2015
Még mindig csodás-e számotokra?
május 2015


Még mindig csodás-e számotokra?

A hit egyik jele az, amikor elámulunk az evangélium csodáin. Amikor felismerjük az Úr kezét az életünkben és mindenben, ami körülvesz minket.

Feleségemmel abban a nagyszerű örömben volt részünk, hogy öt gyermekünket Párizs lenyűgöző városa közelében nevelhettük fel. Azon évek során bőséges lehetőségeket szerettünk volna biztosítani számukra, hogy felfedezhessék a világban lévő csodás dolgokat. A családunkkal minden nyáron hosszú utakra keltünk, hogy ellátogassunk Európa legjelentősebb emlékműveihez, történelmi helyszíneire és természeti csodáihoz. Most azonban a Párizs mellett töltött 22 év után végre készen állunk a költözésre. Még mindig emlékszem a napra, amikor gyermekeim odajöttek hozzám és a következőket mondták: „Apa, ez azért elég nagy szégyen! Egész életünkben itt éltünk, és soha nem voltunk még az Eiffel toronynál.”

Oly sok csoda van ebben a világban. Néha azonban, ha valami állandóan a szemünk előtt van, akkor teljesen természetesnek vesszük. Nézünk, de valójában nem látunk; hallunk, de igazából nem figyelünk.

Földi szolgálata során Jézus ezt mondta a tanítványainak:

„Boldog szemek, a melyek látják azokat, a melyeket ti láttok.

Mert mondom néktek, hogy sok próféta és király kívánta látni, a miket ti láttok, de nem látták; és hallani, a miket hallotok, de nem hallották.”1

Gyakran eltöprengtem azon, hogy vajon milyen lehetett a Szabadító korában élni. El tudjátok képzelni, hogy ott ültök a lábainál? Érzitek az ölelését? Tanúi vagytok annak, ahogy másokat szolgál? Mégis sokan voltak olyanok, akik amikor találkoztak vele, nem vették észre – nem látták –, hogy maga az Isten Fia él közöttük.

Mi is kiváltságosak vagyunk, hogy egy ilyen kivételes időszakban élhetünk. Az ősi próféták „bámulatos művet és csodát”2 láttak a visszaállítás munkájában, és akként tekintettek rá. Egyetlen előző adományozási korszakban sem hívtak el ilyen sok misszionáriust, nem volt ennyi nemzet nyitva az evangélium üzenete előtt, és nem épült ennyi templom sem világszerte.

Mi, utolsó napi szentek, a személyes életünkben is tanúi lehetünk csodáknak. Beletartozik ebbe a saját megtérésünk, az imáinkra kapott válaszok, valamint mindazon gyengéd áldások, melyekkel Isten naponta elhalmoz bennünket.

A hit egyik jele az, amikor elámulunk az evangélium csodáin. Amikor felismerjük az Úr kezét az életünkben és mindenben, ami körülvesz minket. Az ámulatunk lelki erőt is teremt. Megadja nekünk az ahhoz szükséges energiát, hogy szilárdan álljunk a hitünkben, és részt vegyünk a szabadítás munkájában.

Legyünk azonban körültekintőek. Az ámulatra való képességünk igen törékeny dolog. Hosszú távon az olyan dolgok, mint a parancsolatok alkalomszerű betartása, a közöny, vagy akár a kimerültség is eltompíthatja érzékeinket az evangéliumnak akár a leginkább figyelemre méltó jelei és csodái iránt is.

A Mormon könyve ír egy, a miénkhez nagyon hasonló időszakról, mely a Messiásnak az amerikai kontinensre való eljövetelét előzte meg. Születésének jelei hirtelen megjelentek az égen. Az embereket annyira lenyűgözte ez az élmény, hogy megalázkodtak, és majdnem mindegyikük meg is tért. Négy rövid év alatt azonban „a nép kezdte elfelejteni azokat a jeleket és csodákat, amikről hallottak, és már egyre kevésbé és kevésbé csodálkoztak egy-egy égi jelen vagy csodán…, és kételkedni kezdtek mindabban, amit hallottak és láttak”3.

Testvérek, még mindig csodás-e számotokra az evangélium? Képesek vagytok-e még mindig látni, hallani, érezni és ámulni? Vagy a lelki érzékelőitek már készenléti üzemmódba kapcsoltak? Bármilyen helyzetben legyetek is, felhívlak benneteket, hogy tegyetek meg három dolgot.

Először is, soha ne fáradjatok bele abba, hogy felfedezitek és újra felfedezitek az evangélium igazságait. Marcel Proust író ezt mondta: „A felfedezés igazi utazása nem új tájak, hanem az új látásmód felfedezésében áll.”4 Emlékeztek még arra, amikor egy szentírásvers elolvasása után először éreztétek úgy, hogy az Úr személyesen hozzátok szól? Fel tudjátok idézni az első olyan alkalmat, amikor éreztétek, ahogy a Szentlélek édes hatása eltölt benneteket, még talán az előtt, hogy tudtátok volna, hogy ez a Szentlélek? Hát nem voltak ezek szent és különleges pillanatok?

Mindennap lelki tudásra kellene éheznünk és szomjaznunk. Ennek alapjait a személyes életünkben a tanulmányozás, az elmélkedés és az ima fekteti le. Időnként kísértést érezhetünk azt gondolni, hogy „ma nem kell tanulmányoznom a szentírásokat; már mindegyiket olvastam”, vagy „ma nem kell elmennem az egyházi gyűlésekre; nincs ott semmi újdonság”.

Az evangélium azonban a tudás soha ki nem apadó forrása. Mindig tudunk valami újat tanulni és érezni – minden egyes vasárnap, minden egyes gyűlésen és minden szentírásversben. Hittel tartunk ki amellett az ígéret mellett, hogy ha keresünk, akkor találunk is.5

Másodszor: hiteteket az evangélium nyilvánvaló és egyszerű igazságaihoz horgonyozzátok le. A csodálatunknak hitünk alapvető tantételeiben, a szövetségek és szertartások tisztaságában, illetve a hódolat legegyszerűbb cselekedeteiben kell gyökereznie.

Egy misszionárius nővér egyszer elmesélt egy történetet három férfiról, akikkel Afrikában egy kerületi konferencián találkozott. Egy igen elszigetelt, távoli faluból érkeztek, ahol az egyházat még nem alapították meg, de már volt 15 hithű egyháztag és közel 20 érdeklődő is. Ezek a férfiak több mint két hétig és több mint 480 kilométert gyalogoltak sár és eső áztatta ösvényeken, hogy részt vehessenek a konferencián, és elhozhassák a csoportjuk tagjai által küldött tizedfelajánlásokat. Úgy tervezték, hogy egy teljes hetet maradnak, hogy élvezhessék azt a kiváltságot, hogy a következő vasárnap vegyenek az úrvacsorából, és remélték, hogy a visszaútra a fejükön több doboznyit is haza tudnak majd vinni a Mormon könyvéből is, hogy azokat a faluban élőknek adhassák majd.

A misszionárius bizonyságot tett arról, hogy mennyire megérintette a szóban forgó férfiak által tanúsított csodálat, valamint a teljes szívükből hozott áldozat, hogy részesülhessenek azokból a dolgokból, mely számára mindig is elérhető volt.

Így töprengett: „Ha Arizona államban az egyik vasárnap arra ébrednék, hogy nem indul az autóm, vajon elindulnék-e gyalog a gyülekezeti házamba, mely csupán néhány háztömbnyire van tőlünk? Vagy csak otthon maradnék, mert túl messze van, vagy éppen esik az eső?”6 Ezek jó kérdések mindannyiunk számára.

Végül pedig arra szólítalak fel benneteket, hogy törekedjetek rá és tartsátok becsben a Szentlélek társaságát. Az evangélium bámulatos dolgainak zömét nem lehet felfogni a természetes érzékeinkkel. Ezek azok a dolgok, melyeket „szem nem látott, fül nem hallott…, a miket Isten készített az őt szeretőknek”7.

Amikor velünk van a Lélek, a lelki érzékeink fogékonyabbak, az emlékezőtehetségünk pedig élesebbé válik, hogy ne tudjuk majd elfelejteni a csodákat és jeleket, melyeknek éppen tanúi voltunk. Ezért van az, hogy amikor tudták, hogy Jézus el fog menni tőlük, a nefita tanítványai buzgón „azért imádkoztak, amit a legjobban óhajtottak; és azt óhajtották, hogy adassék meg nekik a Szentlélek”8.

Jóllehet, saját szemükkel látták a Szabadítót, és saját kezükkel érintették meg a sebeit, tudták, hogy ha Isten Lelkének hatalma által folyamatosan nem újulnak meg, a bizonyságuk idővel elhalványul. Testvérek, soha ne tegyetek olyat, amivel megkockáztatnátok azt, hogy elveszítitek ezt a becses és bámulatos ajándékot – a Szentlélek társaságát! Törekedjetek rá buzgó ima és igazlelkű élet által!

Bizonyságomat teszem arról, hogy a munka, melyben részt veszünk, egy „bámulatos mű és csoda”. Miközben Jézus Krisztust követjük, Isten „jelekkel meg csodákkal és sokféle erőkkel s a Szent Léleknek közléseivel az ő akarata szerint” fog tanúságot tenni nekünk.9 Ezen a különleges napon tanúbizonyságomat teszem arról, hogy az evangélium bámulatos csodái Isten legnagyszerűbb ajándékából, a Szabadító engeszteléséből fakadnak. Ez a szeretet tökéletes ajándéka, melyet az Atya és a Fiú – akik egyek a céljaikban – mindegyikőnknek felajánlott. Veletek együtt „ámulok, hogy Jézusunk mily nagyon szeretett… Ó, mily csodálatos, csodás ez nékem!”10

Legyen meg mindig a szemünk a látásra, a fülünk a hallásra, a szívünk pedig mindig vegye észre e bámulatos evangélium csodáit! Ezért imádkozom, Jézus Krisztus nevében, ámen.

Jegyzetek

  1. Lukács 10:23–24.

  2. Lásd 2 Nefi 27:26.

  3. Lásd 3 Nefi 2:1.

  4. “Marcel Proust,” Guardian, July 22, 2008, theguardian.com/books/2008/jun/11/marcelproust.

  5. Lásd Máté 7:7.

  6. Adapted from Lorraine Bird Jameson, “The Giants of Kinkondja” (article on Africa Southeast Area website, 2009); web.archive.org/web/20101210013757/http:/www.lds.co.za/index.php/news-a-events/news/aseanews/91-the-giants-of-kinkondja.

  7. 1 Korinthusbeliek 2:9.

  8. Lásd 3 Nefi 19:9.

  9. Zsidók 2:4.

  10. Ámulok Jézus szeretetén, Himnuszok, 115. sz.