Mária, Jézus anyja

Az Újszövetség sajnálatos módon semmit nem mond el nekünk Mária szüleiről, a születéséről vagy bármiről a názáreti éveivel kapcsolatban. Lukács a polisz szót használja Názáret leírására, ami városnak fordítható, ennek ellenére mégsem tűnik úgy, hogy ez a település fontos hely lett volna. A Kr. u. II. század végéig nem is említi Názáretet egyetlen fennmaradt szöveg sem az Újszövetségen kívül.

Tudjuk, hogy Názáret Jeruzsálemtől 105 kilométerre északra, Alsó-Galileának a termékeny Jezréel-völgyre néző egyik dombján feküdt. A régészeti leletek szerint az első századi Názáret a maga 400-500 lakosával inkább falu volt, mint kisváros – nagyvárosról nem is beszélve.⁴ Kisszámú kivételtől eltekintve Galilea lakosságának zöme állattenyésztéssel, halászattal és földműveléssel foglalkozó őstermelő volt, akik a családjuk napi megélhetéséért és a befizetendő adójuk megtermeléséért dolgoztak. A település nem volt erődített; nem utal semmi arra, hogy kövezett utcái vagy kiemelkedő épületei lettek volna, ahogy az olyan fényűzés sem jellemezte, mint a márvány, a mozaikok vagy a freskók használata, és a háztartásokban sem voltak jelen máshonnan behozott minőségi áruk.⁵ Az eddig feltárt két első századi ház szerény, egyszintes, kétszobás lakhelynek tűnik, tapasztott szalmatetővel és aprócska udvarral.⁶ A temetkezési szokásokból és bizonyos mészkőedénydarabokból arra lehet következtetni, hogy a lakói zsidók voltak, és nem a térség nemzsidó népességéhez tartoztak.

Bár e felfedezések egyike sem köthető közvetlenül Máriához és a családjához, ezek alapján mégis képet alkothatunk arról, hogy milyen lehetett az élete Názáretben: egy eldugott faluban élő parasztlány volt, távol a jeruzsálemi vallási központtól, annak templomával, papi vezető rétegével és gazdagságával. Valószínűleg már kislányként is az édesanyja és a többi falusi asszony mellett dolgozott: ruhát szőtt, ételt készített, tűzifát gyűjtött, vizet hozott a házhoz tartozó tározókból vagy a falu kútjairól, és a földeken dolgozott – mindezt azért, hogy a családját segítse a mindennapi túlélésben.

Mária története Lukácsnál rögtön Gábriel angyal megjelenésével indul; ő volt az az angyal, aki korábban Zakariásnak is megjelent a templomban (lásd Lukács 1:11, 19, 26). Gábriel megjelenésekor Mária már egy Józsefnek eljegyzett fiatal nő (lásd Lukács 1:27). Bár nem tudjuk, hogy mennyi idős volt ekkor Mária, az ókorban már a serdülőkor előtt is megállapodás születhetett egy-egy házassági szerződésről. Gábriel megjelenése és azon kijelentései, miszerint Mária „kegyelembe fogadott”, „az Úr vel[e] van”, „áldott… az asszonyok között”, és az, hogy a Lukács 1:28 szerint – ahogy az a Joseph Smith fordításban szerepel – Mária „kiválasztott” volt (lásd még Alma 7:10), minden bizonnyal akár félelemmel vegyes zavarodottságot is kiválthatott Máriából. Csupán találgathatunk, hogy milyen gondolatok futottak át az elméjén abban a pillanatban, de lehettek köztük ehhez hasonló kérdések is: „Miért tekint engem Isten áldottnak az asszonyok között?” „Miért fogadott kegyelembe Isten, és mit jelent ez egyáltalán?” „Miért küldte Isten Gábrielt pont hozzám, miért nem egy másik názáreti vagy jeruzsálemi lányhoz?” Igen, Mária Dávid házából származott (lásd Lukács 1:32; Rómabeliek 1:3), de ez vajmi keveset jelentett a római megszállás idején. Végül is csupán egy paraszti sorba született, jelentéktelen faluban élő fiatal nő volt. Ahogy Nátánael később meg is kérdezte: „Názáretből támadhat-é valami jó?”(János 1:46).

Gábriel nem ad választ a Mária elméjét és szívét esetlegesen betöltő kérdésekre, ehelyett a következő üzenettel folytatja: Máriának gyermeke fog foganni, de nem ám egy akármilyen gyermek! Mária gyermekét „a Magasságos Fiának” fogják hívni, aki meg fogja kapni „Dávidnak, az ő atyjának, királyi székét” (lásd Lukács 1:32–33). Más szavakkal szólva Gábriel azt közölte Máriával, hogy a fia egyszerre lesz Isten Fia és a megígért Messiás. Ha a bejelentés előtt Mária zavart és ijedt volt, akkor képzelhetjük, milyen felfokozott állapotba került utána.

Gondolkodjunk el az egyik olyan tantételen, amelyet Mária történetének ez a részlete tanít nekünk a tanítványságról. Az Isten által Máriának szánt terv egyáltalán nem olyasmi volt, amit Mária kért! Zakariásnak azért jelent meg Gábriel, mert a férfi a feleségével, Erzsébettel, csodás gyermekáldásért imádkozott. Máriához azonban nagyon más körülmények között érkezett: nem egy könyörgést jött teljesíteni, hanem hogy közölje vele Isten őrá vonatkozó akaratát. A küszöbön álló esküvője okán Máriának valószínűleg már megfordult a fejében, hogy valamikor gyermekei is születnek majd. Ám azzal együtt is, hogy az első évszázad judaizmusát messiásvárási hullám jellemezte, vajon megfordult-e Mária fejében, hogy pont ő, egy fiatal názáreti parasztlány lesz majd a Messiás anyja? Valószínűleg nem. Amiből jól látszik, hogy a tanítványsággal járó elhívások gyakran követelik meg az életünkre vonatkozó személyes terveink megváltoztatását.

Lukács a beszámolójában Gábriel kijelentéseire, majd pedig Erzsébetre összpontosít. Van azonban három olyan alkalom, amikor Mária is kifejezésre juttatja a gondolatait és az érzéseit.

Kép

Mary seeing the angel Gabriel

Az örömhír bejelentése Máriának. Készítette: Joseph Brickey

Az első alkalom az, amikor megkérdezi Gábrielt: „Mimódon lesz ez, holott én férfiat nem ismerek?” (Lukács 1:34). A körülményeket tekintve Mária kérdése észszerű. Az olvasónak eszébe juthat róla Zakariás kérdése: „Miről tudhatom én ezt meg? [ti. azt, hogy Erzsébetnek fia lesz]” (18. vers). Míg azonban ez utóbbi kérdés kétséget fejez ki Gábriel válaszával kapcsolatban arra az imára, melyet maga Zakariás intézett Istenhez, addig Mária kérdése arra irányul, hogy jobban megértse Isten rá vonatkozóan kinyilvánított akaratát. Elkerülhetetlenül adódnak kérdések olyankor, amikor az Istentől jövő felkérések azt adják feladatul a tanítványoknak, hogy emeljék magasabbra a lécet és lépjenek ki a kényelmi körükből; a sugalmazott kérdések pedig kinyilatkoztatáshoz vezetnek.

Gábriel három részletben válaszolta meg Mária kérdését:

1. Először is ezt mondta neki: „A Szent Lélek száll te reád” (35. vers). A Szentlélek jelenti azt az erőt, amely minden korban segít a tanítványoknak felmagasztaltatni az elhívásukban. „Ne feledjétek, hogy ez a munka nem egyedül a tiétek és az enyém – tanította Thomas S. Monson elnök (1927–2018). – Ez az Úr munkája, és mi az Úr megbízottjaiként jogosultak vagyunk az Úr segítségére. Ne feledjétek, hogy akit az Úr elhív, azt alkalmassá is teszi.”⁷ Ezt követően Gábriel részletesebben is tájékoztatja Máriát a helyzetéről: „…és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged;⁸ azért a mi születik is szentnek hivatik, Isten Fiának” (35. vers).

2. Másodszor, Gábriel beszél Máriának Erzsébetről, aki éppen akkor hasonlóan – habár nem azonos módon – csodálatos várandósságot él át (lásd 36. vers). Erzsébet várandóssága jel Mária számára, hogy nincs egyedül; hogy van legalább még egy ember, aki valamilyen szinten megérti azt, amin ő keresztülmegy.

3. Harmadszor, Gábriel egyértelműen kijelenti: „Mert az Istennél semmi sem lehetetlen” (37. vers). Isten a lehetetlent cselekedte meg, amikor Erzsébet teherbe esett.⁹ Gábriel kijelentése minden korban emlékeztetőül szolgál a tanítványok számára, hogy amikor válaszolunk Isten hívásaira, csodák történhetnek.

Máriának a történetben elhangzó második válasza a tanítványi elkötelezettséget és szemléletmódot testesíti meg a szememben: „Imhol az Úrnak szolgálója; legyen nékem a te beszéded szerint” (Lukács 1:38). Mária „szolgálónak” nevezi magát, arra utalva, hogy úgy döntött, elfogadja a felkérést, melyet Isten intézett hozzá. Ez a kijelentés Mária szavaival üzeni azt, amit később a Fia így fogalmaz majd meg a Gecsemánéban: „Ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen!” (Lukács 22:42). Habár egyértelműnek tűnik, hogy életének ezen a pontján Máriának fogalma sem lehet mindarról, amivel ez rá nézve járni fog – Simeon később azt jövendöli számára, hogy „a te lelkedet is általhatja az éles tőr” (Lukács 2:35) –, ennek ellenére úgy dönt, hogy hittel halad előre.

„És elméne ő tőle az angyal” (Lukács 1:38). Amikor Gábriel távozik, Mária egyedül marad. Az egy dolog, hogy egy tanítvány egy isteni küldött jelenlétében olyan kijelentéseket tesz, amilyeneket Mária is – de vajon mihez kezd most, hogy az angyal már nincs ott? Hogyan magyarázza el ezt az élményt a szüleinek? És Józsefnek? Mivel jár majd rá nézve, ha ők vagy a többi názáreti nem hisz neki? Názáreti életének behatárolt keretei innentől akár szűkösnek is bizonyulhatnak számára.

Kép

Elisabeth greeting Mary

MÁRIA ÉS ERZSÉBET TALÁLKOZÁSA. KÉSZÍTETTE: CARL HEINRICH BLOCH

Felidézi hát a kérdésére adott gábrieli válasz második részét, és elutazik, hogy meglátogassa Erzsébetet. Itt ismét összefonódik Lukács két nyitótörténete. Amint Mária üdvözli Erzsébetet, „a magzat repese az ő méhében; és betelék Erzsébet Szent Lélekkel; És fennszóval kiálta, mondván: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse” (Lukács 1:41–42). Erzsébet Lélektől vezérelt üdvözlése megerősítette azt, amit Gábriel korábban már kijelentett Máriának az asszonyok közt elfoglalt áldott helyzetéről. Mária immár rendelkezett egy második tanúval is az elhívását illetően, de ez csak azt követően történt, hogy készségesen elfogadta ezt az elhívást.

Mária és Erzsébet beszámolója az újkori tanítványok életének két nagyszerű vonatkozására is emlékeztetőül szolgál. Emlékeztet a világszerte található Segítőegyletek alapját jelentő nagyszerű életközösségi értékre: különböző korú, az életük különböző szakaszában lévő nők találkoznak, hogy megtartsák és támogassák egymást a szükség idején. Emlékeztet arra is, hogy Isten nem hagyja magukra a szükség idején azokat, akiket elhív, hanem gyakran azzal reagál, hogy más – általa szintén elhívott – emberek karjaival öleli át őket.

Mária utolsó – Magnificat néven is ismert – megszólalása annak az örömnek a kifejezése, amely Erzsébet kijelentése nyomán töltötte el. Hangot ad annak, amit az élete történéseivel kapcsolatban érez, és tükrözi azt, hogy végre megértette a saját szerepét Isten tervében. Elsősorban és leginkább azt érzi, hogy magasztalni, dicsérni és dicsőíteni szeretné az Istenét, akiben mint Szabadítójában örvendezik (lásd Lukács 1:46–47). Az átélteket Isten folyamatos irgalmának tekinti – azért is, mert egy olyan „alázatos állapotú” személyt választott, mint ő (lásd 48–50. versek), és azért is, mert az ábrahámi szövetség beteljesítésével kapcsolatos egyik központi szerepre szemelte ki őt (lásd 54–55. versek).

„Marada pedig Mária Erzsébettel mintegy három hónapig; azután haza tére” (56. vers). Mária immár felkészültebb volt az isteni elhívása betöltésére.

Kép

Mary holding baby Jesus

MÁRIA KARJAIBAN. KÉSZÍTETTE:SIMON DEWEY

Napjaink tanítványait az eltérő kultúra és az eltelt 2000 év is elválasztja Mária történetétől, ám az mégis időtlen emlékeztető a tanítványság árát illetően. Isten azt várja a követőitől, hogy tegyenek eleget az Ő hozzájuk intézett felkéréseinek. Russell M. Nelson elnök arra emlékeztet minket, hogy „Isten mindig is nehéz dolgok megtételére kérte az Ő szövetséges gyermekeit.”¹⁰ Ez alól Mária sem volt kivétel, ahogy mi sem vagyunk azok. A mi kihívásunk az, hogy legyen hitünk alávetni az akaratunkat az Ő akaratának; hogy azzal a hittel fogadjuk a hívásait, hogy az Ő Lelke fel fog magasztalni minket az Ő szolgálatában. Bonnie H. Cordon, a Fiatal Nők általános elnöke arra is emlékeztet minket, hogy „nehéz dolgokat is meg tudunk tenni”, majd hozzáteszi: „de ezeket örömmel is tehetjük”¹¹.

Újkori tanítványokként mi lesz a mi Magnificatunk? Hogyan fogjuk kifejezni az Istenünkben való örvendezésünket? Hogyan fogjuk kifejezni irgalmának nagyszerűségét az életünkben? Hogyan fogjuk megünnepelni azt a szerepünket, melyet az ábrahámi szövetség napjainkban való betöltésében játszunk? Ez valószínűleg csupán néhány példa arra, hogy mit is tanulhatunk Mária tanítványságának figyelemre méltó történetéből.