A Mormon könyve napvilágra jövetele

Négy évvel később Joseph végre készen állt, a lemezek fordításának azonban komoly akadályai voltak. Friss házasként Josephnek dolgoznia kellett, hogy Emmát és önmagát eltartsa, illetve hogy segítse kiterjedt családjának azon tagjait, akik továbbra is nagymértékben függtek tőle anyagilag. S ami még inkább nehezítette a dolgát, hogy olyan hatalmas ellenállással és kapzsisággal találta szembe magát a helyi közösség részéről, amely veszélyeztette a lemezeket, és az elvesztésükkel fenyegetett.

Amikor a palmyrai csőcselék azt követelte, hogy Joseph mutassa meg nekik a lemezeket, különben szurokba és tollba forgatják, tudta, hogy el kell menekülnie.⁴ Ezért 1827 végén Joseph elrejtette a lemezeket egy hordó bab közé, összecsomagolta néhány holmiját, kölcsönkért Martin Harristól – egy, a kezdeti időszakban megtért barátjától – 50 dollárt, és elvitte várandós feleségét délre, a 161 kilométerre lévő Pennsylvania állambeli Harmonyba, hogy ott Emma szüleivel éljenek. Azt remélte, hogy ez a változás megkönnyíti majd a mindennapi munkájukat, és kiszabadítja őket a kapzsiság és ellenségeskedés katlanából, amely úrrá lett Palmyrán.

A tél folyamán a körülményei eléggé megjavultak ahhoz, hogy Joseph le tudja fordítani a Mormon könyve néhány karakterét. Áprilisban Martin Harris Harmonyba költözött, hogy írnokként segítse Josephet, és nagy lendülettel neki is láttak a fordításnak. Június közepére – nagyjából öt évvel az emlékezetes nap után, amikor Joseph először ment el a Kumóra-dombhoz, hogy megkapja a lemezeket – elkészültek a fordítás 116 oldalnyi kéziratával.⁵

Ekkor Martin azért könyörgött Josephnek, hogy hadd vigye el a kéziratot Palmyrába, hogy megmutathassa a feleségének, Lucynek, aki érthető módon szerette volna valamilyen kézzelfogható eredményét látni annak az erőfeszítésnek, amelyre a férje oly sok időt és pénzt áldozott. Joseph azonban, miután megkérdezte az Urat, kétszer is azt a választ kapta, hogy nem engedheti meg Martinnak, hogy elvigye a kéziratot.⁶

Martin, aki kétségbeesetten próbálta lecsillapítani felesége kétkedését és egyre élesebb követelőzését, ismét unszolni kezdte Josephet. Lelki gyötrelmek közepette Joseph harmadszor is az Úr elé járult. Válaszként az Úr azt mondta Josephnek, hogy Martin elviheti a kéziratot, de csak azzal a feltétellel, ha csupán öt meghatározott embernek mutatja meg, azután pedig rögtön visszahozza. Joseph vonakodva odaadta neki a kéziratot, de csak miután Martin aláírt egy kötelezvényt, hogy úgy tesz, ahogy az Úr megparancsolta.⁷

Ez olyan események sorát indította el, ami Josephet életének egyik legnehezebb helyzetébe sodorta. Nem sokkal Martin távozása után Emma fiúgyermeknek adott életet. Ő és Joseph első gyermeküknek az Alvin nevet adták, emléket állítva ezzel Joseph elhunyt fivérének, aki öt évvel korábban halt meg. Tragikus módon a kis Alvin ahelyett, hogy betöltötte volna ezt az űrt, inkább elmélyítette azt: 1828. június 15-én, a születése napján meghalt.

És mintha nem lett volna éppen elég ezt elviselni, a hosszan tartó, nehéz vajúdás miatti kimerültség és a gyermeke elvesztése miatti lehangoltság közepette Emma maga is vészesen közel került a halálhoz. Joseph két héten keresztül aggódva ápolta Emmát, hogy visszanyerje az egészségét, miközben kisfia, Alvin elvesztése miatti gyászával is küszködött. Mikor végre Emmán a javulás jelei mutatkoztak, és úgy tűnt, hogy helyreáll az egészsége, Joseph gondolatai Martin és a kézirat felé fordultak.⁸

Megérezvén Joseph aggodalmát, Emma arra biztatta, hogy menjen vissza Palmyrába, és nézzen utána Martinnak meg a kéziratnak. Szemmel láthatóan lehangolt állapotban Joseph postakocsira szállt, és elindult észak felé. Mivel útközben sem enni, sem aludni nem tudott, Joseph végül úgy ért oda a szülei házához – mely onnan, ahol leszállt a postakocsiról még legalább 32 km távolságra volt, s az utat gyalog, az éjszaka közepén kellett megtennie –, hogy egy aggódó utastársa (egy „idegen”), megsajnálta őt, és elkísérte az úton.⁹

Miután Joseph megérkezett, és végre magához vett egy kevés táplálékot, magához hívatta Martint. Úgy volt, hogy Martin a Smith családdal reggelizik, azonban csak délben jelent meg. Lassan sétálva megállt a ház kapujánál, leült a kerítésre, szemébe húzta a kalapját, és csak ült ott.¹⁰

Kép

Smith Family Cabin, Palmyra New York

Végül Martin bement a házba. Anélkül, hogy egy szót is szólt volna, megfogta az evőeszközöket, hogy egyen. De mielőtt egy falatot is evett volna, így kiáltott fel: „Ó, elveszítettem a lelkemet!”¹¹

Ekkor Joseph felugrott, és felkiáltott: „Martin, elvesztetted azt a kéziratot? Megszegted az esküdet, és kárhozatot hoztál az én fejemre és a sajátodra is?”

Martin komoran válaszolt: „Igen, elveszett, és nem tudom hova lett.”¹² (Martin a kézirat oldalait a kijelölt öt személyen kívül másoknak is megmutatta, és, ahogy később Joseph fogalmazott, „fondorlattal elvették azokat tőle.”¹³)

„Minden elveszett! – jajdult fel Joseph. – Minden elveszett! Mihez kezdjek most? Vétkeztem: én vagyok az, aki megkísértettem Isten haragját.” Ezzel „zokogás, jajveszékelés és a legkeserűbb siránkozások töltötték be a házat.”¹⁴ Mindnyájuk közül Joseph gyötrődött leginkább.

A fordítás munkája egy ideig szünetelt, a lemezek és a fordítóeszközök egészen szeptember 22-ig elvétettek Josephtől, ami élénk emlékeztetője volt a korábbi próbaidőszaknak. Az Úrtól kapott szigorú rendreutasítást is el kellett szenvednie:

„És íme, milyen gyakran áthágtad Isten parancsolatait és törvényeit, és emberek győzködését követted.

Mert íme, nem kellett volna jobban félned az emberektől, mint Istentől. Bár az emberek semmibe veszik Isten tanácsait és megvetik szavait –

Neked mégis hűségesnek kellett volna lenned, és ő kinyújtotta volna karját és támogatott volna téged az ellenség minden tüzes nyilával szemben, és mindig veled lett volna a gondok idején” (T&Sz 3:6–8).

Képzeljétek csak el, milyen nehéz lehetett ilyen kinyilatkoztatást kapni! Joseph nemrég vesztette el elsőszülött fiát. Majdnem elveszítette a feleségét is. Azt a döntését pedig, hogy odaadja Martinnak a kéziratot, őszinte szándék vezérelte, hogy segítsen a barátjának, aki támogatta őt a szent munkában. De bármennyire is kétségbe volt esve Joseph, és bármennyire is úgy érezte, hogy Martin Harris segítségétől függ, szem elől tévesztett egy dolgot, amit Isten teljes mértékben elvár a tanítványaitól: mindig az Úr karjának erejében bízzanak, ne pedig a test karjának erejében. Mindörökké Joseph mellett szól azonban, hogy annyira mélyen és alaposan megtanulta ezt a leckét, hogy soha többé nem követett el ilyen hibát. Nem sokkal azután pedig, hogy újra megkapta a lemezeket és a fordítóeszközöket, olyan tempóban kezdte meg a vallásos szolgálatot, amilyet a világ nem látott Jézus Krisztus óta. 1829 tavaszától kezdve, immár Oliver Cowderyvel az oldalán, Joseph megdöbbentően sokat, 588 oldalt fordított le a Mormon könyvéből, egy legfeljebb 65 munkanapot magába foglaló időszak alatt.¹⁵ Ez valóban hatalmas tempó a korábbi erőfeszítéseihez viszonyítva. Tanulságos itt megjegyezni, hogy a Jakab király-féle angol nyelvű bibliafordításon 47 képzett tudós 7 éven át dolgozott, akik az általuk már ismert nyelveket használták.¹⁶

Kép

Joseph Smith reading from the scriptures to a group of people.

Joseph Smith prédikál. Készítette: Sam Lawlor

Továbbá, ezen hatalmas munkatempó mellett Joseph és Oliver prédikációkat is tartottak, kinyilatkoztatásokat kaptak és jegyeztek fel, részt vettek az ároni és a melkisédeki papság helyreállításában, megkeresztelkedtek, ellátták otthoni feladataikat, és a New York állambeli Fayette-be költöztek, hogy kiadhassák a kéziratot. Azonban a legnagyobb csoda ebben az egészben nem az volt, hogy ennyire gyorsan elkészültek, hanem a nagyon rövid idő alatt létrehozott mű bonyolultsága.

Egy nemrég készült tudományos összefoglaló szerint Joseph lényegében a következőt hozta létre ez alatt a 65 napot felölelő fordítási ciklus alatt: „Nemcsak több mint ezer évnyi történelem, több mint 200 név szerint megnevezett személy és közel 100 név szerint említett hely szerepel [a Mormon könyvében], hanem maga a történet is három fő történész-szerkesztő munkájaként tárul elénk – ők Nefi, Mormon és Moróni. Ráadásul ezek a személyek is, saját állításuk szerint, már meglévő beszámolókra alapozták elbeszéléseiket. Az eredmény egy bonyolult, műfajilag sokrétű mű, amely világos szerkezetű elbeszéléseket, beillesztett prédikációkat és leveleket, továbbá szentírásmagyarázatokat és költeményeket tartalmaz. Az összes időrendi, földrajzi és genealógiai részlet végigkövetése számottevő türelmet igényel, de a Mormon könyve nagyon következetes mindezen dolgokban. A kronológia gyakorlatilag hiba nélküli, számos visszaemlékezés és az időrendben egymást átfedő történetek ellenére is; …és az elbeszélők pontosan követik a huszonhat nefita történetíró és a negyvenegy járedita király egymás utáni sorrendjét és családi kapcsolatait (beleértve a versengő ágakat is). Az összetettség olyan fokú, hogy feltételezhetnénk, hogy a szerző táblázatokat és térképeket használt. Mindazonáltal Joseph Smith felesége… határozottan tagadta, hogy Joseph bármit is leírt volna előre, amit akár memorizált, akár megnézett volna fordítás közben. Továbbá azt is állította, hogy Joseph úgy kezdte a diktálásokat, hogy nem nézett bele előtte a kéziratba, és nem is olvastatta vissza az utolsó szakaszokat.”¹⁷

És akkor még meg sem említettük egyebek mellett a könyvben és fordításában található különösen kifinomult irodalmi szerkezeteket, valamint az ősi szokásokkal és kommunikációs formákkal való rendkívüli hasonlóságot.¹⁸

Mindezek tudatában feltehetjük a kérdést, hogy miként vitt véghez egy ember – különösen egy gyakorlatilag iskolai végzettség nélküli ember – egy ilyen hatalmas tettet? Én legalábbis úgy gondolom, hogy nem Joseph Smith találta ki a Mormon könyvét, mert nem lett volna rá képes. Ám ez a következtetés, bármennyire is helytállónak tűnik, végül is nem bizonyíték a könyv igaz voltára; és nem is ez az alapja a bizonyságomnak. Viszont alkalmas arra, hogy még jobban megerősítse azt, amit a Lélek nem olyan régen tanított nekem, amikor teljes idejű misszionáriusként szolgáltam. A Provói Misszionáriusképző Központ megszentelt termeiben, valamint Skócia zöldellő hegyein és völgyeiben egymás után kaptam újabb és újabb lelki tanúbizonyságot arról, hogy Joseph Smitht Isten hívta el, hogy ő az Úr eszköze volt ezekben az utolsó napokban, és egy olyan könyvet hozott elő, amely már jóval az ő születése előtt létezett. Egy olyan könyvet, ami igaz és példa nélkül való – egy páratlan sarokköve az istenfélő boldog életnek.

Továbbá kijelentem, hogy Joseph Smith élete lángoló bizonysága annak, ami talán az egész könyv átfogó üzenete. A Mormon könyve nyitó szavaiban Nefi kijelenti: „…íme, én, Nefi meg fogom mutatni nektek, hogy az Úr gyengéd irgalmassága mindazokra kiterjed, akiket hitük miatt kiválasztott” (1 Nefi 1:20; kiemelés hozzáadva). A könyv zárásaként pedig Moróni könyörög nekünk: „Íme, arra buzdítanálak benneteket, hogy amikor ezeket a dolgokat olvassátok, …akkor emlékezzetek rá, milyen irgalmas volt az Úr az emberek gyermekeihez, Ádám teremtésétől fogva egészen addig, amíg ezeket a dolgokat megkapjátok” (Moróni 10:3; kiemelés hozzáadva).¹⁹

A Mormon könyve bizonysága és története a könyv elejétől a végéig azt mutatja, hogy Isten hajlandó készségesen együttműködni azokkal, meggyógyítani és megáldani azokat, akik – bűneik és tökéletlenségeik ellenére – valódi bűnbánatot és hitet tanúsítva Őhozzá fordulnak.

Joseph Smithhez hasonlóan nem szükséges tökéletes életet élnetek ahhoz, hogy hathatós eszközzé váljatok Isten kezében. A hibák, a kudarcok és a zűrzavar mind része volt Joseph életének és küldetésének. Titeket sem fognak ezek a dolgok elkerülni. De ne aggodalmaskodjatok! Ne essetek abba a kísértésbe, hogy azt gondoljátok, „minden elveszett”. Nincs minden veszve, és soha nem is fog elveszni mindazok számára, akik az irgalom Istenére tekintenek és élnek.

Van egy Fivéretek, aki vigyáz rátok, aki kész megmenteni titeket, és előmozdítani az ügyeteket, mert karjai jóval erősebbek mint a ti karjaitok – sőt, az összes test karjának egyesített erejénél is jóval erősebbek. Ezek a karok készek megtartani és megáldani titeket „mindig… a gondok idején” (T&Sz 3:8), akármennyire is egyedül érzitek magatokat vagy el vagytok csüggedve. Így hát, ahogy előrehaladtok az életben, bízzatok ezekben a karokban, és „legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek…, mert az Úr, a te Istened maga megy veled; nem marad el tőled, sem el nem hágy téged” (5 Mózes 31:6).

Joseph megértette ezt, és megváltoztatta a világot. Ez számotokra is lehetséges.