Megtanulni odafigyelni: Az első fajilag integrált gyülekezetek Dél-Afrikában

Kép

South Africa in 1981

Balra lent: fénykép a Keystone/Getty Images jóvoltából

1981-et írtak. Abban az időben Dél-Afrikában egy apartheidnek nevezett jogrendszer keretében elkülönítették a feketéket a fehér emberektől. Ez a jogi elkülönülés, továbbá az egyház ama korlátozása, miszerint fekete-afrikai férfiak nem kaphatják meg a papságot, nagyon sokáig azt eredményezte, hogy az egyház nem tudott virágozni a fekete dél-afrikaiak körében. 1978-ban új nap virradt fel, amikor Spencer W. Kimball elnök megkapta azt a kinyilatkoztatást, amely feloldotta a papsági korlátozást, ám továbbra is ott voltak a szegregáció kihívásai, továbbá a faji alapú gyanakvás kultúrája.

A fekete dél-afrikaiak zöme olyan feketenegyedekben élt, amelyek rendszerint a túlnyomórészt fehér városok – mint például Johannesburg – külterületein épültek. Ezek közül a legnagyobb volt Soweto (a név a South Western Townships, vagyis Délnyugati Feketenegyedek rövidítése). A fehérek ritkán jártak a feketenegyedekben, a városokba bejáró feketéket pedig ritkán kezelték a fehérekkel egyenrangúként.

Frans és a családja egy kis sowetói csoport tagja volt, akik még a 70-es években fogadták be a visszaállított evangéliumot. Először a Johannesburg Egyházközségbe jártak. Frans fia, Jonas felidézte, hogy a család vasárnaponként hajnali 4 órakor kelt, hogy elérjen egy korai johannesburgi vonatot, majd pedig hosszan gyalogoltak a kápolnához a gyűlések 9 órás kezdetéig. A család mindig korán ért oda, bár néha nehézséget okozott a gyerekeknek, hogy ébren maradjanak az Elemiben!

A faji integráció úttörőjének lenni érzelmi kihívást is jelenthet. Josiah Mohapi visszaemlékezett rá, ahogy egyszer meghallotta, amint egy hatéves fehér fiú valami sértőt mondott azokról a feketékről, akikkel az egyházban találkozott. „Őszintén szólva, felment bennem a pumpa” – idézte vissza Josiah. De aztán meghallotta, ahogy az anyuka azt mondja a fiának: „Az egyház mindenkié.” Ez az emlékeztető megnyugtatóan hatott Josiah-ra.

Kép

Julia Mavimbela participating in the groundbreaking of a new building

Fénykép az Egyháztörténeti Múzeum jóvoltából

Taim elnök tisztában volt azokkal a fizikai és érzelmi kihívásokkal, amelyekkel a fekete egyháztagok szembesültek. Azon gondolkodott, hogy az utazásuk megkönnyítésére létre kellene hozni egy gyülekezetet Sowetóban, de nem akarta, hogy úgy érezzék, nem látják őket szívesen Johannesburgban. Úgy döntött, elbeszélget a sowetói egyháztagokkal, amilyen Frans is volt, hogy felmérje az érzéseiket, mielőtt bármit is lépne. Világos választ adtak: „Nagyon szeretnénk megalapozni az egyházat Sowetóban!”

Taim elnök megtalálta azokat a tapasztalt vezetőket, akik segíthették az új megtérteket tanácsaikkal. Több mint 200 egyháztaggal beszélgetett el Johannesburgban, végül pedig elhívott 40-et, hogy csatlakozzanak az új gyülekezethez, amíg segítenek kiképezni az ottani helyi vezetők úttörő csoportját.

Éppen úgy, ahogy a Johannesburg Egyházközségbe járó fekete egyháztagoknak a város másik felébe és egy másik kultúrába kellett átkelniük, a fehér egyháztagoknak is egy új környezethez és kultúrához kellett alkalmazkodniuk, amikor Sowetóban szolgáltak. A dolgok nem mentek mindig simán. Maureen van Zyl, egy fehér egyháztag, akit Elemi elnöknek hívtak el, nem látott abban semmi kivetnivalót, amikor az egyik héten az akkori dél-afrikai nemzeti himnuszt választották a segítőegyleti gyűlés nyitóénekének. Hamarosan azonban rá kellett jönnie, hogy a fekete dél-afrikaiak az apartheid jelképeként tekintettek erre a himnuszra, és sok fekete nőtestvér sértve érezte magát a dalválasztás miatt.

A fekete és a fehér egyháztagok egyaránt könnyen elcsüggedhettek volna az ilyen félreértések okán, de úgy döntöttek, hogy inkább beszélgetési és fejlődési lehetőséget látnak ezekben. „Mindenfélét megosztottunk egymással – idézte fel Maureen. – Hogy a feketéknek mi lehet a sértő, és hogy mi, fehérek, mit találunk sértőnek. Hogy ők hogyan csináltak dolgokat, és hogy mi hogyan csináltunk dolgokat. És ez egyszerűen a közös tanulás csodálatos időszaka volt.”

Ahogy a sowetói gyülekezet erősödött és növekedett, ugyanezen minta alapján más feketenegyedekben is hoztak létre gyülekezeteket. Khumbulani Mdletshe a Durban melletti KwaMashu negyedben élő fiatalember volt. Amikor 1980-ban csatlakozott az egyházhoz, magával hozta a fehérek iránti gyanakvását, amely akkoriban szinte minden fiatal fekete férfit jellemzett Dél-Afrikában. Azonban az integrált gyülekezetben gyakorolt hódolat során szerzett tapasztalatai megváltoztatták a szemléletét.

1982-ben Khumbulanit és néhány más fiatal férfit a gyülekezetből meghívtak egy fiatal egyedülálló felnőtt konferenciára. A gyülekezeti elnöke, egy John Mountford nevű fehér testvér azt szerette volna, ha a fiatal férfiak a lehető legjobban néznek ki, de közülük csak keveseknek voltak jó ruhái. Mountford elnök kiürítette a ruhásszekrényét, és öltönyöket vitt a fiatal férfiaknak, akik ezeket vették fel a konferenciára. A rákövetkező vasárnap Mountford elnök azt az öltönyt viselte, amelyet előzőleg Khumbulaninak adott kölcsön. „El nem tudtam képzelni, hogy egy fehér felvegye ugyanazt a ruhát, amit én hordtam – idézte fel Khumbulani –, de lám, rajta ott volt. Segített nekem másképp látni a fehéreket, mint ahogy korábban bármikor láttam őket.”

Mdletshe elder, aki ma már területi hetvenes, megjegyezte: „Mindannyiunknak át kellett élni ezeket az élményeket, amelyek változást eredményeztek bennünk.”

Kép

Johannesburg South Africa Temple

A Dél-afrikai Köztársaságban 1994-ben véget ért az apartheid. Habár ma is sok egyházi egység működik túlnyomórészt fekete vagy túlnyomórészt fehér területen, a megnövekedett szabadság azzal jár, hogy egyre több a vegyes terület. Hasonlóan a feketenegyedek első gyülekezeteinek úttörőihez, az eltérő hátterű egyháztagok közösen hódolnak és munkálkodnak Isten királyságának felépítésén.

Thabo Lebethoa, a jelenlegi sowetói cövekelnök úgy jellemzi az evangéliumot, mint a ragasztót, amely a megosztottság idején összetartja az embereket. „Nem feltétlenül értettünk egyet az egyházon kívüli történésekben, a politikai és egyéb kérdésekben – jegyezte meg –, de egyetértettünk a tanban.” E közös alapról indulva az emberek tanulhatnak egymás különbözőségeiből, amikor gondosan tanácskoznak és lelkileg fogékonyan figyelnek. „Az egyik legfontosabb dolog a vezetéssel kapcsolatban az, hogy figyelni kell az emberekre – tanácsolja Lebethoa elnök. – Figyeljetek, hogy érthessetek. Figyeljetek, hogy érezhessetek. Figyeljetek, hogy sugalmazást kaphassatok.”

Thoba Karl-Halla, a Soweto Gyülekezet egyik első tagjának, Julia Mavimbelának a lánya egyetért azzal, hogy az odafigyelés segít megakadályozni, hogy az elkerülhetetlen súrlódásokból fájdalmas megosztottság legyen. Így fogalmaz: „Olyan füllel kell hallgatnom, mely segít, hogy megértsem annak a bosszúságait, aki amúgy valószínűleg bántó szándékúnak tűnne számomra.”

Mdletshe elder napjainkban arra buzdítja a dél-afrikai szenteket, hogy találják meg a sokszínűségükben rejlő erőt, különösképpen a tanácsgyűlések során. „Az Úr tetszését is elnyerné – jegyzi meg –, ha az emberek az élet minden területéről egy asztalhoz ülnének és megbeszélnék a gondokat.” Felhívása az egyházszerte lévő helyi vezetőkhöz úgy szól, hogy folytassák a különböző hátterű vezetők felemelését – éppen úgy, ahogy őt támogatta az előző nemzedék. Amikor új területek és új csoportok eléréséről van szó, teszi hozzá, „nem fogsz tapasztalt embereket találni, hanem az egyházban építed ki ezt a tapasztalatot. Tapasztalatot építesz azzal, hogy odahozod az embereket, bele a közepébe, ahol aztán együtt kell dolgozniuk.”