2015
Allen D. Haynie elder
május 2015


Allen D. Haynie elder

Hetvenek Első Kvóruma

Allen Decker Haynie eldert 2014. április 5-én támogatták a Hetvenek Első Kvóruma tagjaként.

Haynie elder 1958. augusztus 29-én született, Van Lloyd és Sarah Lulu Lewis Haynie gyermekeként

a Utah állambeli Loganben, azonban fiatalkora nagy részét Utah északi részének különböző városaiban, illetve a kaliforniai Szilícium-völgyben töltötte. Öt különböző általános iskolába és két középiskolába járt, majd a Utah állambeli Bountifulban fejezte be a gimnáziumot.

Ez a sokféleség „jól megtanította nekem azt, hogy mindenkit tudjak értékelni – mondta –, mert szinte minden évben elköltöztünk valahova, és nekem elölről kellett kezdenem a barátkozást. Az egyházban többek között azt szeretem nagyon, hogy lehetőséget ad nekünk emberek között lenni, és értékeket találni egymás különböző hátterében, tapasztalataiban, tehetségeiben és képességeiben.”

1977 és 1979 között az Argentínai Cordoba Misszióban szolgált.

Haynie elder a Brigham Young Egyetemen kapott alapdiplomát politológia szakon, majd az egyetem J. Reuben Clark Jogi Iskolájában szerzett jogi doktorátust.

A Kalifornia állambeli San Diegóban egy évig volt bírósági titkár az U.S. Ninth Circuit Court of Appeals-nál, mielőtt csatlakozott volna a Latham és Watkins ügyvédi irodához, melynek San Diegó-i irodájában dolgozott. Körülbelül öt évvel ezelőtt a testvérével saját ügyvédi irodát alapítottak.

Haynie elder szolgált már elderek kvóruma elnökeként, egyházközségi Fiatal Férfiak elnökeként, ifjúsági hitoktatóként, főtanácstagként, püspökként, cövekelnökként, valamint területi hetvenesként.

A BYU-ra járva találkozott Deborah Ruth Hall-lal, akivel 1983. december 19-én kötöttek házasságot a Salt Lake templomban. Hat gyermekük született.

Haynie elder elérzékenyült, amikor a bizonysága került szóba, és azt mondta, hogy először 12 évesen olvasta el a Mormon könyvét és jelölte meg magának. „Nem emlékszem olyanra, hogy ne hittem volna; olyanra sem emlékszem, hogy ne imádkoztam volna.”