2015
Kim B. Clark elder
május 2015


Kim B. Clark elder

Hetvenek Első Kvóruma

Az egész életén átívelő tanulás – először tanulóként, majd tanárként – hasznára lesz Kim Bryce Clark eldernek új megbízásában a Hetvenek Első Kvóruma tagjaként. Clark eldert 2015. április 4-én támogatták, és mindössze pár héttel azután kezdi el szolgálatát, hogy a Brigham Young Egyetem Idaho elnökeként befejezte tevékenységét.

„Öt éves korom óta iskolában vagyok” – mondta az újonnan elhívott Hetvenes. Imádom a tanulást és a tanítást.

1949. március 20-án született a Utah állambeli Salt Lake Cityben, Merlin és Helen Mar Clark három gyermeke közül a legidősebbként 11 éves koráig Salt Lake Cityben töltötte gyermekkorát, amikor is apja a Washington állambeli Spokane-ben kapott állást.

Bár eredetileg azt tervezte, hogy a Utah állambeli Provóban található Brigham Young Egyetemre fog járni, a középiskola felsőbb éveiben úgy érezte, más lehetőségeknek is utána kell járnia, és végül a Massachusetts állambeli Harvard Egyetemre adta be jelentkezését, mely végül több mint három évtizedre lett az otthona.

A harvardi első év befejezése után Clark elder 1968 és 1970 között a Németország Déli Misszióban szolgált. Visszatérve a BYU-ra járt, ahol hamarosan találkozott az egyházközségében Sue Lorraine Hunttal. Néhány hónappal később, 1971. június 14-én kötöttek házasságot. Most hét gyermek szülei.

Házasságkötésük után a házaspár azonnal a Massachusetts állambeli Boston környékére költözött, ahol Clark elder ismét beiratkozott a Harvardra, és közgazdasági alapdiplomát, mester, majd PhD fokozatot szerzett. 1978-ban Clark elder tagja lett a Harvard Üzleti Iskola tanszékének, 1995-ben pedig kinevezték az iskola dékánjának. 2005-ben lett az BYU–Idaho elnöke, ahol közel egy évtizedig szolgált.

Clark elder szolgált már elderek kvóruma elnökeként, egyházközségi végrehajtó titkárként, püspök tanácsosaként, püspökként, főtanácstagként, cöveki misszióelnöki tanácsosként, valamint területi hetvenesként.