak volna, imádkoztam és böjtöltem, hogy vezessen el engem egy érdemes fiatal nőhöz, akit elvihetek a templomba.

Röviddel ezután elmentem egy egyházi tevékenységre a szülővárosomba, Matsumotóba. Ottlétem alatt összefutottam Shiroko Momosével, aki ugyanabba a középiskolába járt, mint én, mikor csatlakoztam az egyházhoz. A Lélek azonnal megerősítette bennem, hogy ő az a bizonyos ifjú hölgy, aki elő lett készítve a számomra.

Nem sokkal azután, hogy randevúzni kezdtünk, megkértem Shiroko kezét. Nagyon boldoggá tett, hogy igent mondott, de amit ezután közölt velem, nagyon meglepett.

„Nagyon boldog vagyok, hogy tudhatom, hogy a te Urad az én Uram – mondta. – Mikor bejelentették nálunk a Salt Lake-i templomi utat, nagyon el akartam menni. Sokat imádkoztam, hogy az Úr segítsen találnom valakit, akivel ott házasodhatok meg. Úgy egy évvel ezelőtt, miközben imádkoztam, a Lélek azt mondta nekem, hogy várjak rád, és hogy miután visszatérsz majd a missziódból, megkéred a kezem.”

Ez hatalmas lelki élmény volt számunkra, és megerősített minket azon elhatározásunkban, hogy a Salt Lake templomban kössünk házasságot. Nemigen volt pénzünk az útra, de nem hagytuk, hogy ez elcsüggesszen bennünket. Akkorra már mindketten tudtuk, hogy ha az Úrra támaszkodunk és betartjuk a parancsolatait, Ő segít elvégeznünk mindazon dolgokat, melyeket máshogyan nem lennénk képesek.

Imában Mennyei Atyánkhoz fohászkodtunk, és minden erőnkkel azon fáradoztunk, hogy megszerezzük a szükséges pénzösszeget. Ezen erőfeszítéseink, valamint a Shiroko egyik barátjától kapott anyagi segítség lehetővé tette, hogy csatlakozzunk a japán szentekhez a Salt Lake templomhoz való útjukon.

Lehetetlen kifejezni, milyen örömet éreztünk, mikor ott örökkévaló házastársakként egymáshoz pecsételtek bennünket. Soha nem feledjük el azt az élményt. Ami még hozzátett az örömünkhöz, hogy az út előtt öt nemzedéknyi ősünket tudtuk felkutatni, és előkészíteni a neveiket a templomi munkára. Míg Salt Lake Cityben voltunk, helyettesként szertartásokat végeztünk ezen őseinkért, ami segített közelebb éreznünk magunkat hozzájuk. Tudtuk, hogy az erőfeszítéseinknek köszönhetően öröm tölti el őket.

Friss házasokként szegények voltunk, de a templomlátogatást fontossági sorrendünk elejére tettük: később olyan gyakran mentünk el a Hawaii Laie templomba, amilyen gyakran csak az anyagiak engedték.

Joseph Smith próféta azt mondta: „Mindennél nagyobb szükségünk van a templomra”¹.

Isten szabadulásra vonatkozó tervében a templom nélkülözhetetlen az örökkévaló boldogságunkhoz, mert a szabadulás szent ceremóniáit és szertartásait ott végezzük el. A Kalauz a szentírásokhoz azt írja, hogy a templomok a hódolat legszentebb helyei, és hogy „az Úr meglátogathatja [azokat]”².

Ha tiszteljük templomi szövetségeinket, és a templomba „alázatos szívvel, tisztán, tisztelettel és feddhetetlenül”³ jövünk, akkor érezni fogjuk a Szentlelket, és további világosságot és tudást kapunk majd. Amikor eljövünk a templomból, akkor úgy távozunk, hogy fel vagyunk fegyverkezve az Úr hatalmával, az Ő neve rajtunk van, körülvesz a dicsősége, és rá vagyunk bízva angyalaira (lásd T&Sz 109:13, 22).

Mikor a házasságkötésünk után visszatértünk Japánba, az Úr ígéretei beteljesültek az életemben, miközben teljes munkaidős állást kerestem magamnak.

Csupán részmunkaidőben dolgoztam, mikor az első gyermekünk megérkezett. Madarat lehetett volna fogatni velünk, ugyanakkor tudtam, hogy nem fogom tudni eltartani bővülő családomat egy teljes munkaidős állás nélkül. Buzgón imádkozni kezdtünk a menny segítségéért.

A misszióm előtt szerettem volna a külkereskedelemben dolgozni. Ám ahhoz, hogy egy kereskedelmi vállalat alkalmazzon valakit, a jelentkezőnek általában egyetemi végzettséggel és bizonyos képesítésekkel kellett rendelkeznie. Én nem fejeztem be felsőfokú tanulmányaimat, és nem voltak meg a szükséges képesítéseim, de mikor imádkoztunk, úgy éreztük, hogy az Úr meg fog áldani bennünket, és előkészít majd számomra egy állást.

Úgy döntöttem, hogy néhány kereskedelmi cégnél elvégzem a felvételi vizsgákat, annak ellenére, hogy nem volt meg hozzá a megfelelő végzettségem. Az első kettő elutasított, de mikor a harmadik vállalatnál is jelentkeztem, különös élményben volt részem.

Az egyháznak akkoriban kevés japán tagja volt, és sokan előítélettel viseltettek az egyház iránt. Amikor e harmadik kereskedelmi cég három képviselője interjúztatott, ránéztek az önéletrajzomra, melyből megtudták, hogy utolsó napi szent vagyok. Elkezdtek kérdezgetni az egyházról, és részletes válaszokat vártak. Mivel nemrégiben tértem vissza a missziómból, nem okozott gondot, hogy Jézus Krisztus visszaállított egyházáról beszéljek.

Legalább úgy negyven percen át beszéltem nekik az evangéliumról, és bizonyságomat tettem Jézus Krisztus életéről, a hitehagyásról, Joseph Smith első látomásáról, a Mormon könyvéről, Jézus Krisztus igaz egyházának visszaállításáról, és az egyház tanításairól.

Egyikük sem állított le, amíg beszéltem. Néhány nap múlva ez a kereskedelmi vállalat felajánlott egy állást, meghökkentően magas fizetéssel. Később, mikor a főnökömet megkérdeztem, miért vettek fel, azt felelte: „Az interjú során bizonyosságot szereztem arról, hogy lelkiismeretes, őszinte és hűséges vagy, és hogy a mi vállalatunknál is ilyen munkát nyújtanál.”

Bizonyságomat teszem arról, hogy az Úr teljesíti az ígéreteit. Az interjú során magamon éreztem az Úr hatalmát és Lelkét, pontosan úgy, mint ahogy azt megígérte azoknak, akik elmennek a templomba és tiszteletben tartják templomi szövetségeiket. Akkor is éreztem, hogy a Lelke velem van, amíg a vállalatnál dolgoztam, ahol az abban az áldásban volt részem, hogy számos értékes módon járultam hozzá a munkához.

Kép

Daytime photograph of the Tokyo Japan Temple.

Egy tokiói területi konferencián 1975-ben Kimball elnök bejelentette a Japán Tokió templom építését. A japán szentek, akiken erőt vettek az érzelmek, spontán tapsolni kezdtek, hogy kimutassák az örömüket és hálájukat.

A Japán Tokió templom 1980-ban készült el. A nyílt napok és a felszentelési ceremóniák során a szentek csodálatos lelki élményekkel és nagy örömmel áldattak meg. Ezek az élmények folytatódtak a templom felszentelése után is, amikor a szentek elkezdték megkapni templomi szertartásaikat és helyettesként szolgálni halott őseikért.

Ma, majdnem 45 évvel azután, hogy Shiroko és én összeházasodtunk, azon döntésem, hogy kövessem a prófétai tanácsot, továbbra is áldást hoz a mi életünkre és a gyermekeink életére. Csodálatos otthont teremtettünk az Úr módján, mely az Úr Jézus Krisztus evangéliumára épült, magában foglalva a templomi szövetségeket is.

Bizonyságomat teszem arról, hogy amikor útmutatásért imádkozunk, követjük az élő prófétákat, és a templomot előtérbe állítjuk az életünkben, Mennyei Atyánk vezetni fog és megáld bennünket.