Kép

illustration of firefighters

Illusztrációk: Julia Yellow

Nyugodt nap volt a tűzoltóságon, ahol önkéntes voltam, ezért úgy döntöttem, hogy olvasom egy kicsit a Mormon könyvét. Amikor az egyik társam látta, hogy mit olvasok, megkérdezte, hogy szerintem miképpen lehet manapság magunkra öltenünk Isten fegyverzetét. Miközben erről beszélgettünk, hirtelen bejött egy riasztás. Tűz ütött ki egy közeli boltban.

Gyorsan magunkra öltöttük a tűzoltó-felsze-relésünket és odasiettünk. Hatalmas lánggal égett az áruház, és amikor közelebb mentünk, valami ránk robbant. A lángok elborítottak bennünket. A robbanástól a társam és én pár másodpercre elveszítettük a tájékozódási képességünket. A felszerelésünknek és a védőruhának köszönhetően nem sérültünk meg.

Amikor a tűz eloltása után visszatértünk az állomásra, megkérdeztem a társamat, hogy emlékszik-e még az Isten fegyverzetére vonatkozó kérdésre. Emlékezett, én pedig elmagyaráztam, hogy Isten fegyverzete olyan, mint a mi védőfelszerelésünk. Mindig viselnünk kell azt, hogy ellenállhassunk az ellenség erőteljes támadásainak. Ha betartjuk a parancsolatokat, akkor meg leszünk áldva Isten fegyverzetének védelmező hatalmával, és a Szentlélek mutatja nekünk az irányt.

1 Sámuel 16:7. „Az Úr nem azt nézi, a mit az ember; mert az ember azt nézi, a mi a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van.”

Mielőtt csatlakoztam volna az egyházhoz, mindig is átlagos képességű, hétköznapi emberként tekintettem magamra. Úgy éreztem, hogy nem nyújthatok semmi értékeset. Tartottam attól, hogy kimutassam az emberek előtt az igazi énemet, mert féltem attól, hogy elutasítanak és megbántanak. Úgy gondoltam, hogy körülöttem mindenki erősebb, okosabb és jobb nálam.

Ez a látásmód azonban megváltozott, amikor Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagja lettem. Megtudtam, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk, és isteni tulajdonságokat örököltünk. Ma már értem, hogy nincs semmiféle versengés azért, hogy ki okosabb, gazdagabb vagy jobb kinézetű. Az Úr szemében mindannyian egyenlő alapokon állunk, és Ő az, aki megítél – nem a testi jegyeink alapján, hanem az engedelmességünk és az Őáltala kijelölt ösvény követésére való hajlandóságunk alapján.

Kép

illustration of men loading a truck

Illusztrációk: Julia Yellow

Amikor 15 éves voltam, erős bizonyságot nyertem Jézus Krisztus evangéliumáról, és igen boldogan csatlakoztam az egyházhoz. Akkoriban már dolgoztam, hogy segítsek eltartani a családunkat. Azonban a keresztelkedésem után nem sokkal elvesztettem az állásomat.

Igen gyorsan új munkát kellett találnom, mert a családom csak rám számíthatott, de bárhova is jelentkeztem, mindenhol vasárnapi munkát is kellett volna vállalnom. Sok ajánlatot utasítottam vissza, mert tudtam, hogy vasárnaponként az egyházban van a helyem (lásd T&Sz 59:9–10).

Két hónapnyi keresés után még mindig nem volt munkám. Édesanyám nem volt egyháztag, és bár hitt Istenben, nagyon mérges volt, amiért ilyen sok álláslehetőséget hagytam ki.

Az egyik este könnyes szemmel rám nézett, és ezt kérdezte: „Miért engedi Isten, hogy ez történjen velünk, amikor pedig te annyira hithűen teszed azt, ami helyes?”

Ezt válaszoltam: „Anya, én nem tudom, hogy miért történik ez velünk, de azt tudom, hogy helyesen cselekszem, és tudom, hogy Isten meg fog áldani minket ezért.”

Másnap reggel valaki egy jelentősebb összeget ajánlott nekem, hogy két napon keresztül nehéz szállítmányokat hordjak át egyik helyről egy másikra. A munka kimerítő volt, de amikor megkaptam a pénzt, azonnal hazasiettem és hálaimát mondtam. Hamarosan egy olyan állást találtam, ahol kivehettem a vasárnapokat, és azóta nem voltam munka nélkül.

Örülök, hogy úgy döntöttem, megszentelem a sabbat napját. Sok nehézség van az életben, de tudom, hogy ha ezek ellenére igyekszünk erősek maradni, az Úr meg fog áldani minket.