Utolsó napi szentek történetei
Ne féljetek!
Magamban így kiáltottam fel: Te tényleg magatehetetlen csecsemőként jöttél erre a földre több mint 2000 évvel ezelőtt?
Szenteste volt. A családommal éppen egy barátunknál vacsoráztunk, amikor felhívott az egyik betegem édesanyja. 19 éves fia a leukémiával folytatott hosszú és fáradságos küzdelmen volt túl, aminek a kór és a kezelés okozta számos szövődmény is a részét képezte.
Végül egy újabb sikertelen intenzív kemoterápia után úgy döntött, hogy nem vesz igénybe további ellátást, és hazatért. Nyugodt volt, és tudta, hogy hamarosan meg fog halni.
Aznap este, amikor a légzése megváltozott, és magas láza lett, az édesanyja mentőt hívott. Miután odaértek a sürgősségire, felhívott.
„Nem tudom, mit tegyek!” – zokogott.
Az orvosok úgy számítottak, hogy a fiának legfeljebb néhány órája lehet hátra. Beszélgettünk arról, hogy mit lehet tenni a fia kényelme érdekében, és elmondtam neki, hogy a családja számíthat rám.
Befejeztem a vacsorámat, és a gyerekek belekezdtek a betlehemes előadásába. Ahogy a családunk barátja elkezdett Lukács 2. fejezetéből olvasni, újra csörgött a telefonom, én pedig kimentem a házból.
A betegem elhunyt. Könnyek között elmondtam a családnak, hogy a fiuk milyen sokat jelentett nekem. Elmondtam, mennyire gyűlölöm a gyermekkori rákot, és hogy bárcsak többet tehettem volna a fiúért.
Miután letöröltem a könnyeimet, visszamentem a barátunk otthonába. A legidősebb fiam éppen Józsefként állt a jászol mellett, a legkisebb fiam pedig, aki az egyik pásztor volt, buzgón hallgatta az angyal kijelentését:
„Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet…
Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában” (Lukács 2:10–11).
Abban a pillanatban így kiáltottam fel magamban: Te tényleg ott vagy? Te tényleg magatehetetlen csecsemőként jöttél erre a földre több mint 2000 évvel ezelőtt? Te valóban viselted mindenféle fájdalmunkat és megpróbáltatásunkat?
Miközben figyeltem, ahogy a gyermekek alázattal és áhítattal fejezik ki tiszteletüket a Szabadító iránt, meghallottam a választ: „Igen, itt vagyok. Jöttem és győztem. A tenyerembe metszettelek fel téged” (vö. Ésaiás 49:16).
Egyikünk sem védett a gyötrelem, a bánat és a szívfájdalom ellen. Az ilyen pillanatokban azonban felemelhetnek minket az angyal szavai: „Ne féljetek” (Lukács 2:10). És megerősödhetünk az Úr szavai által: „E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én [le]győztem a világot” (János 16:33).
Azóta a szenteste új értelmet nyert számomra. Eszembe jut a betegem, a családja, valamint az annak tudásából merített vigasz, miszerint a Szabadító áldozata által mi is le fogjuk győzni a világot.