A mindig ígérete

Kép

drawing of a broken bike

Illusztrációk: Bradley H. Clark

Ahogy ott ültem az úrvacsorai gyűlésen, a kenyérre és a vízre gondolva, folyamatosan a fülembe csengtek a szavak: „hogy Lelke mindig velük legyen” (Moróni 4:3; T&Sz 20:77).

„Mindig”, szólt az ígéret. Nemcsak bizonyos időközönként. Mégis hogy történhetett akkor az, hogy hónapokkal korábban sem én, sem a férjem nem éreztük a sugalmazást, hogy miképpen védjük meg a 11 éves, kerékpározó fiunkat a halálos autóbalesettől? Miért nem vigyázott ránk és nem figyelmeztetett bennünket Mennyei Atyánk „mindig”?

Azt tanultam az Elemiben, és azt vallottam, hogy a Szentlélek megóv bennünket. Halk és szelíd hangjával majd vigyáz ránk, irányt mutat és figyelmeztet a veszélyre. Ez a gondolat motoszkált a fejemben azóta, hogy Ben eltávozott. Nagyon hiányzott, és a szívem sajgón vágyott békességre és a történtek megértésére.

Hol volt az én figyelmeztető hangom? Hol volt a Szentlélek? Úgy éreztem, hogy a tőlünk telhető legtöbbet megtettük azért, hogy igazlelkű életet éljünk. Fizettük a tizedünket, részt vettünk a gyűléseken, és szolgáltunk, amikor csak felkértek. Messze nem voltunk tökéletesek, de tartottunk családi estet és tanulmányoztuk a szentírásokat. Igyekeztünk.

Nagyjából ekkor történt, hogy a segítőegyleti gyűlésen a tanárunk egy olyan történetet mondott, amely egy közeli rokonával esett meg. Az említett hölgy éppen a pirosnál várakozott az autójával, amikor azt a határozott benyomást érezte, hogy ne induljon el, bár a lámpa éppen zöldre váltott. Hallgatott a sugalmazásra, és majdnem ugyanabban a pillanatban egy nagy teherautó száguldott el keresztben, áthajtva a piroson. Ha ez a hölgy nem hallotta volna meg a hangot, és nem engedelmeskedett volna neki, akkor ő és a gyerekei megsérülhettek vagy akár meg is halhattak volna.

A történet az elevenembe mart. Könnyek között ültem a helyemen, és már éppen felálltam volna, hogy kimenjek a teremből, amikor elöntött a vigasz hatalmas érzése. Békét érezve tudtam, hogy a Szentlélek addig is valóban velem volt. Az én esetemben nem figyelmeztető hangként, hanem vigasztalóként volt ott.

Ben balesete óta folyamatosan a sajátomat meghaladó erőt éreztem, és vigasztalt Mennyei Atyám szeretete. Olykor nem értettem, hogy miért történnek bizonyos dolgok, de a szeretetében soha nem kételkedtem.

Hiszem, hogy Isten mindent megért, és soha nem hagy engem vigasz nélkül. A Szentlélek sokféle szerepet játszik az életünkben. Óvhat bennünket, de irányít is, vigasztal is, tanít is, segít megértenünk dolgokat, és egyéb áldásokat is ad.

Megtanultam, hogy a Mennyei Atya igenis megtartja az ígéreteit. Ő „mindig” velem volt.