A lélek halhatatlansága

Úgy értelmezzük ezt az életet, hogy ez egy örökké tartó élet – hogy ma ugyanúgy az örökkévalóságban élünk, mint ahogyan a későbbiekben is az örökkévalóságban élünk majd. Hisszük, hogy mi már éltünk, mielőtt ide jöttünk; egyetlen intelligencia és egyetlen lélek sem ebben az életben kezdte a létét. Hisszük, hogy lélektestet kaptunk, mielőtt erre a világra jöttünk. Azt a lélektestet küldték e világra, és itt fizikai testet öltött – azt a testet, amit most látunk. Testünk fizikai része, melyet látunk, porból való, földi [lásd 1 Korinthusbeliek 15:47], de az a része, amely elhagyja a testet, amikor meghalunk, lelki, és soha nem múlik el. A fizikai testünk a sírba kerül – porból van, és visszatér az anyaföldbe –, de az intelligencia, melyet Isten belé helyezett, amelynek hatalmában van érvelni és gondolkodni, amely képes énekelni és beszélni, az nem ismeri a halált; egyszerűen eltávozik az örök élet eme szférájából, és addig várakozik a fizikai test megtisztulására, míg el nem jön az idő, amikor újra egyesülhet vele, amikor is a test oly dicsőséges lesz, amilyen a feltámadott Urunk teste dicsőséges volt, amennyiben érdemesen éltünk arra.³

A költő szavaival élve, „komoly valóság az élet” és „sírnál nincs a véghatár” [Henry Wadsworth Longfellow: Az élet zsoltára, Dömötör János fordítása]. A testben lakozó lélek halhatatlan. A síron túl is él. A test elsorvad és visszatér a földbe, ám a lélek tovább él.⁴

Hálás vagyok azért, hogy kinyilatkoztatták és világossá tették számunkra ezekben az utolsó napokban, hogy ez az élet nem a vég, hogy ez az örökkévalóság része, és hogy ha élünk az itteni kiváltságainkkal, akkor ez az élet ugródeszka lesz egy sokkal nagyszerűbb és kívánatosabb állapot felé.⁵ [Lásd 2. javaslat, 75. oldal.]

Néhányan azt hiszik, hogy amikor kilépünk a létezés eme szférájából, az a vég. Hihetetlennek tűnik számomra, hogy amikor megvizsgáljuk a természet csodáit, tanulmányozzuk az emberi szervezetet, a test tökéletességét, a szív lüktetését, a gyermek felnőtté fejlődését és erősödését, majd pedig az élet végéhez vezető fokozatos leépülést – hogyan lehetséges az, hogy Atyánk egyetlen gyermeke is képes azt hinni, hogy az emberi lények csupán azért születtek a világra, hogy felnőtté cseperedjenek, megöregedjenek és meghaljanak anélkül, hogy bármi célja is lett volna az itteni életüknek.⁶

Az életet nem puszta időtöltésként kaptuk. Magasztos célja volt a teremtésünknek, az életnek, melyet Istentől kaptunk. Tanulmányozzuk ezt a célt, hogy fejlődhessünk, és örök életet nyerhessünk.⁷

Egyetlen utolsó napi szentben sem merül fel a kétség a földi életünk célját illetően. Azért vagyunk itt, hogy felkészítsük magunkat, hogy fejlődjünk, hogy érdemessé váljunk arra, hogy Mennyei Atyánk jelenlétében éljünk.⁸

Hisszük, hogy azért vagyunk itt, mert megtartottuk az első állapotunkat, és kivívtuk azt a kiváltságot, hogy a földre jöhessünk. Hisszük, hogy létünk a születésünk előtti hithűségünk jutalma, és hogy jelenleg a lélekvilágban tett erőfeszítéseink gyümölcseit élvezzük. Abban is hiszünk, hogy most vetjük el annak az aratásnak a magjait, melyet azután gyűjtünk majd be, miután eltávozunk innen. Az örök élet számunkra magában foglalja a földi élet előtti létet, a mostani létet, valamint az élet folytatását a halhatatlanságban, a vég nélküli fejlődés és növekedés hatalmának ígéretével. Ezzel az érzéssel és bizonyossággal a birtokunkban hisszük, hogy „amilyen ma az ember, olyan volt egykor Isten; és amilyen ma az Isten, olyan lehet majd az ember”. [Lásd Lorenzo Snow, „The Grand Destiny of Man,” Deseret Evening News, July 20, 1901, 22.] Isten képmására teremtettek minket, és nem hisszük, hogy helytelen vagy bűnös dolog lenne azt remélnünk, hogy részesülhetünk az istenség jellemvonásaiban, amennyiben hithűek vagyunk, hogy olyanná válhassunk, mint Isten; mert ha részesülünk Atyánk természeti törvényeiben, melyek uralják ezt az életet, és engedelmeskedünk azoknak, akkor mindinkább olyanná válunk, mint Ő; és ha élünk az elénk helyezett lehetőségekkel, akkor felkészülünk rá, hogy még nagyobb lehetőségeket kapjunk ebben és az eljövendő életben. […]

Mily boldog népnek kellene lennünk ama tudás birtokában, hogy ez a próbatétel nem a halálra készít fel, hanem az életre; hogy az Atya azt szeretné, hogy elkerüljünk minden hibát, és elnyerjünk minden igazságot. Az igazság életünkben történő alkalmazásával pedig olyanná válunk, mint Ő, és érdemessé válunk arra, hogy Vele együtt éljünk.⁹

Fivérek és nőtestvérek! Ez komoly ügy. Komolyan kellene vennünk. Meg kell vizsgálnunk az életünket, és ki kell derítenünk, hogy felkészültek vagyunk-e ama nagyszerű jövőbeli életre. Ha holnap elszólítanának bennünket, vajon készen állnánk-e, hogy számot adjunk a földi cselekedeteinkről? Vajon Mennyei Atyánk a következő szívélyes üdvözlettel várna-e bennünket: „Jól vagyon jó és hű szolgám”?¹⁰ [Lásd 3. javaslat, 75. oldal.]

Talán kaptunk néhány olyan dolgot ebben az életben, melyek megelégedéssel töltenek el bennünket – ideiglenesen; ám azok a dolgok, melyek örökre szólnak, amelyek „értékesek”, azok az örök dolgok, melyek után kinyújtjuk a kezünket, melyekre felkészítjük magunkat, hogy elnyerjük, és amelyeket a saját erőfeszítéseink árán ragadunk meg.¹¹

Hát nem különös, hogy amiért a világ kezdettől fogva küzdött – vagyon, hatalom, mindazon dolgok, melyek az emberek kényelmét szolgálják –, ma bőségesen megtalálhatóak? Soha nem volt még jobb és több ruházati cikk, élelmiszer és jómód jelen a világban, mint most. Otthonaink kényelmesebbek. Az élet kényelmét szolgáló eszközök száma bámulatosan megsokszorozódott azóta, amióta az evangélium itt van a földön, és mára mindenünk megvan, amiért korábban küzdöttünk. A közoktatás fénykorát éli. Több ismeretünk van e világ dolgairól, mint korábban valaha. Minden, amiért az emberiség az idők kezdete óta küzdött, és amit a legkívánatosabbnak tartott, az ma megtalálható a földön; mindezek ellenére kétség és aggodalom övezi, hogy mit hoz számunkra a jövő.

Mi nyugtalanít minket? Az, hogy a szükségleteink kielégítésére törekedtünk, az emberek elismerésére törekedtünk, olyan dolgokra törekedtünk, melyeket az önzés ültet a lelkünkbe. Arra törekedtünk, hogy magunkat helyezzük előre, és többre tartottuk magunkat Atyánk többi gyermekénél.¹²

Ne hagyjuk magunkat önelégültségbe ringatni, ne tévesszen meg minket e világ bősége; mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkében kárt vall? [Lásd Márk 8:36.] Ne feledkezzünk meg teremtésünk céljáról; hanem dolgozzunk lelkünk szabadulásáért.¹³

Az élet egyik legszomorúbb dolga, amikor látjuk, hogy úgy helyeznek vissza egy férfit vagy nőt az anyaföldbe, hogy tudjuk, visszautasította az Atyánk által felajánlott nagyobb áldásokat, és olyan dolgok után kapkodott, melyek egy buborékhoz hasonlóan a halállal szertefoszlottak. Elszomorodom, amikor Isten gyermekeinek millióira gondolok a világban, és azt látom, mily kevéssé törekszenek az igazán értékes dolgokra.¹⁴

Ne feledjétek, hogy az itt megszerzett intelligencia az, amely örökkévaló; az igazság, melyet itt megtanultok, és amelyet az életetekben alkalmaztok; a tudás és tapasztalat, melyet itt megszereztek és a hasznotokra fordítotok – ezeket viszitek magatokkal, amikor hazatértek.¹⁵

A kincsek, melyeket a másik oldalon találunk majd, azok lesznek, melyeket mi gyűjtöttünk össze azáltal, hogy Atyánk azon fiainak és leányainak szolgáltunk, akikkel itt kapcsolatban álltunk. Atyánk mindannyiunk számára megadta a lehetőséget, és ittlétünk során sokkal több boldogságban lehet részünk embertársaink szolgálata által, mint bármilyen más módon.¹⁶

Nem annyira fontos, hogy mennyi értéktárgyad van, mekkora birtok van a tulajdonodban, mekkora tiszteletet vívtál ki embertársaid részéről, vagy mennyi olyan dologgal rendelkezel, melyek oly kívánatosak a világban. Az, amit Isten adott nektek, és ami többet ér, mint az összes többi együtt, a lehetőség, hogy örök életet nyerhettek a celesztiális királyságban, és az örökkévalóságon át azon fiak és leányok, férjek és feleségek társaságát, akikkel itt a földön kapcsolatban álltatok.¹⁷ [Lásd 4. javaslat, 76. oldal.]

A Szabadító igazlelkű élete mindannyiunk számára tökéletes példa, és az Ő feltámadása volt az első biztosíték az emberiség számára arra vonatkozóan, hogy mi is elő fogunk jönni a sírból.¹⁸

Amikor Jézus felemelkedett a halálból, zsengéje lett a feltámadásnak. A lélek (vagyis lénye intelligens része), mely az Atyától származott, visszaköltözött megtisztult földi hajlékába, ezáltal dicsőséges celesztiális lénnyé vált, és elfoglalta helyét az Atya jobb keze felől, az Istenség egyik tagjaként. Azért volt hatalma legyőzni a halált, mert eleget tett Atyja minden olyan törvényének, amely uralta azt; és mivel alárendelte magát a halálnak, megnyitotta a kaput, hogy minden ember feltámadhasson, és ők is mind megdicsőülhessenek azáltal, hogy engedelmeskednek a tanításainak, melyek oly egyszerűek, hogy mindenki be tudja tartani őket, ha akarja.¹⁹

Jézus Krisztus bűntelen ember volt. Tisztaságának, igazlelkűségének és erényének köszönhetően képes volt megnyitni a börtön kapuját, legyőzni a halált és a sírt, és elsőként megjárni… a mennybe vezető utat, ahová mi is menni szeretnénk.²⁰

Ha a Tan és a szövetségek 88. szakaszához lapozunk, láthatjuk, mit mondott az Úr a feltámadásunkra vonatkozóan – nem csupán a Szabadító feltámadásáról beszél, hanem arról is, hogy mi fog velünk történni. […] Elmondja ebben a szakaszban, hogy a testünk – nem egy másik test – felemeltetik a sírból, és az a lélek, amely most ebben a testben lakozik, ugyanazt a testet fogja visszakapni, miután az megtisztult és halhatatlanná vált. [Lásd T&Sz 88:14–17, 28–33.]²¹

Nos, jó sokan vannak a világban, akik nem tudják, mit jelent a feltámadás. Ti megtanítjátok a gyermekeiteknek és az ismerőseiteknek, hogy mit jelent? […] [A Szabadító] feltámadása világos azon utolsó napi szentek számára, akik értik az evangéliumot, de nagyon sokan vannak, akik nem értik, mit jelent. […] Jézus Krisztus evangéliumának az a célja, hogy minden férfit, nőt és gyermeket felkészítsen arra az időre, amikor mindazok, akik meghaltak, előjönnek a sírjukból, amikor Mennyei Atyánk megalapítja királyságát ezen a földön, melyen majd az igazlelkűek laknak, és ahol Jézus Krisztus lesz a Királyunk és Törvényhozónk.²² [Lásd 5. javaslat, 76. oldal.]

Jób könyvében ezt olvassuk: „Pedig a lélek az az emberben és a Mindenható lehellése, a mi értelmet ad néki!” [Jób 32:8]. Azok, akik nem részesültek ebben a sugalmazásban, nem fogják fel a halálból való feltámadás jelentését, és e tudás nélkül, úgy gondolom, kevés boldogság jut az érett korban élőknek, akik arra várnak, hogy lelkük elhagyja a testüket, de nem tudják, mi történik vele utána.²³

Ó, milyen szomorúak lennénk, ha azt gondolnánk, a halál jelenti a pályafutásunk végét. Ha földi életünk végeztével nem lenne lehetőségünk tovább fejlődni, vajmi kevés ösztönzést éreznénk arra, hogy olyan életet éljünk, amit elvárnak tőlünk. Annak ismerete, hogy minden jó, amit itt teszünk, és minden fejlődési szint, amit itt elérünk, tovább növeli örökkévaló boldogságunkat, segít nekünk, hogy a legjobbat akarjuk kihozni magunkból.²⁴

Vészesen közeleg mindannyiunk számára az idő, amikor elszólítanak bennünket. Ha nem értettük meg, hogy van egy következő élet, ha nem ismertük fel, hogy sokkal több minden vár ránk, mint amiben itt részesültünk, ha nem volt semmi más, amiért élhettünk, csak az élet hiúsága és aggodalma, akkor – úgy tűnik számomra – sokan lesznek, akik belefáradnak a puszta létért való küzdelembe. Mennyei Atyánk azonban az Ő irgalmában ránk ruházta az emberiségnek adott legcsodálatosabb ajándékát.²⁵

Az Úr megáldott minket azzal a tudással, hogy Ő él, hogy van teste, és hogy mi az Ő képmására teremtettünk. Nem hisszük, hogy Ő pusztán valamiféle eszme, vagy hogy felfoghatatlan. Ha elnyertétek azt a tanúbizonyságot, melyet én is elnyertem, és tudjátok, ahogyan én is tudom, hogy Mennyei Atyánk kinyilatkoztatta magát az emberek gyermekeinek, és Ő egy személyes Isten, mi pedig az Ő képmására teremtettünk, hogy a lelkünket Ő teremtette, és lehetőséget adott nekünk, hogy a földön éljünk és fizikai testet kapjunk azért, hogy felkészüljünk a jelenlétébe való visszatérésre és arra, hogy örökre együtt éljünk Vele, azt mondom, ha elnyertétek ezt a bizonyosságot, akkor már rendelkeztek egy alappal, amelyre a hiteteket építhetitek. Fosszátok meg magatokat attól a tudástól, hogy Isten valóban él; a bizonyosságtól, hogy Jézus Krisztus Isten megnyilatkozása a testben; fosszátok meg magatokat attól a bizonyosságtól, hogy szó szerint fel fogunk támadni a halálból – és olyan állapotba kerültök, amilyenben Atyánk gyermekei világszerte élnek, én pedig azt kérdezem tőletek, akkor mi nyújthat vigaszt számotokra? Ezek alapvető igazságok.²⁶

Több szerettem van már a túloldalon, mint itt, és az a természet rendje, hogy hamarosan engem is elszólítanak. Nem aggodalommal vagy szorongással várom azt az időt, hanem reménnyel és azzal a bizonyossággal, hogy még több boldogság és olyan nagyszerű dolgok várnak ott rám, melyeket a halandóságban nem tapasztalhatunk meg.²⁷

Amikor felismerjük, hogy a halál csupán még egy lépés, amit Isten gyermekeinek meg kell tenniük az örökkévalóságban, és hogy ez az Ő tervének a része, akkor eltűnik a halál fullánkja, és szemtől szembe találjuk magunkat az örök élet valóságával. Sok családnak kellett ideiglenesen búcsút mondania a szeretteinek. Az ilyen elmúlások, ha hagyjuk, felkavarhatnak minket, és mély bánatot hoznak az életünkbe. Ha azonban lelki szemeink megnyílhatnának és láthatnánk velük, biztos vagyok benne, hogy vigaszt nyújtana számunkra mindaz, ami feltárulna előttünk. Az Úr nem hagyott bennünket remény nélkül. Ellenkezőleg! Minden biztosítékot megadott nekünk az örök boldogságra, amennyiben elfogadjuk a javaslatát és tanácsát itt, a halandóságban.

Ez nem csupán egy ábránd. Ezek tények. Számotokra, Jézus Krisztus egyháza tagjai számára e történet egyszerű, ám igaz. Mennyei Atyánk szentírások köteteit helyezte elénk, melyek azt tanítják, hogy örökké fogunk élni. […] Az Úr nagyon egyszerűen adta át nekünk ezt az ismeretet, és teljes szívemből hálás vagyok neki azért a tudásért, melyet kaptunk Tőle, hogy azok, akik gyászolnak, vigaszra leljenek, és hogy mi magunk is megérthessük létezésünk célját. Ha halottaink szólhatnának hozzánk, ezt mondanák: „Előre, előre a célért, mely örök boldogságot hoz nekünk, együtt.” Tegyétek meg azokat a dolgokat, melyeket az Úr kér tőletek, és semmi olyasmiről nem maradtok le, ami értékes; ellenkezőleg, folyamatosan kincseket halmoztok majd fel a mennyben, ahol a moly és a rozsda nem tud ártani nekik, és ahonnan a tolvajok sem lophatják el őket. [Lásd Máté 6:19–20.]

Bizonyságomat hagyom veletek, hogy tudom, mi örök életet élünk, és hogy a halál általi ideiglenes elválás… csupán egy lépés az örök fejlődés útján, és ha hithűek vagyunk, végül boldogsághoz vezet.²⁸ [Lásd 6. javaslat, 76. oldal.]