2023
Meg tudunk-e dolgozni a szabadításunkért?
2023. október


Meg tudunk-e dolgozni a szabadításunkért? Liahóna, 2023. okt.

Jöjj, kövess engem!

Filippibeliek 2

Meg tudunk-e dolgozni a szabadításunkért?

Kép
Jézus és egy kislány

Walking with Christ [Krisztussal járni]. Készítette: Trent Gudmundsen

Pál apostol azt mondta a korai keresztényeknek, hogy „félelemmel és rettegéssel munkáljátok ki szabadulásotokat” (vö. Filippibeliek 2:12). Dallin H. Oaks elnök, az Első Elnökség első tanácsosa, a következő kérdést tette fel: „Vajon jelentheti-e ez [a vers] azt, hogy saját igazlelkűségünk összessége szabadítást és felmagasztosulást szerez majd nekünk?” Választ is adott: „Még minden engedelmességünk és jó cselekedetünk után sem lehetünk megszabadítva bűneink hatásaitól a Jézus Krisztus engesztelése által nyújtott kegyelem nélkül” (“What Think Ye of Christ?,” Ensign, Nov. 1988, 67).

A szentírások és a próféták azt tanítják, hogy az örök élet elnyeréséhez Jézus Krisztus kegyelmére kell támaszkodnunk, továbbá szövetségeket kell kötnünk Mennyei Atyával és meg kell tartanunk azokat. A Filippibeliek 2:12–13 tanulmányozása során gondold át ezeket a prófétai tanításokat: