Igaz tant tanítani

Az Isten szava az a tan, melyet Jézus Krisztus és az Ő prófétái tanítottak. Alma tudta, hogy a tan szavainak hatalmas ereje van. Megnyithatják az emberek elméjét, hogy olyan dolgokat láthassanak, melyek rejtve maradnak a természetes szem számára, és a szívüket, hogy megérezzék Isten szeretetét, és befogadják az igazságot. A Tan és a szövetségek 18. szakasza beszámol arról, hogyan használta a Szabadító a hatalom e két forrását: miközben tanát tanította felnyitotta szemüket és megnyitotta szívüket azoknak, akik misszionáriusként akarták Őt szolgálni. Amint ezt olvassátok, gondoljatok arra a fiatal férfira a családotokban, aki vonakodik felkészülni a misszióra. A Mester a következőképpen tanította két szolgáját, és ekképp adhatjátok át ti is az Ő tanát a szíveteknek oly kedves fiatal férfinak:

„És most, Oliver Cowdery, hozzád szólok, valamint David Whitmerhez, parancsolat formájában; mert íme, én mindenhol, minden embernek megparancsolom, hogy tartson bűnbánatot, és én úgy szólok hozzátok, ahogyan Pálhoz, az én apostolomhoz, mert ugyanazzal az elhívással lettetek elhívva, amivel ő volt elhívva.

„Emlékezzetek, a lelkek értéke nagy Isten szemében” (T&Sz 18:9–10).

Azzal kezdi, hogy elmondja, mennyire megbízik bennük. Majd tudatja velük, hogy Atyjával együtt mennyire szeretnek minden lelket, ezzel pedig magához fordítja a szívüket. Ezt követően tana alapjára utal. Kijelenti, hogy milyen hatalmas okunk van arra, hogy szeressük Őt:

„Mert íme, az Úr, a ti Megváltótok, elszenvedte a halált testben; tehát minden ember fájdalmát elszenvedte, hogy minden ember bűnbánatot tarthasson és hozzá jöhessen.

És feltámadt a halálból, hogy minden embert őhozzá hozhasson, a bűnbánat feltételeivel.

És milyen nagy az ő öröme a lélekben, amely bűnbánatot tart!” (T&Sz 18:11–13).

Hogy megnyissák szívüket, feltárja előttük küldetésének tanát, majd parancsolatot ad nekik: „Ezért elhívást kaptok, hogy bűnbánatot kiáltsatok ennek a népnek” (T&Sz 18:14).

Végül pedig felnyitja szemüket, hogy átlássanak a fátyolon. Velünk együtt elviszi őket a szabadulás nagyszerű tervében leírt jövőbeli létezésbe, melyben egyszer talán részünk lesz. Olyan csodálatos találkozásokról tesz említést, melyekért mindenünket érdemes feláldozni:

„És ha úgy lészen, hogy minden napotokon munkálkodtok, bűnbánatot kiáltva e népnek, és csupán egy lelket hoztok énhozzám, mily nagy lesz a ti örömötök ővele Atyám királyságában!

És most, ha örömötök nagy lesz egy lélek miatt, akit énhozzám hoztatok Atyám királyságába, mily nagy lesz az örömötök, ha sok lelket hoztok énhozzám!” (T&Sz 18:15–16).

Ebben a néhány versben azt a tant tanítja nekünk, hogy nyissuk meg szívünket szeretete előtt, valamint, hogy nyissuk ki szemünket, hogy feltáruljanak előttünk a lelki dolgok, amelyek egyébként láthatatlanok azok elméje számára, akiket nem világosít meg az Igazság Lelke.

Hogy nyitott szemre és szívre van szükség, az elmondja nekünk, hogyan kell tanítanunk a tant. A tan ereje abból fakad, hogy a Szentlélek megerősíti annak igaz voltát. Amennyire csak tudjuk, felkészítjük azokat, akiket tanítunk, hogy meghallják a halk és szelíd hang csendes sugalmazását. Ehhez szükség van valamennyi hitre Jézus Krisztusban. Szükség van továbbá legalább egy kevés alázatra, és némi hajlandóságra, hogy alávessük magunkat annak, amit a Szabadító megkíván tőlünk. Talán az, akinek segítetek, csak nagyon kevéssel rendelkezik ezekből, ti azonban buzdíthatjátok arra, hogy vágyjon a hitre. Ezen felül önbizalmat meríthettek a tan egy másik erejéből is. Az igazság ugyanis képes utat törni magának. Már a tan szavainak egyszerű hallása is el tudja ültetni a szívbe a hit magját. S a Jézus Krisztusba vetett hit magja, legyen az bármily parányi, meghívja a Lelket.

Sokkal inkább kézben tudjuk tartani a saját felkészülésünket. Isten szavából lakmározunk a szentírásokat olvasva, és tanulmányozzuk az élő próféták szavait. Böjtölünk és imádkozunk, hogy meghívjuk a Lelket magunkhoz és ahhoz, akit tanítunk.

Mivel szükségünk van a Szentlélekre, ezért nagyon figyelmesnek és óvatosnak kell lennünk, hogy mikor tanítunk, ne lépjünk túl az igaz tanon. A Szentlélek az Igazság Lelke. Csak akkor erősítheti meg szavainkat, ha elkerüljük a spekulációt és az egyéni értelmezést. Ez lehet, hogy nem lesz könnyű. Szereted azt, akire megpróbálsz hatást gyakorolni. Eddig talán tudomást sem vett a korábban hallott tanról. Nagy lehet a kísértés, hogy valami újjal vagy izgalmassal próbálkozz. A Szentlelket azonban úgy hívhatjuk meg, hogy társunk legyen, ha gondosan odafigyelünk, hogy kizárólag igaz tant tanítsunk.

A legbiztosabban akkor tudunk távol maradni a hamis tanoktól, ha tanításunk során egyszerűségre törekszünk. Az egyszerűség biztonságot eredményez, és így kevés veszik el. Ezt onnan tudjuk, hogy a Szabadító azt mondta, tanítsuk meg a legfontosabb tant a kisgyermekeknek. Figyeljük meg a parancsolatát: „Továbbá, amennyiben Sionban, vagy annak bármely megszervezett cövekében lévő szülőknek gyermekei vannak, és nem tanítják meg nekik a bűnbánat, és a Krisztusba, az élő Isten Fiába vetett hit, valamint a keresztelkedés és a Szentlélek kézrátétel általi ajándékának tanát nyolc éves korukban, a bűn szálljon a szülők fejére” (T&Sz 68:25).

Egy gyermeket is taníthatunk úgy, hogy megértse Jézus Krisztus tanát. Így tehát Isten segítségével lehet egyszerűen tanítani a szabadulást hozó tant.

Óriási lehetőségek állnak előttünk a fiatalokat tekintve. A gyermekek még védettek ádáz ellenségük kísértései ellen, így az a legjobb, ha már korán elkezdjük őket tanítani, még jóval azelőtt, hogy személyes küzdelmeik zajában nehézzé válna meghallaniuk az igazságot.

Egy bölcs szülő soha nem halasztaná el azt a lehetőséget, hogy gyermekeit összegyűjtve Jézus Krisztus tanáról tanuljanak, hiszen oly ritkák ezek a pillanatok az ellenség próbálkozásaihoz képest. Egy gyermek életében minden egyes órára, melyben megmutatjuk neki a tan erejét, sok száz órányi üzenet és kép jut, amelyek tagadják vagy semmibe veszik a szabadítást hozó igazságokat.

Ne az legyen a kérdés, hogy nem vagyunk-e túl fáradtak felkészülni a tan tanítására, vagy hogy nem lenne-e jobb, ha a gyermeket játékos módon próbálnánk közelebb hozni, vagy hogy esetleg nem gondolja-e azt a gyermek, hogy túl sokat prédikálunk neki. A kérdés az legyen: „Ilyen kevéske idő és ennyire kevés kínálkozó lehetőség mellett a tőlem elhangzó tanok szavai közül melyek nyújtanak nekik megerősítést a hitük elleni, biztosan bekövetkező támadások ellen?” Talán a ma elmondott szavaid lesznek azok, amelyekre emlékezni fognak. A ma azonban gyorsan elszáll.

Telnek-múlnak az évek, a legjobb tudásunk szerint tanítjuk a tant, és mégis lesznek olyanok, akik még mindig nem reagálnak rá. Ez szomorúságra adhat okot. Remény sugárzik azonban a családokról feljegyzett szentírásokból. Gondoljunk csak az ifjabb Almára és Énósra. Válságos pillanataikban eszükbe jutottak atyáik szavai, vagyis Jézus Krisztus tanának szavai (lásd Énós 1:1–4; Alma 36:16–19). S ez mentette meg őket. A szent tanról elhangzott tanításaitok nyomot hagynak, és emlékezni fognak rájuk.

Kétféle kétely lopózhat az elménkbe. Egyrészt szeretnénk tudni, vajon elég jól ismerjük-e a tant ahhoz, hogy taníthassuk. Másrészt pedig, ha már tanítottuk, eltűnődhetünk, miért nem látjuk annak pozitív hatásait.

Él egy történet a családomban egy fiatal nőről, akinek elég bátorsága volt ahhoz, hogy már akkor elkezdje a tant tanítani, amikor még csak kevés tudással rendelkező új megtért volt. Annak ténye, hogy tanításának hatásai még mindig nem szűntek meg, arra ösztönöz, hogy türelmesen kivárjam, amíg beérnek saját erőfeszítéseim gyümölcsei.

Mary Bomelli volt az, a dédanyám. Soha nem találkoztam vele. Az unokája hallotta tőle a történetét, aki majd leírta azt.

Mary 1830-ban született. A misszionáriusok Svájcban tanították a családját. Ekkor ő 24 éves volt. Még a szüleivel élt. Szövéssel és a posztó eladásával támogatta a kicsinyke birtokon élő családját. Amikor családja meghallotta Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának tanát, azonnal tudták, hogy az igaz. Megkeresztelkedtek. Mary bátyjait elhívták misszióba, akik egy erszény vagy batyu nélkül keltek útra. A család többi tagja eladta minden vagyonát, hogy Amerikába költözve együtt lehessenek a szentekkel.

A pénz azonban nem volt elég arra, hogy mindenki útra keljen. Mary felajánlotta, hogy otthon marad, mert úgy érezte, a szövéssel elég pénzt tud majd megkeresni és félretenni az útjára. Berlinbe utazott. Egy asszonynál helyezkedett el, akinél anyagot kellett szőnie a család ruházatához. Egy cselédszobában lakott, szövőszékét pedig a ház „nappalijában” helyezte el.

Akkoriban törvényellenes volt Berlinben Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tanát tanítani. Mary azonban nem tudta magában tartani az örömhírt. A ház úrnője és barátai gyakran összegyűltek a szövőszék köré, hogy hallgassák a svájci lány tanításait. Mesélt nekik arról, hogy Mennyei Atyánk és Jézus Krisztus megjelent Joseph Smithnek, mesélt nekik az angyalok látogatásáról, valamint a Mormon könyvéről. Amikor Alma beszámolóihoz ért, megtanította nekik a feltámadás tanát.

Ez viszont hátráltatta a szövésben. Azokban az időkben nagyon sok gyermek halt meg fiatalon. A szövőszéket körbeálló nők közül is sok vesztett már el gyermeket, néhányuk többet is. Amikor Mary azt az igazságot tanította, hogy a gyermekek a celesztiális királyság örökösei, és hogy a jelenlévő nők egyszer újra együtt lehetnek velük, valamint a Szabadítóval és Mennyei Atyánkkal, könnyek gördültek végig a nők arcán. Mary is sírt. Lehulló könnyeitől nedves lett a szőttes, melyen dolgozott.

Mary tanításai azonban ennél komolyabb problémát is okoztak. Mary könyörgött az asszonyoknak, hogy ne mondják el senkinek, mit tanított nekik, de nem hallgattak rá. Az örömteli tant megosztották a barátaikkal. Egyik este aztán kopogtak az ajtón. Egy rendőr jött, hogy börtönbe vigye Maryt. Útközben megkérdezte tőle a bíró nevét, aki előtt másnap reggel meg kellett jelennie. Kifaggatta, hogy van-e családja, és hogy jó apa és jó férj-e? A rendőr mosolyogott, miközben világi emberként jellemezte számára a bírót.

A börtönben Mary papírt és ceruzát kért. Írt egy levelet a bírónak. Írt neki Jézus Krisztus feltámadásáról – úgy ahogy az a Mormon könyvében megtalálható –, írt a lélekvilágról, és hogy mennyi ideig kell majd a bírónak gondolkodnia és eltűnődnie az életén, mielőtt az utolsó ítélettel szembesülne. Megírta, hogy tudja, a bírónak sok olyan megbánnivalója van, melyek összetörnék családja szívét, őt pedig mélységesen elszomorítanák. Egész éjjel írta a levelét. Reggel megkérte az egyik rendőrt, hogy vigye el a bírónak. Az meg is tette.

Később a bíró bekérette a rendőrt az irodájába. A levél megcáfolhatatlan bizonyítéka volt annak, hogy Mary az evangéliumot tanította, és ezzel megszegte a törvényt. Egy kis idő múlva azonban a rendőr visszatért Mary cellájához. Elmondta neki, hogy minden vádat ejtettek ellene, így szabadon elmehet. Azzal, hogy Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának tanát tanította, oly mértékben felnyitotta az emberek szemét, és megnyitotta a szívüket, hogy emiatt börtönbe került. Az pedig, hogy a bűnbánat tanát hirdette a bírónak, szabadulást hozott neki a börtönből.¹

Mary Bommeli tanítása nem csak a szövőszéket körbeálló asszonyokat vagy a bírót érintette meg. Mikor édesapám, az ő unokája, halálához közeledett, sok éjszakát átbeszélgettünk. Mesélt nekem arról az örömteli újraegyesülésről, melyre hamarosan sor kerül a lélekvilágban. Olyan meggyőződéssel beszélt, hogy szinte láttam, ahogy a nap aranyló sugarai és a fénylő mosolyok beragyogják azt a paradicsomnak nevezett helyet.

Egyszer megkérdeztem tőle, hogy neki van-e megbánni valója. Rám mosolygott. Majd kuncogva így felelt: „Nincs, Henry. Én menet közben tartok bűnbánatot.” A paradicsom tana, melyet Mary Bommeli tanított azoknak az asszonyoknak, valóság volt az unokája számára. Az a tan pedig, melyet Mary a bírónak tanított, jó irányban formálta az apám életét. De ezzel még nem ért véget Mary Bommeli tanítása. Feljegyzett szavai révén igaz tant üzen családja még meg nem született nemzedékeinek is. Mivel hitt abban, hogy még egy új megtért is tud eleget a tanról ahhoz, hogy taníthassa, utódai elméje és szíve kitárul majd, és erőt kapnak a küzdelemhez.

Utódaitok azért fogják egymásnak tanítani a tant, mert ti megtanítottátok nekik. A tan nemcsak arra képes, hogy megnyissa az elmét és szívet a lelki dolgok és Isten szeretete előtt. Amikor örömet ad és békét hoz, akkor arra is megvan a hatalma, hogy megnyissa az ajkakat. Azokhoz a berlini asszonyokhoz hasonlóan a ti utódaitok sem lesznek képesek magukban tartani az örömhírt.

Hálás vagyok, hogy egy olyan időszakban élhetek, amikor családjainkkal együtt rendelkezhetünk a visszaállított evangélium teljességével. Hálás vagyok a Szabadító szeretetteljes küldetéséért, és az élet szavaiért, melyeket Ő átadott nekünk. Imádkozom, hogy osszuk meg e szavakat szeretteinkkel. Bizonyságomat teszem arról, hogy Isten, az Atya él, és hogy Ő szereti minden gyermekét. Jézus Krisztus az Ő Egyszülött Fia a test szerint. Ő a mi Szabadítónk. Tudom, hogy feltámadt, és azt is, hogy ha engedelmeskedünk Jézus Krisztus evangéliuma törvényeinek és szertartásainak, akkor megtisztulhatunk.