Elnökök tanításai
14. fejezet: Az evangélium hatékony megosztása


14. fejezet

Az evangélium hatékony megosztása

Az evangélium megosztása akkor a leghatékonyabb, ha szeretjük a fivéreinket és a nőtestvéreinket, és élvezzük a Szentlélek társaságát.

George Albert Smith életéből

Az evangélium megosztására irányuló fáradhatatlan erőfeszítéseiben George Albert Smith követte a személyes hitvallása következő kijelentését: „Nem kényszerítek másokat arra, hogy az én elveim szerint éljenek. Inkább annyira szeretem majd őket, hogy maguktól megtegyék azt, ami helyes.”1 Úgy érezte, az evangélium megosztásának az a leghatékonyabb módja, hogy megkeressük, milyen erényekkel rendelkeznek azok, akik más hitet vallanak, majd pedig bátran, ám kedvesen felajánljuk nekik, hogy megosztjuk velük a Jézus Krisztus visszaállított evangéliumában található további igazságokat. Elmesélte az alábbi történetet, mely akkor történt meg vele, amikor az Európai Misszió felett elnökölt:

„Egy nap éppen vonaton utaztam. A fülkében egy presbiteriánus lelkész, egy nagyon kellemes úriember volt az útitársam, és amikor lehetőségem adódott rá, elmondtam neki, hogy Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának tagja vagyok. Ezen nagyon elcsodálkozott, majd döbbent tekintettel ezt kérdezte: »Nem szégyelli magát, amiért egy ilyen csoporthoz tartozik?«

Én rámosolyogtam, és így feleltem: »Testvérem, akkor szégyellném magam, ha annak ismeretében, amit most tudok, nem tartoznék ehhez a csoporthoz.« Ekkor ő megadta nekem azt a lehetőséget, amire vágytam, és elmagyarázhattam neki néhány olyan dolgot, amiben hiszünk. […]

Adott volt egy nagyszerű ember, akinek fogalma sem volt arról, hogy mi mit próbálunk csinálni. Nem azért voltunk ott, hogy bánatot vagy gyötrelmet okozzunk neki; azért voltunk ott, hogy megpróbáljunk segíteni neki. Miközben ezen dolgokról beszélgettünk, ezt mondtam neki: »Ön félreérti, hogy Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza mi célból van ebben az országban. Én vagyok az egyház egyik képviselője, és ha megengedi, hogy elmagyarázzak néhány dolgot, akkor szerintem jobb érzései lesznek velünk kapcsolatban. Először is – mondtam –, arra kérjük Önöket, nagyszerű embereket, hogy tartsák meg mindazokat a dicsőséges igazságokat, melyeket az egyházukban megismertek, melyeket a szentírásokból megtanultak. Ezeket mind tartsák meg. Tartsák meg az oktatási intézményeikben szerzett kiváló képzettséget, illetve mindazt a tudást és igazságot, melyet bármely más forrásból nyertek; tartsanak meg… mindent, ami jó az Önök jellemében, melyet szerető otthonuk fejlesztett ki Önökben; tartsák meg mindazt a szeretetet és szépséget, ami az Önök szívében van, s ami annak a következménye, hogy egy ilyen gyönyörű és csodálatos országban élnek. […] Ez mind része Jézus Krisztus evangéliumának. Ezután pedig üljünk le, és hadd osszuk meg azokat a dolgokat, melyeket Önök még nem tapasztaltak meg az életükben, ám gazdagították a mi életünket és boldoggá tettek bennünket. Mindezt pénz nélkül és ingyen ajánljuk. Csupán annyit kérünk, hogy hallgassanak meg minket, és ha vonzónak találják a hallottakat, bátran fogadják el azt…«

Ez Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának hozzáállása.”2 [Lásd 1. javaslat, 153. oldal.]

George Albert Smith tanításai

A misszionáriusi munka akkor a leghatékonyabb, amikor szeretettel és kedvességgel végezzük, nem pedig erőszakosan és másokat bírálva.

Mennyei Atyánk… azért küldött minket, a képviselőit, a világba, hogy meghívjunk másokat, ne pedig kényszerítsünk vagy erőszakkal irányítsunk másokat. „Jer, kövess engem – mondta a Szabadító –, és én megnyugosztlak titeket.” Ezt tanítja az evangélium, és ez a mi küldetésünk is.3

Nem az az egyház célja, hogy olyan kijelentéseket tegyen, amelyek sértegetik azokat, akik nem értenek bizonyos dolgokat. Ez nem az az egyház, amelyik kritizál és hibát keres másokban, hanem az, amelynek képviselői a szeretet és a kedvesség jegyében, valamint segítő szándékkal viszik el az evangélium üzenetét a föld nemzeteinek.4

Minden… egyházban vannak jóravaló férfiak és jóravaló nők. A jó dolgok azok, melyek összetartják ezeket a különböző felekezeteket. Kiváltságomban volt számos emberrel találkozni a világ különböző pontjain, és számos ember otthonát meglátogatni a világ különböző felekezeteiből, keresztényt és zsidót egyaránt. Voltam a [muzulmánok] között; találkoztam olyanokkal, akik Konfuciusban hisznek; és még sorolhatnám. Csodálatos emberekkel találkoztam ezekben a szervezetekben, és az az óriási felelősség hárul rám, bárhol is találkozzak velük, hogy ne bántsam meg őket, ne sértsem meg őket, ne kritizáljam őket csupán azért, mert nem értik az igazságot.

Az egyház képviselőjeként az a felelősségem, hogy szeretettel, az Úr szolgájaként, a menny és a föld Mesterének képviselőjeként menjek közéjük. Talán nem fogják mindannyian értékelni ezt; egotista és igazságtalan dolognak tarthatják, de ez nem változtat a hozzáállásomon. Ha rajtam múlik, nem fogom őket boldogtalanná tenni. Boldoggá szeretném tenni őket, különösen, amikor azokra a csodálatos lehetőségekre gondolok, melyekben e szent egyház tagjaként részesülhettem.5

Szolgálatunk a szeretet és a türelem szolgálata. Arra vágyunk, hogy mindenkivel jót tegyünk, hogy segítsünk mindenkinek megérteni az élet és a szabadulás tervét, melyet az Úr eme utolsó napokban kinyilatkoztatott.6

Nem tudjuk bekényszeríteni ezeket a fiatalokat, a szomszédainkat és a barátainkat a menny királyságába azáltal, hogy korholjuk őket és hibát keresünk bennük. De szeretném elmondani nektek, hogy szerethetjük őket annyira, hogy Mennyei Atyánk felé forduljanak, és talán lépésről lépésre el is vezethetjük őket Hozzá.

Ez kiváltságunkban áll. A szeretet a világ befolyásolásának hatalmas ereje.7

Mi, akik tudjuk, akiknek van bizonysága, szeretettel és őszinte kedvességgel menjünk mindennap ezen férfiak és nők közé, akár az egyház tagjai, akár nem, és próbáljuk meg megérinteni a szívüket és az igazság megismerésének útjára vezetni őket.8

Imádkozom, hogy az Úr szolgáiként jószívűek legyünk az emberiséggel, türelmesek legyünk azokkal, akik hibáznak, továbbá kedvesen és szeretettel tanítsuk nekik Urunk evangéliumának egyszerű tantételeit, megáldva ezzel minden lelket, akivel kapcsolatba kerülünk.9 [Lásd 2. javaslat, 153. oldal.]

Ne szégyenkezzünk azon dolgok megosztása miatt, melyekről tudjuk, hogy igazak.

Néha úgy érzem, nem érezzük át eléggé [az evangélium] fontosságát, és nem tanítjuk azzal a komolysággal, melyet megkövetel.10

Jézus Krisztus evangéliuma Isten hatalma a szabadulásra, amint azt Pál apostol kijelentette [lásd Rómabeliek 1:16]. Ez a Megváltó munkája. Ez az egyetlen út, mely által elnyerhetjük a legdicsőségesebb felmagasztosulást, melyet az emberiség Szabadítója azoknak szán, akik követik Őt. Ezt nem önteltségből mondom, hanem jószívűséget érezve Atyánk azon gyermekei iránt, akik más egyházakhoz tartoznak. Az Úr azon fiai és leányai iránti szeretettel mondom ezt, akik mindezt nem értik, Ő azonban megparancsolta, hogy elmondjuk nekik. Az embereknek meg kell ismerniük az Ő akaratát.11

Tudom, hogy Isten él. Tudom, hogy Jézus a Krisztus. Tudom, hogy Joseph Smith az Úr prófétája volt. Soha sehol nem szégyelltem bizonyságot tenni ezekről az igazságokról. Nem értem, miért kellene valakinek szégyellnie, hogy ismeri az igazságot, egy olyan ember előtt, aki nem ismeri, különösen amikor az evangéliumról van szó, amely Isten hatalma a szabadulásra.12

Nem szabadna dicsekvésnek tekinteni, hogy megosztjuk az igazságot, ha ismerjük azt. Nézetünk szerint nem szabadna önteltségnek tekinteni, hogy ezt tudjuk mondani Atyánk többi gyermekének: „Mindezt tudom, és te is tudást szerezhetsz róla, ha úgy kívánod.”

Ez Jézus Krisztus evangéliumának szépsége. Nem csupán néhány embernek szól, hanem minden léleknek, aki a világra született. […] Ma vannak olyan emberek, akik tudják, hogy Isten él, és ezrével vannak olyanok, akik tudhatnák, ha akarnák. […] Nem rajtunk múlik, hogy ezek az emberek megtudják-e ezt, az viszont rajtunk múlik, hogy megtanítjuk-e nekik, miként tudhatják meg.13

Tudom, hogy Mennyei Atyánk szólt hozzánk napjainkban, a világ eme korszakában. Tudom, hogy az evangéliuma itt van a földön, és bár egyetlen lelket sem kényszerítenék arra, hogy elfogadja azt, azért imádkozom, hogy rendelkezzünk azzal a hatalommal, bölcsességgel és erővel, mely által kinyújthatjuk karunkat azon felebarátaink felé, akik nem értik az igazságot. Végezzük a feladatunkat, és vezessük őket a Mester nyájába, hogy velünk együtt ők is tudhassák, hogy Ő él.14 [Lásd 3. javaslat, 153. oldal.]

Arra törekszünk, hogy hozzátegyünk ahhoz a boldogsághoz és jóhoz, mellyel Isten gyermekei már rendelkeznek.

Amikor [az emberek] megkérdezik tőlem, „mi olyan különleges ebben a szervezetben, amelyhez Ön tartozik? Miért foglalkoznak annyit azzal, hogy misszionáriusokat küldjenek a világ minden pontjára?”, néha így válaszolok: „Azt akarjuk, hogy Önök mindannyian boldogok legyenek. Azt szeretnénk, hogy úgy örvendezzenek, ahogyan mi tesszük.”15

Misszionáriusok ezrei… mentek ki a világba, ahol szeretettel és kedvességgel jártak ajtóról ajtóra, és mondták Atyánk többi gyermekének:

„Hadd beszéljünk Önökkel; hadd magyarázzunk el valamit, ami biztosan boldogságot hoz Önöknek, mivel minket is boldoggá tett!”

Ez az egyház misszionáriusi munkájának története, amellyel mi is azonosulunk.16

Emlékszem, egy alkalommal egy férfi ezt mondta nekem, miután egy ideje már beszélgettünk: „Nos, abból, amit hallottam, úgy gondolom, az Önök egyháza is legalább olyan jó, mint bármelyik más egyház.” Feltételezem, ezt komoly dicséretnek szánta; én azonban így feleltem: „Ha az általam itt képviselt egyház nem fontosabb az emberek gyermekeinek, mint bármely más egyház, akkor rosszul végzem a munkámat. Nem azért jöttünk, hogy elvegyünk az Önök által birtokolt igazságból és erényből. Nem azért jöttünk, hogy hibát keressünk, vagy kritizáljuk Önöket. […] Tartsák meg mindazt a jót, amit birtokolnak, és hadd adjunk Önöknek még több jót, hogy boldogabbak lehessenek, és felkészülhessenek arra, hogy belépjenek Mennyei Atyánk jelenlétébe.” [Lásd 4. javaslat, 154. oldal.]

[…] Az idők delén, amikor a Szabadító a földön járt, más egyházak is léteztek; számos felekezet és szekta létezett, és mind azt hitték, hogy az Urat szolgálják. Júdea nagy zsinagógái zsúfolásig voltak olyan férfiakkal, akik azt hitték, rendelkeznek a papság hatalmával. Úgy gondolták, Ábrahám és Mózes tanításait követik. Továbbra is a világ Szabadítójának eljövetelét hirdették. A férfiakat és a nőket igazlelkűségre buzdították. Felépítettek egy templomot, és hódolati helyeket emeltek. Emlékműveket állítottak azon próféták tiszteletére, akik bizonyságot tettek Isten létezéséről, és akik közül néhányat megöltek, s így vérükkel pecsételték meg a bizonyságukat. Ez volt az a nép, akik közé eljött a Szabadító. […] Sok jó tulajdonsággal rendelkeztek. Számos jóravaló férfi és nő volt közöttük. Sokan voltak igazlelkűek. A Szabadító nem azért jött, hogy elvegyen tőlük bármit is, ami jó. Amikor megjelent közöttük, nem azért tette, hogy elítélje, hanem hogy bűnbánatra szólítsa őket, hogy visszahívja őket a téves útjaikról, és arra buzdítsa őket, hogy őrizzék meg mindazt az igazságot, mellyel rendelkeznek.

[…] Amikor azt hirdetjük az emberiség családjának, hogy az emberek elfordultak az evangéliumtól, nem olyasmit hirdetünk, ami még soha azelőtt nem történt meg a világban. Amikor azt mondjuk, hogy megtévesztették a jóravaló férfiakat és nőket, és most helytelen dolgokban hisznek, akkor nem ítélkezve mondjuk ezt, nem kívánunk sebet ejteni másokon, hanem azzal a vággyal tesszük, hogy az emberek megálljanak egy pillanatra, elég hosszú ideig ahhoz, hogy megvizsgálják magukat és lássák, merre tartanak, és milyen végzet felé.17

Ó, bárcsak megértethetnénk az emberiséggel az érzéseinket, hogy rájöjjenek, nem kívánjuk korlátozni a lehetőségeiket, és érezzék, hogy a szívünk szeretettel és kedvességgel, nem pedig bántó szándékkal van telve irántuk. Küldetésünk e világban az, hogy megmentsük a lelkeket, hogy megáldjuk és olyan állapotba segítsük őket, hogy visszatérhessenek Atyánk jelenlétébe, ahol dicsőséggel, halhatatlansággal és örök élettel koronáztatnak meg.18

Ha a Szentlélek által tanítunk, bizonyságot teszünk az igazságról azoknak, akiket tanítunk.

Az egyház misszionáriusokat küldött ki a föld négy szegletébe, akik Jézus Krisztus evangéliumát hirdetik. Közülük sokan nem szereztek képzettséget a világ kiváló egyetemein. Műveltségük többnyire az élet gyakorlati tapasztalataiból tevődik össze, ám rendelkeznek valamivel, ami sokkal ösztönzőbben hat az emberiség családjára: a Szentlélek társaságával.19

Miközben a missziós mezőt járom, látom e nagyszerű fiatal férfiak és nők fejlődését, akik önzetlenül szolgálnak, és ráébredek, hogy nem csupán annak az országnak a nyelvét tanulják meg, amelyben dolgoznak, hanem azt is megtanulják, hogy kaptak egy ajándékot az Úrtól, melynek segítségével terjeszteni tudják az igazságot, melyet az emberek semmilyen más módon nem ismerhetnének meg.20

Közületek vagy őseitek közül sokan hallották úgy az evangéliumot, ahogyan azt Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában tanítják. […] Előfordulhat, hogy az utcán hallottátok egy alázatos misszionáriustól, aki azt tanította, amire az Úr elhívta.

Volt valami, ami megérintette azokat, akik hallották a tanítást. Számos élményem volt ezzel kapcsolatban a missziós mezőn. Emberek csoportjait láttam, akik egy alázatos misszionárius köré állva hallgatták, amint elmagyarázza az élet célját, beszél az emberekhez, és arra buzdítja őket, hogy bánják meg a bűneiket, és olykor ily módon reagáltak: „Még soha életemben nem éreztem azt, amit most, miközben ezt az embert hallgatom.”21

Nem számít, milyen adottságokkal rendelkezünk, milyen választékosan beszélünk, mert Atyánk Lelke az, amely megérinti a szíveket, és meggyőzi őket e munka isteni természetéről.22

Ez az Úr munkája. Az emberek képtelenek lettek volna ilyen sikerre vinni ezt azokkal a szerény eszközökkel, melyekkel mi is tettük. Egy átlagos ember képtelen lett volna a lelketekbe ültetni azt a tudást, mellyel rendelkeztek. Emberekként mi sem vagyunk képesek bizonyosságot adni a világnak arról, hogy Isten él, és hogy ez az Ő egyháza, de ha megtesszük a mi részünket, Mennyei Atyánk meg fogja áldani az erőfeszítéseinket.23

Nap mint nap munkálkodjunk, hogy Atyánk megáldhasson bennünket. Ha velünk van az Ő Szent Lelke, azok az emberek, akikkel kapcsolatba lépünk, érezni fogják ezt, mert betölti majd a környezetünket, ők pedig részesülnek belőle és magukba szívják azt.24

Viszonylag kevesen vannak azok, akik úgy fogadták el az evangéliumot, ahogyan azt az utolsó napokban kinyilatkoztatták; ám Atyánk gyermekeinek milliói vágynak rá, hogy megtudják az Ő akaratát; és amikor elviszik hozzájuk az igazságot, és a Lélek meggyőző ereje bizonyságot tesz nekik az igazságról, örömmel fogják elfogadni azt.25 [Lásd 5. javaslat, lent.]

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve felkészülsz a tanításra. További segítségért lásd az V–VII. oldalakat!

  1. Tanulmányozd át a „George Albert Smith életéből” című szakasz utolsó két bekezdését (145–147. oldal)! Gondolj valakire az ismerőseid közül, aki nem tagja az egyháznak! Mely tulajdonságait becsülöd ennek az embernek? Az evangélium igazságai közül melyekben hisz már most? Mely további evangéliumi igazságok lennének különösen hasznosak számára? Milyen hatással lesz az evangélium megosztására, ha így gondolkodunk másokról?

  2. Miközben a tanítások első szakaszát olvasod (147–148. oldal), gondolj egy olyan alkalomra, amikor valakinek az irántad érzett szeretete ösztönzött téged a jóra! Miért fontos, hogy ne legyünk kritikusok azokkal szemben, akik a miénktől eltérő hitet vallanak?

  3. Olvasd el a 148. oldalon kezdődő szakaszt! Mit jelent „kellő komolysággal” megosztani az evangéliumot? Miként tudjuk úgy megosztani a bizonyságunkat a visszaállított evangéliumról, hogy ne tűnjünk dicsekvőnek vagy önteltnek?

  4. Mit gondolsz, mit értett Smith elnök azon kijelentése alatt, hogy „ha az általam itt képviselt egyház nem fontosabb az emberek gyermekeinek, mint bármely más egyház, akkor rosszul végzem a munkámat” (150. oldal )? Mit tud nyújtani Jézus Krisztus Egyháza, ami növelheti egy ember boldogságát?

  5. Miközben a tanítások utolsó szakaszát olvasod (151–153. oldal), gondolj egy olyan élményedre, amikor megosztottad valakivel az evangéliumot! Mi tette ezt az élményt sikeressé? Miként fejlesztheted az evangélium megosztására irányuló erőfeszítéseidet?

További szentírások: János 13:34–35; 2 Timótheus 1:7–8; 2 Nefi 33:1; Alma 20:26–27; Tan és a szövetségek 50:13–22

Tanároknak: „Oszd fel az osztályt három-öt fős csoportokra. Jelölj ki egy vezetőt minden csoport élére. Adj ki minden csoportnak egy szakaszt. Kérd meg őket, hogy a csoportjukkal együtt olvassák el a kijelölt szakaszt, és beszéljék meg az arra vonatkozó kérdéseket a fejezet végén. Ezután az osztály tagjai osszák meg az egész osztállyal, hogy mit tanultak a csoportjukban” (lásd Tanítás, nincs nagyobb elhívás, 178.).

Jegyzetek

  1. “President George Albert Smith’s Creed,” Improvement Era, Apr. 1950, 262.

  2. Sharing the Gospel with Others, sel. Preston Nibley (1948), 199–201; address given Nov. 4, 1945, in Washington, D.C.

  3. In Conference Report, Oct. 1930, 67–68.

  4. In Conference Report, Oct. 1931, 120.

  5. In Conference Report, Oct. 1945, 168.

  6. In Conference Report, Oct. 1927, 47.

  7. In Conference Report, Apr. 1950, 187.

  8. In Conference Report, Apr. 1934, 30.

  9. In Conference Report, Oct. 1928, 94.

  10. In Conference Report, Apr. 1916, 47.

  11. In Conference Report, Oct. 1927, 48.

  12. “At This Season,” Improvement Era, Dec. 1949, 801, 831.

  13. “Opportunities for Leadership,” Improvement Era, Sept. 1949, 557, 603–4.

  14. In Conference Report, Oct. 1930, 69.

  15. In Conference Report, Oct. 1948, 7.

  16. In Conference Report, Oct. 1946, 5.

  17. In Deseret News, Aug. 20, 1921, Church section, 7.

  18. In Conference Report, Oct. 1904, 66.

  19. In Conference Report, Apr. 1940, 85.

  20. In Conference Report, Apr. 1935, 45.

  21. In Conference Report, Oct. 1949, 7.

  22. In Conference Report, Oct. 1904, 66.

  23. In Conference Report, Oct. 1929, 25.

  24. In Conference Report, Oct. 1906, 50–51.

  25. In Deseret News, Jan. 12, 1907, 31.

„…arra vágyunk, hogy mindenkivel jót tegyünk, hogy segítsünk mindenkinek megérteni az élet és a szabadulás tervét, melyet az Úr eme utolsó napokban kinyilatkoztatott.”

„Nap mint nap munkálkodjunk, hogy Atyánk megáldhasson bennünket. Ha velünk van az Ő Szent Lelke, azok az emberek, akikkel kapcsolatba lépünk, érezni fogják ezt…”