Fogyatékkal élő gyermekek tanítása
A Szabadító ezt tanította: „És minden gyermekedet az Úr tanítja majd; és nagy lesz gyermekeid békessége” (3 Nefi 22:13).
Az Elemi vezetőinek fontos feladata, hogy minden gyermeknek megtanítsák Jézus Krisztus evangéliumát, beleértve azokat is, akik valamilyen fogyatékossággal küzdenek. Az Elemi olyan hely, ahol minden gyermeket szívesen látnak, szeretnek, táplálnak és bevonnak a tevékenységekbe. Egy ilyen légkörben minden gyermek könnyebben megérti Mennyei Atyánk és Jézus Krisztus szeretetét, és jobban érzi és felismeri a Szentlélek hatását.
Istennek minden gyermek becses. Mindegyiküknek szeretetre, tiszteletre és támogatásra van szüksége.
Tanácskozz másokkal, miközben azon dolgozol, hogy az Elemidben a fogyatékossággal élő gyermekek szükségleteinek is eleget tehess.
-
Tanácskozz a gyermek szüleivel! A szülők általában mindenkinél jobban ismerik a gyermeküket. Ők megtaníthatják, hogyan lásd el a szükségleteit, mennyi ideig és mire terjed ki a figyelme, és mik a kedvenc tanulási módjai. Például néhány gyermek különösen jól reagál a zenére, mások inkább a történeteket, a szentírásokat vagy a mozgást kedvelik. Használj különféle tanítási módszereket, meggyőződve arról, hogy azokat a módszereket használod, melyek által a gyermekek a leginkább képesek tanulni.
Képvisual cuesVannak olyan fogyatékkal élő gyermekek, akik jól reagálnak a szemléltető figurákra. A fentihez hasonló figurák jelzik, mikor van itt az ideje az imának, a csendes foglalkozásnak vagy az éneklésnek.
A figurák letölthetők a sharingtime.lds.orghonlapról.
Kattints ide a figurákért!
-
Tanácskozz más Elemi vezetőkkel és tanítókkal! Imádkozzatok és dolgozzatok együtt, hogy megtaláljátok azokat a módokat, melyek minden gyermeknek segítenek megtanulni Jézus Krisztus evangéliumát, és érezni, hogy szeretik őket.
-
Tanácskozz az egyházközségi tanáccsal! A papsági és más segédszervezeti vezetők ötleteket adhatnak, hogyan segíts a különleges szükségletekkel rendelkező gyermekeknek. Egy egyházközségben a főpapok csoportja felajánlotta, hogy minden héten biztosít egy „nagypapát az Eleminek”. Ez azt jelentette, hogy az adott papságviselő odaült az egyik kisfiú mellé, aki autista volt. (Ideális esetben ez minden héten ugyanaz a személy kellene, hogy legyen.) Ez segített a kisfiúnak a leckére összpontosítani, és érezni, hogy szeretik.
M. Russell Ballard elder ezt tanította: „Világos, hogy azok, akikre közülünk értékes gyermeket bíztak, szent és nemes sáfárságot kaptak, mert mi vagyunk azok, akiket Isten kijelölt arra, hogy napjaink gyermekeit szeretettel és a hit tüzével vegyük körül, és megértessük velük, hogy kik ők” (“Great Shall Be the Peace of Thy Children,” Ensign, Apr. 1994, 60).