Feladjam az iskolát a misszió miatt?

1992-ben leérettségiztem, majd rögtön beadtam a teljes idejű misszionáriusi szolgálatra szóló jelentkezési lapomat. Az elhívással egyidőben értesítettek, hogy felvételt nyertem Nigéria egyik legjobb orvostudományi egyetemére.

Nigériában nagyon nehéz bekerülni az orvosi szakra, és nem szabad csak úgy eljátszani a lehetőséget. Amikor barátaim és családtagjaim meg akartak győzni, hogy utasítsam vissza a misszióelhívásomat, elmagyaráztam nekik, hogy kötelességemnek érzem, hogy szolgáljak, és már azóta erre vágyok, amióta hat évvel ezelőtt csatlakoztam az egyházhoz. Biztos voltam abban, hogy visszavesznek az orvosi egyetemre, de sokan azt gondolták, hogy bánni fogom a döntésemet.

Nagyon hálás vagyok a házitanítóknak és azoknak a családtagoknak és barátoknak az egyházban, akik támogatták azt a döntésemet, hogy missziót szolgáljak. A hitoktatásra járás, a szentírások tanulmányozása és az evangélium szerinti élet képessé tett arra, hogy kiálljak a meggyőződésem mellett.

Misszionáriusként személyes célokat tűztem ki magam elé, és nagyon keményen dolgoztam. Huszonnégy hónap múlva a becsületesen teljesített misszió után felmentettek elhívásomból. Az Úr megáldja a visszatért misszionáriusokat, de azt nem ígérte senkinek, hogy életük mentes lesz a megpróbáltatásoktól. A nigériai visszatért misszionáriusok kihívásai közé tartozik többek között a munkanélküliség és a tanuláshoz szükséges anyagiak hiánya.

A misszióm utáni első három évben háromszor felvételiztem, de egyszer sem vettek fel újra az orvosi egyetemre. A három év alatt munkát sem találtam. Már-már úgy éreztem, hogy igaza volt azoknak a barátaimnak és családtagjaimnak, és hiba volt otthagyni az orvosi egyetemet.

A missziómon megtanultam, hogy terheimet az Úrra kell vetnem, megengedve ezáltal, hogy a saját akarata szerint irányítsa az életemet. Ahogy ezt megtettem, a dolgok kezdtek jóra fordulni, igaz nem teljesen úgy, ahogy elterveztem.

Az egyik böjti vasárnapon elhatároztam, hogy böjtölni fogok, és elszántan imádkozok az Úr segítségéért. Azon az este kopogtak az ajtónkon. Amikor kinyitottam, a legnagyobb meglepetésemre egy ismerősöm állt ott, akivel hat hónappal ezelőtt találkoztam egy biztonsági továbbképzésen. Azt mondta, hogy lenne egy sürgősen betöltendő állas annál a biztonsági cégnél, ahol a bátyja dolgozik. Én voltam az egyetlen ember, aki az eszébe jutott.

Másnap felvettek a céghez. Ez a páratlan élményem megerősítette bennem, hogy Mennyei Atyám nem hagyott el engem, nekem pedig bíznom kell Benne. Ez a munka azután ugródeszka lett más munkákhoz.

Az isteni áldásokat nem mulandó teljesítménnyel mérik. A misszióm után évekig küszködtem azzal, hogy világi értelemben stabilan tudjak állni, az Úr azonban lelkileg áldott meg. A pátriárkai áldásom abba az irányba terelt, hogy házasodjak meg, és biztosított arról, hogy lehetőségem lesz a továbbtanulásra is. És így is lett.

Noha nem az orvosi egyetemen, de diplomát szereztem számvitelből és matematikából. Az Úr végül megáldott engem, és rendeződtek az anyagi dolgaim, így már megházasodhattam.

Ha becsületesen szolgálunk egy missziót, az Úr kötve van, hogy megáldjon bennünket, miközben a továbbtanulás lehetőségeit kutatjuk. Egy fiatal férfi vagy fiatal nő életében semmi nem szárnyallhatja túl a teljes idejű misszionáriusi szolgálat alatt szerzett tapasztalatokat, tudást és áldásokat.