8. fejezet

Krisztusra tekintünk

„Krisztusban hiszünk. Krisztusról tanítunk. Krisztusra tekintünk. Ő a mi Megváltónk, Urunk és Szabadítónk.”

Gordon B. Hinckley életéből

Az 1975. áprilisi általános konferencián Gordon B. Hinckley elder, akkoriban a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja, a következő történetet mesélte el:

„Nemrég nyílt napokat tartottunk az Arizonai [Mesa] templomban. Az épület teljes felújítását követően közel negyedmillió ember látta csodaszép belsejét. Az első nyílt napra különleges vendégekként más vallások papságát is meghívtuk, és több százan el is jöttek. Nekem jutott annak kiváltsága, hogy szólhattam hozzájuk, és látogatásuk végén válaszolhattam a kérdéseikre. Elmondtam nekik, hogy örömmel válaszolok bármire, amire kíváncsiak. Sok kérdést tettek fel. Az egyik egy protestáns lelkésztől érkezett, aki azt mondta: »Bejártam az egész épületet, ezt a templomot, mely homlokzatán Jézus Krisztus nevét viseli, azonban sehol nem láttam a kereszt, a kereszténység szimbólumának megjelenítését. Máshol is láttam már az épületeiket, és ott is felfigyeltem a kereszt hiányára. Miért van ez így, ha közben azt mondják, hogy hisznek Jézus Krisztusban?«

Azt feleltem: »Nem szeretném megbántani keresztény testvéreimet, akik keresztet tesznek katedrálisaik tornyára és kápolnáik oltáraira, akik viselik azt a díszruhájukon, valamint rányomják a könyveikre és egyéb kiadványaikra. Számunkra azonban a kereszt a haldokló Krisztus jelképe, míg a mi üzenetünk az élő Krisztusról szól.«

Ekkor ezt kérdezte: »Ha nem használják a keresztet, akkor mi a vallásuk jelképe?«

Azt feleltem, hogy népünk életének kell a mi hitünk egyetlen jelentőségteljes kifejeződésévé válnia, így tehát a hódolatunk jelképévé is. […]

Egyetlen jel, művészi alkotás vagy tematikus ábrázolás sem fejezi ki kellően az Élő Krisztus dicsőségét és csodáját. Ő elárulta nekünk, mi legyen ez a jelkép, amikor azt mondta: »Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok« (János 14:15).

Mi pedig követőiként semmi aljas, hitvány vagy becstelen dolgot sem tehetünk úgy, hogy foltot ne ejtenénk a képmásán. Ám jó, kegyes és nagylelkű cselekedetet sem vihetünk véghez anélkül, hogy ragyogóbbra ne csiszolnánk annak jelképét, akinek a nevét magunkra vettük.

Így hát életünknek kell jelentőségteljes kifejeződéssé, annak jelképévé válni, hogy bizonyságot teszünk az Élő Krisztusról, az Élő Isten Örökkévaló Fiáról.

Ez ilyen egyszerű, fivéreim és nővéreim, és ilyen mélyenszántó, és jobb, ha soha nem feledjük.”¹

„Hitünk alapja mindenképpen az arról való bizonyságunk, hogy Jézus Krisztus Isten Fia. […] Ő a nevét viselő egyház fő szegletköve.”

Gordon B. Hinckley tanításai

Jézus Krisztus az élő Isten élő Fia.

Hitünk alapja mindenképpen az arról való bizonyságunk, hogy Jézus Krisztus Isten Fia. […] Ő a nevét viselő egyház fő szegletköve.²

Krisztusban hiszünk. Krisztusról tanítunk. Krisztusra tekintünk. Ő a mi Megváltónk, Urunk és Szabadítónk.³

Földi szolgálat

Ő, aki Isten Fia volt, az Egyszülött Fiú, elhagyta Atyjának celesztiális udvarát, hogy magára vegye a halandóságot. Születésekor angyalok énekeltek és bölcsek jöttek, hogy megajándékozzák. Úgy nőtt fel, ahogy más fiúk a galileai Názáretben. Ott „gyarapodék bölcsességben, és testének állapotjában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben” (Lukács 2:52).

Amikor 12 éves lett, Máriával és Józseffel ellátogattak Jeruzsálembe. Hazafelé vezető útjukon észrevették, hogy nincs velük. Visszatértek Jeruzsálembe, és a templomban találtak rá, amint a tudósokkal beszélgetett. Amikor Mária megrótta azért, hogy nincs velük, Ő így válaszolt: „nem tudjátok-é, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, a melyek az én Atyámnak dolgai?” (Lukács 2:49). Szavai előrevetítették jövőbeli szolgálatát.

Ez a szolgálat azzal kezdődött, hogy unokatestvére, János keze által megkeresztelkedett a Jordán-folyóban. Amikor kiemelkedett a vízből, a Szentlélek galamb formájában leszállt rá, és az Atyja hangja hallatszott, amint ezt mondja: „Ez amaz én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm” (Máté 3:17). Ez a kijelentés az Ő isteniségének megerősítésévé vált.

40 napig böjtölt, és megkísértette az ördög, aki arra vágyott, hogy eltántorítsa Őt Isten által kijelölt küldetésétől. Az ellenség hívására Ő így válaszolt: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” (Máté 4:7), ezzel újra kijelentve, hogy Ő Isten Fia.

Palesztina poros útjait járta. Nem volt otthona, melyet a magáénak mondhatott volna, nem volt olyan hely, ahol nyugovóra hajthatta volna fejét. Üzenete a béke evangéliuma volt. Tanításai a nagylelkűségről és a szeretetről szóltak. „És a ki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda néki a felsőt is” (Máté 5:40).

Példázatokkal tanított. Csodákat vitt véghez, amelyekhez foghatók soha azelőtt vagy azóta nem voltak. Meggyógyította azokat, akik már hosszú ideje betegek voltak. Tettei nyomán a vak látott, a süket hallott, a béna járni tudott. Feltámasztotta a holtakat, akik újra éltek, hogy dicsőítsék Őt. Kétségtelen, ember még soha nem tett ilyet azelőtt.

Néhányan követték Őt, de a legtöbben gyűlölték. Képmutatóknak nevezte az írástudókat és a farizeusokat, meszelt sírokhoz hasonlította őket. Ezek összeesküdtek ellene. Kiűzte a pénzváltókat az Úr házából. Kétségtelenül ők is csatlakoztak azokhoz, akik az elpusztítását tervezték. De Ő nem rettent meg. Ő „széjjeljárt jót tévén” (Apostolok cselekedetei 10:38).

Hát nem volt mindez elegendő ahhoz, hogy emlékét hallhatatlanná tegye? Hát nem volt ez elég ahhoz, hogy nevét azon nagyszerű emberek közé – sőt, fölé – helyezze, akik a földön jártak, és akikről megemlékeznek azért, amit tettek vagy mondtak? Minden bizonnyal ott lett volna minden idők legnagyobb prófétái között.

De mindez nem volt elég a Mindenható Fiának. Ez csupán bevezetője volt az elkövetkezendő nagyobb dolgoknak, melyek különös és szörnyű módon következtek be.⁴

Elfogatás, keresztre feszítés és halál

Elárulták Őt, elfogták, halálra ítélték, hogy keresztre feszítés által szörnyű haláltusában haljon meg. Élő testét keresztfához szögezték. A kimondhatatlan fájdalomban élete lassan tovatűnt. Amíg lélegzett, így kiáltott fel: „Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekszenek” (Lukács 23:34).

Lelke távozásába belerengett a föld. A százados, aki mindezt látta, ünnepélyesen kijelentette: „Bizony, Istennek Fia vala ez” (Máté 27:54).

Akik szerették, levették testét a keresztről. Felöltöztették és egy új sírba tették…

Barátai minden bizonnyal sírtak. Szeretett apostolai, akiket istenisége tanúinak nevezett, sírtak. Az asszonyok, akik szerették Őt, sírtak. Egyikük sem értette, amit a harmadik napon való feltámadásról mondott. Hogyan érthették volna? Soha azelőtt nem történt ilyesmi. Teljesen példa nélküli volt. Hihetetlen volt még számukra is.

A csüggedés, a reménytelenség és a szomorúság szörnyű érzése lehetett jelen, amikor arra gondoltak, hogy Urukat elragadta tőlük a halál.⁵

Feltámadás

De ez nem volt a vég. A harmadik nap reggelén Mária Magdaléna és a másik Mária visszatértek a sírhoz. Legnagyobb ámulatukra a kő el volt gördítve és a sír nyitva állt. Belestek. Két fehérbe öltözött lény ült a temetkezési hely két szélén. Egy angyal jelent meg nekik és ezt mondta: „Mit keresitek a holtak között az élőt?

Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek rá, mint beszélt néktek, még mikor Galileában volt,

Mondván: Szükség az ember Fiának átadatni a bűnös emberek kezébe, és megfeszíttetni, és harmadnapon feltámadni” (Lukács 24:5–7).

Ezek az egyszerű szavak – „Nincs itt, hanem feltámadott” – a legmélyrehatóbbakká váltak az egész irodalomban. Az üres sírt hirdetik. Mindazon dolgok beteljesülését jelentik, amelyekről feltámadásával kapcsolatban beszélt. Diadalmas választ adnak arra a kérdésre, amellyel szembetalálkozik minden férfi, asszony és gyermek, aki valaha is a földre született.

„Üzenete a béke evangéliuma volt. Tanításai a nagylelkűségről és a szeretetről szóltak.”

A feltámadt Úr szólt Máriához és ő válaszolt. Nem kísértet volt. Nem képzelődés. Valóságos volt – olyan valóságos, mint amilyen előzőleg a halandó életben volt. Nem engedte meg Máriának, hogy megérintse Őt. Még nem szállt fel Atyjához a mennybe. Az is hamarosan megtörtént. Micsoda viszontlátás lehetett, amikor átölelte az Atya, aki szerette Őt, s aki minden bizonnyal könnyezett érte haláltusájának óráiban.

Megjelent két embernek az Emmausba vezető úton. Beszélgetett és együtt evett velük. Zárt ajtók mögött találkozott az apostolaival és tanította őket. Tamás nem volt jelen az első alkalommal. Másodszorra az Úr felszólította, hogy tapintsa meg kezét és oldalát. A legnagyobb csodálkozással kiáltott fel: „Én Uram és én Istenem” (János 20:28). Egy [másik] alkalommal 500 emberrel beszélt. […]

És létezik még egy tanúbizonyság. A Bibliához társulva a Mormon könyve bizonyságot tesz arról, hogy Ő nem csak az Óvilágból valóknak jelent meg, hanem az Újvilágból valóknak is. Mert nem jelentette-e már ki egyszer: „Más juhaim is vannak nékem, a melyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol és egy pásztor” (János 10:16).

Feltámadását követően megjelent azoknak, akik ezen a féltekén éltek. Amikor alászállt a menny felhőin keresztül, újra Isten, az Örökkévaló Atya hangja hallatszott, amint ünnepélyesen kijelenti: „Íme, ez az én Szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm, akiben megdicsőítettem a nevemet. Őt hallgassátok” (3 Ne. 11:7). […]

És ha mindez nem elég, akkor ott van ezen adományozási korszak nagyszerű prófétájának, Joseph Smithnek biztos, határozott és egyértelmű bizonysága. Gyermekként kiment az erdőbe, hogy világosságért és értésért imádkozzon. És ott megjelent előtte két Személy, akiknek ragyogása és dicsősége leírhatatlan volt, s akik ott álltak felette a levegőben. Egyikük hozzá szólt, a nevén szólította, „és ezt mondta a másikra mutatva: Ez az én Szeretett Fiam. Őt hallgasd!” [Joseph Smith története 1:17].

Ugyanez a Joseph egy későbbi alkalommal kijelentette: „És láttuk a Fiú dicsőségét, az Atya jobb kezénél, és elnyertük az ő teljességét…

És most, a sok tanúbizonyság után, amely őróla adatott, ez a legutolsó tanúbizonyság, amelyet mi adunk róla: Hogy ő él!” (T&Sz 76:20, 22).⁶

Akikben esetleg kétségek vannak, azoknak megismétlem a Tamásnak mondott szavakat, mikor megtapintotta az Úr megsebzett kezét: „Ne légy hitetlen, hanem hívő” [János 20:27]. Higgyetek Jézus Krisztusban, Isten Fiában, az idő és az örökkévalóság legnagyobb alakjában! Higgyétek el, hogy páratlan élete a világ megalkotása előttre nyúlik vissza. Higgyétek el, hogy Ő volt annak a földnek a teremtője, melyen élünk. Higgyétek el, hogy Ő volt az Ószövetség Jehovája, hogy Ő volt az Újszövetség Messiása, hogy meghalt és feltámadt, hogy ellátogatott a nyugati földrészekre és tanította az ott élő embereket, hogy bevezette ezt az utolsó evangéliumi adományozási korszakot, és hogy Ő él, az élő Isten élő Fia, a mi Szabadítónk és Megváltónk.⁷

Mindannyian tudhatjuk, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, és a világ Megváltója, aki feltámadt a sírból.

Harc folyik az emberek hitéért, de nincsenek mindig …világosan meghúzva a vonalak, mert még a kereszténység erői között is vannak olyanok, akik lerombolnák annak a Krisztusnak az isteni mivoltát, akinek a nevében szólnak. Figyelmen kívül is lehetne hagyni őket, ha hangjuk nem lenne oly csábító, ha a befolyásuk nem lenne oly messzire ható, ha az érvelésük nem lenne oly körmönfont.

[…] Dombok ezrein gyűlnek össze sokaságok, hogy köszöntsék a húsvét napjának hajnalát, és emlékeztessék magukat Krisztus történetére, akinek a feltámadásáról megemlékeznek. Gyönyörű és reményteljes szavakkal számos vallás prédikátorai idézik majd fel az üres sír történetét. Ezt a kérdést teszem fel nekik – és nektek is: „Valóban hiszitek ezt?”

Valóban hiszitek, hogy Jézus Isten Fia, az Atya szó szerinti leszármazottja?

Hiszitek, hogy Isten, az Örökkévaló Atya hangja hallatszott a Jordán vize felett, ezt állítva: „Ez amaz én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm” (Máté 3:17)?

Hiszitek, hogy ugyanez a Jézus volt a csodatevő, a betegek gyógyítója, az erőtlenek talpra állítója, a halottak életének visszaadója?

Hiszitek, hogy a Kálvárián bekövetkezett halála és az után, hogy József sírjába eltemették, harmadnap élőként előjött?

Valóban hiszitek, hogy még mindig él – valóságos, életerős személyként –, és hogy újra el fog jönni, amint azt mennybemenetelekor az angyalok megígérték?

Valóban hiszitek ezeket a dolgokat? Ha igen, akkor azon, mindent szó szerint értő emberek egyre fogyatkozó csoportjához tartoztok, akiket megmosolyognak a filozófusok, akiket egyre inkább kigúnyolnak egyes oktatók, és akiket a lelkészek és befolyásos teológusok egyre növekvő társasága idejétmúltnak tekint.

[…] Ezeknek az értelmiségieknek a szemében csupán legenda az, hogy Jézus, akiről az angyalok Júdea fennsíkjain énekeltek, Isten Fiaként megszületett, csodákat tett, meggyógyította a betegeket és feltámasztotta a halottakat, hogy Krisztus feltámadt a sírból, felemelkedett a mennybe és ígéretet kaptunk a visszatérésére.

Ezek a modern teológusok megfosztják Őt az istenségétől, majd csodálkoznak azon, hogy miért nem hódolnak Neki az emberek.

A feltámadt Szabadító két ember mellé szegődött az Emmausba vezető úton.

Ezek az okos tudósok megfosztották Jézust az istenség palástjától, és csak az embert látták benne. Megpróbálták saját beszűkült gondolkozásukba préselni Őt. Elrabolták Tőle azt, hogy Ő Isten Fia, a világot pedig megfosztották annak törvényes Királyától. […]

Ünnepélyes tanúbizonyságomat teszem arról, hogy Isten nem halott, legfeljebb élettelen értelmezési keretben szemléljük Őt. […]

Ésszerű hitnél valamivel többre van szükség. Meg kell értenünk, milyen egyedi és különleges szerepet tölt be isteni Megváltóként, Isten Fiaként lelkesednünk kell Őérte és az Ő üzenetéért.

Ez a megértés és ez a lelkesedés mindazok rendelkezésére áll, akik megfizetik az árát. Nem összeférhetetlenek az iskolázottsággal, azonban nem kizárólag filozófiai írásokból erednek. Nem bizony, a folyamat sokkal egyszerűbb ennél. Isten dolgait Isten Lelke által lehet megérteni (lásd 1 Kor. 2:11). Ezt mondja a kinyilatkoztatás szava.

A megértés képessége és az Úr iránti lelkesedés egyszerű szabályok követésében rejlik. […] Felvetnék most hármat – mind nagyon egyszerű, szinte már közhelynek számít, azonban alapvetően fontos az alkalmazásuk és gyümölcsöző eredményeket hoznak. […]

Az első az olvasás – Isten igéjének az olvasása. […] Olvassátok el például János evangéliumát az elejétől a végéig! Hadd szólaljon fel előttetek magáért az Úr, és szavai csendes meggyőződést fognak eredményezni, mely semmitmondóvá teszi a kritikusok szavait. Olvassátok el az Újvilág testamentumát is, a Mormon könyvét, mely tanúbizonyságként hozatott napvilágra „arról, hogy Jézus a Krisztus, az Örökkévaló Isten, aki minden nemzetnek kinyilatkoztatja magát” (Mormon könyve címlap).

A következő a szolgálat – szolgálat az Úr munkájában. […] Krisztus ügyének nincs szüksége a kétségeitekre. Az erőtökre, az időtökre és a tehetségeitekre van szüksége, és ha ezeket nyújtva szolgáltok, akkor a hitetek megnő, a kételyeitek pedig elhalványulnak. […]

A harmadik az ima. Beszéljetek Mennyei Atyátokkal az Ő Szeretett Fia nevében! „Ímé – mondja – az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem” (Jelenések 3:20).

Ő ezt a felhívást intézi hozzánk, és az ígéret biztos. Nem valószínű, hogy hangot hallotok majd a mennyből, azonban békés és biztos meggyőződés érkezik majd onnan. […]

A filozófia, az úgynevezett felsőbbrendű kritika és a tagadó teológia összevisszaságán átragyog a Szent Lélek tanúbizonysága arról, hogy Jézus valóban Isten Fia, aki testben megszületett, a világ Megváltója, aki feltámadt a sírból, az Úr, aki eljő, hogy királyok Királyaként uralkodjon. Lehetőségetek van rá, hogy ti is tudjátok ezt. Kötelességetek, hogy kiderítsétek.⁸

Folyamatosan fel kell tennünk magunknak a kérdést: „Mit cselekedjünk mi Jézussal, akit Krisztusnak hívnak?”

Újra felteszem Pilátus kétezer évvel ezelőtt elhangzott kérdését: „Mit cselekedjem hát Jézussal, a kit Krisztusnak hívnak?” (Máté 27:22.) Tulajdonképpen folyamatosan fel kell tennünk magunknak a kérdést: Mit cselekedjünk Jézussal, akit Krisztusnak hívnak? Mit cselekedjünk a tanításaival, és hogyan tehetjük életünk szerves részévé ezeket? […]

„Ímé az Istennek ama báránya, a ki elveszi a világ bűneit” (János 1:29). Igazán sivár lenne az életünk az Ő tanításainak és páratlan példájának hatása nélkül. A fordítsd oda a másik orcád is, a menj el vele a második mérföldre, a tékozló fiú visszatérése, és egyéb kiváló tanítások tucatjai szivárogtak le hozzánk a korokon át, és váltak katalizátorrá abban, hogy kedvességre és irgalomra váltsák az ember másik ember iránti embertelenségének nagy részét.

Ahonnan száműzik Krisztust, ott brutalitás uralkodik. A kedvesség és a béketűrés irányít ott, ahol elismerik Krisztust és követik a tanításait.

Mit cselekedjünk hát Jézussal, akit Krisztusnak hívnak? „Megjelentette néked, oh ember, mi légyen jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel” (Mikeás 6:8).

„Azt mondom tehát nektek, hogy meg kell bocsátanotok egymásnak; mert aki nem bocsátja meg testvérének a vétkeit, az kárhoztatva van az Úr előtt; mert őbenne marad ott a nagyobb bűn” (T&Sz 64:9). […]

Mit cselekedjünk hát Jézussal, akit Krisztusnak hívnak? „Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám” (Máté 25:35–36). […]

Mit cselekedjünk Jézussal, akit Krisztusnak hívnak?

Tanuljunk tőle! Kutassuk a szentírásokat, amelyek bizonyságot tesznek róla! Elmélkedjünk életének és küldetésének csodáján! Próbáljuk meg egy kicsit szorgalmasabban követni a példáját és megszívlelni a tanításait.⁹

Jézus Krisztusra tekintünk szabadításunk kősziklájaként, erőnkként, vigaszunkként és hitünk gyújtópontjaként.

Nem tudjuk, mi vár ránk. Nem tudjuk, mit hoznak az eljövendő napok. Bizonytalan világban élünk. Néhányunkra nagy dolgok elérése vár. Másokra csalódások. Néhányunkra sok örvendezés és boldogság, jó egészség és kellemes élet vár. Másokra talán betegség és némi bánat. Nem tudjuk. Egy dolgot azonban tudunk. Mint a Sarkcsillag az égen – bármit is hozzon a jövő –, úgy áll a világ Megváltója, az Isten Fia szilárdan és biztosan, halhatatlan életünk horgonyaként. Ő szabadításunk kősziklája, erőnk, vigaszunk, hitünk gyújtópontja.

Napsütésben és borúban Rá tekintünk, Ő pedig ott áll, hogy biztonságot adjon és ránk mosolyogjon.¹⁰

Tudom, hogy Szabadítóm él,
Nagy Megváltóm, Isten Fia,
Aki legyőzte a halált,
Királyom, Vezérem, Uram!

Ő él, hitem kősziklája,
Az egyetlen biztos remény;
Egy jobb életre vezető,
Halálon túl mutató fény.

Ó, küldd el édes Szent Lelked,
A békét, mely Tőled ered;
Ó, tápláld az én hitemet,
Így vezess örök életre.11

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Kérdések

Nézd át Hinckley elnök bizonyságának szavait az 1. szakaszban, és szakíts időt saját bizonyságod átgondolására Jézus Krisztusról. Miért vagy hálás a Szabadító szolgálatáért és engeszteléséért? Milyen történeteknek és tanításoknak van számodra különleges jelentősége a Szabadító életéből?
Tedd fel magadnak a 2. szakaszban található kérdéseket! Válaszaid milyen hatással vannak a mindennapos életedre? Nézd át ebben a szakaszban Hinckley elnök három egyszerű szabályát arra, hogy mi módon érthetjük meg „Isten dolgait”. Hogyan segítettek és segítenek neked ezek a tantételek a lelki dolgok mélyebb megértésében?
Hinckley elnök többször is feltette azt a kérdést, hogy „Mit cselekedjünk Jézussal, akit Krisztusnak hívnak?” (3. szakasz). Mit tanulhatunk a válaszaiból? Gondold át, te mit válaszolnál erre a kérdésre. Miben lenne más az életed, ha nem ismernéd a Szabadító tanításait és példáját?
Hinckley elnök kihangsúlyozta, hogy Jézus Krisztus a mi horgonyunk a bizonytalanság világában (lásd 4. szakasz). Előfordult már, hogy amikor szükséged volt erre, akkor érezted a Szabadító erejét és vigaszát? Mikor? Gondold át Hinckley elnök 4. szakaszban található himnuszának minden egyes sorát! Milyen tekintetben Krisztus „az egyetlen biztos remény”? Milyen szempontból „egy jobb életre vezető” fény?

Kapcsolódó szentírások

Lukács 24:36–39; János 1:1–14; Apostolok cselekedetei 4:10–12; 2 Nefi 2:8; 25:26; Alma 5:48; T&Sz 110:3–4

Tanulmányi segédlet

„Olyan tanulási tevékenységeket tervezz, amelyek a Szabadítóba vetett hitedet erősítik” (Prédikáljátok evangéliumomat! [2006]. 22.). Tanulmányozás közben például feltehetsz magadnak a következőkhöz hasonló kérdéseket: Hogyan segíthetnek nekem ezek a tanítások jobban megérteni Jézus Krisztus engesztelését? Hogyan segíthetnek nekem ezek a tanítások hasonlóbbá válni a Szabadítóhoz?