A szent papság – Isten gyermekeinek megáldására

Amikor a Szabadító eljött az idők delén, azt látta, hogy Jeruzsálem nagy városa hemzseg a gonoszságtól. Lakói úgy éltek, hogy megfosztották magukat minden isteni felhatalmazástól, így hát [Isten] elküldte a Fiát a világra, és újra létrejött egy egyház, amely isteni hatalommal rendelkezett. […] A felmenői között voltak jó emberek…, és voltak olyanok is, akik még mindig a papságban tevékenykedtek, ám szükséges volt, hogy eljöjjön a Szabadító, és visszaállítsa az isteni felhatalmazást. […]

Amikor megkezdte a szolgálatát, nem a királyokat, az uralkodókat, a papokat vagy a tekintélyes embereket hívta el segítőtársainak, hanem az alázatos halászokat. Ennek az lett a következménye, hogy olyan embereket gyűjtött maga köré, akiket lehetett tanítani, nem pedig olyanokat, akik nem hittek volna benne. Mennyei Atyánk irányítása alatt megszervezte az egyházat. Ráruházta társaira az isteni felhatalmazást, és megmutatta nekik, mit kell tenniük. […] Isteni felhatalmazása volt, és az igazlelkűek felismerték, hogy Ő Isten Fia. Néhányan azt gondolták róla, hogy csupán egy jó ember volt. Mi hisszük, hogy nem csak azért jött a földre, hogy megtanítsa az embereknek, hogy mit tegyenek, hanem azért is, hogy isteni felhatalmazást ruházzon társaira, hogy egyháza szertartásait elvégezhessék. […]

A Szabadító idejében Ő volt az elnöklő felhatalmazott. Őt követte az általa kiválasztott tizenkét férfi kvóruma. Miután elhunyt, a Tizenkettek Kvóruma, nem néhány átlagos ember, akik tanítványoknak hívták magukat, hanem tizenkét olyan férfi kvóruma lett az egyház vezetője, akik isteni felhatalmazással rendelkeztek, és akik ezt Jézus Krisztustól kapták.⁴ [Lásd 2. javaslat, 52. oldal.]

Feljegyezték és elismerték a mennyben és a földön, hogy miután [Jézus Krisztus] elhagyta a földet, megsokszorozódtak a vallások és a felekezetek, és megnőtt az egyházak száma a földön, mígnem Joseph Smith, szeretett prófétánk idejére, számos felekezet létezett már. Sok férfi tett úgy, mintha isteni felhatalmazása lenne, és véleményem szerint, néhányan valóban úgy gondolták, hogy elnyerték azt. […]

Amikor eljött az idő, és a világ elveszítette a felhatalmazást vagy papságot, az Úr elhívott egy alázatos fiút, mennyei kinyilatkoztatást adott neki, beszélt vele, elmondta neki, mit tegyen, és időről időre további hírnököket és mennyei lényeket küldött hozzá, melynek eredményeként megszervezték Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházát, amely egyház isteni felhatalmazással rendelkezett. […]

Amikor Joseph Smith még fiatal férfi volt, az Úr arra utasította, hogy fordítsa le a Mormon könyvét. Egy alkalommal, miközben Joseph és Oliver Cowdery éppen fordítottak, az Úr egy szent lényt küldött hozzájuk, hogy megválaszolja a kereszteléssel kapcsolatos kérdéseiket. S hogy ki volt az? Keresztelő János, aki viselte az ároni papságot. Hogy honnan jött? A mennyből. […] Dicsőséges, feltámadott lényként jelent meg Joseph Smithnek és Oliver Cowderynek. Mennyei Atyánk irányítása alatt érkezett, hogy ráruházza Josephre és Oliverre az ároni papságot, mert azt sehol máshol nem lehetett megtalálni a világon. Arra volt szükség, hogy megnyíljanak a mennyek, és az a férfi, aki egykor -- és az ő idejükben is -- viselte a papságot, lejöjjön és rájuk ruházza.

Ezt követően Péter, Jakab és János, akik a melkisédeki papságot viselték, Josephre és Oliverre ruházták ezt a papságot. Ezután az Úr irányítása alatt elkezdődött az egyház megszervezése egy elnökből és két tanácsosból álló elnökséggel; továbbá a Tizenkét Apostol Kvórumával, egy pátriárkával, főpapokkal, hetvenesekkel, elderekkel, papokkal, tanítókkal és diakónusokkal. Ugyanazt a szervezetet állították vissza, amelyre az ősegyház is épült, már ami a felhatalmazást illeti.⁵

Ugyanazt a felhatalmazást ruházták a fiaitokra, amellyel Joseph Smith is rendelkezett, és Mennyei Atyánk megköveteli majd tőlük, hogy az evangélium szertartásaiban szolgáljanak. A Joseph Smithre ruházott felelősség nem veszett el a próféta halálával, hanem a mi vállunkra került. Mennyei Atyánk időről időre felemelte azokat, akiknek felhatalmazásuk volt az Ő nevében beszélni, az evangélium szertartásaiban szolgálni, és az emberek gyermekeit megáldani. Ezt a megtiszteltetést osztották meg veletek és a gyermekeitekkel.⁶

Hálás vagyok azért, hogy ebben az időben és korban az Úr újra kinyilatkoztatta evangéliumát. Az Atya és a Fiú megjelentek; férfiak, akik korábban viselték a papságot, eljöttek, és alázatos férfiakra ruházták rá ezt a papságot, akik azt a parancsot kapták, hogy ők is ruházzák rá azt másokra. Így az evangélium és a papság mindenki számára elérhetővé vált, akik érdemesek elnyerni azt, és ez az Úr útja.⁷

A küldetésetek, papságot viselő férfiak, rendkívül fontos. Isteni felhatalmazást ruháztak rátok. Az evangélium prédikálására és tanítására, valamint a szertartások elvégzésére való jogot nem főiskolai vagy egyetemi képzés eredményeként kaptátok. Felhatalmazásotokat Isten által megbízott férfiaktól kaptátok, akik az Úr szolgáiként cselekedhettek, és olyanok ruházták rátok, akik egyenesen Urunktól, Jézus Krisztustól kapták.⁸ [Lásd 3. javaslat, 52. oldal.]

Többen feltették már nekem a kérdést: „Mennyiben nyújt többet a te egyházad, mint másoké?” Megpróbáltam tapintatosan elmagyarázni a különbséget. Bármilyen szervezet összegyűlhet, hogy együtt hódoljanak, ám ez nem ad nekik isteni felhatalmazást. Bármilyen egyházi csoport misézhet együtt, és alkothat egy közösségi egyházat. Ez nem ad isteni felhatalmazást. Egyesülhetnek az emberek egy jó cél érdekében, de Mennyei Atyánk felhatalmázását csakis az Ő módján nyerhetik el. Az Ő módja pedig a régi időkben az volt, hogy elhívott és elrendelt embereket, és elválasztotta őket a munkára. Ez napjainkra is igaz. […]

Meg kell értetni az emberekkel, hogy csupán az, ha valaki meghajol imában az Úr előtt, még nem ad neki isteni felhatalmazást. Az, ha eleget tesznek a becsületesség, erény, igazság stb. követelményeinek, még nem ad nekik isteni felhatalmazást. […] Nem elég imádkozni és istentiszteletre járni. Elengedhetetlen, hogy isteni felhatalmazással rendelkezzünk, és azon állításunk, miszerint mi rendelkezünk ezzel a felhatalmazással az, ami a legtöbb üldözést hozta az egyházra már kezdettől fogva. De ez az igazság, és Atyánk számos gyermeke kezdi meglátni az isteni felhatalmazás hatását ebben az egyházban. Látják a férfiak és a nők életében végbemenő változást.⁹ [Lásd 4. javaslat, 53. oldal.]

Én személy szerint nem szeretném, ha úgy értelmeznék a szavaimat, hogy hibát keresek a világ más felekezeteihez tartozó emberekben, vagy kritizálom őket. Hálás vagyok azért, hogy oly sok jó ember van közöttük, akik hisznek Őbenne, és ragyog bennünk az Isten szolgálatából eredő világosság; de mindez nem változtat azon a tényen, hogy Atyánk megalapította egyházát ezen a világon. Korunkban ráruházta az emberekre az Ő felhatalmazását, és nincs más felhatalmazás a világon, amit Ő elismerne, csak az, amit Ő maga hozott létre.¹⁰ [Lásd 5. javaslat, 53. oldal.]

Ha olyanok lennénk, mint a többi felekezet, akkor kereshetnénk az Urat, és elnyernénk az áldásait, mert minden ember, aki jót tesz ezen a világon, áldásokat kap; elsajátíthatnánk az összes fő erényt és azok szerint élhetnénk, de Isten hatalma és a szent papság felhatalmazása nélkül lehetetlen lenne, hogy az ember bejusson a celesztiális királyságba.¹¹

Az egyetlen terv, ami felkészíti az embereket a celesztiális királyságra az, melyet az Urunk, Jézus Krisztus adott; és az egyetlen felhatalmazás, amely érdemessé teszi az embereket a tanításra és arra, hogy az evangélium szertartásait megfelelően elvégezzék, az Urunk, Jézus Krisztus felhatalmazása.¹²

Ifj. Joseph Smitht Isten hívta el prófétájának, és rajta keresztül visszaállította a szent melkisédeki papságot a földre, amely Isten hatalma, és amely hatalom megadatott az embereknek, hogy az Ő nevében cselekedhessenek. E papságon keresztül az Úr Jézus Krisztus evangéliumának minden olyan szertartását, amely szükséges az emberek gyermekeinek szabadulásához, megfelelő felhatalmazás által végzik.¹³

Milyen következményei lennének ránk nézve annak, ha meg kellene válnunk Isten hatalmától, melyet ránk ruháztak? Az azt jelentené, hogy bezárultak előttünk a celesztiális királyság kapui. Azt jelentené, hogy a legfőbb áldás, melyről gyerekkorom óta azt tanították nekem, hogy reménykedjek benne, elérhetetlen lenne. […] Szeretteim társaságát…, ami oly drága számomra, mint maga az élet, nem élvezhetném a celesztiális királyságban.¹⁴

A papság… olyan áldás, amely – ha hithűek vagyunk – megnyitja előttünk a celesztiális királyság kapuit, és helyet készít számunkra benne, ahol az örökkévalóságon át élhetünk. Ne éljetek vissza e minden értéket felülmúló áldással.¹⁵ [Lásd 6. javaslat, 53. oldal.]

Milyen csodálatos dolog tudni, hogy az arra érdemes férfiak elnyerhetik [a] papságot, és annak felhatalmazása által oly sok dolgot tesznek Atyánk többi gyermekének megáldásáért.¹⁶

Nincs még egy olyan egyház a világon, ahol… isteni felhatalmazással bíró férfiakat találunk. Ezt ne feledjétek el. Választott férfiakból álló csoporthoz tartoztok…, kezeket helyeztek a fejetekre, isteni felhatalmazást kaptatok, és ezáltal a menny és a föld Mesterének társaivá váltatok. Ez alatt nem azt értem, hogy nem nevethettek, mosolyoghattok, és nem élvezhetitek az életet. De minden lélekben mélyen tudatosulnia kell annak, hogy „fivérem őrzője vagyok. Az Úr Jézus Krisztus hatalmát birtoklom – a szent papságot viselem.” Amennyiben ezt tesszük, nem fogjuk alábecsülni a szent dolgokat, ahogyan azt néhányan tették a múltban.¹⁷

Annak ténye, hogy a paságot viselik, számos férfi számára kárhozatot jelent majd annak köszönhetően, hogy úgy bánnak vele és tekintenek rá, mintha az valami átlagos dolog lenne.¹⁸

Néhányan azt képzelik, hogy a papság viselése felhatalmazza őket, hogy különleges módon viselkedjenek az otthonukban. Szeretném elmondani nektek, hogy ti, férfiak, akik a papságot viselitek, soha nem juttok be a celesztiális királyságba, hacsak nem tisztelitek a feleségeteket és a családotokat, nem tanítjátok őket, és adjátok meg nekik mindazon áldásokat, melyeket magatoknak is kívánnátok.¹⁹

Mennyei Atyánk felhatalmazása azért van a földön, hogy megáldja az emberiséget. Nem azért, hogy arrogánssá tegye azokat, akik megkapják azt, hanem, hogy alázatossá tegye őket. Nem azért, hogy azok, akik különleges kiváltságokban részesültek, többnek érezzék magukat másoknál, hanem hogy alázatossá tegyen bennünket a lelkünkben, imádságossá a szívünkben, és figyelmessé minden ember iránt, mindenben, amit teszünk, és ezáltal a becsületes életvitelünk által példázzuk azt, amit Mennyei Atyánk szeretne, ha tanítanánk.²⁰

Az egyháztagság és a papság viselése semmit sem használ nekünk, ha nem vagyunk rá érdemesek. Az Úr megmondta, hogy minden általunk kívánt áldás az Ő parancsolatai iránti engedelmességen alapszik. Megtéveszthetjük a szomszédainkat, megtéveszthetjük saját magunkat, hogy minden rendben van körülöttünk, de ha nem tartjuk be Mennyei Atyánk parancsolatait, ha nem viseljük érdemesen a szent papságot, amely oly becses számunkra, akkor nem találunk helyet a celesztiális királyságban.²¹

Fivéreim…, szent lehetőséget, szent bizalmat ruháztak rátok. Elnyertétek a szent papság áldásait. Isteni felhatalmazást ruháztak rátok, és ezzel a felhatalmazással jár annak felelőssége is, hogy felemeljétek a hangotokat, és olyan életet éljetek, hogy a világi emberek felismerjék a különbséget Jézus Krisztus evangéliuma és a világ más szervezetei között.²²

Akárhová is mentek, mindig tartsátok szem előtt, hogy ti Őt, lényünk Szerzőjét képviselitek. A papság, amit viseltek, nem Joseph Smith, vagy Brigham Young, vagy bármely más ember papsága, akit az egyház vezetésére elhívtak itthon vagy külföldön. A papság, amit viseltek, Isten ereje, melyet a magasból ruháztak rátok. Szent lényeket küldtek a földre… azért, hogy visszaállítsák ama dicsőséges áldást, amely évszázadokkal azelőtt elveszett a földről. Kétségkívül hálásnak kell lennünk az áldásainkért.²³

Imádkozom, hogy az Úr megáldjon mindannyiunkat, hogy érdemesen viseljük a papságot, melyet felajánlott nekünk és ránk ruházott, hogy bárhová is menjünk, az emberek elmondhassák: „Az a férfi az Úr szolgája.”²⁴ [Lásd 7. javaslat, 53. oldal.]