A ti úttörő utazásotok – igaziból, nem játékból
Utolsó napi szentnek lenni annyit tesz, mint úttörőnek lenni.
Illusztrációk: Brooke Smart
Az emléktúra képeit Aaron West bocsátotta rendelkezésre
Kisfiúként néha eljátszottam, hogy egy híres sportoló vagyok. Eljátszottam, hogy tudok repülni. Eljátszottam, hogy óriás vagyok. Boldogan éltem az életemet annak ellenére, hogy alacsony voltam, földhözragadt és csak egy kissé sportos. De azért eljátszani szórakoztató volt. Élveztem, hogy valami mást tapasztalhatok meg, még ha csak képzeletben is. Azt hiszem, ezért szeretnek sokan szerepeket játszani.
Ha már a szerepjátszásnál tartunk, mi, utolsó napi szentek, nagyon szeretünk pionír emléktúrákra menni. Pionír ruhákat öltünk (vagy hasonlót). Pionír kézikocsikat húzunk (vagy olyasmit). Pionír ételeket eszünk (vagyis hát, nem igazán). Mindenesetre komoly erőfeszítéseket teszünk, hogy eljátsszuk: pionírok vagyunk. Az egészben az a bámulatos, hogy nem is kell eljátszanunk! Már így is úttörők vagyunk.
Thomas S. Monson elnök azt mondta: „Utolsó napi szentnek lenni annyit tesz, hogy az ember pionír, hiszen e szó jelentése: »olyan személy, aki előremegy, hogy előkészítse vagy megnyissa az utat az utána érkezők számára«.”1 Thomas S. Monson elnök arról tanít bennünket a szavai és a tettei által is, hogyan legyünk igazi úttörők:
„[M]i a legnagyobb pionír – a Szabadító – nyomdokaiban járunk, aki előttünk haladt, mutatva számunkra az utat.
»[J]er, kövess engem« – kérte.”2
Jer… kövess… engem. Ezek az egyszerű szavak segíthetnek igazi úttörőkké válnunk.
Vessünk egy pillantást ezekre a szavakra néhány olyan újkori úttörő szemszögéből, akik nemrégiben egy cöveki pionír emléktúrára indultak.
„Jer, kövess engem”
A jer szó egy hívás. Helyváltoztatást feltételez. Taylor A. jól ismeri e szó jelentését.
Taylor egy eszes, vidám lány, aki telve van a Lélekkel, de gyorsan hozzáteszi, hogy két évvel ezelőtt még nem ez jellemezte őt. Azóta nagyon megváltozott a helyzete – lelkileg és testileg is. Ő is úttörő.
„Úttörőnek számítok – mesélte –, mert új megtért vagyok. Az utazásom egyszerűen bámulatos volt. Úgy érzem, mintha egy teljesen új életet élnék. És ha egyszer megtesszük azt az első lépést az utunkon, csodák történnek.”
Taylor nemcsak a „jer” hívását érti – a hívás forrását is ismeri. A következő észrevételt tette: „A mi világunkban már annyira elkülönültünk attól, ami ide hozott bennünket, nem igaz? Annyira lefoglal a munkánk és a technika, de az utóbbi időben az az üzenet fogott meg nagyon, hogy Krisztust tegyük az első helyre. Tegyük mi is azt, amit a pionírok valóban tettek: [számukra] Krisztus állt a középpontban.”
A kövess szintén hívás. A pionír vándorút során Ethan G. jobban megértette ezt a szót. „Néha nem éreztem magam a legjobban a túra során, vagy éppen elcsüggedtem – vallotta be. – De rájöttem, hogy a pionírok is éppen így éreztek.”
Ethan sokszor töprengett azon, hogy vajon a régi pionírok miért voltak hajlandóak megtenni azt, amit tettek. Ezt mondta: „Úgy érzem, hogy én talán fel is adtam volna. De amikor ezen gondolkodtam, akkor lényegében rájöttem, hogy ők azért tették, mert szerették a Szabadítót, és megvolt a reményük, hogy Őáltala jobbá válhatnak. Ezt én is meg szeretném próbálni.”
Mielőtt Ethan elindult erre a túrára, olvasott a régi pionírokról, valamiféle kötődést érzett irántuk, és lelkesítette őt a hitük, mellyel Jézus Krisztust követték. És hogy mit csinál Ethan most? Éppen felkészül, hogy megkapja az elhívását egy teljes idejű misszionáriusi szolgálatra. Monson elnök tanácsához hűen arra készül, hogy megmutassa másoknak is a követendő utat.
Hova jöjjünk? Kit kövessünk? A Szabadító azt mondja nekünk, hogy „jer, kövess engem” (Lukács 18:22; kiemelés hozzáadva). Amikor Harmony elindult otthonról az emléktúrára, látta az Úr kezét ebben az eseményben. Tudta, hogy éppen Őt követi.
Harmony útja a cöveki túráig más volt, mint a többieké. 15 évesen a bőrrák egyik ritka fajtáját diagnosztizálták nála. Akkor nem vehetett részt a cöveke emléktúráján. „Szörnyen el voltam keseredve” – emlékezett vissza.
Amikorra négy évvel később a cöveke újabb túrát jelentett be, Harmony már kigyógyult a rákból. Viszont azt gondolta, hogy 19 évesen már nem vehet részt. Aztán elhívták, hogy vezetőként vegyen részt benne. Ezt mondta: „Ez bizonyság számomra, hogy az Úr tudja, kik vagyunk, és ismeri a szívünk vágyait, és ha azok igazak és jók, akkor Ő megáld bennünket.”
Harmony tanáccsal is szolgált, amely segíthet nekünk, amikor próbatételekkel szembesülünk: „Mindazoknak, akik küszködnek, csak annyit mondanék, hogy támaszkodjatok az Úrra. Ő mindig ott van számotokra. Szeret minket, és nem engedi, hogy elbukjunk. Csak annyit kell tennünk, hogy kinyújtjuk Felé a kezünket, és Ő segíteni fog nekünk a mi úttörő utazásunk során.”
Ti is lehettek úttörők
Akkor is lehettek úttörők, ha soha nem vesztek részt pionír emléktúrán. Nem kell főkötőt hordanotok vagy kézikocsit húznotok. Csupán Jézus Krisztust kell követnetek, ahogy a korai pionírok tették. Amikor így tesztek, azzal olyanok lesztek, mint akikről Monson elnök ezt mondta: „előremegy, hogy előkészítse vagy megnyissa az utat az utána érkezők számára”.
Ha lehetőségetek adódik pionír emléktúrán részt venni, élvezzétek ki! És amikor vége van, és magatok mögött hagyjátok a kézikocsit, ne hagyjátok benne az úttörő bizonyságotokat. Hozzátok magatokkal azt a bizonyságot.
Igazi, újkori úttörők vagytok. Ha a legnagyobb pionír – a Szabadító – vezet benneteket, akkor biztosan sikerrel jártok!