2015
Miért fontos a házasság és a család?
május 2015


Miért fontos a házasság és a család?

A férfi és nő házasságára épülő család biztosítja a legjobb közeget Isten tervének kibontakozásához.

Londonban, a híres westminsteri apátság nyugati kapuzata felett áll a XX. század tíz keresztény mártírjának szobra. Az egyik Dietrich Bonhoeffert, az 1906-ban született brilliáns német teológust ábrázolja.1 Bonhoeffer nyíltan kritizálta a náci diktatúrát és annak a zsidókkal és másokkal szembeni bánásmódját. Tevékeny ellenállása miatt börtönbe vetették, majd végül egy koncentrációs táborban kivégezték. Bonhoeffer termékeny író volt; legismertebb művei azok a levelek, amelyeket vele szimpatizáló őrök segítettek kicsempészni a börtönből, és később Börtönlevelek címmel jelentek meg.

Az egyik ilyen levelet az unokahúgának címezte, annak házasságkötése előtt, és a következő figyelemre méltó meglátásokat tartalmazta: „A házasság több, mint a szerelem, amit egymás iránt éreztek. […] A szerelemben Ti ketten magatok vagytok a földön, a házasságban egy láncszemét alkotjátok a földön Isten dicsőségére egymást váltó s az Ő birodalmába meghívott nemzedékek láncolatának. A szerelemben csak a saját boldogságotok mennyországát látjátok, a házasság által viszont felelősségteljes poszton álltok a világban és az emberek közösségében. Szerelmetek egyedül és személy szerint csakis a Tiétek, a házasság viszont személy fölötti rang és hivatal. A királyt a korona teszi, s nem pusztán az uralkodás akarása; ugyanígy Titeket is a házasság, s nem csupán egymás iránti szerelmetek tesz emberpárrá Isten és az emberek előtt… [H]asonlóképpen a szerelem is Belőletek származik, a házasság viszont felülről, Istentől.”2

Milyen szempontból múlja felül a férfi és nő közötti házasság az egymás iránti szerelmüket és saját boldogságukat, és lesz belőle „felelősségteljes poszt… a világban és az emberek közösségében”? Milyen tekintetben ered „felülről, Istentől”? Ennek megértéséhez egészen a kezdetekhez kell visszamennünk.

A próféták kinyilatkoztatták, hogy először intelligenciákként léteztünk, és Isten adott nekünk formát, avagy lélektestet – így váltunk az Ő lélekgyermekeivé: mennyei szülők fiaivá és leányaivá.3 A lelkek e halandóság előtti létezésében eljött az ideje annak, hogy az Ő szándéka szerint kiváltságunk legyen „hozzá hasonlóan fejlődni”4, Mennyei Atyánk tehát tervet készített, mely lehetővé tette ezt. A szentírások különböző nevekkel illetik e tervet: „a szabadulás terve”5, „a boldogság nagyszerű terve”6 és „a megváltás terve”7. A terv két alapvető célját a következő szavak magyarázták el Ábrahámnak:

„És állt közöttük egy, amelyik hasonló volt Istenhez, és így szólt azokhoz, akik vele voltak: Lemegyünk, mert van ott tér, és veszünk ezekből az anyagokból, és alkotunk egy földet, amelyen ezek [a lelkek] lakhatnak;

És próbára tesszük őket ezzel, hogy meglássuk, vajon megtesznek-e minden olyan dolgot, amit az Úr, az ő Istenük megparancsol nekik;

És akik megtartják első állapotukat, azoknak több adatik; …és akik megtartják második állapotukat, azoknak dicsőség adatik fejükre örökkön örökké.”8

Mennyei Atyánknak köszönhetően már léleklények voltunk, most pedig lehetőséget ajánlott nekünk e lény teljessé, avagy tökéletessé tételére. A fizikai elem hozzáadására feltétlenül szükség van a létezés azon teljességéhez és dicsőségéhez, melyben Istennek van része. Ha a halandóság előtti lélekvilágban, még Isten oldalán a tervben való részvétel mellett döntünk – vagyis megtartjuk „első állapotu[n]kat” –, akkor „több adatik” nekünk, vagyis fizikai testet kapunk, amikor eljövünk, hogy az Őáltala számunkra teremtett földön lakjunk.

Majd pedig, ha halandó létezésünk során úgy döntünk, hogy megteszünk „minden olyan dolgot, amit az Úr, [a mi] Istenü[n]k megparancsol” nekünk, akkor azzal megtartjuk a „második állapotu[n]kat”. Ez azt jelenti, hogy a döntéseink fogják megmutatni Istennek (és saját magunknak is), vajon képesek és elkötelezettek vagyunk-e az Ő celesztiális törvénye szerint élni, miközben nem vagyunk ott a jelenlétében, és olyan fizikai testtel rendelkezünk, melyben mindenféle erők, vágyak és szenvedélyek munkálkodnak. Meg tudjuk zabolázni a testet, hogy a lélek eszközévé, és ne urává váljon? Vajon az idő és az örökkévalóság során is ránk lehet bízni isteni hatalmakat, például az élet teremtésének hatalmát? Személy szerint mi legyőzzük-e a gonoszt? Akik ezt teszik, „azoknak dicsőség adatik fejükre örökkön örökké” – mely dicsőségnek nagyon is figyelemre méltó jellemzője a feltámadt, halhatatlan és megdicsőült fizikai test.9 Nem csoda, hogy e pompás lehetőségek és ígéretek hallatán örvendeztünk.10

Legalább négy dolog szükséges eme isteni terv sikeréhez:

Először is, a föld megteremtése, ahol lakhatunk. A teremtés folyamatának részleteit talán nem ismerjük, de azt tudjuk, hogy nem véletlenül történt, hanem az Atyaisten irányította és Jézus Krisztus végezte el: „Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett.”11

A második feltétel a halandóság. Ádám és Éva mindazok helyett is cselekedett, akik úgy döntöttek, hogy részt vesznek az Atya nagyszerű boldogságtervében.12 Bukásuk megteremtette a fizikai születésünkhöz, valamint az Isten jelenlétén kívül szerzett halandó tapasztalatokhoz és tanuláshoz szükséges feltételeket. A bukással együtt járt a jó és a gonosz ismerete, valamint a választás Istentől kapott hatalma.13 Végül pedig a bukás fizikai halált eredményezett, melyre szükség volt ahhoz, hogy a halandóságban töltött időnk véges legyen, és ne éljünk örökké a bűneinkben.14

A harmadik a bukástól való megváltás. Látjuk, milyen szerepet játszik Mennyei Atyánk tervében a halál, azonban a terv érvényét veszítené, ha végül nem lenne mód a fizikai és a lelki halál legyőzésére. Jött hát egy Megváltó, Isten Egyszülött Fia, Jézus Krisztus, aki szenvedett és meghalt, hogy Ádám és Éva vétkéért kiengesztelve mindenki számára gondoskodjon a feltámadásról és a halhatatlanságról. És mivel egyikünk sem tartja be tökéletesen és állandóan az evangéliumi törvényt, engesztelése – a bűnbánat feltételével – saját bűneinktől is megvált minket. A Szabadító engesztelő kegyelme lehetővé teszi a bűnök bocsánatát és a lélek megszentelődését, tehát lelkileg újjászülethetünk és megbékélhetünk Istennel. Lelki halálunk – Istentől való elválasztottságunk – véget fog érni.15

A negyedik és utolsó feltételt fizikai születésünk, majd pedig az Isten királyságába való lelki újjászületésünk körülményei jelentik. Azon munkája elvégzésének sikeréhez, hogy „vele együtt felmagasztosulhass[unk]”,16 Isten elrendelte, hogy a férfiak és a nők házasodjanak össze és gyermekeket hozzanak világra, melynek révén – Istennel együttműködve – a halandóság próbatételének kulcsát jelentő, és az Ő jelenlétében élvezett örök dicsőséghez szükséges fizikai testeket teremtenek. Azt is elrendelte, hogy a szülők alapítsanak családokat, hogy világosságban és igazságban neveljék fel a gyermekeiket,17 Krisztusba vetett reménységhez vezetve őket. Az Atya azt parancsolja nekünk:

„[T]anítsd ezeket a dolgokat szabadon a gyermekeidnek, mondván:

Hogy… éppen úgy, ahogyan víz, és vér, és a lélek – amit én alkottam – által születtetek meg a világra és váltatok élő lénnyé a porból, éppen úgy újjá kell születnetek, víztől és a [Szent] Lélektől, a menny királyságába, és meg kell tisztulnotok vér, méghozzá az én Egyszülöttem vére által; hogy minden bűntől megszenteltethessetek, és élvezzétek az örök élet szavait ezen a világon, valamint örök életet az eljövendő világban, méghozzá halhatatlan dicsőséget”.18

Ha már tudjuk, miért hagytuk el Mennyei Atyánk jelenlétét, és mire van szükség a visszatéréshez és az Ővele való felmagasztosuláshoz, nagyon is nyilvánvalóvá válik, hogy a földön töltött időnk vonatkozásában semmi nem lehet fontosabb a fizikai születésnél és a lelki újjászületésnél, az örök élet két előfeltételénél. Dietrich Bonhoeffer szavaival élve ez a házasság „hivatala”, a „felelősségteljes poszt… az emberek közösségében”, amelyet ez a „felülről, Istentől” eredő isteni intézmény elfoglal. Ez a „láncszem” a mostani és az eljövendő nemzedékek sorában, a menny rendjében.

A férfi és nő házasságára épülő család biztosítja a legjobb közeget Isten tervének kibontakozásához – ahová megszülethetnek az Istentől tisztán és ártatlanul érkező gyermekek, és ahol megtanulhatják, mire van szükségük a sikeres halandó élethez, majd az örök élethez az eljövendő világban, és fel is készülhetnek ezekre. Az ilyen házasságokra épülő családok kritikus tömege elengedhetetlen ahhoz, hogy a társadalom életben maradjon és virágozzon. Ezért van az, hogy a közösségek és a nemzetek általában kiváltságos intézményként támogatják és védelmezik a házasságot és a családot. Ez soha nem pusztán a felnőttek szerelméről és boldogságáról szól.

A társadalomtudományok meggyőzően érvelnek az olyan házasság és család mellett, melynek élén egymással házasságot kötött férfi és nő áll.19 Mi pedig „felhívjuk a figyelmet…, hogy a családok széthullása ősi és újkori próféták által megjósolt csapásokat fog hozni az egyénekre, közösségekre és nemzetekre”20. Azonban a házasság és a család szerepével kapcsolatos állításaink nem a társadalomtudomány talaján állnak, hanem azon igazságon, hogy ezek Isten alkotásai. Ő volt az, aki kezdetben saját képmására, férfivá és nővé teremtette Ádámot és Évát, majd férjként és feleségként összeadta őket, hogy legyenek „egy test”, és sokasodjanak és töltsék be a földet.21 Minden egyén isteni képmást hordoz, azonban a férfi és a nő házastársi egységében teszünk szert annak talán legteljesebb jelentésére, hogy Isten képmására teremtettünk – férfivá és nővé. Sem mi, sem más halandó nem változtathatja meg a házasság eme isteni rendjét. Ez nem emberi találmány. Az ilyesfajta házasság valóban „felülről, Istentől” való, és éppen úgy részét képezi a boldogság tervének, mint a bukás és az engesztelés.

A halandóság előtti világban Lucifer fellázadt Isten és az Ő terve ellen, ellenállásának intenzitása pedig egyre csak növekszik. Harcol, hogy elriasszon a házasságtól és a családalapítástól, ahol pedig már létrejött a házasság és a család, ott mindent megtesz azért, hogy lerombolja. Támadás alá vesz mindent, ami szent az ember nemiségének tekintetében, erkölcstelen gondolatok és tettek végtelennek tűnő sorával kiszakítva azt a házasság közegéből. Meg akarja győzni a férfiakat és a nőket, hogy a házasság és a család prioritásai mellőzhetők vagy feladhatók, de legalábbis alárendelhetők a karriernek, az egyéb sikereknek, valamint az önmegvalósításra és a személyes autonómiára való törekvésnek. Minden bizonnyal örül az ellenség, ha a szülők nem tanítják meg gyermekeiknek, hogy higgyenek Krisztusban és szülessenek újjá lelkileg. Testvéreim, sok minden jó, sok minden fontos, de csak néhány dolog elengedhetetlen.

A házassággal és a családdal kapcsolatos alapvető igazságok hirdetésével nem hagyjuk figyelmen kívül és nem becsüljük le azok áldozatait és sikereit, akik jelen pillanatban nem élvezik ezt az ideális állapotot. Néhányotoktól olyan okok miatt tagadtatik meg a házasság áldása, mint például a megfelelő jelöltek hiánya, a saját nemhez való vonzódás, a testi vagy mentális gyengeségek, vagy egyszerűen csak a kudarctól való félelem, amely – legalábbis pillanatnyilag – beárnyékolja a hitet. Az is lehet, hogy kötöttetek házasságot, azonban ez a házasság véget ért, és most egyedül kell elbírnotok azzal, amit ketten is alig bírnak. Vannak közöttetek olyan házasok, akiknek hő vágyaik és könyörgő imáik ellenére nem lehetnek gyermekeik.

Mindezek ellenére azonban mindenkinek vannak ajándékai, mindenkinek vannak tehetségei, és mindenki hozzájárulhat az isteni terv kibontakozásához minden nemzedékben. Sok jó dolog, sok elengedhetetlen dolog – időnként akár minden, amire pillanatnyilag szükség van – elvégezhető ideálisnak nem nevezhető körülmények között is. Oly sokan tesztek meg minden tőletek telhetőt! És amikor ti, akik a halandóság legnehezebb terheit viselitek, kiálltok, hogy megvédjétek Istennek az Ő gyermekei felmagasztosulására vonatkozó tervét, akkor mindannyian indulásra készen állunk. Erős bizonyságot teszünk arról, hogy mindazok számára, akik Jézus Krisztushoz fordulnak, az Ő engesztelése számolt mindazzal, és végső soron kárpótlást fog nyújtani mindazért, aminek híján vannak vagy amit elveszítettek. Senkinek nincs eleve kevesebb elrendelve mindannál, amit az Atya a gyermekeinek tartogat.

Egy fiatal édesanya nemrég elmondta nekem, mennyire aggódik amiatt, hogy alkalmas-e erre a legmagasabb elhívásra. Úgy éreztem, hogy az általa említett dolgok apróságok, és nem kell aggódnia, jól végzi a dolgát. De azt is tudtam, hogy csak Istennek akar kedvében járni, és az Ő bizalmát akarja megszolgálni. Bátorító szavakat szóltam hozzá, és szívemben arra kértem Istent, az ő Mennyei Atyját, hogy vidítsa fel őt a szeretetével, valamint jóváhagyása tanúbizonyságával arról, hogy az Ő munkáját végzi.

Ezért imádkozom ma mindannyiunk számára. Nyerjük el mindannyian az Ő jóváhagyását! Virágozzanak a házasságok, boldoguljanak a családok, és legyen bár sorsunk ezen áldások teljessége a halandóságban vagy sem, hozzon nekünk boldogságot az Úr kegyelme most, és hitet az eljövendő biztos ígéretekben. Jézus Krisztus nevében, ámen.

Jegyzetek

  1. Lásd Kevin Rudd, “Faith in Politics,” The Monthly, Oct. 2006, themonthly.com.au/monthly-essays-kevin-rudd-faith-politics--300.

  2. Dietrich Bonhoeffer: Börtönlevelek. Fogságban írt levelek és feljegyzések. Budapest, 1999, Harmat Kiadó. 32–33.

  3. Lásd például Zsoltárok 82:6; Apostolok cselekedetei 17:29; Zsidók 12:9; Tan és a szövetségek 93:29, 33; Mózes 6:51; Ábrahám 3:22. Joseph Smith próféta a következő részletekkel szolgált: „Az ember első tantételei Istennel együtt önmagukban léteznek. Isten, miután lelkek [vagyis intelligenciák] és dicsőség közepette találta magát, mivel intelligensebb volt náluk, ezért helyénvalónak látta, hogy törvényeket hozzon, amelyek által a többieknek kiváltságuk lehet hozzá hasonlóan fejlődni. […] Hatalma van törvényeket hozni, amelyek által taníthatja a gyengébb intelligenciákat, hogy vele együtt felmagasztosulhassanak” (Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith [2007]. 218.).

  4. Tanítások: Joseph Smith. 218.

  5. Alma 24:14.

  6. Alma 42:8.

  7. Alma 12:25; lásd még a 26–33. verset.

  8. Ábrahám 3:24–26.

  9. Joseph Smith próféta a következőképpen foglalta ezt össze: „Istennek a világ megalapítása előtti terve az volt, hogy hajlékokat [testeket] vegyünk, hogy hithűség által győzedelmeskedjünk, és ezáltal feltámadhassunk a halottakból, és ilyen módon dicsőséget, tisztességet, hatalmat és uralmat nyerhessünk.” A Próféta azt is kijelentette: „Azért jöttünk erre a földre, hogy testünk lehessen, és tisztán Isten elé vigyük azt a celesztiális királyságba. A boldogság nagyszerű tantétele a testtel való rendelkezésen alapszik. Az ördögnek nincs teste, és ebből áll a büntetése. Örül, ha megszerezheti az ember hajlékát, és amikor a Szabadító kivetette, azt kérte, hadd menjen bele a disznónyájba, azt bizonyítva, hogy inkább a disznó testébe bújna, minthogy egyáltalán ne legyen teste. Mindenkinek, akinek teste van, hatalma van azok felett, akiknek nincsen” (Tanítások: Joseph Smith. 219–220.).

  10. Lásd Jób 38:7.

  11. János 1:3; lásd még Tan és a szövetségek 76:23–24.

  12. Lásd 1 Korinthusbeliek 15:21–22; 2 Nefi 2:25.

  13. Lásd 2 Nefi 2:15–18; Alma 12:24; Tan és a szövetségek 29:39; Mózes 4:3. Joseph Smith azt mondta: „Minden ember jogosult az önrendelkezésre, mert Isten így rendelte el. Az emberiséget erkölcsi önrendelkezőknek teremtette, és hatalmat adott nekik, hogy a jót vagy a gonoszat válasszák; hogy arra törekedjenek, ami jó azáltal, hogy ebben az életben a szentség ösvényét követik, amely lelki békét és a Szentlélekben való örömet szerez itt, a másvilágon pedig az öröm és a boldogság teljességét az Ő jobb oldalán; vagy egy gonosz utat kövessenek, amelyen Isten ellen vétkeznek, és fellázadnak ellene, és ezáltal ebben a világban kárhozatot vonnak a lelkükre, az eljövendő világban pedig örökre szóló veszteséget.” A Próféta azt is megjegyezte: „Sátán semmire nem tud rávenni minket a csábításaival, hacsak a szívünkben bele nem egyezünk, és utat nem engedünk neki. A természetes felépítésünk olyan, hogy ellen tudunk állni az ördögnek; ha nem így lettünk volna megteremtve, nem lenne önrendelkezésünk” (Tanítások: Joseph Smith. 222.).

  14. Lásd 1 Mózes 3:22–24; Alma 42:2–6; Mózes 4:28–31.

  15. Az engesztelés által még azok is megváltatnak a lelki haláltól, akik nem tartanak bűnbánatot, méghozzá abban az értelemben, hogy végső ítéletre újra Isten színe elé járulnak (lásd Hélamán 14:17; 3 Nefi 27:14–15).

  16. Tanítások: Joseph Smith. 218.

  17. Lásd Tan és a szövetségek 93:36–40.

  18. Mózes 6:58–59.

  19. Házasságtól eltérő kapcsolatokban is lehetnek egymáshoz hűségesek az emberek, születhetnek gyermekeik, és időnként elég sikeresen felnevelhetik őket a házas, kétszülős családi környezettől eltérő körülmények között is. Azonban az átlagot és az esetek többségét nézve szerteágazó bizonyítékai vannak a házasság társadalmi előnyeinek, és annak, hogy a házas férfi és nő vezette családban lévő gyermekek viszonylag jobb kilátások elé nézhetnek. Másrészt azonban a társadalomra egyre nagyobb nyomást helyez az egy kommentátor által „a családtól való általános menekülés”-nek nevezett jelenség társadalmi és gazdasági ára. Nicholas Eberstadt számba veszi a házasságkötések és gyermekszületések világméretű visszaesését, valamint az apa nélküli otthonok és a válások alakulását, és ezt a megfigyelést teszi: „Már most egészen nyilvánvaló, milyen káros hatásokkal jár a családtól való menekülés által hátrányos helyzetbe hozott gyermekek egyáltalán nem jelentéktelen számaránya. És ugyanilyen egyértelműen romboló szerepet játszik a válás és a házasságon kívüli gyermekszülés a jövedelmi egyenlőtlenség és a gazdasági szakadékok elmélyítésében – a társadalom egésze, de főként a gyermekek vonatkozásában. Igaz, hogy a gyermekek rugalmasak. Azonban a családtól való menekülésnek elsősorban a sebezhető fiatalok látják kárát. Ugyanez a menekülés megbocsáthatatlan következményekkel sújtja a sebezhető időseket is.” (Lásd “The Global Flight from the Family,” Wall Street Journal, Feb. 21, 2015, wsj.com/articles/nicholas-eberstadt-the-global-flight-from-the-family-1424476179.)

  20. A család: Kiáltvány a világhoz. Liahóna, 2010. nov. 129.

  21. Lásd 1 Mózes 1:26–28; 2:7, 18, 21–24; 3:20; Mózes 2:26–28; 3:7–8, 18, 20–24; 4:26.