Nyolc kis csirkedarab

Kép

Bowl of pasta.

Amikor a férjem átmenetileg munka nélkül maradt, nehezen jöttünk ki a jövedelmünkből. Öt növésben lévő gyermekünk volt. Egy nappal a 2013. októberi általános konferencia előtt, az élelmiszerkészletünk ellenőrzése után úgy döntöttünk, hogy a konferenciai ülések közti szünetre egy egyszerű, sült csirkéből és rizsből álló ebédet készítünk.

Eljött a vasárnap, és mi készen álltunk. A tágabb családunkkal, vagyis a szüleimmel, a nővéreimmel és a családjukkal a cövekközpontban találkoztunk, fél órával a közvetítés kezdete előtt.

Micsoda öröm és áldás volt a próféták, látnokok és kinyilatkoztatók üzeneteit hallgatni, melyek kifejezetten a mi nemzedékünkhöz szólnak! Miközben hallgattam a beszédeket, és sütkéreztem a békesség csodálatos lelkületében és Mennyei Atyám szeretetében, melyet éreztem, azt a bizonyosságot kaptam, hogy minden rendben lesz, a családom lelki és fizikai szükségletei biztosítva lesznek, valamint ha továbbra is gyakorlom a hitemet, és a Szabadítóra bízom az irányítást, akkor megszabadulunk a szegénység szorításából és a többi nehézségtől is.

A sabbat nap csodálatos lelkiségét élvezve meg is feledkeztem az ebédről. Ám amikor eljött az ülések közötti szünet ideje, akkor eszméltem rá, hogy 17-en vagyunk! Kilenc felnőtt és nyolc gyerek között kellett elosztani a nyolc kis csirkedarabból és egy lábosnyi rizsből álló szerény ennivalónkat, egy tál tészta kíséretében, melyet az egyik nővérem hozott.

A nyolcéves Henry imájában hálát adott és megáldotta az ételünket, azt kérve, hogy mindegyikünk jóllakhasson. Azután minden egyes csirkedarabot kisebb részekre tördeltem, és kiosztottam a gyerekeknek, akiknek a nővérem tésztát és rizst tett a tányérjára. Képtelen voltam visszatartani a könnyeimet, amint tudatára ébredtem, hogy a magunk között szétosztott csirkedarabkákból, a tésztából és a rizsből egy kis adagra elegendő jutott mindenkinek, és plusz egy adag még maradt is. Akkor mindannyian ettünk – és jól is laktunk.

Elmondtam a szüleimnek és a férjemnek, hogy biztosan tudom, hogy a Szabadító valóban öt kenyeret és két halat osztott el úgy, hogy megvendégelte vele a sokaságot, akik „mintegy ötezeren valának férfiak, asszonyokon és gyermekeken kívül” (lásd Máté 14:14–21). Számos kritikus és hitetlen ember azt állítja, hogy ez a csoda csupán jelképes, mások szerint eltúlzott vagy éppen lehetetlen. Ám számomra és a családom számára a beszámoló úgy igaz, amint az írva van.

Mennyei Atya meghallgatta egy hithű gyermek imáját, aki köszönetet mondott, és azt kérte, hogy mindegyikünk jóllakhasson, és megfelelően táplálva legyen.

Amint visszatértünk az általános konferencia közvetítésére, ünneplőbe öltözött a szívem. Úgy éreztem, mintha ott lennék a Jézus által táplált sokaságban, vágyva arra, hogy vele maradjak, és tanuljak Tőle, aki megígérte, hogy ha hallgatunk Rá, akkor soha meg nem éhezünk, és meg nem szomjazunk (lásd János 6:35).

Gyermekeinkkel együtt csendesen elfoglaltuk a helyünket a kápolnában, és felkészültünk rá, hogy Mennyei Atyánk választott szolgáit hallgassuk. Ezt az alkalmat soha nem fogjuk elfelejteni.