Ákos és a csúnya szó

Kép

Andrei and the Bad Word

„Azt hiszed, hogy mindenkinél jobb vagy, csak mert nem káromkodsz!” – fakadt ki Norbi a szünetben.

„Nem is igaz” – felelte Ákos.

„Igen? Akkor káromkodj egyet! Csak egy szót. Nem fogsz belehalni. Mindenki így beszél.”

Ákos vállat vont. „Nem akarok és kész.”

Ákos tudta, hogy káromkodni helytelen, és hogy attól eltávozik a Szentlélek. Ákos azt akarta, hogy vele legyen a Szentlélek, úgyhogy nem káromkodott.

Ákos nemrég érkezett a suliba, és a hatodikos osztálytársai közül eddig csak Norbi akart barátkozni vele. Norbi viszont mindennap azzal nyaggatta, hogy káromkodjon. És Ákos mindennap egyre jobban belefáradt abba, hogy nemet mondjon. Ráadásul attól is tartott, hogy elveszíti Norbi barátságát, akkor pedig nagyon egyedül lesz.

„Csak egyetlen szót mondj! – mondta Norbi az iskola után. – Utána békén hagylak.”

Ákos már annyira belefáradt a nyaggatásba, hogy végül kimondott egy szót – egy olyat, amelyik nem volt annyira csúnya.

Norbi bólintott. „Oké, most már köztünk a helyed.”

Utána Norbi barátai is beszélgettek Ákossal. Mellette ültek az ebédlőben és fociztak vele a szünetben. Csakhogy Norbi barátai között lenni olyan volt, mint futóhomokon sétálni. Minél több időt töltött velük Ákos, annál inkább úgy beszélt és viselkedett, mint ők. Ők pedig káromkodtak. Sokat. Kinevették és heccelték egymást. Durván beszéltek a tanáraikról. Gyakran voltak dühösek és gorombák. Lassanként Ákos is egyre gyakrabban lett dühös, és egyre több okot talált a káromkodásra.

Amikor egyik este Anya és Apa nem volt otthon, Ákos összeveszett a nővérével, Krisztával azon, hogy mit nézzenek a tévében. Ákos bele sem gondolt, és a száján máris kicsúszott egy káromkodás.

Kriszta arcára kiült a megdöbbenés. „Megmondalak Anyának!”

Ákos berohant a szobájába és bevágta az ajtót. Mi baja van mindenkinek? Miért kell őt állandóan felidegesíteniük? Amikor a szüleik hazaértek, Ákos résnyire kinyitotta az ajtaját, és hallotta, ahogy Kriszta azt mondja: „Anya, Ákos káromkodott.”

„Micsoda?” Anya meglepettnek tűnt. „Ákos soha nem szokott káromkodni.”

Ákos becsukta az ajtót és leroskadt az ágyára. Arra gondolt, mennyire megváltozott, amióta káromkodni kezdett. Hosszú ideje nem érezte már a Szentlelket.

Letérdelt az ágya mellé és imádkozni kezdett. „Drága Mennyei Atyám! Annyira sajnálom, hogy goromba és dühös voltam. Sajnálom, hogy rászoktam a káromkodásra. Ezután jobb leszek.”

Miközben Ákos imádkozott, meleg érzés töltötte el a szívét. A káromkodások kezdete óta most először érezte magát valóban boldognak. Tudta, hogy Isten szereti, és érezte a Szentlelket. Érezte a megbocsátást, és tudta, hogy képes megváltozni és jobbá válni.

Az ima után Ákos elmondta Anyának az igazságot, és bocsánatot kért Krisztától. Utána jobban érezte magát. Jó érzés volt bűnbánatot tartani.

Másnap a suliban Ákos nem Norbiékkal ebédelt, hanem leült néhány ismeretlen fiú mellé. Tudta, hogy idő kell majd hozzá, de találni fog olyan barátokat, akik rendesek és jókedvűek, és nem káromkodnak. Pont úgy, mint ő.