A Szabadító módján tanítani
A tanító, aki lelkeket ment
Amiért a Szabadító tanított, értelmet ad annak, ahogyan tanított. A mi célunk vajon más?
Bevallom, amikor a Szabadító módján való tanításra gondolok, általában arra összpontosítok, ahogyan tanított. Mit tett? Hogy viselkedett az emberekkel? Végül is Ő volt a tanítómester! Ha azonban úgy szeretnénk tanítani, ahogy Ő tette, alapvető fontosságú annak megértése, hogy miért tanított. Végeredményben ez a „miért” fog igazán számítani nekünk és azoknak, akiket tanítunk.
Amikor a Szabadító tanított, nem az volt a célja, hogy elüsse az időt vagy szórakoztasson vagy átadjon egy csomó tudnivalót. Minden, amit tesz – beleértve a tanítást is –, arra szolgál, hogy másokat az Atyjához vezessen. A Szabadító egész vágya és küldetése Mennyei Atyánk gyermekeinek megszabadítása (lásd 2 Nefi 26:24). Ama törekvésünk során, hogy úgy tanítsunk, ahogy Ő tette, eljuthatunk odáig, hogy ugyanaz a cél ösztönözzön bennünket is, amely Őt ösztönözte.
Más szavakkal, a Szabadító módján tanítani annyit tesz, mint olyan tanítónak lenni, akinek a célja a lelkek megszabadításában segédkezni.
A mások megszabadítása iránti vágy
Az egyik örök kedvencem az a történet a Mormon könyvében, amikor Móziás király fiai elhagyják a nefiták királyságát, hogy a lámániták között megalapíthassák Isten királyságát. Feladnak egy földi királyságot a mennyek királyságáért. Feladják a nefiták között élvezett védelem és biztonság kényelmét, hogy elmenjenek ellenségeik, a lámániták közé, „hogy néhány lelket talán megszabadíts[anak] közülük” (Alma 26:26).
Mi ösztönözte az Úr e szolgáit? „[N]em tudták elviselni, hogy egyetlen emberi lélek is elvesszen; igen, még annak a puszta gondolata is megremegtette és megreszkettette őket, hogy egyetlen lélek is végtelen gyötrelmet szenvedjen el” (Móziás 28:3). Ez az indíttatás vezetett oda, hogy a „sok megpróbáltatásuk” (Alma 17:5, 14) során kitartottak.
Ez a történet gyakran indított arra, hogy elgondolkodjak: „Én vajon minden tőlem telhetőt megteszek, hogy másokat Krisztushoz vezessek? Vajon eléggé összpontosítok a lelkek megszabadítására?”
Lelkeket megmentő tanítóvá válni
Amikor ugyanazon ok miatt vágyunk tanítani, amiért a Szabadító is tette, akkor nagyobb jelentőségre tesznek szert az ahhoz kapcsolódó tantételek is, ahogyan Ő tanít. Nem pusztán technikák ezek, hanem mintaként szolgálnak ahhoz, hogy olyanná váljunk, mint Ő. Amikor következetesen alkalmazzuk a következő ötleteket és A Szabadító módján tanítani többi javaslatát, akkor nem csupán Őhozzá hasonlóbban taníthatunk, hanem Őhozzá hasonlóbbá is válhatunk.
Korán törekedjünk kinyilatkoztatásra!
Kinyilatkoztatásra van szükségünk ahhoz, hogy segíteni tudjunk a lelkek megszabadításának munkájában. A kinyilatkoztatást „sor[ról] sorra, előírás[ról] előírásra” kapjuk meg, „itt egy kicsit és ott egy kicsit” (2 Nefi 28:30) – ehhez pedig idő kell. Ezért már időben elkezdünk felkészülni, és gyakran törekszünk kinyilatkoztatásra.
Szeressük az embereket!
A szeretet talán a legerőteljesebb módja annak, hogy egy tanító a lelkek megszabadításában segédkezhessen. Ez akár annyira egyszerű dolog is lehet, mint név szerint ismerni az osztály tagjait; megérdeklődni, hogy milyen volt a hetük; megdicsérni őket, amiért jó beszédet mondtak; vagy gratulálni nekik valamilyen fontos mérföldkőhöz vagy eredményhez. Az érdeklődés és szeretet kimutatása megnyitja a szíveket, és segít abban, hogy az általunk tanított emberek fogékonyak legyenek a Szentlélekre.
A tanulók szükségleteinek figyelembevételével készüljünk a tanításra!
A lelkek megszabadításában segédkező tanító a tanulókra összpontosít. Amikor átvesszük a lecke anyagát, arra összpontosítunk, ami a leginkább megfelel az ő szükségleteiknek, nem pedig a sajátunknak. Elfeledkezünk az idő kitöltéséről, ehelyett a szívek és elmék megtöltésére összpontosítunk. Nemcsak arra gondolunk, hogy mi mit fogunk mondani és tenni, hanem arra is, amit a tanulók fognak mondani és tenni. Azt akarjuk, hogy osszák meg a gondolataikat, mert ez egységet teremt, megnyitja a szívüket, és segít a hitük gyakorlásában.
Összpontosítsunk kitartóan a tanra!
A tanítók számára mindennapos, hogy a saját eredményességüket annak alapján értékelik, hogy mekkora órai részvételre tudnak sarkallni, ám ez csupán az élmény egyik alkotóeleme. Ha az osztályunkban sok a véleménycsere, de nagyon kevés a tan, akkor azt adtuk, amit Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából „hittudományi pufinak” nevezett. Valami olyasmit nyújtottunk, ami finom, ugyanakkor elmulasztottuk a tan fenntartó erejével táplálni az osztályunk tagjait.
Joseph Smith próféta azt tanította, hogy „az ember addig nem szabadul meg, míg nem tett szert tudásra”1. Kötelességünk segíteni az általunk tanítottaknak abban, hogy szert tegyenek a legfontosabb tudásra: Jézus Krisztus tanára.
Amikor az osztály tagjaival közösen megosztjuk egymással a gondolatainkat és érzéseinket, mindig vissza kell kanyarodnunk a szentírásokhoz és az utolsó napi próféták szavaihoz. Tad R. Callister testvér, a Vasárnapi Iskola általános elnöke nemrégiben ezt tanította: „Az ideális tanító folyamatosan arra törekszik, hogy az osztály tagjainak hozzászólásait a tanhoz kapcsolja. Egy tanító mondhatja például ezt: »A most megosztott élményedről egy szentírás jut az eszembe.« Vagy: »Milyen evangéliumi igazságokat tanulhatunk az elhangzott hozzászólásokból?« Esetleg: »Szeretne valaki bizonyságot tenni annak az igazságnak a hatalmáról, amiről eddig beszélgettünk?«”2
Hívjuk meg a Szentlelket, hogy tegyen bizonyságot!
Az a tanító, aki a lelkek megszabadításában segédkezik, érti, hogy amit tanítóként mondunk és teszünk, azzal a céllal történik, hogy meghívjuk mások életébe a Szentlélek hatását. A Szentlélek a tanító. A Szentlélek egyik szerepe az, hogy bizonyságot tegyen az igazságról, különösképpen az Atyával és a Fiúval kapcsolatosan. Amikor tehát Róluk és az Ő evangéliumukról tanítunk, a Szentlelket hívjuk meg, hogy bizonyságot tegyen az osztály tagjainak. Hatalma megerősíti a bizonyságukat és megváltoztatja a szívüket – amilyen mértékben azt megengedik Neki. Az Ő tanúsága hatalmasabb a látott dolgoknál.3
Ösztönözzük a tanulókat arra, hogy önmaguk tanuljanak és cselekedjenek!
Nemrégiben részt vettem egy vasárnapi iskolai órán, ahol a tanító indításként arra kérte az osztály tagjait, hogy mondjanak valamit, ami különösen jelentőségteljes volt számukra az arra a hétre feladott szentírások olvasása közben, és hogy miként alkalmazták azt a saját életükben. Ez mélyreható beszélgetést eredményezett azon meglátásokról és felfedezésekről, melyekre maguktól ráleltek. A tanító teljesen természetes módon köthette ehhez a beszélgetéshez azokat a tanbéli pontokat, melyek tanítására felkészült. Ami igazán mély benyomást tett rám, az az volt, ahogy igyekezett arra buzdítani osztálya tagjait, hogy saját maguk számára tapasztalják meg Isten igéjének hatalmát.
Tanítókként nemcsak az a célunk, hogy az óra nagyszerű élményt nyújtson, vagy hogy elüssük az időt, vagy hogy jó leckéket tanítsunk. A valódi cél az, hogy másokkal együtt járjunk a Mennyei Atyánkhoz és Jézus Krisztushoz visszavezető útjuk során. Az a célunk, hogy a lelkek megszabadításában segédkező tanítókká váljunk.