Joseph Smith próféta: Isten eszköze az igazság visszaállításában

Hisszük, hogy Mennyei Atyánk szólt hozzánk napjainkban…, hogy meghallotta egy ifjú alázatos imáját Palmyrában, válaszolt az imájára, és megáldotta az Ő személyéről való tudással, hogy minden ember megismerhesse az Urat, ha szeretné.

Teljesen természetes dolog volt, hogy Joseph Smith az Urat kereste. Olyan családból származott, akik hittek Mennyei Atyánkban, a Szabadító isteni küldetésében, az ima erejében, és hogy Isten meghallja népét, és válaszol nekik, ha a megfelelő lelkületben járulnak elé. Könnyű volt e fiatalember számára hinni, mert hívő otthonban született és nevelkedett; és amikor kiment az erdőbe a szentírás utasításait követve (Jakab 1:5): „ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, a ki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki”, akkor hitte, hogy imája válaszra talál, és hogy Mennyei Atyánk már kezdettől fogva megígérte a gyermekeinek, hogy hit által minden dolgot megtudhatnak.⁷

Istenbe vetett hite segített túllépnie az akkoriban oly elterjedt hiedelmen, mely szerint a Biblia már magában foglalja az összes lehetséges kinyilatkoztatást, melyet az ember kaphat, és a menny ablakai bezárultak a fejük felett. Imádkozott az Úrhoz, és imája válaszra talált. Látta az Atyát és a Fiút leereszkedni a földre egy dicsőséges fényoszloptól körülvéve. Kétségbe nem vonható tudást szerzett arról, hogy olyan fizikai testük van, mint az embernek, és nem csupán lelkek; beszéltek hozzá, ő pedig hallotta a hangjukat.⁸

[Joseph imájának] következménye volt ama csodálatos megnyilatkozás, melyhez hasonlóról nem hallottunk még a világ történelme során. Hallottunk már olyan esetekről, amikor Mennyei Atyánk kinyilatkoztatta magát; olvastunk már olyan esetekről, amikor az emberiség Megváltója kinyilatkoztatta magát; de még soha nem olvastunk olyan esetről, amikor az Atya és a Fiú megjelentek volna egy élőnek, és beszéltek volna hozzá.

A világi emberek nem hiszik ezt el. A férfiakat és a nőket arra tanították, hogy a mennyek bezárultak…, és amikor ez az ifjú kijelentette, hogy az Úr kinyilatkoztatta magát napjainkban, abban az időben, amikor a leginkább szükségünk van világosságra, amikor a férfiak és a nők eszeveszetten kutatták Istent, de nem találták, ahogyan azt az ősi próféták megjövendölték [lásd Ámós 8:11–12], kigúnyolták [Josephet]. […] Elutasították a kijelentését, és azok, akiknek a barátainak kellett volna lenniük, elfordultak tőle, sőt, azt mondták, hogy látomása az ördögtől való. Hogy szólt a fiú bizonysága?

„…Tényleg fényt láttam, és annak a fénynek a közepében láttam két Személyt, és ők valóságosan beszéltek hozzám; és bár utáltak és üldöztek engem azért, mert azt mondtam, hogy látomást láttam, az mégis igaz volt; és miközben ezen állításomért üldöztek engem, becsméreltek engem, és mindenféle hamis gonoszságot szóltak ellenem, a szívemben ezt éreztem: Miért üldöznek engem az igazság elmondása miatt? Valóban láttam egy látomást, és ki vagyok én, hogy ellenálljak Istennek, vagy miért akarja a világ, hogy megtagadjam azt, amit valóban láttam? Mert látomást láttam; tudtam ezt, és tudtam, hogy Isten is tudja, és nem tudtam és nem is mertem megtagadni; legalábbis tudtam, hogy azzal megsérteném Istent, és kárhoztatás alá kerülnék.” [Lásd Joseph Smith története 1:25.]⁹

1830-ban, amikor ezt az egyházat megszervezték, nem volt még egy olyan egyházi szervezet a földön, amely kijelentette volna, hogy ők hisznek abban, hogy Isten kinyilatkoztatja magát az emberek gyermekeinek. Az egyházak tanításai mind ellentétben álltak ezzel, és Atyánk látta, hogy hasztalan próbálkozna fiai és leányai megmentésével, míg nem érzik az ösztönzést a szívükben, hogy azzal a hittel forduljanak Hozzá, hogy Ő meghallja és megválaszolja az imáikat. Amikor a próféta fiú látta az Atyát és a Fiút Palmyra erdejében, és ráébredt, hogy Ők valóban személyek, hogy hallják, amit mond, és válaszolni tudnak neki, akkor egy új korszak kezdődött a világban, és lefektette az emberek gyermekei hitének alapjait. Most már imádkozhattak Atyánkhoz a mennyben, és rájöhettek ők is, hogy Ő meghallja és megválaszolja az imáikat, és hogy van összeköttetés a mennyek és a föld között.¹⁰ [Lásd 2. javaslat, 42. oldal.]

A hit indította Josephet arra, hogy imában Istenhez forduljon, és megkérdezze, melyik egyházhoz csatlakozzon. Mi volt erre a válasz? Vajon ezt mondta az Úr: „Fiam, mindegyik jó, mind arra törekszik, hogy betartsa a parancsolataimat, az egyházakat vezető férfiakat mind elismerem, bármelyik egyház jó lesz, mindegyik visszavezet téged Mennyei Atyánk jelenlétébe”? Az akkori körülmények közepette talán ilyen válaszra számított a fiú. De tudni akarta, mit tegyen, és teljes szívvel hitte, hogy az Úr megmondja majd neki. Így hát, amikor imádkozott, megkérdezte, melyik egyházhoz csatlakozzon, és feltételezem, ledöbbent, amikor [azt mondták neki], „egyikhez sem; az emberek parancsolatait tanokként tanítják; ajkaikkal közelednek hozzám, de szívük távol van tőlem; megvan náluk az isteniség látszata, ám annak hatalmát megtagadják”. [Lásd Joseph Smith története 1:19.] Képzeljetek el egy tizennégy éves fiút, amint felemelkedik a térdéről az otthonához közeli erdőben, és egy ilyen üzenetet jelent ki a világnak! El tudjátok képzelni, hogy egy ifjú ilyet merjen tenni? Ám azzal a tanúbizonysággal, melyet Mennyei Atyja adott neki, ama parancsolattal, melyet magától az Úrtól kapott, vajon mert volna bármi mást tenni, mint kijelenteni, hogy az Úr szólt hozzá?¹¹

Joseph Smith még csak egy fiatal fiú volt, amikor Péter, Jakab és János a fejére helyezték a kezüket, és őt és Oliver Cowderyt elrendelték a melkisédeki papságba. Nem sokkal később Joseph Smith azt az utasítást kapta, hogy szervezze meg az egyházat. Fiatalember volt még, ám az emberiség Megváltója irányítása alatt megszervezte azt. A szervezet pedig annak az egyháznak a mintáját követte, melyet a Szabadító alapított meg, amikor a földön járt. Bizonyára sokan gondolták e fiatalemberről, hogy egy feltörekvő senkiházi, és nevetségesnek találták, hogy egy ilyen tanulatlan emberből váljon vezető, és azt képzelje magáról, hogy képes lesz irányítani. Ám ő is hasonló volt Mennyei Atyánk többi szolgájához, akik a földön éltek, akiket az Úr elhívott, hogy különleges munkát végezzenek el, és a világi dolgok ismeretének hiánya nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az Úr megadja neki mindazt a tudást, amely egyenlővé, sőt akár sok szempontból felsőbbrendűvé tette azoknál, akik olyan nagyszerű világi lehetőségekkel bírtak, melyek neki nem adattak meg.¹²

Habár gyalázták és hamis színben tüntették fel; megvetették azok, akiknek a barátainak kellett volna lenniük; szembeszálltak vele kora művelt és tudós emberei; ő sikeresen visszaállította az élet és szabadulás evangéliumát, és megalapította Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházát.

Bár a gonosz erői folyamatosan el akarták pusztítani, az Úr megtartotta őt, míg el nem végezte a munkáját, és az emberiség családjának szabadulásához szükséges összes kulcs és szertartás át nem lett adva az embereknek.¹³ [Lásd 3. javaslat, 42. oldal.]

Attól a tizennégy éves fiútól, aki látta az Atyát és a Fiút, az a csodálatos üzenet származik, hogy Mennyei Atyánk és az Ő Fia, Jézus Krisztus, megdicsőült férfiak; hogy a világ Szabadítója feltámadott a halálból. Ama ifjú látta azt, amit a világ tudott, ám valamilyen oknál fogva elfelejtett, és elkezdett bizonyságot tenni róla az emberek gyermekeinek.¹⁴

[Az 1800-as évek elején] kevesen voltak a világban, akik egy testtel rendelkező, személyként megjelenő Istenben hittek. Ám Joseph Smith próféta kinyilatkoztatásban részesült kisfiúként, amikor még tizenöt éves sem volt, és látta az Atyát és a Fiút, és bizonyságot tett róla. Más mennyei lények is meglátogatták őt, és rajtuk keresztül az Úr további információkat adott neki az emberek gyermekei számára. Ő pedig a maga módján megismertette velünk, illetve azokkal, akik előttünk jártak az egyházban, az élet célját. […] A mennyről adott leírása azt a vágyat kelti bennünk, hogy érdemesek legyünk ott egy otthonra, amikor földi életünk véget ér. A szó szerinti feltámadás tana, valamint a mennyről és pokolról adott leírás oly világosan megadatott nekünk, hogy a szentírás szavaival élve, „a ki ez úton jár, még a bolond se téved el”. [Lásd Ésaiás 55:8.]¹⁵

Rajta keresztül nyilatkoztatott ki a templomépítés, a házassági szövetség örökkévalósága, valamint a halottak megszabadítása, kimondhatatlan örömet hozva ezzel Atyánk gyermekei ezreinek.

Az általa kijelentett örök igazságok utat találnak a föld népeihez, örömet és megelégedést hozva mindenkinek, aki elfogadja azokat.¹⁶

Mennyei Atyánk tudta, mit jelentett, amikor az utolsó napokban visszaállította az evangéliumát annak teljességében. Tudott a hitehagyásról gyermekei között a világban, és tudta, hogy eltávolodtak az igazságtól. Nagyszerű irgalmában azonban kinyilatkoztatta eme utolsó napi munkát. Kiválasztott egy fiút az országból, a nép közül, és arra sugalmazta, hogy elkezdjen egy munkát, amely arra hivatott, hogy forradalmasítsa a vallási világot. Tudta, hogy a világ sötétben tapogatózik, és irgalmában visszaállította a világosságot. Az emberek gyermekei semmilyen más módon nem élvezhetik a boldogságot, csakis az igazlelkű élet által; márpedig az emberek nem tudnak igazlelkű életet élni, ha nincsenek összhangban az igazsággal. Sok igazság jelen volt a világban, ám azok annyira keveredtek a tévhitekkel, hogy az Úr maga mondta Joseph Smith prófétának, hogy azok az emberek, akik az egyházakban oktattak és tanítottak, az emberek parancsolatait tanították tanokként, és arra intette a fiút, hogy egyikükhöz se csatlakozzon. Ezután visszaállította az evangéliumot, Isten hatalmát a szabadulásra, mindazok számára, akik hisznek benne, és engedelmeskednek annak.¹⁷

Mindenhol, minden embernek azt mondom: vizsgáljátok meg az Úr evangéliumának tanításait, ahogyan azt Joseph Smith prófétának kinyilatkoztatta! Kutassátok azokat imádságos lélekkel, és akkor megtaláljátok e világ betegségeire az orvosságot, melyre semmilyen más módon nem bukkanhattok rá.¹⁸ [Lásd 4. javaslat, 43. oldal.]

Amint az az Úr által elhívott korábbi próféták esetében is történt, itt is szükséges volt, hogy szolgája a vérével pecsételje meg a bizonyságát. Nem lesz még egy olyan [szívbemarkoló] bejegyzés a világtörténelemben, mint azon a lapon, amelyre szeretett Joseph Smith prófétánk utolsó szavait vésték. Tudta, hogy eljött az ideje; ráébredt, hogy életének küldetése beteljesedett. […] És amikor eljött az ideje, hogy szemtől szembe találta magát a halállal, ezt mondta: „Úgy megyek, mint bárány a mészárszékre, de nyugodt vagyok, akár a nyári reggel; olyan lelkiismeretem van, amely Isten és valamennyi ember elleni vétek nélkül való. Ha elveszik az életemet, ártatlanul halok meg, és vérem a földből bosszúért kiált, és mondják még majd rólam azt: »Hidegvérrel gyilkolták meg.«” [Lásd T&Sz 135:4.]

Nem félt attól, hogy a törvényszék elé kell állnia…, és számot kell adnia a testben végzett cselekedeteiért. Nem félt szembenézni a váddal, melyet felhoztak ellene, miszerint félrevezette az embereket, és igazságtalanul bánt velük. Nem félt élete küldetésének eredményétől, és a munka végső győzelmétől, melyről tudta, hogy isteni eredetű, és amelyért az életét adta. A világi emberek azonban emberi lélekkel ítélkeznek e munka fölött, ahogyan azt korábban is tették. Nincs bennük Isten Lelke, amely képessé tenné őket arra, hogy megértsék, hogy mindez Mennyei Atyánktól érkezett.¹⁹

Ez az ifjú olyan biztos volt abban a kinyilatkoztatásban, melyet kapott, és oly lelkesen meg akarta osztani az igazságot Atyja gyermekeivel, mindegyikkel, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy Moróni angyaltól megkapta a lemezeket, az egész életét az egyház megszervezésének és az igazság hirdetésének szentelte. […] Olyan tudás égett a lelkében, mint amilyennel István rendelkezett [lásd Cselekedetek 7:54–60], vagy amilyennel a Megváltó rendelkezett arról, hogy Mennyei Atyánk áll a kormányrúdnál, hogy az Ő munkája van jelen a földön, hogy végül az Ő hatalma lesz az, ami átveszi az irányítást, és hogy ez az élet csak része az örökkévalóságnak. Hajlandó volt feladni földi élete egy részét, ha úgy kellett lennie, azért, hogy mi örökké élvezhessük azt a társaságot, melyet ő oly őszintén szeretett, valamint azon jó férfiak és nők társaságát, akik a földön éltek, élnek, és újra élni fognak, amikor a föld celesztiális királysággá változik.²⁰

Joseph Smith azt tanította, hogy tudja, hogy van élet a halál után, tudja, hogy Isten él, és Isten is tudja, hogy ő tudja, hogy Isten él. Hajlandó volt az életét adni azért, hogy nektek, fivéreim és nőtestvéreim, megerősödjön a hitetek, és belé vetett bizalmatok ne rendülhessen meg. Ő ismerte ennek az életnek a célját. Tudta, hogy azért vagyunk itt, hogy felkészüljünk a jövőre és egy még dicsőségesebb létre. És amennyiben úgy kívánták, hajlandó volt a saját életét adni, nem csupán azért, hogy elveszítse azt, hanem a mi érdekünkben is, mert tudta, hogy az Atya azt mondta, aki megtartja az életét, elveszíti azt, de aki elveszíti az életét Őérette, megtalálja azt, igen, örök életet kap [lásd Máté 16:25]. Ez a tudás tette lehetővé, hogy az egyház prófétája és pátriárkája [Hyrum Smith] már életük korai szakaszában [hátra tudják hagyni] szeretteiket, hogy börtönbe vessék őket, és felajánlják mindazt, amijük e világon van, és amit ember csak adhat a testvéreiért – a halandó életüket.²¹

1830-ban megszervezték az egyházat hat taggal. Attól a naptól fogva egészen mostanáig az igazlelkűség ellensége arra törekedett, hogy megakadályozza annak fejlődését, és elpusztítsa azt. Vajon Joseph Smith, ez a nagyszerű ember, aki életét adta azért, hogy az egyházat megszervezzék, és az Úr akarata szerint végezte munkáját, látja-e az egyházat jelen állapotában? Látja-e a világ minden táján megalakított gyülekezeteket, és tudja-e, hogy attól a naptól fogva, hogy ő mártírhalált halt, letette az életét, és vérével pecsételte meg a bizonyságát, az egyház minden eggyes nappal csak erősebb lett?²² [Lásd 5. javaslat, 43. oldal.]