Az utolsó napi szentek és a tanulás

„Vallásunk… arra ösztönöz [bennünket], hogy szorgalmasan kutassuk a tudást – tanította Brigham Young elnök (1801–1877). – Nem létezik még egy olyan nép, amely jobban lelkesedne, hogy láthassa, hallhassa, megtanulhassa és megérthesse az igazságot.”²

Az igazságra való törekvésünk legyen olyan kiterjedt, hogy lefedje minden tevékenységünket, és olyan mély, amennyire körülményeink csak megengedik. Egy tanult utolsó napi szentnek törekednie kell arra, hogy napi szinten értse a fontosabb vallási, természeti, szociális és politikai problémákat. Minél több tudással rendelkezünk a mennyei törvényekről és a földi dolgokról, annál nagyobb és jobb hatást gyakorolhatunk a körülöttünk lévőkre, és annál inkább biztonságban leszünk a mocskos és gonosz hatásoktól, amelyek összezavarnak és elpusztítanak bennünket.

Miközben az igazságot kutatjuk, törekednünk kell szerető Mennyei Atyánk segítségére. Az Ő Lelke képes irányítani és fokozni a tanulásért tett erőfeszítéseinket, és növelni azon képességünket, hogy befogadjuk az igazságot. Ez a Lélek általi tanulás nem korlátozódik az osztálytermekre vagy az iskolai vizsgákra való felkészülésre. Vonatkozik életünk minden területére és minden helyszínre, legyünk bár otthon, a munkahelyünkön vagy az egyházban.

Miközben igyekszünk elnyerni a Lélek vezetését és alkalmazni azt egy olyan világban, amelyet a napi trendek és ügyek irányítanak, szembesülnünk kell a modern technológia által felkínált, gyakran téves és felületes információáradattal. Kockázattal jár az, hogy csupán egyetlen gombnyomással kapcsolatba kerülhetünk a hatalmas információhálóval. Egyfajta „palacsintaemberekké” válhatunk – ahogy ezt egyszer valaki elmésen megjegyezte –, vagyis bár kiterjedtek leszünk, de laposak.³

Állandóan szemünk elé kerülnek a televíziós beszélgető műsorok népszerű vendégei, a telefonos pszichológusok, a divatmagazinok és a műsorvezetők, akiknek elferdült értékrendje és megkérdőjelezhető szokásai képesek befolyásolni véleményünket és viselkedésünket. Például Spencer W. Kimball elnök (1895–1985) azt mondta, hogy „soha nem volt még egy olyan időszak a világban, amikor ennyire össze lettek volna zavarodva az emberek a nők [és a férfiak] szerepét illetően”.⁴

E körülmények között a zavarodottság, a csüggedés vagy az önbizalom hiánya kikezdhetik a hitünket, és elfordíthatnak bennünket a Szabadítótól, és az Ő földi királyságának építésétől. Ha döntéseinket a különböző trendekre és világi irányzatokra alapozzuk, akkor „ide s tova hány [majd bennünket] a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által” (Efézusbeliek 4:14).

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tantételeket tanít, és nem engedi, hogy hatással legyen rá a közvélemény. A különbség jelentős. A trendek, a divat és a pop-ideológiák mulandók és átmenetiek. A tantételek a biztonság, az útmutatás és az igazság horgonyai. Amennyiben olyan tanokra és tantételekre összpontosítjuk és irányítjuk az elveinket, mint például a Jézus Krisztusba vetett hit és a próféták követése, akkor egy tökéletesen megbízható, változatlan kísérőt kapunk életünk döntéseihez.⁵

Nem kell félnünk. Henry B. Eyring elnök, az Első Elnökség első tanácsosa ezt tanította: „Az Úr tudja, mit szeretne tőled, hogy megtegyél, és mi az, amit majd tudnod kell. Ő kedves és mindentudó. Így hát bízhatsz benne, hogy készített számodra olyan tanulási lehetőségeket, melyekkel felkészülhetsz a szolgálatra, melyet majd végzel. Ezeket a lehetőségeket nem fogod tökéletesen felismerni. […] Amikor azonban a lelki dolgokat teszed az első helyre az életedben, áldott leszel, mert azt fogod érezni, hogy a biztos tanulás felé vezérelnek, és arra ösztönöznek, hogy keményebben dolgozz.”⁶

A tanulásért tett erőfeszítéseinknek személyes érdemességgel kell párosulniuk ahhoz, hogy elnyerjük a Szentlélek útmutatását. El kell kerülnünk a szexuális tisztátalanságot, a pornográfiát és a függőséget, valamint a mások vagy saját magunk ellen irányuló negatív érzéseket. A bűn kiűzi az Úr Lelkét, és amikor ez megtörténik, a Lélek különleges világossága eltűnik, és a tanulás lángja már csak pislákol.

A modern kinyilatkoztatásokban kaptunk egy ígéretet, miszerint ha szemünk egyedül Isten dicsőségére tekint – amibe beletartozik a személyes érdemesség is –, akkor „egész test[ünk] eltelik világossággal, és nem lesz [bennünk] sötétség; és az a test, amely világossággal van eltelve, minden dolgot felfog” (T&Sz 88:67).

Ezt az örökkévaló tantételt azonnal bebizonyíthatjuk személyes tapasztalataink által. Emlékezzetek vissza egy olyan időszakotokra, amikor sértve éreztétek magatokat, vagy ellenséges és vitatkozó hangulatban voltatok. Hatékonyan ment ekkor a tanulás? Kaptatok-e bármilyen felvilágosítást ebben az időszakban?

A bűn és a harag elhomályosítják az elmét. Egy olyan állapotot hoznak létre, amely ellentétes az intelligenciára jellemző világossággal és igazsággal, vagyis Isten dicsőségével (lásd T&Sz 93:36). Ezért a bűnbánat – amely Jézus Krisztus engesztelő áldozata által képes megtisztítani bennünket a bűntől –, elengedhetetlen lépés a tanulás útján mindazok számára, akik világosságra és igazságra törekednek a Szentlélek tanító hatalmán keresztül.

Tökéletlen lények vagyunk, de mindannyian törekedhetünk arra, hogy érdemesebbek legyünk a Lélek társaságára, ami fejleszteni fogja ítélőképességünket, és felkészít bennünket arra, hogy jobban védelmezzük az igazságot, ellenálljunk a társadalmi nyomásoknak és érezhető legyen a pozitív hatásunk.

Amikor eldöntjük, milyen oktatásban veszünk részt, fel kell készülnünk arra, hogy eltartsuk önmagunkat és azokat, akik tőlünk függnek. Szükséges, hogy piacképes szakismeretekkel rendelkezzünk. Az oktatás feltétlenül szükséges a személyes biztonságunkhoz és jólétünkhöz.

Mennyei Atyánk azt várja tőlünk, hogy használjuk önrendelkezésünket, és sugalmazottan vizsgáljuk meg magunkat és képességeinket, hogy eldöntsük, milyen tanulmányokat foytassunk. Ez különösen fontos azon fiatalok számára, akik most fejezték be a középiskolát és a misszionáriusi szolgálatot, és akik most találják szembe magukat a továbbtanulással és a pályaválasztással kapcsolatos döntésekkel. Mivel eléggé különbözők lehetnek azok a választási lehetőségek, melyekkel a férfiak és nők találkoznak, ezért a mi ellentétes élményeinkből indulunk ki, amelyekről úgy véljük, jellemzők lehetnek a legtöbb utolsó napi szentre.

Oaks elder: Mint a legtöbb fiatal férfi esetében, az én tanulmányi törekvéseim is intenzívek és folyamatosak voltak, és az motivált, hogy majd képes legyek eltartani egy családot. A főiskola után következett az egyetemi képzés. Ezt részmunkából és kölcsönből fedeztem, amelyet majd a tanulmányaimnak köszönhetően megnövekvő fizetésemből terveztem visszafizetni. Időközben megházasodtam, és gyermekeink születtek. Egy feleség eltartása és a növekvő családom iránti felelősségérzet fokozta az iskolai teljesítményemet, és hatalmas motivációt jelentett ahhoz, hogy lediplomázzak, és elkezdjem pályafutásomat. Az addigi hivatalos tanulmányaim végeztével több szabadidőm maradt, amelynek egy részét arra áldoztam, hogy továbbképezzem magamat a szakmámban, és amire oly régóta vágytam: hogy többet olvassak az egyház történetéről és az általános oktatásról.

Oaks nőtestvér: A nők pályaválasztása és tanulmányi tapasztalatai gyakran nagyon különböző a férfiakétól. Én olyan korban nőttem fel, amelyben a nőknek látszólag mindössze kétféle lehetősége volt arra, hogy eltartsák magukat: a tanítás és az ápolás. A „gondom” az volt, hogy soha egyiket sem fontolgattam. Hogy eltartsam magam, az olyasmi volt, amit nem tartottam sem lehetségesnek, sem szükségesnek. Szerettem tanulni, és tudtam, hogyan kell dolgozni; sőt, szerettem dolgozni! Rengeteg nyári munkám volt, és jól ment az iskola is. Amikor ráeszméltem arra a tényre, hogy majd teljesen önállóan kell eltartanom magamat, nagyon féltem. Szinte megbénított a tudat, hogy előre nem látható kihívások előtt állok. Nem rendelkeztem valódi szaktudással. A szabad művészetekről folytatott tanulmányaim táplálták a lelkemet, de nekem most már a tárcámat kellett megtöltenem.

Elmentem főiskolára, hogy olyan szakképzettséget szerezzek, amellyel eltarthatom magamat. A tanulás minden egyes percét élveztem. Nemcsak új eszmékkel találkoztam, hanem saját képességeimet is felfedeztem. Addig bátortalannak és némiképp sebezhetőnek éreztem magamat, de ezután már úgy éreztem, megvan hozzá a tehetségem és a képességem, hogy egyedül nézzek szembe az élettel.

Tudjuk, hogy semmi sem olyan kétségbeejtő mint az, amikor nem tudjuk, mihez kezdjünk a jövőnkkel, és semmi sem kielégítőbb, mint mikor felfedezzük képességeinket. Olvasd el a pátriárkai áldásodat. Gondold végig a természetes adottságaidat és tehetségeidet, és láss munkához. Tedd meg az első lépést, és feltárulnak előtted a lehetőségek. Például amikor Oaks nőtestvér az angol irodalom mellett döntött, álmodni sem merte, hogy az végül egy bostoni könyvkiadóhoz vezeti el. Amikor Oaks elder könyvelést tanult, soha nem gondolta volna, hogy az majd jogi tanulmányokhoz vezet, aztán a Brigham Young Egyetemre, és onnan a Utahi Legfelsőbb Bíróságra. Az Úr segítségével minden a javunkra válik majd (lásd Rómabeliek 8:28), és ahogy kibontakozik az életünk, a megszerzett tudás még erőteljesebbé válik.

Gondosan kell megválasztanunk, mit tanuljunk, mert a tanulásnak sosem jár le a szavatossági ideje, és bármilyen hasznos tudást, bölcsességet vagy „az intelligenciának bármely tantételét magunkévá tesszük ebben az életben, velünk ébred az a feltámadáskor” (T&Sz 130:18).

Zavaró, hogy oly sokan, főleg a nők körében, kételkednek önmagukban és abban, hogy sikeresek lehetnek. Ifj. Cecil O. Samuelson elder a Hetvenektől a következőket mondta, amikor 2005 márciusában a BYU-n a matematikát, természettudományt és mérnöki tudományt tanuló egyetemista nőkhöz szólt: „Az egyik professzorotok megjegyezte nekem…, hogy néhányan jobban alábecsülitek a képességeiteket és lehetőségeiteket, mint férfi társaitok, még akkor is, ha az eredmények nem igazolják ezt a tényt. Fel kell ismernetek a tehetségeiteket, adottságaitokat és erősségeiteket, és nem szabad, hogy zavarba jöjjetek az adományaitoktól, melyeket Istentől kaptatok.”⁷

Különösen a nők azok, akik negatív visszajelzést szoktak kapni, amikor arra törekednek, hogy magasabb szintű képzettséget szerezzenek. Egy fiatal nőtestvér, aki a húszas éveinek vége felé járt és szembesült azzal, hogy el kell tartania magát, levélben fordult hozzám tanácsért. Elárulta, hogy megkeresett egy egyházi felhatalmazottat azzal, hogy jogot szeretne tanulni, aki azonban elbátortalanította. Nem ismerjük a képességeit vagy a korlátait ennek a fiatal nőnek; a kapott tanács talán ezeken alapult, vagy a körülményeihez szabott sugalmazáson. Ám a levelén érződött az elszántsága, és világos volt, hogy azt a tanácsot kellene kapnia, hogy aknázza ki teljesen a magában rejlő lehetőségeit.

Thomas S. Monson elnök, az általános segítőegyleti gyűlésen, 2007. szeptember 29-én elmondott üzenetének részeként így szólt a nőkhöz: „Ne olyan feladatokért imádkozzatok, amelyek megfelelnek a képességeiteknek, hanem olyan képességekért, amelyek megfelelnek a feladataitoknak! Ekkor nem a feladatotok teljesítése lesz a csoda, hanem ti magatok lesztek a csodák.”⁸

Figyelmeztetünk azonban, hogy vannak olyan férfiak és nők, akik arra törekedve, hogy befejezzék tanulmányaikat és pénzügyi biztonságot teremtsenek, kísértést éreznek arra, hogy a házasságot hátrébb helyezzék a fontossági sorrendjükben. Örökkévaló szempontból rövidlátásra utal, ha valaki képzettségre törekedve elutasítja az örökkévaló értékkel bíró házasságot, mivel az nem fér bele a csak világi szempontból jelentős szakmai előmenetelének ütemezésébe.

Egy barátom elkísérte a lányát, hogy szétnézzenek az Egyesült Államok keleti felén található egyetemek között. Lelkes és tehetséges lánya tudta, ha egy általa választott, jóhírű iskolába jár, akkor iszonyúan magas tartozást vállal magára a tanulmányai miatt. Gyakran érdemes megfizetni a legszínvonalasabb oktatást, de ebben az esetben lánya azért imádkozott, mert úgy érezte, bár a magas tartozás talán nem akadályozza meg őt a házasodásban, de abban talán igen, hogy abbahagyja a munkát, és otthon maradhasson a gyermekeivel. Legyetek bölcsek! Mindannyian különbözőek vagyunk. Ha az Úr tanácsára törekedtek, Ő tudatni fogja veletek, hogy mi a legjobb számotokra.

Jay E. Jensen elder a Hetvenek elnökségéből azt tanította, hogy mindig legyen egy „tanulásra kész, növekedő élünk”⁹. Ezt az élt pedig a tanulás vágya kell, hogy élesítse, melyet az örökkévaló fontossági sorrend vezényel.

Szakmai képzettségünk növelésén túl vágynunk kellene arra is, hogy megtanuljuk, hogyan lehetünk érzelmileg elégedettebbek, kifinomultabbak személyes kapcsolatainkban, valamint jobb szülők és állampolgárok. Kevés olyan dolog van, ami nagyobb kiteljesedét biztosítana, vagy jobban szórakoztatna, mint az, amikor valami újat tanulunk. Hatalmas boldogság, megelégedettség és pénzügyi előny származik belőle. Az oktatás nem korlátozódik a hivatalos tanulmányokra. Az életen át tartó tanulás fejlesztheti azt a képességünket, hogy megbecsüljük és élvezzük a minket körülvevő világ működését és szépségét. Az effajta tanulás jóval túlszárnyalja a könyvek és az új technológiák – mint például az internet – szelektív használatát. Művészi igyekezetet is igényel. Beletartoznak az emberekkel és különböző helyszínekkel kapcsolatos élmények is: beszélgetés a barátokkal, múzeumlátogatás, koncertek és szolgálati lehetőségek. Gyarapítsuk magunkat és élvezzük az utazást!

Talán küszködnünk kell, hogy elérjük céljainkat, de lehet, hogy küzdelmeink ugyanakkora növekedést eredményeznek, mint maga a tanulás. Az erő, melyet kifejlesztünk próbatételeink legyőzéséhez, velünk marad az eljövendő örökkévalóságban. Nem szabad irigykednünk azokra, akiknek anyagi vagy intellektuális forrásai mindezeket megkönnyítik számukra. A növekedés anyagát soha nem egyszerűségből szövik. Akiknek könnyű a dolguk, azoknak más áldozatok árán kell megtapasztalniuk a növekedést, különben kikerülik a fejlődést, amely pedig az élet célja.

A legfontosabb azonban, hogy kötelesek vagyunk lelki tanulmányokat végezni a szentírások és más egyházi irodalmak tanulmányozása által, valamint úgy, hogy eljárunk az egyházba és a templomba. Az élet szavaiból való lakmározás gyarapít minket, fejleszti azt a képességünket, hogy tanítsuk szeretteinket és felkészít bennünket az örök életre.

Az oktatás végső célja, hogy jobb szülőkké és jobb szolgákká tegyen bennünket a királyságban. Hosszútávon a növekedés, valamint az elért tudás és bölcsesség fogja gyarapítani a lelkünket, és felkészíteni minket az örökkévalóságra – nem pedig a diplomán lévő pecsét. A Lélek dolgai örökkévalók, és a papság hatalma által megpecsételt családi kapcsolataink jelentik a Lélek végső gyümölcseit. Az oktatás és a műveltség megszerzése Isten ajándéka. Ez vallásunk sarokköve – ha azt mások javára használjuk.