2009
Tanulni Joseph prófétától
April 2009


Tanulni Joseph prófétától

Sue Barrett, Egyházi folyóiratok

Az egyik kedvenc családi estünk az volt, amikor eljátszottuk Joseph Smith és az első látomás történetét. Én voltam a mesélő, az unokáim pedig a szereplők. Joseph Smithtől a prédikátorokig minden szerepet kiosztottunk. Egy papírra felrajzoltam néhány fát. Ezek jelképezték a ligetet. Kivágtam őket és a falra ragasztottam, a szoba sarkába. Készítettem „prédikátor” feliratot a prédikátoroknak, és az egyik fotelt befogtuk „Joseph” számára, hogy abban ülve tanulmányozza a Bibliát.

Az összes prédikátor azt mondta Josephnek: „Az én egyházam a helyes. Csatlakozz az egyházamhoz, Joseph!” Joseph erre így felelt: „Nem is tudom; még gondolkodok rajta.” Miután minden prédikátor beszélt vele, Joseph leült egy székbe és hangosan olvasni kezdte a Jakab 1:5-öt. Ezután kiment a közeli „ligetbe”, és letérdelt imádkozni. Senki nem játszotta Mennyei Atyánk vagy Jézus Krisztus szerepét, és mindannyian tisztelettudók voltunk, amikor az egyes „Josephek” kimentek a ligetbe imádkozni. Minden gyermek eljátszotta a prédikátor, majd pedig Joseph szerepét is.

Ezután megbeszéltük, hogy mit tanult Joseph Smith az első látomás alatt, hogyan kapunk válaszokat az imáinkra, jóllehet nekünk nincsenek látomásaink, és miként vezethetnek bennünket a szentírások.