Bármely egyházközséget „otthonná” varázsolni

Évekkel ezelőtt, amikor egy kevésbé tevékeny időszakom után újra elkezdtem rendszeresen járni az egyházba, biztos voltam benne, hogy az egyházközségben mindenki tudja, hogy én egy lelkiismeret-furdalással küszködő bűnös vagyok, aki megbocsátást keres. Úgy tűnt, hogy jóságuk megnyilvánul a ragyogó mosolyukon és édes bizonyságukon keresztül, engem pedig a bűneim fénytelenné és szánalmassá tettek hozzájuk képest. Visszatekintve felismerem, hogy az új emberek úgy érezhetik bizonyos körülmények között, hogy mindenki őket figyeli, illetve túlságosan érzékenyek lehetnek. Besétálni egy új gyülekezeti házba, leülni ismeretlen emberek mellé, és egyedül énekelni a himnuszos könyvből ijesztő feladat lehet, amikor feszélyezve érzed magad.

Egyedülálló, gyermektelen nőként félelmetesnek találtam az új egyházközségbe történő beilleszkedést. Az idegenekkel teli kápolnába vezető idegtépő utat azonban újra és újra megtettem, miközben a karrierem érdekében gyakran új helyre költöztem. Az évek során új hozzáállást sajátítottam el az egyházközségem felé, és megtanultam az idegeneket végül a barátaimmá és közeli ismerőseimmé tenni. A következő módszerek mindannyiunknak segíthetnek otthonná varázsolni bármilyen egyházközséget vagy gyülekezetet, bárhol is legyünk a világon.

Emlékezz rá, miért jövünk az egyházba! A kápolna egy szent és biztonságos hely, ahol Mennyei Atyánk gyermekei összegyűlhetnek, hogy hódoljanak neki. Ott összeforrhatunk imában, énekben és céljainkban. Ne ítélkezz mások felett, és ne feltételezd, hogy mások ítélkeznek feletted. Ez segít észben tartanom, hogy mindenki, aki erőfeszítést tesz annak érdekében, hogy eljöjjön az egyházba, megpróbál – ahogyan én is – részesülni a Szabadító engesztelésében, és próbálja betartani a parancsolatait.

Mutatkozz be! Megtanultam én magam felkeresni a püspökség tagjait először, és bemutatkozni nekik, hogy tudják, új vagyok. Ezután meggyőződöm róla, hogy tudom, ki a főpapok csoportjának vezetője, mivel ő fogja kijelölni azokat a főpapokat, akik a házitanítóim lesznek. Továbbá nőtestvérként arról is meggyőződöm, hogy tudjam, kik a Segítőegylet elnökségének tagjai. Az egyházközségi írnoknak szüksége van a címemre és a telefonszámomra is, és elkérheti a feljegyzéseimet az előző egyházközségemtől. Ezek az emberek bemutattak engem más egyházközségi tagoknak, segítettek eljutnom az egyházközségi és cövek tevékenységekre, továbbá támogatást nyújtottak, amikor elhívást kaptam.

Régen mindig az utolsó sorban, az ajtó közelében ültem, hogy a záróimát követően azonnal kirohanhassak, mielőtt bárki is beszélni akarna velem, vagy megkérdezné, hogy ki vagyok. Ám szemlesütve – vagy a kijáratot figyelve – sétálni ki és be a gyűlésekre nem igazán segít az új egyházközségbe való beilleszkedésben.

Légy úrrá az idegességeden, és menj oda az előtted ülőhöz. Fogj kezet az órákat tartó tanárokkal, vagy azokkal, akik úrvacsoragyűlésen beszélnek (a gyűlés után találkozhatsz velük a folyosón). Ha egy pillanatra körbenézel a teremben, mielőtt leülsz, minden gyűlés alkalmával újabb egyénekkel és családokkal találkozhatsz. Légy elég bátor ahhoz, hogy megkérj valakit arra, hogy vigyen el egy egyházközségi vagy gyülekezeti tevékenységre. Gyakran könnyebb valakivel együtt besétálni oda, mint egyedül. Kérj egy egyházközségi vagy gyülekezeti névjegyzéket; ez segíteni fog neked abban, hogy emlékezz a nevekre. Hamarosan a neveket össze tudod párosítani az arcokkal, és az emberek többé már nem lesznek idegenek. És te sem leszel az számukra.

Szolgálj! Keress lehetőségeket arra, hogy segíts a szomszédoknak, illetve az egyházközségi vagy gyülekezeti tagoknak, még ha csak olyan egyszerű dologról is van szó, mint az, hogy kinyitod nekik az ajtót, vagy üdvözlöd őket, amikor belépnek. (Ez segíteni fog másoknak emlékezni rád.) Iratkozz fel az önkéntes listákra. Derítsd ki, hogy ki beteg vagy ki van kórházban, és látogasd meg őket. Fogadd el az elhívásokat. Alkalom adtán tudasd a püspökkel vagy a gyülekezeti elnökkel, hogy milyen képességekkel tudnál még szolgálni az elhívásodon kívül, és mondd el neki, hogy ha szükség van rád, számíthat rád.

Légy felkészült a részvételre! A vasárnapi iskolai, a papsági és a segítőegyleti gyűlések egy megadott lecketervet követnek. Szerezd be a tanulói kézikönyveket, olvasd el előre a leckéket, és készülj fel arra, hogy olvass a szentírásokból vagy szemléltesd az egyik tanult tantételt azáltal, hogy megosztasz egy élményt az életedből. Bár a nyilvánosság előtti szereplés nyomasztó lehet, küzdd le a félelmeidet, és készülj fel arra, hogy megoszd a bizonyságodat az evangélium igazságáról.

Keresd az új arcokat! Úgy karolj fel másokat, ahogyan szeretnéd, hogy téged is felkaroljanak. Idővel rá fogsz jönni, hogy „nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei az Istennek” (Efézusbeliek 2:19). Otthon vagy az új egyházi családodban.

Az egyházközségi és gyülekezeti családokba mindenki beletartozik – senki sem maradhat ki. Talán nem fogunk mindig minden egyháztaggal összebarátkozni, de ha megosztjuk az evangélium iránt érzett szeretetünket, ha a bizonyságunk tiszta, ha hajlandóak vagyunk egymás terheit viselni, és ha gyakoroljuk azon vágyunkat, hogy szolgáljuk az Urat egymás szolgálatán keresztül, akkor egy család vagyunk. Hálás vagyok azért, hogy bárhová is megyek e világban, minden gyülekezetben vagy egyházközségben Mennyei Atyám gyermekeivel találkozom. Valóban bizonyságomat tehetem arról, hogy a jelenlegi egyházközségem a legboldogabb hely, ahol lehetek.