Jézus Krisztus megtanította, hogy mi földi életünk célja

Spencer W. Kimball elnök (1895–1985): „Az embert, aki Isten képmására teremtetett, azért helyezték a földre, hogy megtapasztalja a halandó életet, a halandóság előtti élet és a halhatatlanság közötti köztes állapotot.

Első szüleink, Ádám és Éva nem engedelmeskedtek Istennek. Azzal, hogy ettek a tiltott gyümölcsből, halandókká váltak. Ennek következtében ők és minden leszármazottjuk ki lett téve mind a fizikai, mind a lelki halálnak (fizikai halál: a test és a lélek különválása; lelki halál: a lélek elszakadása Isten jelenlététől, és halál a lelki dolgokra nézve).

Ahhoz, hogy Ádám visszanyerje eredeti állapotát (hogy Isten jelenlétében legyen), az engedetlenség miatt szükség volt egy engesztelésre. Isten dicsőséges tervében gondoskodtak egy megváltóról, hogy megoldja a halál kötelékeit, és a feltámadáson keresztül lehetővé tegye a lélek és a test újra egyesülését miden ember számára, aki a földön élt.

A Názáreti Jézus volt az, akit még a világ teremtése előtt kiválasztottak, hogy a földre jöjjön és elvégezze e szolgálatot, hogy legyőzze a fizikai halált” („The True Way of Life and Salvation”, Ensign, May 1978, 6).

Ezra Taft Benson elnök (1899–1994): „Amikor Mennyei Atyánk Ádámot és Évát ide helyezte a földre, az volt a szándéka, hogy megtanítsa nekik, hogyan térjenek vissza az Ő jelenlétébe. Atyánk ígért egy Szabadítót, aki megváltja őket bukott állapotukból. Elkészítette számukra a szabadulás tervét, és megmondta nekik, hogy tanítsák gyermekeiknek a Jézus Krisztusba vetett hitet és a bűnbánatot. Isten továbbá megparancsolta Ádámnak és utódainak, hogy keresztelkedjenek meg, nyerjék el a Szentlelket, és lépjenek be Isten Fiának rendjébe…, melyet annak teljességében csak az Úr házában nyerhetnek el” („What I Hope You Will Teach Your Children about the Temple”, Tambuli, Apr.–May 1986, 4).

Julie B. Beck, a Segítőegylet általános elnöke: „A nők, Isten lélekleányaiként »első oktatásukban a lelkek világában [részesültek], és felkészültek arra, hogy előjöjjenek« (T&Sz 138:56) a földre. Ott voltak a »nemesek és nagyok« (T&Sz 138:55) között, akik »örvendezének« (Jób 38:7) a föld teremtésekor, mert fizikai testet kapnak, azzal a lehetőséggel, hogy megpróbáltassanak egy halandó létben (lásd Ábrahám 3:25). Igazlelkű férfiak mellett akartak dolgozni, hogy olyan örökkévaló célokat valósítsanak meg, amelyeket önmagukban egyikük sem lenne képes elérni.

A női szerepek nem a földön kezdődtek, és nem is itt érnek véget. Egy olyan nő, aki becsben tartja az anyaságot a földön, az elkövetkezendő világban is becsben fogja tartani, »mert a hol van [az ő kincse], ott van [az ő szíve] is« (Máté 6:21). Minden lány és asszony, azáltal, hogy anyai szívre törekszik, felkészül az anyaság isteni, örökkévaló küldetésére…

Azt tapasztaltam, hogy a legigazabb anyai szívek olyan nők keblében dobognak, akik nem fognak saját gyermeket felnevelni ezen a földön, de tudják, hogy »minden dolognak a maga idejében kell bekövetkezni« és hogy »nagyszerű munka alapját [fektetik] le« (T&Sz 64:32–33)” (Lásd „Anyai szív”, Liahóna, 2004. máj., 76).