2020
Haven segítő keze
2020. június


Haven segítő keze

Haven, aki 14 éves és Utah-ban él, úgy döntött, mások szolgálatával fogja megünnepelni azt, hogy fiatal nő lehet az egyházban.

„Az egész egy futó ötletként indult – meséli. – A nagybátyám Bangladesbe utazott egy emberbaráti útra, és ott közelről látta, milyen viszontagságokon mennek keresztül a helybéliek. Segíteni akartam nekik – így aztán szétnéztem a JustServe alkalmazásban, és onnan jött az ötlet, hogy csomagokat állítsak össze az ottani menekülteknek.”

Haven adományokat gyűjtött az iskolájában, létrehozott egy GoFundMe oldalt, és még a szomszédok kukáit is kihúzta a házaik elé, hogy azzal is a csomagokra gyűjtsön. „Minden hétfőn és kedden nagyjából 22 szemetes kukát és 11 szelektív kukát szoktam kivinni – mondja Haven. – Rendes esetben az így megkeresett pénzt a kórusóráim tandíjára költöm és a missziómra teszem félre, de akkor úgy döntöttem, hogy abban a hónapban a pénzemet inkább erre szánom.”

Ezután Haven elment és megvett mindent, amiből összeállíthatta a csomagokat, többek között zoknikat, kesztyűket, sálakat és sapkákat. Összerakta a csomagokat, és felvette a kapcsolatot a Lifting Hands International igazgatójával, hogy megszervezzék a csomagok eljuttatását Bangladesbe.

„A projektben a legtöbb időt a csomagok összeállítására kellett fordítani. De amikor csak beleraktam valamit a csomagba, tudtam, hogy olyannak fog menni, aki szükséget szenved, és hogy hosszú időre megáldja majd őt.”

A projekt végére Haven azt érezte, hogy egyre magabiztosabban képes szolgálni másokat. „Megtanultam ebből, hogy milyen sokat tudok segíteni, ha beleadok apait-anyait. Könyörület járt át azok iránt, akiket segítettem, ami segített abban, hogy közelebb érezzem magam a Szabadítóhoz, és megérezzek egy kicsit abból, amit Ő érez irántunk.”

Miközben a Fiatal Nők szervezete születésnapját ünnepeljük, mindegyikünk felidézheti, hogy Krisztust példázzuk. Havenhez hasonlóan mi is nagy segítség lehetünk másoknak, amikor minden tőlünk telhetőt beleadunk azért, hogy úgy szolgáljunk, ahogy Ő tenné.