Erik bizonysága

Kép

ethans testimony

Erik ott ült a közös foglalkozáson, és figyelte, ahogy a legjobb barátja, Soma, éppen a bizonyságát tette. A másik barátja, Sára, azt várta, hogy sor kerüljön rá. Soma egy szolgálati projektről beszélt, melyet nemrég fejezett be. Azt mondta, bizonysága van a szolgálatról. Sára pedig a családokról tett tanúbizonyságot. Erik tanítója is a bizonyságát tette. A templomi munkáról beszélt. Mindannyian bizonyságukat tették arról, hogy az egyház igaz. Úgy tűnt, mindenkinek van bizonysága, csak Eriknek nincs.

„Nekem vajon miről van bizonyságom?” – tűnődött Erik.

Visszagondolt pár évvel korábbra, mikor a barátaival megkeresztelkedtek. Az elemis tanítója, Klára néni a Szentlélekről beszélt.

„A Szentlélek égető érzést kelthet a szívetekben. Ő segít megtudnotok, hogy mi igaz – mondta. – És így kaphattok bizonyságot arról, amiben hisztek.”

Erik megpróbálta azt tenni, ami helyes, hogy érezhesse a Szentlelket. Olvasta a szentírásokat és imádkozott. De soha nem tapasztalta meg azt az égető érzést, amelyről az emberek beszéltek. Ez vajon azt jelenti, hogy nincs is bizonysága?

Ez a kérdés még másnap sem hagyta nyugodni Eriket. Még akkor is erre gondolt, mikor Somával gördeszkáztak a suli után. Törte a fejét, hogyan kérdezze meg a dologról Somát.

„Figyu, Soma – kérdezte végül Erik –, féltél, mikor tegnap bizonyságot tettél?”

Soma leugrott a deszkájáról és odasétált a gyephez. „Nem igazán – mondta, miközben letelepedett a fűre. – Előző este megosztottam a bizonyságomat a családi esten.”

Erik csatlakozott hozzá, és a gördeszkáját az ölébe vette. „De honnan tudtad, hogy van bizonyságod?” – tudakolta.

„Hát, imádkoztam, és jó érzésem volt ezzel kapcsolatban.”

Erik lassan bólintott, miközben pördített egyet a deszka egyik kerekén. Valahogy ő is szeretett volna így érezni.

Aznap este, mikor a ház már elcsöndesült és elsötétült, Erik letérdelt imádkozni az ágya mellé.

„Mennyei Atyám – mondta –, kérlek, segíts, hogy legyen bizonyságom. Segíts tudnom, hogy az egyház igaz. Hogy Joseph Smith próféta volt. És hogy a Mormon könyve igaz.”

Az imája közben Erik megállt. Egy percig gondolkodott, majd azt kérdezte magától: „Nos, tudok már valamit?”

És akkor egy nyugodt, békés érzés töltötte el. Nem egy erőteljes égető érzés volt, de Erik tudta, hogy ez a Szentlélek.

Egy gondolat ötlött Erik eszébe: „Tudom, hogy tudom.” És miközben erre gondolt, rájött, hogy már azelőtt is érezte ezt a békés érzést.

Amikor csak olvasta a Mormon könyvét, az jó és helyes érzés volt. Most már tudta, hogy ez az érzés a Szentlélek volt, aki bizonyságot tett neki. Amikor elment istentiszteletre és úgy érezte, hogy jó és helyes, hogy ott van, az is a Szentlélek volt. Már előtte is folyamatosan kapott bizonyságot!

Nem kell, hogy mindent azonnal tudjon. De azt tudta, hogy a Szentlélek valóságos, és segíthet neki továbbra is építeni a bizonyságát.

Erik újra imádkozott – ám ezúttal csak azért, hogy köszönetet mondjon.