A győztes döntés
Végre itt volt a lehetőség, hogy a győztes csapatban játsszon – hogy is mondhatott volna nemet?
„Emlékezzél meg a sabbat napjáról, hogy szentnek tartsd meg azt” (Móziás 13:16).
Miranda berohant az ajtón, és magában hálás volt, hogy a házukban hűvösebb volt, mint odakint a nyári napon. Nemrég fejezték be az idény utolsó futballmérkőzését. Csupa izzadság volt és csalódott is, mert a csapata, a Tüzes Talpak veszített. Megint.
Anya jött be a szobába. Hozott egy üveg vizet és egy zacskóban néhány gerezd, a meccsről megmaradt narancsot. „Nagyszerűen játszottatok. Kapusnak lenni kemény feladat.”
Miranda tényleg jól játszott: sok lövést kivédett és a szokásosnál is erősebben rúgta ki a labdát. A többi lány a csapatából azonban soha nem focizott korábban, és ezen a napon véglegessé vált: az idény összes mérkőzését elvesztették.
„Csak tudod, annyira szeretnék egy olyan csapatban játszani, amelyik néha nyer is.” Néhány könnycsepp gördült le Miranda arcán és a kékeszöld mezre hullott. Ahogy összeszorította a szemét, megcsörrent a telefon.
Anya felvette, majd egy pillanattal később ezt mondta: „Téged keresnek.”
„Szia! Miranda? Itt Zoli bácsi, az Eleven Expressz edzője. Figyeltem ma, ahogy játszottál. Nagyon jól ment.”
Miranda szíve egyre gyorsabban kezdett verni. Az Eleven Expressz a liga legjobb focicsapata volt!
„A csapatunk a jövő hónapban részt fog venni a területi bajnokságon. Olyan jól játszottál ma, hogy szeretném, ha velünk tartanál tartalék kapusként.”
Miranda szíve szinte kiugrott a helyéről. Végre esélyt kap, hogy egy győztes csapatban játsszon!
„Nagyon szívesen jönnék!” – felelte Miranda. Beszélgettek még pár percig a részletekről, majd letette a telefont és átszaladt a másik szobába, hogy beszámoljon Anyának. Közösen elkezdték beírni az edzések és a meccsek időpontjait a családi naptárba.
Anya kezében hirtelen megállt a toll a naptár egyik sora felett, és úgy maradt.
„Hoppá! Miranda, ezek a meccsek vasárnaponként vannak. Nézd csak meg.” Rámutatott a beosztásra, majd aggodalmas arckifejezéssel fordult Mirandához: „Mit gondolsz, mit tegyünk?”
Miranda szíve összeszorult, és a száját rágva gondolkodott a választási lehetőségeken. Ha megkéri, Anya valószínűleg megengedi, hogy játsszon. Viszont amikor arra gondolt, hogy vasárnap kellene játszania – és főleg, hogy ki kellene hagynia az istentiszteleteket –, összerándult a gyomra. Tudta, hogy a vasárnap arra való, hogy elmenjen istentiszteletre, és közelebb legyen a Mennyei Atyához. Ez nem igazán olyasmi, amit focizás közben is meg tudna tenni.
„Azt gondolom, vissza kellene hívnom, hogy mégsem játszhatok” – felelte végül Miranda. Nagyon igyekezett, hogy ne sírja el magát. Bár tudta, hogy ez a helyes döntés, mégis nehezére esett feladnia azt, amire olyan erősen vágyott.
„És azt tudod, hogy én mit gondolok? – kérdezte Anya, miközben erősen megölelte. – Azt gondolom, hogy nagyszerű gyerek vagy.”
Azon a vasárnapon, miközben Miranda az Elemiben ült, az általa meghozott jó döntésre gondolt. Zoli bácsi meglepődött, amikor Miranda felhívta azzal, hogy mégsem fog tudni vasárnaponként játszani. Megpróbálta meggyőzni, hogy gondolja meg magát, de Miranda kitartott a döntése mellett. Most, ahogy az elemis énekeket és leckéket hallgatta, Miranda elmosolyodott. A szívébe költözött békés érzés azt üzente neki, hogy jó helyen van. Végül mégis csak győztes döntést hozott.
Illusztráció: Brad Teare