Megkérdőjelezni a felteendő kérdéseinket

Írta: Ted Barnes

Az egyház Papsági és Családi Osztálya

Az egyik legfontosabb kérdés az lehet, amelyet a tanítók maguknak tesznek fel az óra előtt.

Kép

Teacher at blackboard

Illusztráció: Augusto Zambonato

Képzeljétek el, hogy ebédnél ültök néhány barátotokkal, és egy közösen látott filmről beszélgettek. Az egyik barátotok felteszi a kérdést: „Ki tudja megmondani nekem, hogy melyik volt a legfontosabb jelenet a filmben?”

Egy kicsit összezavarodtok a kérdéstől, majd egy pillanatnyi gondolkodás után felvetitek, hogy valószínűleg az utolsó jelenet volt a legfontosabb. „Ez jó meglátás – mondja a barátotok –, de nem pontosan erre gondoltam. Még valaki? Hallgassunk meg valakit, aki még nem szólt hozzá.”

Barátok közt nem beszélgetnétek így, valamiért mégis gyakran hallani a vasárnapi órákon. Ahelyett, hogy természetesen és fesztelenül beszélgetnénk az evangéliumi igazságokról, tanítókként néha olyan dolgokat mondunk, amelyek más körülmények között furcsán hangoznának, és akár agyon is csapnának egy beszélgetést. Reméljük, hogy az osztály tagjai barátok közt érzik majd magukat, és bátran megosztják a tanult tantételekkel kapcsolatos gondolataikat. Az ilyenfajta megnyilvánulás meghívhatja a Lelket, és mindenki számára gazdagíthatja az élményt.

Hogyan biztosíthatjuk, hogy a kérdéseink természetesebb és jelentőségteljesebb beszélgetéshez vezessenek? Íme néhány javaslat és ellenjavallat, melyet sok tanító talált már hasznosnak: Ne tegyél fel olyan kérdéseket, amelyekre nyilvánvaló a válasz! Tegyél fel olyan kérdéseket, amelyekre több lehetséges válasz is adható! Ne tegyél fel olyan kérdéseket, amelyek túl személyesek!

Az is hasznos lehet, ha az órán feltenni szándékozott kérdések összeállítása előtt feltesszük magunknak a kérdést: Egyáltalán miért is teszek fel kérdéseket?

Miért tesztek fel kérdéseket?

A kérdéseink mögötti valós indok rengeteget számít. Például azért teszünk-e fel egy adott kérdést, mert mondani akarunk valamit, de inkább az osztály egyik tagjával mondatnánk ki? Mivel – nagyon helyesen – nem akarjuk, hogy végig mi beszéljünk, ezért ha ki akarunk emelni egy bizonyos mondanivalót, akkor néha felteszünk egy olyan kérdést, amelyről tudjuk, hogy a kívánt választ fogja kiváltani. Ez a gondolatmenet olyan kérdéseket eredményez, amelyek valójában rejtett állítások: „Hogyan segíthet a pornográfia elkerülése tisztán tartani a gondolataitokat?” vagy „Fontos-e mindennap imádkozni?”

Vannak helyzetek, amikor tökéletesen helyénvaló olyan kérdéseket feltenni, amelyek célja egy bizonyos válasz előhozása. Ezek arra szolgálhatnak, hogy kiemeljenek egy adott üzenetet, vagy segítsék a tanítót abban, hogy továbblépjen a leckében. Az ilyen kérdések azonban valószínűleg nem fognak tartalmas beszélgetéseket eredményezni.

Ha viszont azért teszünk fel kérdéseket, mert valóban tudni akarjuk, hogy mi zajlik az osztályunk tagjainak gondolataiban, szívében és életében, akkor ez az általunk feltett kérdéseken is látszani fog.

Sok olyan kérdés van, mely az osztály tagjait őszinte, lelki tanulást elősegítő beszélgetésre késztetheti: „Mi tűnik fel nektek, amikor ezt a verset olvassátok?” „Mely élmények tanították meg nektek, hogy bízzatok az Úr ígéreteiben?” De ilyen lehet majdnem az összes olyan kérdés, amely úgy kezdődik, hogy „Mit gondoltok…?”

Gondoljátok át a következő példákat:

A Lélek ezt kérdezte Nefitől: „Mit kívánsz?” (1 Nefi 11:10).
A Szabadító megkérdezte a tanítványait: „Ti pedig kinek mondotok engem?” (Máté 16:15).
Márthának pedig ezt mondta: „Én vagyok a feltámadás és az élet: …Hiszed-é ezt?” (János 11:25, 26).

A kérdések mindegyike arra hívott valakit, hogy ossza meg azt, ami a szívében volt. És ezt minden alkalommal erőteljes lelki élmény követte.

A kérdezés a szeretet kifejezésének módja

Akár hiszitek, akár nem, a beszélgetést elősegítő kérdések feltevése magától jön szinte mindenkinek – még azoknak is, akik nem tartják magukat jó tanítónak. Spontán módon megtesszük minden alkalommal, amikor jelentőségteljes beszélgetést folytatunk a barátainkkal vagy a családtagjainkkal – vagy egyszerűen, amikor az ebéd mellett beszélgetünk egy jó filmről. Amikor azonban a padokban várakozva figyelő tanulók előtt állunk, hirtelen elfelejtünk mindent, ami magától jön.

Éppen ezért a jó kérdések feltevésének egyik titka az lehet, ha feltesszük magunkban a kérdést: „Hogyan kérdezném meg ugyanezt, ha nem az osztályteremben lennék – ha a barátaimmal otthon ülnénk és az evangéliumról beszélgetnénk? Hogyan kérném meg őket arra, hogy beszéljenek a gondolataikról és érzéseikről?” A tanítás nem pontosan ugyanolyan, mint egy kötetlen baráti beszélgetés, de valami közös bennük: mindkettőt az őszinte érdeklődésnek és a valódi szeretetnek kell motiválnia.

Úgyhogy ne aggódjatok, ha nem vagytok még járatosak abban, hogy jól megfogalmazott kérdéseket tegyetek fel. Ha csak annyit tudtok tenni, hogy szeretitek azokat, akiket tanítotok, a Lélek irányt fog mutatni nektek, és egyre jobban és jobban fogjátok tudni, hogy mit mondjatok. Pál szerint a szeretet soha nem vall kudarcot (lásd 1 Korinthusbeliek 13:8), és ez az olyan egyszerű helyzetekben is igaz, mint amikor egy tanító kérdést tesz fel az osztályának.