Sarah példája

Régebben nehezen tudtam a hitem szerint válaszolni az olyan egyszerű kérdésekre is, mint a „miért nem iszol kávét?”. Olyan kifogásokkal jöttem, hogy „túl keserű” vagy „nem szeretem az ízét”.

De miért szégyelltem magamat? Miért féltem annyira attól, hogy kiálljak azért, amiben hiszek? Most visszatekintve nem egészen értem, hogy mitől tartottam. Arra viszont pontosan emlékszem, hogy mikortól nem bújtam többé kifogások mögé.

Az egyik nap irodalomórán a tanárunk bejelentette, hogy egy bizonyos tévésorozatból fogunk megnézni egy részt. Tisztában voltam vele, hogy nekem nem lenne helyes megnéznem. Amíg a többi tanuló izgatottan ujjongott, egy Sarah nevű osztálytársam jelentkezett, és kérte, hogy kimehessen az óráról.

Amikor a tanár megkérdezte, hogy miért, Sarah egyszerűen ennyit mondott: „Mert mormon vagyok és nem nézek olyan műsorokat, amiben káromkodnak.”

Lenyűgöző volt a bátorsága, amellyel kiállt az osztály elé. Neki köszönhetően én is felálltam, és a folyosón vártam meg – tiszta lelkiismerettel –, amíg lement a műsor.

Ez örökre megváltoztatott. Attól fogva elkezdtem megmagyarázni a hitelveimet, ahelyett, hogy kerültem volna a témát. Ennek eredményeképpen pedig önbizalomra leltem, és még gyakrabban vettem részt az egyházi és iskolai tevékenységekben.

Sarah soha nem tudta meg, hogy mennyit jelentett nekem a magabiztosságról mutatott példája, de én ma is igyekszem utánozni azt. Ma már értem, hogy Isten csodálatos, szent egyháza tagjának lenni egyáltalán nem szégyellni való. Remélem, hogy én is olyan hatással lehetek másokra, mint amilyennel Sarah példája volt rám.