2015
Az evangélium zenéje
május 2015


Az evangélium zenéje

Az evangélium zenéje a Szentlélektől származó örömteli érzés, amely változást hoz a szívünkbe.

Évekkel ezelőtt hallottam a rádióban egy fiatal orvossal készített interjút, aki a Navahó Nemzet egyik kórházában dolgozott. Elmesélte egy élményét, amikor az egyik éjjel egy hosszú fonott hajú, idős indián férfi jelentkezett a sürgősségi osztályon. A fiatal orvos fogta a betegfelvételi lapot, odalépett a férfihoz, majd megkérdezte: „Miben segíthetek?” Az idős férfi csak bámult maga elé és egy szót sem szólt. A doktor, kissé már türelmetlenül, újra próbálkozott: „Ha nem beszél hozzám, nem tudok segíteni. Kérem, mondja meg, miért jött be a kórházba.”

Az idős férfi ekkor ránézett, majd ennyit kérdezett: „Tud táncolni?” Az orvos eltűnődött a furcsa kérdésen, ám eszébe jutott, hogy a páciense talán egy törzsi gyógyító lehet, aki az ősi törzsi szokások szerint a betegeket orvosságok felírása helyett dallal és tánccal gyógyítja.

„Nem – válaszolt az orvos –, nem tudok táncolni. És Ön?” Az idős férfi bólintott. Aztán az orvos megkérdezte: „Meg tudna engem is tanítani táncolni?”

Az idős férfi válasza éveken keresztül elkísért és sokszor eszembe jutott az életem során. „Meg tudom tanítani – felelte –, de a zenét Önnek kell hallania.”

Néha az otthonainkban sikerül megtanítanunk a tánclépéseket, de nem mindig sikerül segítenünk a családtagoknak meghallani a zenét is. És ahogyan ez az idős törzsi gyógyító is jól tudta, zene nélkül nehéz táncolni. A zene nélküli tánc furcsán mutat és nem kielégítő – egyenesen kínos is lehet. Próbáltátok már?

A Tan és a szövetségek 8. szakaszában az Úr a következőket tanította Joseph Smithnek és Oliver Cowderynek: „Igen, íme, elmédben és szívedben szólok majd hozzád a Szentlélek által, amely reád száll és a szívedben lakozik” (2. vers). A tánclépéseket az elménkkel sajátítjuk el, a zenét viszont a szívünkkel halljuk. Az evangélium tánclépéseit a cselekedeteink jelentik, az evangélium zenéje pedig a Szentlélektől származó örömteli érzés, amely változást hoz a szívünkbe, és minden igazlelkű vágy forrása. A tánclépésekhez fegyelemre van szükség, a tánc örömét azonban csak akkor fogjuk megtapasztalni, ha a zenét is halljuk.

Vannak, akik kigúnyolnak bennünket, egyháztagokat azokért a dolgokért, amiket teszünk. Ez érthető. Azok, akik táncolnak, gyakran furcsának, kínosnak, vagy egy szentírásbeli szót használva „különösnek” (1 Péter 2:9) tűnnek azok számára, akik nem hallják a zenét. Láttatok-e már olyat, hogy a piros lámpánál állva a mellettetek álló autó sofőrje torkaszakadtából énekelt és önfeledten táncolt – ti viszont mit sem hallottatok, mivel fel volt húzva az ablakotok? Nem tűnt kicsit különösnek az az ember? Ha a gyermekeink anélkül sajátítják el a tánclépéseket, hogy megtanulnák hallani mellé az evangélium csodálatos zenéjét is, idővel kínosnak fogják érezni a táncot, és vagy abbahagyják azt, vagy – ami legalább annyira rossz – csak azért fognak tovább táncolni, mert nyomást éreznek a körülöttük táncolók részéről.

Mindannyiunk számára, akik az evangélium tanítására törekszünk, az a kihívás adatott, hogy a tananyagot a puszta tánclépések oktatásán túlra is terjesszük ki. A gyermekeink boldogsága azon képességükön múlik, hogy hallják és szeressék az evangélium gyönyörű zenéjét. Hogyan tudjuk ezt megtenni?

Először is, a saját életünket kell a megfelelő lelki frekvenciára hangolva tartanunk. A digitális kor előtti időkben még úgy találtuk meg a kedvenc rádióállomásunkat, hogy óvatosan addig tekertük a rádió hangológombját, míg tökéletesen el nem találtuk az állomás frekvenciáját. A kívánt érték felé haladva csak statikus zajt hallottunk, amikor azonban sikerült a pontos beállítás, a kedvenc zenénk tisztán csendülhetett fel. Az életünkben is a pontos frekvenciára kell hangolódnunk, hogy hallhassuk a Lélek muzsikáját.

Amikor a keresztelkedésünk után elnyerjük a Szentlélek ajándékát, eltölt bennünket a megtérést kísérő mennyei zene. A szívünk megváltozik, és „már nincs hajlandóságunk arra, hogy gonosz dolgot tegyünk, csak arra, hogy állandóan jót tegyünk” (Móziás 5:2). A Lélek azonban nem tűri a durvaságot, a kevélységet vagy az irigységet. Ha az életünkből elveszítjük ezt a törékeny befolyást, az evangélium gazdag harmóniái hamar disszonánssá válhatnak, végül pedig teljességgel elnémulhatnak. Alma a következő elgondolkodtató kérdést tette fel: „[H]a éreztétek már úgy, hogy a megváltó szeretet énekét szeretnétek énekelni, akkor azt kérdezem, hogy tudtok-e most úgy érezni?” (Alma 5:26).

Szülők, ha az életünk nincs ráhangolva az evangélium zenéjére, akkor bizony módosítanunk kell a beállításon. Ahogy Thomas S. Monson elnök is tanította tavaly októberben, el kell egyengetnünk lábunk ösvényét (lásd Egyengesd el lábad ösvényit. Liahóna, 2014. nov. 86–88.). Tudjuk, hogyan kell megtenni. Ugyanazon az ösvényen kell járnunk, mint akkor, amikor először meghallottuk az evangélium zenéjének mennyei dallamát. Ha hitet gyakorlunk Krisztusban, bűnbánatot tartunk és veszünk az úrvacsorából, akkor sokkal erősebben fogjuk érezni a Szentlélek hatását, az evangélium zenéje pedig újra felcsendül az életünkben.

Másodszor, amikor mi magunk már halljuk a zenét, akkor a legjobb tudásunk szerint az otthonainkban is hallatnunk kell azt. De ezt nem lehet erőltetni vagy kierőszakolni. „Semmilyen hatalmat vagy befolyást nem lehet vagy szabad máshogy fenntartani a papság jogán” – vagy annak jogán, hogy apák vagy anyák vagyunk, vagy hogy mi vagyunk a legnagyobbak vagy leghangosabbak – „csakis meggyőzéssel, hosszútűréssel, gyengédséggel és szelídséggel…, színleletlen szeretettel… [és] [k]edvességgel” (T&Sz 121:41–42).

E tulajdonságok vajon miért növelik az erőt és befolyást egy otthonban? Azért, mert ezek azok a tulajdonságok, amelyek meghívják a Szentlelket. Olyan tulajdonságok ezek, amelyek a szívünket az evangélium muzsikájára hangolják. Amikor jelen vannak, a tánclépéseket az egész család természetesebben és örömtelibben fogja megtenni anélkül, hogy bármilyen fenyítést, megfélemlítést vagy kényszert kellene alkalmazni.

Amikor a gyerekeink még kicsik, a színleletlen szeretet altatódalát énekelhetjük nekik; amikor makacsak és nem akarnak este aludni menni, akkor pedig lehet, hogy a hosszútűrés altatóját kell dalolnunk. Amikor tinédzserek, a viták és fenyegetőzések zűrzavaros zaját áthangolva játszhatjuk a meggyőzés csodálatos muzsikáját is – és talán kiegészíthetjük a hosszútűrés altatódalának második versszakával is. A szülők tökéletes összhangban zenghetik a szelídség és gyengédség összefonódó tulajdonságait. Gyermekeinket közös énekre híva pedig kórusban dalolhatunk, miközben kedvességet gyakorolva fordulunk egy szükséget szenvedő szomszéd felé.

Mindez nem fog egy csapásra megtörténni. Minden képzett zenész tudja, hogy a csodálatos zenemű előadásához szorgalmas gyakorlásra van szükség. Ha a muzsikálás terén tett korai próbálkozásaink elsőre disszonánsnak vagy hamisnak tűnnek, ne feledjük, hogy a rossz hangzást nem lehet kritizálással harmonikussá tenni. Az otthon tapasztalható disszonancia olyan, mint a sötétség egy szobában. Az nem sokat használ, ha elkezdjük szidni a sötétséget. Csak úgy tudjuk eloszlatni, ha fényt viszünk a szobába.

Így, ha családi kórusotokban túl hangosan és zavaróan dübörög a basszus, vagy ha a családi kamarazenekar vonósai kissé túl élesen hallhatók, illetve ha azok a féktelen pikolók elszabadultak vagy hamisan szólnak, legyetek türelmesek. Ha az otthonotokban nem hallható az evangélium zenéje, akkor emlékezzetek a következő szavakra: Folytassátok a gyakorlást! Isten segítségével eljön majd a nap, amikor az evangélium zenéje kimondhatatlan örömmel tölti el otthonotokat.

Ám még ha jól is játsszák, a zene önmagában nem fogja minden problémánkat megoldani. Az életünkben továbbra is lesznek crescendók és decrescendók, staccatók és legatók. Ilyen az élet rendje a Föld nevű bolygón.

Amikor azonban zene is kíséri a tánclépéseket, akkor a házasság és a családi élet időnként bonyolult ritmusai valahogy harmonikus egyensúlyba kerülnek. Még a legnehezebb kihívásaink is hozzáadhatnak szomorúan hangzó árnyalatokat vagy megindító zenei motívumokat. A papság tana úgy kezd majd lecsapódni a lelkünkön, mint az égből érkező harmat. A Szentlélek állandó társunk lesz, a jogarunk – mely a hatalom és befolyás egyértelmű jele – az igazlelkűség és az igazság változatlan jogara lesz, uralmunk pedig örökké tartó lesz, és kényszerítő eszközök nélkül száll majd ránk örökkön örökké (lásd T&Sz 121:45–46).

Azért imádkozom, hogy ez mindannyiunk életében és otthonában így legyen. Jézus Krisztus nevében, ámen.