Fontossági sorrend felállítása
Koreában, egy szerető családban születtem és nőttem fel, és tizenévesként csatlakoztam az egyházhoz. Szeretném megosztani veletek megtérésem történetét.
Az osztálytársammal a téli szünet után együtt dolgoztunk az iskola könyvtárában, amikor megkérdezte, hogy lenne-e kedvem elmenni vele az egyházba. Megkérdeztem, hogy melyik egyházról beszél, ő pedig mondta, hogy közel van az iskolánkhoz. Azt mondta, hogy klassz dolog, és sok lány van. Tizenhat éves voltam ekkor, és az egyház ilyetén való leírása vonzó volt a számomra. Úgy döntöttem, elmegyek. Az általános iskolában néhány évig a presbiteriánus egyházba jártam, és jó élményeim voltak az egyházzal kapcsolatban.
A barátommal elmentünk egy szombati tevékenységre, és mindenki odajött hozzám, hogy üdvözöljön. Nagy hatással volt rám, hogy ilyen kedvesen üdvözölnek egy fiatal srácot, akit nem is ismernek. Másnap elmentem istentiszteletre, és bemutattak a misszionáriusoknak.
A misszionáriusok tanítottak nekem az evangélium alapvető tantételeiről, Jézus Krisztusról, valamint az evangéliumnak Joseph Smith próféta általi visszaállításáról. Minden lecke, amit tanítottak, értelmesnek és logikusnak tűnt számomra, és lenyűgözött az örök fejlődés és a szabadulás terve. Gyakran elgondolkoztam azon, hogy miért vagyok itt a földön, és mi vár rám a halál után. Megnyugtató volt tudni, hogy ha megteszek magamért mindent, amit csak tudok, akkor a Szabadító megteszi a többit.
Két hónappal később meg akartam keresztelkedni és konfirmálni szerettem volna, de engedélyt kellett kérnem a szüleimtől. ők buddhisták voltak, de bíztak bennem. Úgy döntöttem, a legjobb lesz, ha először az anyukámat kérdezem meg, így hát megkértem a misszionáriusokat, hogy napközben jöjjenek el hozzánk. Mielőtt iskolába mentem, mondtam anyukámnak, hogy lehet, hogy néhány idegen felkeresi majd, és kérdeznek tőle valamit, de ő nyugodtan válaszolja csak azt, hogy igen! Ezután kirohantam az ajtón, és elszaladtam az iskolába. Mikor hazaértem, édasanyám elmondta, hogy volt két jóképű amerikai látogatója. Azt mondta, hogy gyönyörűen beszéltek koreaiul, és ez annyira lenyűgözte őt, hogy igent mondott. Így tehát engedélyt kaptam a szüleimtől, hogy csatlakozzak az egyházhoz.
Egy szövetségre épített élet
Amikor megkeresztelkedünk, szövetséget kötünk, és ezzel elkezdődik evangéliumi életünk. Egész életünkön át újabb szövetségeket kötünk, és megújítjuk azokat, például úrvacsorát veszünk, vagy a fiatal férfiak elnyerik a papságot. Az életünk szövetségeken alapul. Mennyei Atyánk elvárja, hogy legyünk hűek a szövetségekhez, melyeket megkötünk, és ha így teszünk, akkor Ő is hű lesz a szövetséghez, melyet azért kötött, hogy megáldjon bennünket.
Az üzenetem számotokra, fiatalok, az, hogy állítsatok fel fontossági sorrendet, értsétek meg a szövetségeket, melyeket köttök, és legyetek hűek e szövetségekhez még akkor is, ha ez áldozatot követel a részetekről. Ha hithűek vagytok és örökkévaló szemléletmóddal rendelkeztek, az Úr meg fog áldani titeket, nem csak a jövőben, hanem a földön eltöltött időszakotok alatt is.
Például középiskolás koromban eldöntöttem, hogy nem fogok tanulni vasárnap. Szombatonként éjfélig tanultam, és megkértem anyukámat, hogy hétfőn hajnalban ébresszen fel. Megszenteltem a sabbat napját. Néha kicsit kényelmetlenül éreztem magam, mert tudtam, hogy az osztálytársaim egész nap tanultak. Koreában az, hogy az ember bekerüljön egy jó egyetemre, komoly célkitűzést jelent. Vasárnap azonban még akkor sem tanultam, ha hétfőn dolgozatot írtunk. Mivel egy nappal kevesebb időm volt tanulni, valóban nagyon kellett összpontosítanom. Azt hiszem, emiatt jobban kihasználtam a tanulási időmet. A végén a legjobb tanulók egyike voltam a középiskolámban, és bekerültem Korea egyik legtekintélyesebb egyetemére.
Ha az egyházra és az evangéliumi tantételekre összpontosítunk, akkor alkalmazni tudjuk e tantételeket mindenben, amit teszünk, támogatást kaphatunk az Úrtól, és áldottak lehetünk.
Egyedül Isten dicsőségére tekintő szemmel
Az egyik kedvenc szentírásom a T&Sz 4:5, amely a vezetői tulajdonságokról szól. Említést tesz arról, hogy „egyedül Isten dicsőségére tekint[sünk]”. Bármikor, ha egyházi szolgálatot végzek, megkérdem magamtól: mire összpontosítok? Vajon Isten dicsőségét tartom szem előtt, és semmi mást?
Huszonnyolc éven keresztül dolgoztam az IBM-nél Koreában. Abban az időben sokféle egyházi pozícióban is szolgáltam, például cövek végrehajtó titkárként, cövek főtanács tagként, cövekelnökként, térségi képviselőként és területi hetvenesként. Mindig próbáltam megtartani a helyes sorrendet a család, a munka, az egyházi elhívások és a magamra fordított idő között. És mindig képes voltam rá, hogy megtegyem, amit kell.
Térségi képviselőként és területi hetvenesként évente kétszer Salt Lake Citybe kellett utaznom általános konferenciára, és végrehajtóként nem volt könnyű otthagynom az irodát több mint egy hétnél hosszabb időre. Elszántam magam az utazásra, a vállalat elnöke pedig ismert engem, és megbízott bennem, amikor azt mondtam, hogy megbirkózom a feladattal. Ha fontossági sorrendet állítunk fel, akkor képesek vagyunk kezelni a problémáinkat. Nem szeretem a megalkuvást a hitemmel kapcsolatban, csak hogy előrébb jussak a munkában. Amint elhatározod magad, békét érzel a szívedben, mert azt teszed, ami helyes. A kötelezettségeinket vagy szövetségeinket nem könnyű betartani, és rengeteg áldozatot igényel, de ha megtesszük, az értük kapott áldások sokkal nagyobbak lesznek, mint a meghozott áldozatok.
Gázlókövek
Képzeljétek el, hogy egy folyó mellett álltok, melynek a másik oldalán az örök boldogság vár benneteket. Szükségetek van gázlókövekre az életben, hogy át tudjatok jutni. Olyanokra, mint például az, hogy elmentek misszióba, templomban házasodtok, és családot alapítotok. Miközben ezen eseményekre készültök, ráléptek majd arra az ösvényre, mely elvezet végső célotokhoz.
Amikor bejelentették a Korea Szöul templomot, mindannyian örvendeztünk. Tudtuk, hogy a templom nélkül nem tudjuk betölteni evangéliumi életünket. Eltartott egy darabig, míg elkészült a templom, de a templom áldásai elmélyítették az emberekben a bizonyság gyökereit és a hitet. Miközben elmennek a templomba, egyre inkább elkötelezik magukat az evangélium iránt, és a végcéljukhoz vezető ösvényen haladnak.
Ezért arra biztatlak benneteket, fiatalok, hogy fektessetek le rövid távú gázlókő-célokat az életetekben. Azok segítséget és védelmet nyújtanak majd számotokra. Tudom, hogy ha hűek vagyunk a szövetségeinkhez, akkor az életünk egyre értékesebbé válik, és áldottak leszünk.