A nők lelki hatása
A szerző az Egyesült Államokban, Utahban él.
Tisztában vagyunk lelki erőnk hatalmával?
AZ ISTENSÉG LÁNYAI. KATHLEEN PETERSON FESTMÉNYE. MÁSOLATOK KÉSZÍTÉSE TILOS!
Sok csodálatos, alázatos nő végez elkötelezett szolgálatot az egyházban anélkül, hogy felismernék életük messzeható következményeit, amelyek a fizikai szolgálatban való példamutatás és a lelki erő öröksége által egyaránt megnyilvánulnak. Az egyik ilyen nő a nagyanyám, Cherie Petersen. Egész életében hithűen szolgált különböző csendes elhívásokban. Ha valaki kérdezte, azt mondta, hogy nincs sok tehetsége, melyeket megoszthatna a világgal. Amikor azonban elkezdtem részletesebben is megismerni az életét, rájöttem, hogy mily nagy hatással volt az életemre az ő lelki ereje.
A szülei elmaradtak az egyházból és elváltak, amikor Cheri még igen fiatal volt, így ő az édesanyja, Florence mellett nőtt fel, aki állandóan dolgozott. Florence ennél is elhanyagoltabban nőtt fel, mert egy bentlakásos iskolában nevelkedett, amíg az édesanyja, Georgia nagyvilági életet élt. A neveltetése során tapasztalt nehézségek ellenére Cherie tevékeny maradt az evangéliumban, és hithűen járt az egyházba a barátaival, valamint Elizabeth nevű dédanyja családjával. Azt látta ezekben a családokban, amire a sajátjában is vágyott. Nem tudta, hogy pontosan milyennek kellene lennie egy családnak, de azt tudta, hogy milyennek nem kellene lennie. Eltökélte, hogy az ő saját családja majd másmilyen lesz.
Cherie férje – Dell nagyapám – egyszer azt mondta nekem: „Ahhoz, hogy bizonyságod legyen, akarnod kell azt. Cherie mindig is akarta, hogy legyen bizonysága.” Habár életük korai időszaka tele volt küzdelemmel, ők eltökélték, hogy családként erősek maradnak. Az első évben Dell munkabeosztása miatt kevésbé voltak tevékenyek, de egy Elemibe szóló elhívás arra indította Cherie-t, hogy újra rendszeresen járjon. Dell hamarosan szintén csatlakozott, mint a diakónusok kvórumának tanácsadója. Azóta is mindketten tevékenyek és erősek az egyházban. Cheri hajlandósága a szolgálatra, valamint az eltökéltsége, hogy erős családot neveljen fel, segített édesanyámnak is erős nővé válni. Édesanyám példája pedig az én életemet is meghatározta, főleg most, hogy saját családom lett.
Nőkként mélyreható lelki befolyást gyakorolhatunk a környezetünkben lévők életére. Mi több, Joseph Smith azt tanította, hogy a szerepünk nemcsak az, „hogy segíts[ünk] a szegényeken, hanem hogy lelkeket szabadíts[unk] meg”1. Jézus Krisztus arra hívta fel a nőket az egyházában, hogy legyenek a tanítványai, és lelkileg legyenek erősek. A lelki erőnk és befolyásunk életbevágóan fontos a szabadítás munkájának előrehaladásában, nekünk pedig keresnünk kell az alkalmakat arra, hogy lelkileg megerősíthessük a környezetünkben lévőket. Amikor ezt tesszük, a hitünk és igazlelkűségünk hatása sokkal tovább fog tartani annál, mint amit mi láthatunk.
Tanítványoknak elhíva
James E. Talmage elder (1862–1933) a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt írta: „A nő és a női mivolt legnagyobb bajnoka a világon Jézus a Krisztus.”2 Gondoljatok például arra, amit két újszövetségi női tanítványának, Máriának és Mártának tanított. A Leányaim a királyságomban című könyv ezt a magyarázatot adja: „Lukács 10. fejezete elbeszéli, hogy Márta megnyitotta az otthonát Jézus előtt. Ő azáltal szolgálta az Urat, hogy gondoskodott a fizikai szükségleteiről, míg Mária a Mester lábainál ült, elmélyedve hallgatva a tanításait.
Egy olyan korban, amikor a nőktől általában csupán fizikai szolgálatot vártak el, a Szabadító megtanította Mártának és Máriának, hogy a nők lelkileg is részt vehetnek az Ő munkájában. Azt a felhívást intézte feléjük, hogy legyenek a tanítványai, és részesüljenek a szabadulásban, »a jobb részben«, amely soha nem vétetik el tőlük.”3
Mártához hasonlóan néha mi is tévesen azt gondoljuk, hogy a nők elsődleges szerepe a fizikai szolgálat, úgymint az ételek elkészítése, a varrás és a mások utáni takarítás. Ez a fajta szolgálat értékes és megbecsült áldozat. Azonban az Úrnak varrni és főzni tudó nőtestvéreknél is nagyobb szüksége van lelki hatalommal teli nőkre, akiknek a hite, igazlelkűsége és jószívűsége beragyogja az életüket. Tudja, hogy bármelyikünk képes sokat adni. Jézus Krisztus mindannyiunkat arra hív, hogy fejlesszük a lelki erőnket, valamint a kinyilatkoztatások elnyerésének és az azok szerinti cselekvés képességét, hogy így segítsünk előmozdítani az Ő munkáját. Linda K. Burton, a Segítőegylet általános elnöke ezt mondta a nőtestvéreknek: „Ebben az adományozási korszakban amiatt küldtek a földre benneteket, akik vagytok és amire felkészítettek titeket! Tekintet nélkül arra, mit próbál majd Sátán ránk erőltetni, hogy kinek gondoljuk magunkat, valódi mivoltunkat tekintve Jézus Krisztus tanítványai vagyunk!”4
Az Úr ismer bennünket és a helyzetünket, és mindannyiunk számára tartogat munkát itt a földön. Egyetlen nőtestvér sem rendelkezik túl kevés tudással vagy tehetséggel ahhoz, hogy a jó lelki dolgok forrásává váljon és Krisztushoz vezessen másokat. Ezzel az isteni lehetőséggel együtt megkaptuk azt a felelősséget is, hogy lelki vezetőkké váljunk otthonainkban és közösségeinkben. M. Russell Ballard elder a Tizenkét Apostol Kvórumából kijelentette, hogy „ebben az egyházban minden olyan nőtestvérnek, aki szövetségeket kötött az Úrral, isteni utasítása, hogy segítsen a lelkek megmentésében, vezesse a világon lévő nőket, erősítse Sion otthonait, és építse Isten országát”5.
Nem kell magas beosztásban lennünk vagy szokatlan dolgokat tennünk ahhoz, hogy segítsünk a körülöttünk lévőknek olyan döntéseket hozni, melyek által közelebb kerülnek Jézus Krisztushoz – és ez a legfontosabb kötelességünk. Bármit tegyünk is egy vagy két ember életében, akár csak a saját családunkon belül is, legyenek azok a legnagyobb vagy a legkisebb dolgok, azok mind mélyreható befolyással bírnak.
Nők a szabadítás munkájában
Az egyik kedvelt női himnuszunk így fogalmaz: „Angyali küldetéshez hasonlít munkánk, ajándéknak tartjuk”6. Sokkal tudjuk gyarapítani azok életét, akiket szeretünk. Richard G. Scott elder a Tizenkét Apostol Kvórumából a következő történeteket mesélte arról, hogy milyen hatással volt az életére két nő lelki ereje:
„Kisgyermekkoromban az édesapám nem volt az egyház tagja, az édesanyám pedig kevésbé tevékennyé vált. […] Néhány hónappal a nyolcadik születésnapom után Whittle nagymama átutazta az országot, hogy meglátogasson minket. Nagymama aggódott amiatt, hogy sem én, sem pedig a bátyám nem lettünk megkeresztelve. Nem tudom, mit mondott a szüleimnek erről, de azt tudom, hogy egy reggel a bátyámat és engem elvitt a parkba, és megosztotta velünk az érzéseit a keresztelkedés és az egyházi gyűlések rendszeres látogatásának fontosságáról. Nem emlékszem az elhangzottak részleteire, de a nagymamám szavai megmozdítottak valamit a szívemben, és hamarosan a bátyám és én is megkeresztelkedtünk. […]
Nagymama pont a megfelelő mennyiségű bátorsággal és tisztelettel segített az édesapánknak felismerni, milyen fontos, hogy elvigyen bennünket az egyházi gyűlésekre. Minden helyénvaló módon segített éreznünk az evangélium szükségességét az életünkben.”7
A lelki erő másik forrása Scott elder felesége, Jeanene volt. Randevúik során elkezdtek a jövőről beszélgetni. Jeanene, aki egy erős misszionáriusi családban nőtt fel, kifejtette azon vágyát, hogy egy visszatért misszionáriussal szeretne házasságot kötni a templomban. Ez igen erősen megérintette Scott eldert, aki azelőtt nem sokat gondolkodott azon, hogy missziót szolgáljon. „Hazamentem, és semmi másra nem tudtam gondolni. Egész éjjel ébren voltam. […] Sok imádkozás után elhatároztam, hogy felkeresem a püspökömet és elkezdem kitölteni a jelentkezésemet a missziómra.”8 Habár Jeanene adta meg neki a szükséges iránymutatást és késztetést, Scott elder ezt mondta: „Jeanene soha nem kért arra, hogy szolgáljak érte missziót. Szeretett engem annyira, hogy megosztotta velem a meggyőződéseit, majd lehetőséget adott, hogy magam dolgozzam ki, milyen irányt vegyen az életem. Mindketten szolgáltunk missziót, és később a templomban lettünk összepecsételve. Jeanene bátorsága és a hite iránti elkötelezettsége óriási hatással volt a közös életünkre. Biztos vagyok benne, hogy nem leltünk volna rá arra a boldogságra, melyet végül elértünk, ha ő nem hisz oly erősen a tantételben, hogy az Urat szolgáljuk először. Mily csodálatos és igazlelkű példa ő!”9
Ezen angyali nők által az életére gyakorolt lelki befolyás segített egyetlen fiatal férfinak – Scott eldernek – meghozni az élete legfontosabb döntéseinek némelyikét: a keresztelkedéssel, a missziós szolgálattal és a templomi házassággal kapcsolatosakat.
Példánkkal, tetteinkkel, szavainkkal és személyes igazlelkűségünkkel segíthetünk másokban felébreszteni a vágyat, hogy helyes döntéseket hozzanak. Carole M. Stephens nőtestvér, a Segítőegylet általános elnökségének első tanácsosa kijelentette: „Szövetséges leányok vagyunk az Úr királyságában, és lehetőségünk van eszközzé válni az Ő kezében. [K]icsi és egyszerű módokon nap mint nap részt veszünk a szabadítás munkájában – azáltal, hogy vigyázzuk, erősítjük és tanítjuk egymást…”10 Amikor a Lélekre támaszkodunk és kitartóan haladunk előre azon őszinte és alázatos erőfeszítésünk során, hogy segítsünk a körülöttünk lévőknek közelebb kerülni Krisztushoz, akkor iránymutatást és erőt fogunk kapni a teendőkhöz, és érezni fogjuk az abból fakadó örömöt, hogy az Úr gyermekeit Őhozzá visszük.
Lelki hatássá válni
Ismerve a felelősségünket, a régi idők tanítványaihoz hasonlóan mi is feltehetjük a kérdést: „Mit cselekedjünk” (Apostolok cselekedetei 2:37), hogy lelki hatással legyünk? Nemrégiben egy általános konferencián Burton nőtestvér arra kérte a nőket, hogy képzeljék el, „milyen lelki hirdetőtáblákat készíthetnénk a szabadítás munkájának meggyorsításához:
-
Segítséget keresünk: szülőket, akik világosságban és igazságban nevelik fel gyermekeiket
-
Segítséget keresünk: [leányokat, lánytestvéreket,] nagynéniket, unokatestvéreket, nagyszülőket, valamint igaz barátokat, akik segítő kezet nyújtanak a szövetség ösvényén való haladáshoz
-
Segítséget keresünk: olyanokat, akik hallgatnak a Szentlélek sugalmazásaira, és a kapott benyomások szerint cselekszenek
-
Segítséget keresünk: olyanokat, akik kis és egyszerű módokon mindennap az evangélium szerint élnek
-
Segítséget keresünk: családtörténeti és templomi munkásokat, akik örökre összekötik a családokat
-
Segítséget keresünk: misszionáriusokat és egyháztagokat, akik terjesztik az örömhírt – Jézus Krisztus evangéliumát
-
Segítséget keresünk: megmentőket, akik megtalálják a tévelygőket
-
Segítséget keresünk: szövetségüket megtartó embereket, akik szilárdan kiállnak az igazságért és a jóért
-
Segítséget keresünk: az Úr Jézus Krisztus igaz tanítványait.”11
Ezek nem új dolgok, de amikor keressük annak a lehetőségét, hogy részt vegyünk a szabadítás munkájában, azzal fejlesztjük az arra való képességünket, hogy segítsünk a környezetünkben lévőknek. Ballard elder ezt mondta: „Az igazlelkű nő hatásánál nincs a világban személyesebb, gondoskodóbb, életünket jobban befolyásoló hatás.”12 Amikor ima, szentírás-tanulmányozás, szilárd engedelmesség és szövetségeink hithű megtartása által fejlesztjük lelki erőnket, akkor ilyen hatássá válunk.
Túl azon, amit láthatunk
Brigham Young elnök (1801–1877) így foglalta össze: „Fel tudnátok sorolni mindazt a jót, amit Izráel anyái és leányai megtenni képesek? Nem, ez lehetetlen. Mindaz a jó pedig, amit megtesznek, az egész örökkévalóságig követni fogja őket.”13
Nagyanyám igazlelkű döntései több nemzedékre voltak hatással a családjában, mint ami számára fiatal nőként előre látható volt. Családom nőtagjainak lelki hatása azonban ennél is távolabbról eredeztethető. Cherie abból merítette a saját lelki erejének jelentős részét, amit a dédnagyanyja (a szépanyám), Elizabeth példájából látott. Elizabeth bizonysága, valamint példamutatása a hitben két kevésbé tevékeny nemzedéket hidalt át, hogy segítsen a dédunokájának, Cherie-nek megfordítani a felbomlott családok sorát, és visszatérni az egyházhoz.
Amikor lelki erővé válunk a környezetünkben lévők számára, a hatásunk túl fog nyúlni azon, amit láthatunk. Gordon B. Hinckley elnök (1910–2008) is beszélt erről: „Felhívjuk az egyház nő tagjait, hogy együtt álljanak ki az igazlelkűségért. Saját otthonaikban kell kezdeniük. Taníthatják ezt az osztályaikban, és hangot adhatnak neki közösségeikben. […]
Mindezt sugárzóan ragyogó reménynek látom egy olyan világban, amely az önpusztítás felé menetel.”14
Amikor teljesítjük ezt a parancsolatot, az Úr munkája előre fog lendülni, úgy a minket körülvevő világban, mint (és ez a legfontosabb) a családunkban és azok életében, akiket szeretünk.