„Én továbbvezetlek titeket”

Jól emlékszem egy olyan esetre, amikor az Úr jó néhány embert vezetett. A Brazília Porto Alegre Déli Misszió elnökeként szolgáltam. Az egyik misszionáriusunknak egy farkastorok nevű betegsége volt, melyet soha nem kezeltek. Amikor beszélt, a levegő a szájpadlásán keresztül az orrán áramlott ki. Nagyon nehezen volt érthető a beszéde.

Ez a fiatal elder elmondta nekem, hogy imádkozott a problémájáról. Azt mondta, hogy a Lélek azt súgta neki, én segítek majd megtalálni a választ. Az egyszerű, eltökélt hite lélekemelő volt. Istenhez fordultam, hogy megoldást találjak.

Egy egyszerű műtéttel megoldható lett volna a gond, de a műtétre sort keríteni már korántsem volt egyszerű folyamat. Ha magánúton szerveztük volna, túl drága lett volna a misszionárius családjának. A közegészségügyi rendszer igénybe vétele viszont olyan sok időbe tellett volna, hogy az valószínűleg felemésztette volna a missziója hátralevő részét.

Akármikor csak nehéz feladat előtt állok, mindig számítok a feleségem hitére és segítségére. Elmagyaráztam neki ennek a misszionáriusnak a dilemmáját, és megkértem, hogy beszéljen a helyi közkórházzal. Van rá mód, hogy a műtétet ingyenesen és az adott időkereten belül elvégezzék?

A feleségem segítségért imádkozott, majd bement a kórházba. Beállt egy hosszú sorba, ahol mindenki arra várt, hogy beszélhessen egy illetékessel. Amint a sor haladt előre, a feleségem hallhatta, miként intézik az előtte lévők ügyeit. Általában fél évre vagy annál is későbbre kaptak időpontot.

A feleségem tudta, hogy ez túl hosszú idő lenne a misszionáriusunk számára. Késztetést érzett, hogy álljon ki a sorból, és menjen be egy bizonyos ajtón. Ott egy másik kórházi dolgozót talált. A feleségem bemutatkozott és elmagyarázta a misszionáriusunk helyzetét.

Kép

a woman talking to a surgeon

A dolgozó arra kérte, hogy beszéljen közvetlenül azzal a sebésszel, aki aznap ott volt a kórházban, és éppen műtött egy másik emeleten. A feleségem elmagyarázta a sebésznek, mivel foglalkoznak a misszionáriusok, valamint hogy mennyire megáldaná ennek a misszionáriusnak az életét, ha műtéttel korrigálnák a farkastorkát.

A sebész feltett pár kérdést, majd így szólt: „Betervezhetjük ezt a műtétet mához két hétre?” Majd kitöltött egy kórházi nyomtatványt, melyben kifejtette, hogy ez a műtét miért áll a közösség érdekében, valamint hogy ő maga is személyesen érdekelt. A nyomtatványt átadta az asszisztensének és megkérte, hogy vezesse fel az időpontot.

Tíz nappal később a sebész megműtötte a misszionáriusunkat. Ez az elder hamarosan visszatért a munkába – boldogan és tiszta hangon szólva. Megújult lelkesedéssel felismerte, hogy az Úr vezette őt tovább.

E misszionárius élménye bizonyság arra, hogy Atyánk hallja az imáinkat és kézen fogva vezet minket.

Lelki értelemben véve olyanok vagyunk, mint a gyermekek. Nem értjük meg azokat a nagyszerű áldásokat, amelyeket Mennyei Atya készített számunkra. Amikor fizikailag növekedünk, elkezdjük jobban felfogni azokat a földi törvényeket, amelyek az életünket irányítják. Azonban sosem hagyhatjuk, hogy a földi tudás fontosabbá váljon, mint annak megértése, hogy Mennyei Atya milyen nagyszerű áldásokat tartogat számunkra.

Mózesnek, az Ószövetség nagyszerű prófétájának olyan élményben volt része, mely megmutatta neki, milyen keveset is tud valójában. Miután „látta a világot és annak széleit, és mind az emberek gyermekeit, akik teremtve vannak és voltak; amelyeken nagyon álmélkodott és csodálkozott” Ezután Isten visszahúzódott. Mózes magára hagyatott és a földre rogyott.

„És lőn, hogy sok óra eltelt, mire Mózes újra visszanyerte természetes, emberhez illő erejét; és azt mondta magában: Most, ezen okból tudom, hogy az ember semmi, amely dolgot soha nem feltételeztem” (Mózes 1:8–10).

Ha az Úr tényleg megmutatna nekünk mindent, amit a hatalma által megtehetnénk, az biztosan minket is letaglózna. Mózeshez hasonlóan mi is látnánk, hogy Isten nélkül semmik vagyunk.

Az Úr azonban nem zúdít ránk mindent, hanem lépésről lépésre vezet. Ez lehetővé teszi, hogy sokkal többet véghez vigyünk, mint amire saját erőnkből képesek lennénk.

„Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr!

Mert a mint magasabbak az egek a földnél, akképen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!” (Ésaiás 55:8–9).

Ahogyan az Úr is mondja a Tan és szövetségek 78:18-ban, „most nem tud[unk] minden dolgot elviselni”. Most még nem értünk meg mindent, amit Ő ért. Akkor mit tegyünk hát? Az Úr így válaszol: Bízzatok!

Bizalommal járni a szövetség ösvényén azt is magában foglalja, hogy olyan alázatosak vagyunk, mint egy kisgyermek. Hajlandónak kell lennünk arra, hogy az Atya tanítson és vezessen minket (lásd Tan és szövetségek 112:10). Az élet annyira összetett, hogy képtelenség az utazásunk minden egyes részletét kézben tartanunk. És nem tudunk minden egyes dolgot megérteni, amelyen mi vagy a szeretteink átmegyünk itt a földön.

Azonban amikor bízunk az Úrban és hagyjuk, hogy Ő kézen fogva vezessen minket, többet tudunk véghez vinni az Ő királyságában, mint azt el tudnánk képzelni. Egyre inkább képesek leszünk megáldani Mennyei Atyánk gyermekeinek életét. Fokozottabban képesek leszünk felismerni a Szabadító kezét az életünkben. Mindinkább képesek leszünk hálát érezni az Ő végtelen irgalmáért és szeretetéért.

Végül pedig az Úr azáltal vezet minket tovább, hogy emlékeztet minket: „Tiétek a királyság, és tiétek annak áldásai, és tiétek az örökkévalóság kincsei” (Tan és szövetségek 78:18).

Visszatérek a misszionáriusom példájára. Azt az útmutatást kapta, hogy kérjen segítséget, és megáldatott egy olyan műtéttel, amely most lehetővé teszi, hogy érthetően beszéljen. Ezután elvezettetett azokhoz, akik készen álltak, hogy befogadják az evangéliumot és annak áldásait, beleértve a keresztelést is. Nézzük a feleségem példáját. A bizonysága erősebb lett, miközben az Úr vezette őt. Ezután az Úr megnyitotta a mennyek ablakait és áldást árasztott ki.

Hálás vagyok, hogy együtt dolgozhattam ezzel a fiatal misszionáriussal, aki telve volt egyszerű, erőteljes hittel. Hálás vagyok, hogy örökre a feleségemmel élhetek, aki példát mutat arra, hogy milyen az, amikor engedjük, hogy az Úr vezessen minket.

A királyság és az áldások valóban a mieink.