24. fejezet

Jézus Krisztus engesztelése: egyetemes érvényű, személyes hatású

„Tanúbizonyságot teszek… az Úr Jézus Krisztus engesztelés[éről]. E nélkül az életnek nincs értelme. Ez létezésünk boltívének záróköve.”

Gordon B. Hinckley életéből

Gordon B. Hinckley elnök vezetésével 2000. január 1-jén az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma közös bizonyságot adott ki a Szabadítóról. Üzenetükben, mely „Az élő Krisztus” címet kapta, kijelentették: „…bizonyságunkat tesszük az Ő páratlan életének valóságáról, nagyszerű engesztelő áldozatának végtelen tisztaságáról és erejéről. Senki más nem volt hasonlóan mély hatással mindazokra, akik a földön éltek, és akik még ezután fognak élni.”¹

Három hónappal később Hinckley elnök egy általános konferenciai beszédben bizonyságot tett a Szabadítónak az ő életére gyakorolt mély hatásáról. Gyengéd, személyes hangvétellel beszélt, időnként elérzékenyülve:

„…mindazon dolgok közül, melyekért ezen a reggelen hálát érzek, az egyik kiváltképpen kiemelkedik. Ez pedig az élő bizonyság Jézus Krisztusról, a Mindenható Isten Fiáról, a Békesség Fejedelméről, a Szentről. […]

Jézus a barátom. Senki más nem adott nekem ily sokat. »Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért« (János 15:13). Ő az életét adta értem. Megnyitotta az örök élethez vezető utat. Csak egy Isten tudta ezt megtenni. Remélem, méltó vagyok arra, hogy a barátja lehessek.

Ő a példaadóm. Életmódja, tökéletesen önzetlen viselkedése, a szükséget látókról való gondoskodása és végső áldozata mind példaként állnak előttem. Nem tudok ennek teljesen megfelelni, de megpróbálhatom. […]

Ő a gyógyítóm. Elámulok nagyszerű csodáin. És mégis tudom, hogy megtörténtek. Elfogadom ezen dolgok igazát, mert tudom, hogy Ő az élet és a halál Ura. Szolgálatának csodái olyan együttérzésről, szeretetről és az emberiesség olyan érzéséről árulkodnak, melyekre gyönyörködve tekintünk.

Ő a vezetőm. Megtiszteltetés számomra, hogy azon hosszú díszmenet tagja lehetek, akik szeretik Őt, és akik a születése óta eltelt két évezred során követték Őt. […]

Ő az én Szabadítóm és Megváltóm. Azzal, hogy életét adta fájdalomban és kimondhatatlan szenvedésben, lehajolt hozzám, hogy kiemeljen engem és mindannyiunkat, Isten minden fiát és lányát a halált követő örök sötétség szakadékából. Gondoskodott valami jobbról – a fény és megértés, a növekedés és szépség szférájáról, ahol tovább mehetünk az örök élethez vezető úton. Hálám nem ismer határokat. Köszöneteimnek az én Uram iránt nincs vége.

Ő az én Istenem és Királyom. Királyok Királyaként és az Urak Uraként az örökkévalótól az örökkévalóig fog uralkodni és kormányozni. Az Ő uralmának nem lesz vége. Az Ő dicsőségére nem jő éjszaka.

Senki más nem foglalhatja el a helyét. Senki nem is fogja. Szeplőtelenül és minden vétségtől mentesen Ő az Isten Báránya, aki előtt meghajolok, és akin keresztül Mennyei Atyámhoz közeledek. […]

Hálával és töretlen szeretettel bizonyságot teszek ezekről a dolgokról az Ő szent nevében.”²

„Minden Őrajta múlt – az Ő engesztelő áldozatán. […] Ez volt a zárókő [az Atya] nagyszerű terv[é]nek a boltívében”

Gordon B. Hinckley tanításai

Mennyei Atyánk szeretete mutatkozik meg az Ő Egyszülött Fia ajándékában.

Mennyei Atyám hatalmas szeretetére gondolva megszelídül a szívem. Nagyon hálás vagyok annak tudatáért, hogy Isten szeret minket. E szeretet felfoghatalan mélysége az Ő Egyszülött Fia ajándékában fejeződött ki, Aki eljött a világra, hogy reményt hozzon a szívünkbe, kedvességet és udvariasságot a kapcsolatainkba, és mindezek felett megmentsen minket a bűneinktől és utat mutasson nekünk az örök élethez vezető úton.³

A Szabadító halandóság előtti szolgálata

Mindannyiunk Atyja szeretettel telve irántunk, gyermekei iránt, …tervet ajánlott, mely szerint lehetőségünk lesz megválasztani életünk irányát. Elsőszülött Fia – a mi Bátyánk – volt a terv kulcsa. Az embernek meglesz az önrendelkezése, és ezzel az önrendelkezéssel felelősségre vonhatóság jár. Az ember a világ útját járja, bűnöket követ majd el, és bukdácsol. De Isten Fia testet ölt, és felajánlja magát áldozatként, hogy kiengeszteljen az összes ember bűneiért. Elmondhatatlan szenvedések árán Ő lesz a hatalmas Megváltó, az egész emberiség Szabadítója.⁴

A Szabadító földi szolgálata

Nincs a történelemben az Ő fenségéhez fogható fenség. Ő, a hatalmas Jehova, lejött, hogy egy betlehemi istállóban halandó életre szülessen. Názáretben volt kisfiú, és „gyarapodék bölcsességben, és testének állapotjában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben” (Lukács 2:52).

János keresztelte meg Őt a Jordán vizében, „és ímé az egek megnyilatkozának néki, és ő látá az Istennek Lelkét alájőni mintegy galambot és ő reá szállani.

És ímé egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm” (Máté 3:16–17).

Földi szolgálatának három éve alatt olyan dolgokat tett, melyeket senki más azelőtt, és olyan dolgokat tanított, melyeket korábban senki más.

Azután eljött az ideje, hogy felajánlják. A felső szobában elfogyasztották azt a bizonyos vacsorát, mely utolsó volt számára a halandóságban a Tizenkettekkel. Lábukat megmosva olyan leckét tanított nekik az alázatosságról és a szolgálatról, melyet soha nem feledtek.⁵

Szenvedés a Gecsemáné kertjében

Ezt követte a Gecsemáné szenvedése, mely szenvedésről azt mondta, hogy „még én, Isten, mindenek közt a legnagyobb is reszkettem a fájdalomtól, és minden pórusból véreztem, és testben és lélekben is szenvedtem” (T&Sz 19:18).⁶

A Gecsemáné kertjében oly nagyon szenvedett, hogy vért verejtékezett, miközben Atyjához könyörgött. Mindez azonban része volt az Ő nagyszerű engesztelő áldozatának.⁷

[Egyszer] leültem egy olajfa árnyékába [a Gecsemáné kertjében], és olvastam Isten Fiának rettenetes küzdelméről, amint a biztos jövővel szembenézve vért verejtékezett, és azért imádkozott Atyjához, hogy ha lehet, múljék el tőle az a pohár, mindazonáltal, mondta, a Te akaratod legyen meg, ne az enyém. […] Hatalmába kerített egy érzés, mely szerint nem az előtte álló fizikai fájdalom, a rettenetes, brutális keresztre feszítés próbájával nézett itt szembe, nem amiatt fohászkodott. Bizonyára ez is hozzá tartozott, azonban szerintem nagyrészt arról volt szó, hogy érzékelte, milyen szerepet fog Ő játszani Isten minden fia és leánya, az idő összes nemzedéke örök jólétében.

Minden Őrajta múlt – az Ő engesztelő áldozatán. Ez volt a kulcs. Ez volt a zárókő annak a nagyszerű tervnek a boltívében, melyet fiai és leányai örök élete érdekében alkotott az Atya. Rettenetes lehetett szembenézni ezzel, és terhes lehetett véghezvinni, de Ő szembenézett vele, véghezvitte, és bámulatos, csodálatos valami lett belőle. Szerintem meg is haladja a felfogóképességünket. Mindazonáltal egy kis részére pillantást vethetünk, és meg kell tanulnunk egyre inkább és inkább értékelni.⁸

Elfogatás, keresztre feszítés és halál

Durva, goromba kezek megragadták, és a törvény dacára éjszaka Annás, majd pedig Kajafás, a Szanhedrin fortélyos, gonosz hivatalnoka elé vitték őt. Másnap korán reggel aztán újra megjelent e cselszövő, rosszindulatú ember előtt. Ezt követően Pilátushoz vitték, a római helytartóhoz, akit a felesége már figyelmeztetett: „Ne avatkozzál ama igaz ember dolgába” (Máté 27:19). A római férfiú ki akarta magát húzni a felelősség alól, tehát Heródeshez küldte Őt, Galilea korrupt, züllött és gonosz negyedes fejedelméhez. Krisztust bántalmazták és megverték. Fejére éles tövisekből szőtt koronát, vérző hátára gúnyosan lila palástot helyeztek. Újra Pilátus elé vitték Őt, akinek azt kiabálta a csőcselék: „Feszítsd meg! Feszítsd meg őt!” (Lukács 23:21).

Botladozó léptekkel ment a Golgotára, ahol sebesült testét a kivégzés szadista elmék által kiagyalható legembertelenebb és legfájdalmasabb módján kereszthez szegezték.

Ő mégis így kiáltott fel: „Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekszenek” (Lukács 23:34).⁹

Nincs a történelemben annál megrendítőbb kép, mint Jézus a Gecsemánéban és a kereszten, egyedül, az emberiség Megváltója, a világ Szabadítója, amint véghezviszi az engesztelést.

Emlékszem, amikor Harold B. Lee elnökkel… ott voltam a Gecsemáné kertjében Jeruzsálemben. Ha nagyon kis mértékben is, de éreztük, milyen rettenetes küzdelem folyt itt, oly felfokozott küzdelem, midőn Jézus lélekben egyedül tusakodott, hogy minden pórusából vér fakadt (lásd Lukács 22:44; T&Sz 19:18). Felidéztük annak árulását, akit bizalmi pozícióba hívtak el. Felidéztük, hogy gonosz emberek Isten Fiára vetették durva kezeiket. Felidéztük a kereszten függő magányos alakot, aki gyötrődve így kiált fel: „Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?” (Máté 27:46). Mégis, a világ Szabadítója bátran továbblépett, hogy véghezvigye értünk az engesztelést.¹⁰

Teltek az órák, és a fájdalom elemésztette az életét. Megrázkódott a föld, kettéhasadt a templom fátyla. Kiszáradt ajkaiból e szavak törtek elő: „Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet. És ezeket mondván, meghala” (Lukács 23:46).

Vége lett. Halandó élete bevégeztetett. Felajánlotta, mindenkiért adott váltságként. Elszálltak azok reményei, akik szerették Őt. Elfelejtődtek az ígéretek, melyeket tett. Testét sietve, de gyengéden, kölcsönkapott sírboltba helyezték a zsidó sabbat előestéjén.¹¹

Feltámadás

Vasárnap kora reggel Mária Magdaléna más asszonyok társaságában odament a sírbolthoz. Sietségükben elcsodálkoztak, hogy ki hengeríthette el a követ a sírbolt ajtajából. Odaérve megláttak egy angyalt, aki azt mondta nekik: „…tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.

Nincsen itt, mert Feltámadott, a mint megmondotta volt” (Máté 28:5–6).

Ilyen még soha azelőtt nem történt meg. Az üres sírbolt volt a válasz a mindenkori kérdésre. Jól mondta Pál: „Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?” (1 Kor. 15:55).¹²

„Nincsen itt, mert feltámadott, a mint megmondotta volt” (Máté 28:6).

A Szabadító megváltó áldozata által minden ember fel fog támadni a sírból.

A feltámadás e hajnalának… a csodája az egész emberiség csodája. Isten hatalmának csodája, akinek Szeretett Fia életét adta, hogy mindenki bűneiért kiengeszteljen. A szeretet áldozata Isten minden fia és leánya számára, ami által széttörte a halál pecsétjeit.¹³

Semmi nem egyetemesebb a halálnál, és semmiben nem ragyogóbb a remény és a hit, mint a halhatatlanság bizonyosságában. A halállal járó sötét bánatot, a szerettünk távozását követő gyászt kizárólag Isten Fia feltámadásának bizonyossága csillapítja. […]

Amikor csak lesújt a halál hideg keze, annak az órának a homályán és sötétségén átragyog az Úr Jézus Krisztus győzedelmes alakja, aki Isten Fiaként, páratlan és örök hatalma által legyőzte a halált. Ő a világ Megváltója. Mindannyiunkért életét adta. Újra felvette azt, és zsengéje lett azoknak, akik elaludtak. Királyok Királyaként győzedelmesen áll minden más király felett. Ő, a Mindenható, minden uralkodó felett áll. Ő a mi vigaszunk, az egyetlen valós vigaszunk, amikor ránk zárul a földi éj sötét szemfedele, és a lélek eltávozik az emberi testből.

Az egész emberiség fölé magasodik Jézus, a Krisztus.¹⁴

Emlékszem, hogy beszédet mondtam egy jó ember, egy barátom temetésén, akinek a jósága arra késztetett engem, hogy magasabbra törekedjek. Az évek során megismertem a mosolyát, kedves szavait, briliáns elméjének játékát, másoknak nyújtott szolgálatának hatalmas kiterjedését. És akkor hirtelen meghalt az, aki oly ragyogó és jó volt. Rápillantottam élettelen testére, mely immár nem gondolt, nem mozdult és nem szólt. […]

Felnéztem könnyező özvegyére és gyermekeire. Hozzám hasonlóan ők is tudták, hogy a halandóságban már soha többé nem hallják a hangját. Azonban egy gyengéden kellemes, leírhatatlan érzés békességet és bizonyosságot hozott. Úgy tűnt, mintha azt mondaná: „Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt. 46:11).

Mintha még azt is mondta volna: „Ne aggódjatok! Mindez része a tervemnek. Senki nem kerülheti el a halált. Még az én Szeretett Fiam is meghalt a kereszten. Azonban ezt téve Ő lett a feltámadás dicsőséges zsengéje. Elvette a haláltól annak fullánkját, a sírtól annak dicsőségét.”

Elmémben hallani véltem az Úrnak a gyászoló Márthához intézett szavait: „Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él; És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal” (János 11:25–26).¹⁵

A Szabadító engesztelő áldozata által lehetőséget kapunk a felmagasztosulásra és az örök életre.

Köszönet a Mindenhatónak. Megdicsőült Fia megoldotta a halál kötelékeit, ami a legnagyszerűbb győzelem… Ő a mi győzedelmes Urunk. Ő a mi Megváltónk, aki kiengesztelt a bűneinkért. Megváltó áldozata révén minden ember fel fog támadni a sírból. Megnyitotta az utat, amely által nem csak halhatatlanságot, hanem örök életet is nyerhetünk.¹⁶

Némileg érzékelem, mit is jelent az Ő engesztelése. Az egészet nem tudom felfogni. Olyannyira egyetemes érvényű, ugyanakkor olyan személyes hatású, amit képtelenség felfogni.¹⁷

Az engesztelés jelentőségét nem is tudjuk teljesen felfogni. Csupán annyit tudok, hogy megtörtént, és hogy értem és értetek volt. A fájdalom oly nagy volt, a szenvedés oly heves, hogy egyikünk sem tudja felfogni azt, amikor a Szabadító önmagát ajánlotta fel váltságul az egész emberiség bűneiért.

Rajta keresztül nyerünk megbocsátást. Rajta keresztül kapjuk azt a biztos ígéretet, hogy az egész emberiség részesül a szabadítás áldásaiban, a halálból való feltámadással együtt. Rajta és hatalmas, mindent felölelő áldozatán keresztül kapjuk azt a lehetőséget, hogy engedelmességünk által felmagasztosulhatunk, és örök életet nyerhetünk.¹⁸

Nem vagyunk-e mindannyian tékozló fiúk és leányok, akiknek bűnbánatot kell tartaniuk, részesülniük kell Mennyei Atyánk megbocsátó irgalmából, majd pedig követniük a példáját?

Az Ő Szeretett Fia, a mi Megváltónk, megbocsátással és irgalommal nyújtja ki felénk a kezét, azonban ezt téve bűnbánatot parancsol. […] Az Úr azt mondta – és egy olyan kinyilatkoztatásból idézem, melyet Joseph prófétának adott:

„Ezért megparancsolom neked, hogy tarts bűnbánatot – tarts bűnbánatot, különben lesújtok rád szájamnak rúdjával és dühömmel, és haragommal, és szenvedéseid keservesek lesznek – hogy milyen keservesek, azt nem tudod, hogy milyen áthatóak, azt nem tudod, igen, hogy milyen nehezen elviselhetők, azt nem tudod!

Mert íme, én, Isten, mindenkiért elszenvedtem ezeket a dolgokat, hogy ha bűnbánatot tartanak, akkor ne szenvedjenek;

De ha nem hajlandók bűnbánatot tartani, akkor úgy kell szenvedniük, ahogyan nekem;

Amely szenvedés nyomán még én, Isten, mindenek közt a legnagyobb is reszkettem a fájdalomtól, és minden pórusból véreztem, és testben és lélekben is szenvedtem…

Tanulj tőlem, és hallgass a szavaimra; járj Lelkem szelídségében, és békességed lesz énbennem!” (T&Sz 19:15–18, 23).¹⁹

Végső soron, az egész történelmet megvizsgálva, az emberi elme legmélyét feltárva sem lesz semmi olyan csodálatos, olyan fenséges, olyan óriási, mint a kegyelem e cselekedete, melynek során a Mindenható Fia, Atyja királyi házának hercege, aki egykor Jehovaként szólt, aki Betlehemben született csecsemőként jött le a földre, gyalázatos és fájdalmas halált szenvedve életét adta, hogy Isten fiai és leányai, az idő minden nemzedékében, mindenki, akinek meg kell halnia, újra járhasson és örökké élhessen. Megtette értünk azt, amit egyikünk sem tudott volna megtenni magáért. […]

Ésaiás próféta azt mondta:

„Pedig betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá…

megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg” (Ésa. 53:4–5).

Ez a karácsony csodálatos és igaz története. Jézus megszületése a júdeai Betlehemben a bevezetés. A Mester három éven át tartó szolgálata az előszó. A történet pompás veleje az Ő áldozathozatala, annak teljesen önzetlen cselekedete, hogy fájdalmas halált halt a Kálvária keresztjén, hogy mindannyiunk bűneiért kiengeszteljen.

Az utószó a feltámadás csodája, elhozva annak bizonyosságát, hogy „a miképen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek” (1 Kor. 15:22).

Nem lenne karácsony, ha nem lett volna húsvét. A Gecsemáné és a Kálvária megváltó Krisztusa és a feltámadás dicső ténye nélkül a betlehemi Jézus olyan csecsemő lenne, mint bármely másik.

Hiszek az Úr Jézus Krisztusban, az örökkévaló, élő Isten Fiában. Nem járt más a földön, aki ennyire nagyszerű lett volna. Senki más nem hozott ehhez fogható áldozatot, vagy eredményezett ehhez fogható áldást. Ő a világ Szabadítója és Megváltója. Hiszek Benne. Kijelentem isteni mivoltát, kétkedés és engedmény nélkül. Szeretem Őt. Áhítattal és ámulattal veszem nevét a számra. Lélekben és igazságban hódolok Neki, ahogyan az Atyának is. Köszönetet mondok Neki, és az Ő Szeretett Fia elé térdelek, aki már régen kinyújtotta felénk a kezét és azt mondta mindannyiunknak: „Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket” (Máté 11:28).

[…] Remélem, hogy mindannyian el tudtok tölteni egy kis időt, talán csak egy órát azzal, hogy csendben átgondoljátok Isten Fiának csodáját és magasztosságát.²⁰

Tanúbizonyságot teszek… az Úr Jézus Krisztus engesztelés[éről]. E nélkül az életnek nincs értelme. Ez létezésünk boltívének záróköve. Megerősíti, hogy mi már azelőtt is éltünk, hogy megszülettünk volna a halandóságban. A halandóság csak egy lépcsőfok egy sokkal dicsőségesebb jövőbeli létezés felé. A halál fájdalmát enyhíti a feltámadás ígérete.²¹

Jézus a Krisztus, Isten előre elrendelt Fia, aki lejött a földre, aki jászolban született, egy leigázott nép meghódított országába, Isten Fia, az Atya Egyszülöttje a testben, az Atya Elsőszülöttje és szabadításunk Szerzője. Ő a mi Megváltónk, a mi Szabadítónk, akinek engesztelése által mindazok számára lehetővé vált az örök élet, akik tanításainak engedelmeskedve élnek.²²

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Kérdések

Miért adta nekünk Mennyei Atyánk „az Ő Egyszülött Fia ajándéká[t]”? (Lásd 1. szakasz.) Te mit tehetsz, amivel kimutatod a háládat ezért az ajándékért? Milyen gondolataid és érzéseid vannak, amikor átolvasod Hinckley elnök összefoglalóját arról, hogy mit tett értünk a Szabadító?
Hasonlítsd össze a 2. szakaszban, milyen szavakat használ Hinckley elnök a halál leírására és a feltámadás leírására. Mit tudsz meg az e szavak közötti különbségekből? Milyen hatással van az életedre bizonyságod a Szabadító feltámadásáról?
Mit tudsz meg Hinckley elnök Jézus Krisztus engeszteléséről tett bizonyságából? (Lásd 3. szakasz.) Téged személy szerint milyen áldásokban részesített az engesztelés? Milyen érzéseid vannak, amikor a Szabadító érted hozott áldozatára gondolsz? Tervezz be egy olyan alkalmat, amikor csendben elgondolkozol a Szabadítóról!

Kapcsolódó szentírások

Ésaiás 53; János 3:16; 11:25; 2 Nefi 9:6–13; Alma 7:11–13; 34:8–10; Hélamán 14:13–19; T&Sz 18:10–12

Tanítási segédlet

„Amint imádságos lélekkel készülsz a tanításra, [az oda] vezethet, hogy bizonyos tantételeket kihangsúlyozz. Jobban megértheted, hogy miként mutass be bizonyos elképzeléseket. Az élet egyszerű tevékenységeiben példákat, szemléltető leckéket és sugalmazó történeteket fedezhetsz fel… Késztetést érezhetsz arra, hogy felkérj egy bizonyos személyt, hogy segítsen az órán. Eszedbe juthat egy személyes élmény, amelyet megoszthatsz” (vö. Tanítás, nincs nagyobb elhívás [2000]. 47–48.).